Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-25 / 296. szám

8 XIV. ÉVF. 296. SZÁM. Elkeseredett, hangn karácsonyi levél áss erdélyi nyugdíjasok nyomoráról Á nyugdijegySet aldnoke szerint a luxusautók s más költségek leépítésével segíthettek volna a nyugdíjasokon (Kolozsvár, december 24.) Többszöri kor­mánynyilatkozat hangzott el, hogy karácsony előtt nemcsak a tisztviselőket, hanem a nyug­díjasokat is kifizetik. A nyilatkozatok azon­ban nem váltak valóra, csak hitegették vele a kétségbeesés, éhség szélén álló nyugdíjasokat. A Keleti Újság a nyugdíjasok érdekében többször felszólalt, a legélesebb hangon kérte a nyugdíj illetmények gyors és azonnali kifizeté sét, de cikkeink és felszólalásaink is illetéke­seknél süket fülekre találtak. Most egy levél érkezett hozzánk, amelyet a kolozsvári nyug- dijegyesület alelnöke irt alá. Megható és egy­ben megdöbbentő ez a levél, amely teljes sö­tétségében tárje fel a nyugdíjasok nyomorát, íme a levél, amely beszél önmaga helyett: ,.A kereszténység legmeghatóbb ünnepén, a szent karácsony napján, Krisztus példáját kö­vetve, arra kellene törekedni, hogy az egész föl­dön és így nálunk is a szeretet, megértés, bé kesség és remény foglaljon és találjon helyet minden család szivében. Ehelyett, sajnos, azt találjuk, hogy különösen azoknak a szivéből, akik az országnak a sorsát intézik, teljesen ki­veszett embertársainak szenvedései ránti érzék, sőt a józan Ítélőképesség is, mert máskép meg­magyarázhatatlan, hogy Kolozsváron a nyug­díjasok, tehát egy intellektuális osztály idő­sebbjei, teljesen magukra vannak hagyatva. Nemcsak a nyugdíjasok, hanem azoknak az özvegyei és árvái a hideg és éhség karmai közt szenvednek, mert hónapok óta nem kapják pon­tosan a járandóságaikat. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni azt. hogy a nyugdíjasok nem ala­mizsnát kérnek, hanem az általuk befizetett tőkék gyümölcseit s veiük szemben még azt az érvet sem lehet használni, amit az aktiv tisztvise­lőkkel szemben alkalmaznak, hogy nem lévén bevétel, nincs fizetés. Elszomorító tény, hogy jogainkat semmibe sem veszik, szavunkat meg nem hallgatják, az illetékesek szemrebbenés nélkül elnézik, hogy a mostani kormány lábbal tiporja az egész mii- vdlt világ által gyakorolt, sőt még a vadtör­* zsek előtt is tiszteletben tartott törvényt, amely azt mondja: „tiszteld az öregeket és istápold a támasz nélkül maradt özvegyeket és azok árváit!“ És mégis, fájdalom, itt Erdélyben, a beesnie tesség türehuessége megszentelt földjén, egy mü veit társadalmi osztály öregeit, valamint özve­gyeit és árváit a nyomor és a megaláztatás leg- kétsógbeejtőbb mélységeibe taszitották. Bizonyos az, hogyha az erdélyi román kép­viselők s elsősorban az erdélyi miniszter a nyugdíjasok ügyéből becsületbeli kérdést csi­náltak volna, akkor nem állanánk ott, ahol ma vagyunk. Jogosan várhattuk volna az erdélyi minisztertől, hogyha már a nyugdíjalapot illetékesek más célra fordították és az állam bevételei nem elegendők a nyugdíjasok kifizetésére, altkor a luxusautók és azok költségeinek a leépítésével segítettek volna a nyug­díjasokon. Erdély minisztere miért nem követelte a kormány többi tagjaitól, hogy az összes városi és állami autókat és egyéb luxus jármüveket, ezúttal nem is beszélve más felesleges kiadá­sokról, — szüntessék bo és azok fenntartási költségeit fordítsák az erdélyi nyomorgó nyug díjasok kifizetésére. Az erdélyi miniszternek eszébe juthatott volna, hogy a mi Megváltó Krisztusunk is gyalog járt és csak egyetlen egy esetben ült szamár háton, tehát a mi hiva­talnokaink is nyugodtan járhatnának gyalog, mert a nyugdíjasok ezrei éheznek és meg­fagynak. Csodálkozunk dr. Haţieganu Emil, volt mi­niszteren is, aki a mi osztályunkból való és a mi támogatásunkkal emelkedett fel a magasba, hogy sem mint volt miniszter, sem mint ellen­zéki vezér tudtunkkai soha fel nem emelte a szavát a nyugdíjasok érdekében. Mindazoknak, akik a hatalom polcán