Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-07 / 281. szám
fAXA POŞTALA PLA- SSTA Dl NUMERÁK V«, 14206—927. Cinj-KoIozsvár, 1931 december 6. Vasárnap ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre egy hóra 100 lej. Egyes szám ára 5 lej. 300 lej, mm ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unim (Főtér) 4. Telefon: 508. XIV. évfolyam, 2§!.-ik szám. ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. A kormány nem ura a helyzetnek — mondotta Gyárfás Elemér szenátusi beszédében A gazdasági tönk elleni védekezésben támogatná a Magvar Párt a kormányt, de eddig nem lát biztató kilátásokat — Törüljék már egyszer a parlamenti szótárból ezt a szót: irredenta — Heves viták voltak a kamarában (Bukarest, december 5.) A Magyar Párt részéről a felirati vitában Gyárfás Elemér dr. elmondotta beszédét a szenátusban. Amit a kormány gazdasági intézkedéseiből, terveinek kilátásaiból látni lebet, azt röviden abban foglalta össze: a kormány nem ura a helyzetnek. A máramarosi nyomor. A szenátusban napirend előtt Voiculescu kéri a proliibiciós vámok módosítását. Sadoveanu elnök felolvassa a hadügyminiszter válaszát egy korábbi interpellációra. A hadügyminiszter közli, hogy a repülőbélyegekből eddig 150 millió gyűlt be, amelyet részben a katonai, részben a polgári repülés céljaira fordítottak. * Codrus máramarosszigeti szenátor, a mára- marosszigeti nép rettentő nyomorúságáról jelent be interpellációt. Hangoztatja, hogy a magyar kormány annakidején az adó- mw. Gyárfás Elemér nagy beszéde A napirend során Gyárfás Elemér, magyarpárti szenátor tartott nagy beszédet a felirati javaslatról. — Mielőtt a felirati vitához hozzászólnék — mondotta Gyárfás dr. — két incidensre kell reflektálnom. Az egyik Mibalszky szenátor kollégám tegnapi beszéde alatt érte úgy őt, mint engem, aki kisebbségi kollégámnak közbeszólásommal támogatására siettem. A.közbeszólások azzal vádoltak meg minket, hogy irredenták volnánk. Az elmúlt ülésszakokban sikerült a szenátus szótárából törülnöm ezt a szót, hogy irredentizmus. Sikerült megértetnem, hogy távol áll tőlünk minden akció, amely ennek a vádnak alapjául szolgálhatna. Az államnak van eszköze azokkal szemben, akik valamilyen formában ellene állást foglalnak. Ott van a szi- gnranca, az ügyészség. Senkit sem fogunk vétörvényekben mindig külön gondoskodott erről az Ínséges népről. Jelenleg odajutott a helyzet, hogy a lakosság fagyökereket eszik, mert még a kukoricalisztet sem tudja megszerezni. Hamangiu igazságügyminiszter Alexan- drescu szenátor korábbi interpellációira felel. Alexandrescú kérte annak törvénnyel való lehetővé tételét, hogy a birák felelösségrevonha- tók legyenek az esetleg általuk okozott kárért. Hamangiu kijelenti, hogy a perrendtartás erre iehetőségét nyújt és igy uj törvényre nincs szükség. A másik interpellációra válaszolva, kijelenti, hogy szó lehet olyan törvényjavaslatról, amely kereskedelmi perekben a késedelmes felebbezésekkel összefüggően kielégítő megoldást adjon, noha legtöbb esetben a késedelmes- kedő felek a hibásak. delmünkbe venni, aki a törvényekkel, az alkot- mánhyal, az állammal szembehelyezkedik. De meg kell jegyeznem, higy senkinek sem érdeke és nem lehet Romániának általában érdeke az, hogy az erdélyi magyarokat állandóan Magyarország felé irányuló irredentizmussal vádolják. Ha mi, akiket 150—200 ezer szavazat küldött be a szenátusba és a parlamentbe, nem állítjuk magunkról azt, hogy irredenták volnánk, sőt lojális állampolgároknak mondjuk magunkat, akkor teljesen észszerütlen, hogy ezek az állítások más oldalról történjenek. Még kevésbé lehet érdeke Romániának és pedig akár a többségi népnek, akár a kisebbségnek az az állítás, hogy (Tudósításunk folytatása a Il-ik oldalon.) Összeomlott hjzdővonalah Egyik laptársunk hozzászólást közölt abban a kérdésben, vájjon a magyarságnak nem kellene-e változtatnia a maga politikai küzdő irányán? Nem másképp kellene-e követelnie, s nem másokat-e, mint eddig követelt? A hozzászólás arra az eredményre jut, hogy túlságosan sok energiát fordítottunk a nyelvi, szellemi, s inkább külső jellegbeli színvonalunk fenntartására, ezek jogi elveinek a biztosítására, de viszont nem tudtuk megvédeni és létrehozni a gazdasági összetartásunkat. Nos, most itt áll előttünk a kérdés, amit az országos költségvetés terhel reánk. Egyházainktól elveszi az állami hozzájárulások jórészét, s a saját kisebbségi iskoláinkon kivül az állami iskolák tanítói fizetését is a mi községeinkre halmozza. Ez a kormányzati gesztus is nyelvünk és művelődésünk érdekeibe