Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-28 / 297. szám

XIV. ÉVE. •j.Dü. BZAM. oínmí*utsmmmM«awat (Tudós tas eleje az első oldalon) levezesse, a fizetéseket folyósította. A kevés diszponibilis összeg szétosztása tehát nem a szükségletek és a lehetőségek, hanem a politi­kai szempontok szerint történik. A konvertálási javaslat akadályversenye. A mezőgazdasági adósságok konvertálási javaslatát megszövegező bizottság egyelőre fél­beszakította munkálatait és elhatározta, hogy legközelebbi tanácskozását csak a parlament megnyitása uţân tartja meg. A szerda délutáni utolsó értekezleten két fontos esemény történt. Az egyik az, hogy a nemzeti parasztpárt javas­latára elfogadták a kötelező konverziónak tiz hektárig való kiterjesztését, másodszor pedig az, hogy Radian földmivelésügyi államtitkár bejelentette, miszerint a kormány az alapelve­ket érintő módosításba is belemegy, annak szemelőtt tartásával, hogy a konverzió csak a kisbiríokokra legyen kötelező, a többi birto­kokra pedig fakultatív. Ezekre a kijelentésekre és engedményekre való tekintettel a liberális párt elhatározta, hogy továbbra is résztvesz a bizottság munkájában. Radian kijelentései nagy feltűnést keltettek politikai körökben, mert el­lentétben vannak Argetoianu nyilatkozatával, amely azt szögezte le, hogy a kormány az alap­elvekből semmit sem enged. Kormánykörök hangoztatják, hogy a konverziós javaslatot feb­ruár 15-éig minden körülmények között meg fogja szavazni a Ház. Hajbakapnak a népszerűségért az ellenzéki pártok. Mihalache a karácsonyi ünnepek előtt a sajtónak adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy a nemzeti parasztpárt erélyes ellenzéki magatartása tartotta vissza a kormányt, több az ország lakosságára terhes intézkedés megté­telétől. A Viitorul, a liberálisok lapja, most éle­sen vitatkozik Mihalache-val. Azt hangoztatja, hogy nagyon sokszor, amikor a liberálisok szem beszálltak a kormány ténykedésével, a nemzeti parasztpárt néma maradt. A tanitói fizetések­nek az állami budgetben való megtartása Dinu Bratianu és Mosoiu energikus fellépésének az eredménye. Az egyenes adók törvényjavaslatá­nál ismét Dinu Bratianu vitte keresztül azt, hogy a kormány lemondott a kétszáz lejes fej­adó gondolatáról és ugyancsak a liberálisok eszközölték ki a pétróleumilletékek felemelési tervének visszavonását. Mihalache deklarációja a liberálisok szerint csak arra való, hogy a tömegeket tévútra vezesse. Mihalaehe lesz Titulescu helyett a pártelnök. Az Adeverul kommentálja Lugoseanunak a lap részére adott nyilatkozatát. Megállapítja, hogy a nemzeti parasztpárt elnökségének ügyé ben január 12-éig, Titulescunak a fővárosba érkezéséig nem lesz döntés. Nagyon valószínű, hogy Titulescu továbbra is diplomáciai szolgá­latban marad és rövid bukaresti tartózkodás után visszatér Londonba. A nemzeti paraszt­párt elnökségét ezekután Mihalache-nak fogják felajánlani, aki azt egyelőre provizórikus jel­leggel el is fogadja és abban az esetben, ha Ma- niu semmiképpen nem akar visszatérni a párt élére, végérvényesen is megmarad pártelnök­nek. Az Adeverul ezeket nem mint tényeket, ha­nem, mint kombinációkat közli. SiiminminimicsHiHiimimMiiiimiMHHiHiininnmiHmtuiiiiiimmciiiiiiiinmniiiuiiuiiii bivégfasés rali Karácfonjikor (Párizs, december 