Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-10 / 283. szám
XIV. ÉVF. 288. SZÁM. & Naponta millió személyt elégít ki. Ön is ezek közé tartozik? A Cadum szappanból egyes országokban annyi lesz eladva, hogy felül* múlja a más gyártmányok összes forgalmát. Ez az eredmény annyival jelen- tőségteljesebb, hogy ott fogyasztanak belőle a legtöbbet, ahol a piperecikkekben elővigyázatosak és különös gondot fordítanak rá. Evek óta a nagyigényü hölgyek csakis ezt használják és megvannak vele elégedve. És miért ne lenne Ön is egyenlő ezekkel ? Kísérelje meg! A Cadum az arcszínt gyöngéden felfrissíti és megtisztítja a bőrt anélkül, hogy ingerlő hatást váltana ki. Az anyák olyan tisztának és finomnak tartják, hogy teljes bizalommal használják, úgy a maguk, mint a gyermekük számára. Illata lágy és kellemes. Kemény és tartósságánál fogva a Cadum rendkívül gazdaságos. Egy gondos szárítás minden csepp nedvességtől mentesítette. A gyártása annyira modern és higiénikus, hogy senki mástól érintve tiem lesz az Ön kezén kívül. Egy szilárd szappan, melynek utolsó részecskéje is kihasználható. Cadum szappan Az unitárius püspöknek nem (martak főim kongruát adni, mint ggs hivatalszolga ilze-j fősének a neggede tSÉüil Az unitáriusok sérelme a kongrua szétosztásánál elkövetett visszásságoknál ' (Kolozsvár, december 8.) Már megírtuk, hogy in ilyent állítólagos kulcs-számit ás alapján, hogyan akarták s hogyan akarják a magyar egyházakat a költségvetésből kisemmizni. A cél nem volt más, mint a kisebbségi egyházak katasztrófába sodrása. Iorga miniszterelnök a Jósika János báró beszédére válaszolva kijelentette, hogy az unitárius püspök kongruájának a megvonása tényleg súlyos hiba. Még nem tudjuk, hogyan teszik jóvá ezt a beismert hibát. l)e itt közöljük azt a beadványt, amit az unitárius egyház nevében Abrudbányai Ede felügyelő gondnok nyújtott be a kormányhoz. Ez a következőket adja elő: Az 1932, évi költségvetésnek az unitárius egyházra vonatkozó fejezete egyházunkat megsemmisüléssel fenyegeti, amikor az 1939. évi 11,497.503 lejben megállapított egyházi államsegélyünk összegét az 1932. évre 788.385 lejre szállítja le. A költségvetés mellékletét képező statisztikai táblázatból kitünőleg — habár az összes többi felekezetek államsegélye is lényeges redukciót szenvedett — a többi felekezetek élet lehetősége megmaradt, mert közöttük, amelyik a legnagyobb redukciót szenvedte, mégis megkapja az 1930. évi államsegély egyliarmad részét. ezzel szemben az unitárius egyház állam segélye az 1930. évi államsegélynek egytizevölöd részére szállíttatott le. Engedje meg miniszter ur, hogy a legmélyebb tisztelettel reámutassunk, hogy az 1932. évi költségvetésnek az unitárius egyházra vonatkor. r - yirányzata az állampolgári jogegyenlőség elvét és a kultusztörvény 31. artikulusának rendelkezéseit mélyen sérti. A kultusztörvény (Legea asupra regimul Cultelor) 31. artikulusa szerint az egyházak államsegélyét három tényező határozza meg és pedig: 1. A hivek lélekszáma, 1. az egyházak valóságos szükségletei és 8. az egyházak tényleg létező vagyona. Az 1932. évi költségvetés az. összes keresztény és muzulmán egyházak híveinek 18,319.448 lélekszáma után 520,311.638 lej államsegélyt irányoz elő, amely összegből egy lélekra 31.9 lej esik. Tehát a hivek lélekszámának arányában az .1932. évre előirányzott államsegély összegéből az unitárius egyházra 2,274.298 lej esnék, a tényleg előirányzott 780.385 lejjel szemben. A kultusz törvény a hivek lélekszáma mellett az egyházak valóságos szükségleteit is figyelembe venni rendeli az államsegély összegének megállapításánál. Az unitárius egyháznak igen sok évszázados történelmi múlttal biró kis eklézsiája van és ennek folytán lelkészeink száma, amely a 119-et meghaladja, a hivek lélekszámúhoz vi- szinyitva nagyobb, mint a többi egyházaké. Lelkészeink kivétel nélkül főiskolát végzett papok, akik közül igen sokan külföldi egyetemeken is tanultak. Bármilyen csekély biveinkuek lélekszáma, egyházi közéletünk alkotmányos szervei minden egyes típusának számát egynél kevesebbre nem szállíthatjuk le: egy püspököt, egy központi adminisztrációt és egy tkeologia-akadémiát kell tartanunk. Az egyházak valóságos szükségleteinek figyelembevétele azt jelenti, hogy püspökünk központi tisztviselőink, theologiai tanáraink és lelkészeink fizetése a hivek lélekszámától függetlenül harmóinába hozandó lenne a többi egyházak hasonló szerveinek fizetésével. Ez a kívánalmunk annál inkább méltányos lenne, mert csak a legutóbbi törvényhozás fosztotta meg az unitárius egyház püspökét a jogszerinti