Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-28 / 297. szám

10 Románia lafabfo 25® millió frank kölcsönt kapott Párizsból jelentik: Stoiéescu, a Banca Na­ţionala igazgatója, párizsi tárgyalásai során megegyezésre jutott a francia jegybankkal, e megegyezés értelmében a Bantué de France 2.v# millió frank hitelt nyújt a román jegybanknak, amely összeg visszleszámitolási hitel formájá­ban jut az országba. Lehetséges azonban az is, hogy az összegnek csak felét kapja a jegybank, mig a másik felét a román állam Teszi kölcsön. A dícsőszentiaártom kereskedők tanácsa moratóriumot kér a kereskedők részére Kcsészemtmártonból jelentik: A dicsőszent- máwtoai kereskedő tanács rendkívüli közgyű­lést tartott, amelyen Révész Mór elnökölt. A közgyűlés Stein Gyula indítványára elhatá­rozta hogy táviratban kéri a kereskedelmi mi­nisztertől, hasson oda, hogy 0 moratóriumot a kereskedőkre is ter­jesszék ki, mert a mai nehéz viszonyok között a kereske­dők nincsenek abban a helyzetben, hogy fize­tési kötelezettségüknek eleget tehessenek. A közgyűlés azt is elhatározta, hogy a ke­reskedők részére segélypénztárt létesít, amely a tagok befizetéseire és tagsági dijaira támaszko­dik. Magyarország a romániai só iránt érdek­lődik. Budapestről jelentik: A magyar kormány a hírek szerint több külföldi állammal tárgya­lásokat folytat aziránt, hogy a devizaforgalom korlátozása idején a kereskedelmi kapcsolatokat kompenzációs utón tartsák fenn. Magyarország sószükségletét csaknem teljesen Németország­ból, Lengyelországból és Románia is hajlandók­nak mutatkoznak arra, hogy az általuk szállí­tott só árában bizonyos árucikkeket vegyenek át Magyarországtól. Románia mezőgazdasági gépek, Lengyelország bor és Ausztria mezőgaz­dasági termények iránt érdeklődik. A magyar-cseh gazdasági tárgyalások a napokban kezdődnek meg. Budapestről jelentik: A magyar-cseh gazdasági összeköttetés felvéte­lére január elején tárgyalások indulnak meg a két állam delegátusai között. A cseh delegáció már be is jelentette, hogy közelebbről Buda­pestre érkezik. Érdekes, hogy ezzel szemben a cseh miniszterelnökhöz közelálló Benkov cimü lap a Magyarországgal való gazdasági együtt­működés ellen izgat. Meghosszabbították a román-osztrák keres­kedelmi szerződést. A román-osztrák kereske­delmi szerződést 1932 március 31-éig meghosz- szabbitották. A megkosszabbitás csak provizóri­kus jellegű, mert eddig az időpontig preferen­ciáig alapon végleges szerződés kötését terve- *?k, Nagy sztrájk a francia textiliparban. A.z északfraneiaországi textiliparban 10%-os fize- tésrfedukeiót akarnak a munkaadók életbelép­tetni. A munkások egyrésze elfogadta a reduk­ciót. 30.000 munkás azonban sztrájkba lépett. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a mun­kanélküliség Franciaországban is kezd elhara­pózni, az utóbbi tiz nap alatt négyezer külföldi munkás hagyta el munkahiány miatt Francia- országot. Szilágysomlyón megszűnt a közvilágítás. Szilágysomlyóról jelentik: A város ás a villa­mosüzem bérlője közti nézeteltérések következ­tében a bérlő a város közvilágítását beszün­tette, aminek következtében a mult héten a vá­ros uccái világítás nélkül maradt. A villany­telep tulajdonosa és a város között oly szerző­dés van, amely szerint a városnak 75.000 lejt kell fizetnie a közvilágitásért, minthogy a vá­ros ezt az összeget nem fizette meg, a villany­üzem megszüntette az áramszolgáltatást. Külön jegyzék a kenyérbélyegről. A mező­gazdasági kamara az érdekeltek tudomására hozza, hogy a kenyérbélyeget még azelőtt kell reátenni a kenyértésztára, amielőtt azt a sütő­kemencébe behelyeznék. A kenyérbélyegekről külön jegyzék vezetendő, amelyet az elárusítók is alá kell Írjanak s ebben a jegyzékben fel­tüntetendő a kenyér mennyisége és a reá al­kalmazott bélyegek értéke. A temesvári tábla felmentette Bocu Sze- vért a vámbírság alól. A temesvári tábla Bocu Szever vámügyében megsemmisítette az aradi törvényszék Ítéletét és feloldotta a volt tarto­mányi igazgatót a reá kivetett milliós vámbír­ság alól. A dohánytőzsdék kerületenkénti kiadására vonatkozó megbízási szerződés preeiz magyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Irodá­ban, Cluj, Str. Memorandului No. 24. Ára 100 lej. A mezőgazdasági végrehajtások felfüggesz­téséről szóló törvény román és magyar szövege kapható dr. Mandel Fordító Irodájában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ara 20 lej, vidékre por­tóval 30 lej. A magyar adósok a Nemzeti Banknak fize­tik adósságaikat. Budapestről jelentik: A ma­gyar transfermoratóríum-rendelet szerint a ma­gyar adósok a külföldi hitelezők alapjába fize­tik be a Nemzeti Bankhoz pengőben adósságaik törlesztését. Hirek szerint a Nemzeti Bank eze­ket az összegeket váltóleszámítolás formájában újból kihelyezi és ezáltal a gazdasági élet te­kintélyes pénzforráshoz jut A befolyó kama­tokból fedezi a bank a külföldi hitelezők ré­szére felgyűlt pénzösszegek utáni kamatokat. A mezőgazdasági tartozások konverziójáré és a mezőgazdasági kényszeregyezségről szól törvényjavaslat teljes és precíz magyar fordi tása kapható Dr. Mandel Fordító Irodábai Cluj. Str. Memorandului 24. Ára 100 lej. A magánalkalmazottak kivételes adójáról szóló törvény román és magyar szövege kap­ható dr. Mandel Forditó Irodájában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ára 30 lej, vidékre portóval 40 lej. ^V^yvw’/wvvwvvwwvvvvvvvwvv Önmagának életjáradekot, leányának hozományt, fiának tokét gyűjtsön és biztosítson csekély havidij ellenében a magyar egyházak biztosító- társulatánál, a „MINERVA“ BIZTOSÍTÓ , RÉSZVÉNY­TÁRSASÁGNÁL, Kolozsvár, Calea Reg. Ferdinand (Ferencz József ut) 37. Telefon 12—57. Szöti/őoitványok ll Amerikai sima és gyökeres vesszők legjobban és garantált fajtisztán kaphatók Caspar! Fr.-nél, Medgyesen. Judeţul Târnava-Mare. Árjegyzék kívánatra — „NEIWOR6ER“ kUIönlegesság. Lapuok minden olyan vásárlója, lei 25 drb. foly­tatólagos lap- fejet, alanti címre beküld, 10 KOTTÁT KAP INGYEN!!!’ a temesvári Moravetz zenemű- kereskedéstől. — A Moravetz cég Románia legnagyobb zene­mű-kereskedése, árai pedig a legolcsóbbak. — JEGYZÉKET BÁRKINEK INGY1N KÜLD. »a '' XIV. ÉVF. 298. SZÁM, ä nn fs 1 p i nr*rBir* ftrnGftlftDETEtri Szavanként, ........... ss mji Vastagbetüvel ........... © léi Legkisebb apró (10 szó) ..................Stt L«S A’lástkeresőknek 1 szó................... 3} »»«I Vastagbetüvel ............................... 