28.) Karácsony második napjának hajnalán Franciaországba*! szinte ugyanabban az órában két kivégzés történt. Az egyiket Párizsban hajtották végre a külső piactéren. Gauchet, egy dúsgazdag párizsi ke­reskedő 18 éves fia lépett a vérpadra, aki kirabolt és meggyilkolt egy párizsi ék­szerészt. A fiatalember atyjáról rámaradt hatalmas örök ségét néhány hónap alatt elmulatta és az éksze­rész kirablásával akart újból pénzhez jutni. Amikor az esküdtbiróság halálra ítélte, nem felebbezett és ügyvédjének kérlelése ellenére arra sem volt hajlandó, hogy kegyelmi kér­vényt nyújtson be a köztársaság elnökének „Megérdemeltem a guillotinet, meg kell halnom!“ — mondotta még karácsony hajnalán is, amikor fölkeltették, hogy a guillotine alá vezessék. Nem \égadta- el a hagyományos pohár rumot és. az utolsó cigarettát sem, amely minden halálra­ítéltnek kijár a guillotine tövében. Osszeszori- tott ajakkal lépett a bárd alá, amelyet több mint háromezer főnyi párizsi tömeg állt körül, hogy a kivégzésnek tanúja lehessen. A másik kivégzés ugyanebben az órában Lyon egyik katonai erődjében történt. Achmed ben Mohamedet, a. tuniszi vadászezred egyik al­tisztjét lőtték agyon, mert mult év karácsonyán részegen agyonlőtte parancsnokát, majd súlyo­san megsebesített egy közkatonát, aki a katona­tiszt segítségére sietett. Achmed ben Mohamed öngyilkosságot kísérelt meg, a golyó azonban csak szemidegét roncsolta szét, úgy, hogy va­kon vezették az erőd falához. Hátrafelé el Hitlerik bukaresti manővere A Lupta diplomáciai eljárást sürget a Károly király ellenes Hiftíer­akciővai szemben (Bukarest, december 28.) A Lupta szerkesz­tőségét a napokban felkereste a Völkischer Beobachter, Hitler hivatalos lapjának egyik szerkesztője, hogy a román sajtót „informálja“ a. német nemzeti szocialisták mozgalmáról. Az illető a Lupta rendelkezésére bocsátotta Hit­lerek programját, Hitler életrajzát és a Völ­kische]- Beobachter december 18-iki számát, amely hosszú cikkben foglalkozott Romániával és Károly király személyével. A Lupta szerint a Károly királyra vonatkozó megjegyzések ten­denciózusok és a király alakját teljesen téves megvilágításba helyezik. Hiszi a lap, hogy Ro­mánia berlini követe tudni fogja a kötelességét az ilyen beállításokkal szemben és a kormány sem marad tétlen, hanem szembeszáll az ak­cióval. Karácsonyra a budapesti rendőrség likvidálta IRataska Szilveszter bfinfiggéí Tizenhat csomagban gyüfftSiték össze a tömeggyilkosság szörnyű emléMí rgyaii, a bűnjel ehet és iratokat fBudapest, december 28.) Karácsony regge­lén a budapesti főkapitányság egyik hivatali szobájában csomagot készítettek. Nem karácso­nyi ajándékokat csomagoltak, hanem a század egyik legszörnyübb bűnügyének iratait, bűnje­leit, egy borzalmas tömeggyilkosság sötét em­léktárgyait kezdték pakkolni. A budapesti rendőrségen karácsony reggelén likvidálták a Matuska-ügyet. A főkapitányság politikai nyomozó főcso­portja, nyolcvan oldalas nyomtatott jelentést készített a bűnügy nyomozásról és ezt a főka­pitány és a belügyminiszter elé terjesztette. Ott fekszik az iratok között a bécsi rendőr­ré 2’ jelentése a Matuska-ügyről. A főkapitány­ság alig tiz napra a merénylet után kérdést in­tézett a bécsi rendőrséghez, ismerik-e Matuska Szilveszter bécsi lakost