vág bele, de egyúttal végzetesen sújtja gazdasági teherbíró képességünket is. Ha — tegyük fel — eddig a gazdasági fronton oly sikeresen tudtunk volna küzdeni, hogy minden egykori gazdasági képességünk megmaradhatott volna, vájjon ezt a képességünket most nem hasitaná-e gyökeréig az egyházaink és iskoláink ellen irányzott csapás? Mit védjünk tehát? Hiszen ha még szellemi állapotainkat se védtük volna, ma annyi tudatunk és ragaszkodásunk se lenne irántuk, amennyi megmaradt. Viszont gazdasági állapotainkra a suj- tás mégis ránehezedett volna, mint ahogyan azt a mostani költségvetési példa is mutatja. Azonban mégis igaz az hogy a gazdasági irányú összetartást nem tudtuk megvalósítani, s ez a szellemi színvonalaként való önvédelemben is megroskasztott minket. így, ilyen egymásból folyó következéssel látnunk kell a hiányt, ami a gazdasági kérdések tekintetében nem tudott nálunk kellő öntudatot és követelő erőt kifejleszteni. De ez a hiányosság nem amiatt állott elő, mert szellemi érdekeinkre túlságos gondot fordítottunk. Akármemr it fordítottunk is, nyelvünk jogának és a saját lelkünk szerinti művelődés fenntartásának ma sines meg az elismerése, sőt ebben a tekintetben is mind nehezebb megpróbáltatásokkal állunk szemközt. Nem lehet tehát a gazdasági fronton való lemaradásunkat annak tulajdonítani, hogy a szellemi frontra használtuk fel minden küzdő készségünket. Nem. Hiszen még az a kérdésünk is büntetőjogi üldözés alatt áll, hogy kik vallhatják magukat magyaroknak. Az is állandó nyomasztásoknak és zaklatásoknak a tárgya, hogy valaki a neve és vallása címén nem vonható-e ki a mi népkisebbségi összetartozandósá- gunkból. Tehát kétségesités és széttépdesés alatt áll még az a szellemi körvonal is, amiben össze kellene tartanunk. Talán ezért nem lehetett megvalósítani a gazdasági összetartásunkat se. Hiszen igen sokakra, sőt éppen a gazdaságilag tehetősebbekre elriasztóim hatott az a hatalmi politika, amit ngy gazdaságilag, mint szellemileg folytattak a népkisebbségi magyarság meggyöngitésére. Igen sokan e hatalmi politika elől elvonultak, igyekeztek elszinteleniteni magukat, sőt még a gazdaságilag gyöngébbek is igyekeztek foglalkozásbeli és osztálybeli hasonlóságokban elvegyülni, hogy magyaroknak ne látszódjanak. Gazdasági frontunk szétfutott és eldugta magát, mielőtt összeállbatott volna. így kellett védenünk félkarral és félered- ménnyel azt, ami megmaradt: a szellemi frontunkat. Igenis, a magyar párt politikája ismételten és ismételten iv^ekezett összehozni a gazdasági frontot is, de a kellő önvédelmet nem tudta azokban fölkelteni, akiknek ez az önvédelem elsősorban lett volna az érdekük. Inkább voltak hajlandók a rájuk menő hatalmi politikával kialkudni, mintsem magyar népkisebb ségi alapra állva, s ezt a népi alapot a maguk súlyával is erősbitve, azzal a hatalmi politikával megküzdeni. Nem sikerült igy a gazdasági összetartást létrehozni. Nem sikerült, mert úgy a gazdaságilag erősebbek, mint a gazdaságilag gyöngébbek is éppen a gazdasági szervezkedésben a népkisebbségi politikát, a népkisebbségi körvonalat határozottan elkerülni kívánták. Ugv vélték, hogy igy sikeresebben megvédhetik a maguk érdekeit. A fejlődés eredményei mutatják, hogy rosszul számítottak, mert népkisebbségi összetartás liiján gazdasági érdekeik is nagyobb ösz- szeroskadást szenvedtek, nagyobb kihasználás alá kerültek. Hiszen ha csak az általános gáz dasági bajok sújtották volna is őket, akkor is még külön többletet kellett fizetniök,azért, hogy a hatalmi politikához tartozók érdekeltségébe bejussanak és azok pártfogását megszolgálják. De ha már igy vagyunk és látjuk a rossz eredményeket, ezen a magunknak való szemrehányásokkal semmitse segithetünk. Legfölebb a sajátmagunk érzékenységét növeljük a sajátmagunkra való ütésekkel. Tehát hagyjuk a szemrehányásokat, s inkább okuljunk azokon a tapasztalatunkon, amit kárunkon szereztünk. Nem volt meg saját népi alapunkon a saját gazdasági összetartásunk; hát most legalább a megmaradt szegénységünkben tanuljuk meg, hogy támogassuk egymást és nyílt határozottsággal egymás mellé álljunk. 'Ez az összetartás talán a hatalmi politika kezelőiben is jobb belátást fog kelteni. Rá fog jönni arra, hogy jobb az ország kisebbségi népeit a maguk gazdasági és szellemi fejlődő képességében meghagyni, mint ellenük a kihasználó módszereket a végletekbe vinni. Ezek a végletek a teljesítő képtelenségre fognak vezetni, 8 az ilyen képtelenségekben való összetartás mégis kellemetlenebb, mint a jó és hasznos képességekben való népi összetartás. (Pd.)