4 «.es LEVELEZÉSEK ALKALMAZÁS 8 élcaöveacei elveszi- ■®-' tettem a kis Magúra— Szelicsei ut—Bükki me­nedékház—Majális ucca útvonalon. Megtaláló ju­talomban részesül. Cim a kiadóban. ADÁS-VÉTEL P Srfiafe és nők aquiziciós munká­ra felvétetnek. Cim a kiadóban. Dumiing fűz fa Csakis garantáltan el­ső osztályú, száraz, bükkbasábüüzifa ház­hoz szállítva ölen­ként . . Lel 7000- I-a bükkhasáb aprítva 100 kg. . . Lel 68. I-a hántott tűzifa,vagy gyertyán 100 kg. L. 7 O. Pontos mérés. Balázs Imre cégnél Cal. Reg. Ferdidand 74 Telefon 10-11 v. .477 T ekintse meg vég- kíárusltásomet. Párnázott angol garni­túrák, antik bútorok, egyes darabok minden elfogadható árért, Schneider Butorraktar, Str. Saguna 24. ladó elsejére külöa- bejáratú, butorezett szoba egy, vagy kétsze- mélyre földszinten és elsőemeleten mosdó­kagylóval, Regala 5/a. A Kolozsvárt. Traian (Árpád) ucca 24 sz. alatti házastelek 1932. jannár 4.-én, d. e. 9 óra­kor a Cluj-városi járás­bíróságnál, földszint 62. számú ajtó alatt nyilvá­nos birói árverésen fog eladatni. Kikiáltási ár 750.000 lei. Keresek megvételre ócska, régiféle Dániel kemencét, cim a kia­dóba. A merikai szekrény- koffert;keresek meg­vételre. Lukács titkár, Magyar Színház. O lcsón eladó egy ebédlő. Cim a ki- adóban. ©JHasxnéH, jó állapot- ban levő pulituros vagy főforgalmú mun­kásnegyedben 2 szoba konyha, 2 üzlethelyiség, pin­ce stb. (italméré­si-, dohány- és iparengedély) ál­ló ház. Vételhez 100.000 lei elegen­dő. Cim a kia­dóba. K iadd elsejére nagy szoba lakásnak pia­cével, Regală 5/a, féi- szuterinben. két szoba, konyha és mellék­helyiségek belvárosban. Cím • kiadóhivatalban ágy olcsón eladó. Meg­tekinthető d. u. Vi 4-től. Str.^Bravüor 11. Rákóczy úti uj telep. ■fiadé Főtér közepén R szép nagy üres szoba 5—8 méter. — Értekezni Hotel Central. Kassainál. KÜLÖNFÉLÉK gparna csikóbunda ** használt, de jó állapotban eladó. Meg­tekinthető Déri szűcsnél. ötvenezer let kölcsönt - a mostani időkben is tel­jesen megfelelő garancia mellett, rövid lejáratra keresek. Cim: „Biztoe garancia" jeligére & kia­dóhivatalba. pladd adómentes csa- “ ládi ház, két szoba, konyha, fürdőszoba, elő­szoba, stb. — Értekezni Gotthard Jenőnél, Reg. Ferdinand 90, Ganz cég­nél. ÁUjÁSTKERES El elváros 1 800.000 •S lel értékű házam» ra elsöhelyl beke­belezéssel keresek 350.000 lel kölcsönt. Cím a kiadóhivatal ban* ©deutsche Lehrerin sucht Stelle als Er­zieherin. Hermine Hager Agnita. DJölgyek fígyelmé­«* be! Olcsó és szép kalapok kaphatók, úgy­szintén bármilyen anyagból kalapalakitá- sokat jutányosán vállal az Emma szalon. Reg. Ferdinand 13, földszint az udvarban. gftperfeitt román, fran- * ciául jól beszélő, jó családból való, IV. éves tanárjelölt gimnázista vagy elemista tanítását, korrepetálását vállalja. Címeket a kiadóba ké­rek. Nyomatott m lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár, Str. Baron L. Pop (Brassai-u.) 5. Telefon 508.

Next

/
Thumbnails
Contents