és ha igen, kicsoda ez a Matuska, miféle ember. A bécsi rendőrség válaszolt is. Megírták, hogy „Herr Szilveszter Matuska“ rendes bécsi polgár, kereskedő ember, jómódú, háza is van. Az iratok megdöbbentően érdekes halmazán is túltesznek azonban érdekesség tekintetében azok a csomagok, amelyekben a torbágyi me­rénylet bűnjeleit gyűjtötték össze. Az első csomag két darab zseblámpaelem. Ezeket állítólag a Rákóczi utón vásárolta Ma­tuska és ezeket használták fel a robbantáshoz. A második csomag tartalma néhány szür­kés rög. Ekrazitdarabok. A wöllersdorfi lőszer­gyárban vásárolták és mikor Matuska a torbá­gyi viaduktnál megtöltötte a vascsöveket, ezek a kis ekrazitdarabok elszóródtak a földön. A harmadik csomagban két méter hosszúságú piszkos, szürke zsinórdarabot göngyöltek. Két méter telefonkábel, amelyet a bomba alkatré­szek között találtak. A negyedik csomagban a robbantógyuta­csok repeszdarabjai kerültek, apró kis alumi­nium szilánkok, amelyeket gondosan összegyűj­töttek a viaduktnál. Az ötödik csomag kis papírzacskó, benne egy körülbelül méternyi hosszú cukorspárga darab. Budafokon vásárolta állítólag szintén Matuska, a bombaalkatrészeket kötözte egy­máshoz ezzel a vékony spárgadarabbal. A hatodik bünjelcsomag ismét kis zacskó. A durrhigany gyutacsot helyezték el benne. Közönséges kis aluminium kapszli. Hetediknek az a pici kis csomag sorakozik a bűnjelek közé, amelybe a sínre erősített el­törött méröicc darabot tették. Nyolcadik csomagnak egy behorpadt, meg­repedt bőröndzár következik. A sárgarézből ké­szült zár arról a bőröndről származik, amely­ben Matuska a feltevés szerint napokon át ci­pelte a robbantáshoz használt két kilogram ek- razitot. Matuska takarékos ember volt, mikor a pokolgép összeállításánál áramvezető fémda­rabra volt szüksége, spórolásból nem vásárolt egy kis darab fémet, hanem leszakította a bő­rönd zárját és azt használta fel kontaktusnak. A kilencedik csomagba mindössze egy ösz- szegyürt kicsi papírdarab került. Páráimnál átitatott sárga papírdarab, az egyik ekrazittöl- tény megmaradt hnrkolata. Tizediknek az a csomag sorakozik a bűnje­lek közé, amelyben egy marokra való lenszal­mát gyűjtöttek össze. Ilyen szalmából vetett magának ágyat Matuska Szilveszter a' torbágyi csőszkunyhóban, ahol három napon át meghú­zódva várta a kedvező pillanatot. A tizenegye­dik csomag megint papírzacskó: tizenkét szál félig elégett zöldszinü gyufa van benne. Ezek­kel világított magának Matuska, a pokolgép el­készítéséhez a szörnyűségek éjszakáján. A tizenkettedik csomag már valamivel na­gyobb a többinél. Rozsdászöldes repedezett cso­darabokat helyeztek el ebben a csomagban: a torbágyi merényletnél használt robbantócsövek repeszdarabjait, A tizenharmadik csomag hosszúkás, henger- alakú és több kilónyi sulyn. A tizennegyedik csomag tartalma tizenkét törött síndarab. A tizenötödik csomag tartalma néhány darab fehérnemű, zsebkendő és más holmi. A tizenhatodik csomag nagyobbfajta borí­ték. Térképvázlatok. Ezzel a borítékkal ért véget a bűnjelek so­rozata. ZSOLDOS tanintézet Budapest, VII. Dohány n. 84 Telefon: 424—47. Magyarország legrégibb és legjobb előkészítő tanintézete (24. tanév). — Előkészít Közép- hltelai icagánvlzsgáltra és áreiiségiia tekíösség mellett

Next

/
Thumbnails
Contents