szenátorSágtól. amely jogot az unitárius püspökök évszázadokon át gyakoroltak. Csak egyházunk „valóságos szükségletei“ nek figyelmen kivül hagyása eredményezhette, hogy az unitárius püspök részére, akiben a kolozsvári püspöki székben húszmillió angol és amerikai unitárius tiszteli az unitáriusok nagy vallásalapitójának utódát és a világ egyetlen í unitárius püspökét, az 1932. évi költségvetés egynegyed annyi fizetést irányoz elő, mint amennyi egy állami hivatalszolga fizetése. Egyházunk tényleges vagyoni helyzete talán az Összes egyházak között a legmostohább, mert a mi vagyonunk túlnyomó részben mező- gazdasági ingatlanokba volt befektetve, azokat pedig kisajátították. Egyetemes egyházunk vagyonából hatezer katasztrális hold és egyházközségeink vagyonából ötezer hold sajátíttatott ki. Több egyházközségünk vagyonából a törvényes mértéken túlmenő kisajátítás történt, viszont a birtokbahe- lyezés (földosztás) rendjén a mi eklézsiáink csaknem mindenütt mellőztettek. Miből éljen meg az a pap, akinek egy talpalatnyi földje sincs és akinek államsegélye havi 200 lejre szállíttatott le? Az unitárius püspök nincs még mai napig sem a comitetul agrár által részére visszaadott püspöki földjeinek birtokába helyezve. Tehát úgy egyházunk valóságos szükségletei, mint egyházunk tényleges vagyoni helyzete azt indokolnák, hogy híveink csekély lélekszá- mának arányában nagyobb államsegélyt élvezzünk a többi egyházaknál és ezzel szemben az egy lélekre eső 31.9 lej átlagos államsegélyből a mi egyházunk részére csak 11 lej van előirányozva. Kórházban Mindennap pontosan ott vagyunk, eső eshet, hó, akármi, mi ott vagyunk, aggódó nagy szemekkel kémleljük az orvos arcát, mit lehetne belőle kiolvasni, de talán éppen azért, mert már hozzászokott a kémlelő, kutató, kérdő pillantásokhoz, arca zárkózott, kifürkészhetetlen. Istenem, mennyi aggodalommal, mqnnyi nyugtalansággal kérdjük magunktól, mire érkezünk, útközben síró anyákkal találkozunk, akiktől nem kérdezünk semmit, mert úgyis tudjuk, miért könnyes az arcuk. — Nekem —- meséli az egyik anya — egyetlen gyermekem nyolcéves kislányom van, skár- látban fekszik három hete, állandóan negyven fokos lázzal. A fülét is megoperálták. Most, hála Istennek, jobbacskán van, tessék elhinni, a ruha le nem esett rólam, sokszor tizenegyig éjjel itt vagyok és még csak nem is láthatom... Azzal veszi az imádságos könyvét, egy félre eső pad szélére ül s még látom, amint szaporán forgatja a lapokat — visszafelé. Egy apa: két fia fekszik a kórteremben. Az egyik már jobban van, a másik, a kisebbik, még erősen lázas. Arcán gúndszárdotta ráncok. Eddig azt hittem, hogy a férfiak, akiket az élet jobban megpróbált, a küzdelmet is keményebb lélekkel viselik. Es ez az apa is reggel, délután, este itt van és a kérdezősködéseire már nem a léginrelmesebben válaszolnak a doktorok, ők is csak emberek! Szomorúan felel csak annyit s azt is csak magáinak: „Könnyű nekik!1' Mélyen lefátyolozott hölgy érkezik, a kezében egy másik kalapot szorongat, leteszi a fátyolosat és fölveszi a másikat. ÍJgy megy az ablakhoz kis fiához, akinek első szava, hogy van a kishuga? Mert ez is itt volt, a másik körte remben, de egy héttel ezelőtt örökre elpihent... Mosolyogva mégis azt válaszolja, hogy nagyon jól. És hullatja befelé könnyeit s szivével sir, meri a szemével nem sirhal. S remegve 'nézi kisfiát nem bágyadtabb-e, mint tegnap, hisz neki már csak ez az egy van... És sok-sok egyetlen gyermek, köztük az enyém is, akikre mind aggódó, remegő pillantással nézünk. Az epyém kis első ghnnázista lány, tele ambícióval, tudnivágyássál, még betegen is azzal van elfoglalva, hogy elmarad a tanulással, az extemporáléval, hogyan fogja majd utánapótolni! „Anyukám, egész éjjel számoltam, nem tudtam aludni éjjel, mert nappal nyom el az álom.“ Tiszta lélekkel hazudom, neki, hogy be van zárva az iskola újév utánig (csak öl napra zárták be.) Boldogan virul fel az arca a „jó" hírre. Most már vidámabban folytatja: „Olyan nehezen telik az idő háromig, amíg jön anyuka, csak az a kár, hogy nem szabad bejönnie hozzám. Hat hétig nem csókolhatom meg anyukámat! Hamar kipottyan szemecskéiből a könny! S már ott is terem a kedves ápoló nővér, letörli könnyeit, és megsimogatja, helyettem,. Aztán a másik ágyhoz megy, mert ott is baj van. Egy vékúity hang susogja! „Ne menjen el anyúkaV' és sir keservesen, hisz még csak öt éves... És ez igy megy nap-nap után, legjobb esetben hat hétig, reszketve megyünk fel, kissé megnyugodva jövünk le és járjuk együtt, apák é snnyák a golgotát, cipeljük a nehéz keresztet! B. R.