ülnek és ültek egyaránt és összesen kívánok a miénkhez hasonló boldog karácsonyi ünnepeket most és mindörökké ámen. Dr. Pocol Viktor, a kolozsvári nyugdijegyesülei alelnöke. AZ UTOLSÓ FÉLÉV IRODALMA. Sárközi György: Egy ember élete és egy nép Mint oldott kéve: élete, regény és történelem egyszerre. Hőse báró Mednyánszky Cézár fiatal arisztokrata pap. Idő: 1848, majd az emigráció, a régi Párizs, Ausztrália aranyásó korszaka. Három kötet 650 oldal, '401 lej Lepagenál, Ko­lozsvár, utánvéttel franco. Wassermann: A Mauritius-ügy folytatása. Etzel Andergast: A mai ifjúság regénye és az orvosi pálya regénye. Olyan mély és átfogó, hogy cime az lehetett volna: Európa 1931-ben. Hatalmas regény, két kötet, 710 oldal, 231 lej, Lepagenál, Kolozsvár, utánvéttel franco. Kassák Lajos: Hatalmas tehetségű. Megnőttek és elindultak, magyar munkásiró megdöbbentően realisztikus proletár regénye. 340 oldal. Fűzve 153 lej, kötve 221 lej, Lepagenál, Kolozsvár. Zsolt Béla: Eleven, érdekes korregény a mai Bellegarde, társadalomról. Éles jellemrajzok, elragodó stilus. Fűzve 129 lej, kötve 183 lej, Lepagenál, Kolozsvár. Háborús Michael: A Hohenzollern sáncot Regények: tartani kell. 264 oldal. Fűzve .119 lej, kötve 187 lej, diszk. 250 lej. Dorgelfes: Fake­resztek 310 oldal. Fűzve 132 lej, kötve 200 lej, diszk. 250 lej. Salsa: Lövészárok. Két kötet. 515 oldal. Fűzve 197 lej, kötve 265 lej, diszk. 450 lej. Dell: „A sas útja“ szerzőjének remek Az igazi férfi, regénye egy pompás verseny­paripáról. 352 oldal. Fűzve 98 lei. Károlyi: Az ötéves terv. Az orosz szovjet ötéves gaz­dasági terve megfelelő magyarázatokkal és kritikával 99 lej. A többi újdonságokról kérjen részletes prospektust, Lepagetól, Kolozsvár. A felsoroltakat utánvéttel franco küldi Lepage. Akinek a gyomra fáj, vagy bélmükődése v megrekedt, vagy gyomorégése van, az igyon természetes Bitesádi visat Számos egyetemi tanár által ajánlva. MINDENÜTT KAPHATÓ. A tűzoltó Irta: Török Sándor. Az ember szó nélkül elindult felfelé. — Megálljon, hé?! Megállt. — Nekem mondta, hogy hé?! — Úgy vélekszek — mondta a tűzoltó s kö­rülnézett, — hogy csak ketten vagyunk erre- iéié . — Én nem vagyok magának hé! Érti? Eh... — Dehogynem — fűzte a szót a tűzoltó — dehogynem hé. Még a bénél is kevesebb maga, tudja-e! Hitvány ember az, aki családot tönkre akar tenni. Aki azt akarja, hogy az én felesé­gem özvegy legyen s a gyerekeim bitangság- ban nevelődjenek apa nélkül. Hitvány ember rz, tudja meg. ( — Menjen vissza! ;— Nem lehet. Nekem le kell vinni magát. Azért fizetnek, hogy ami parancs, az megle­gyen. — Mennyit fizetnek? — Száznegyven pengőt hónapjára. Az ember azt nézte, vájjon nem tréfál a másik: — Száznegyven pengőt? Abból él hetedma­gával. — Abból. De ha innen lebueskázok, akkor már nem fogok abból élni. Nem, nem, de nem ám — ingatja a fejét szomorúan. Akkor majd szépen elbúcsúztál a főparancsnok ur s beírják a könyvembe, hogy a kötelességemet teljesítet­tem, aztán megvan. Dehát ezt az ur nem akar­ja, igaz-e. Na, gyerünk — s feljebb lépett, már elérte a lábát s mellécsusztatta a kezét — látta, hogy az nem mozdul s reá kérdezett. — Hát az ur micsoda, ha szabadna érdeklődnöm? — Üzletember vagyok. — Aha... aztán... — Tönkrementem. — Felesége van? \ — Van. * j — Gyerek. j — Egy. Fiú. — Na, szegények... ingatta a fejét a tűzoltó — legalább irt nekik. — Nem... — Ejnye, ejnye. Csúnya meglepetés! — Mit mond? — Csak mondom. Két özvegy lesz s hét árva. Mind maga csinálja. Lelkire veszi? — Kicsit hallgattak. — Na, mondta aztán I a tűzoltó — induljunk visszafelé — s megfog- l ta a lábát. — Ne nyúljon hozzám, ne nyúljon hozzám, mert istenemre...! — Ha van szive hozzá! — s felnézett rá, egyenesen a szemibe. — Ha elbirja a lelke! Hat gyerek apját. • Ha meri az Istentől, hát csinálja. Rúgjon, na. Ugorjon rám. Próbálja meg. Hadd essünk le mind a ketten. Na! Majd nem tudom, mit mond az özvegye otthon a gyerekinek. Hogy milyen apja volt neki, a sze­génynek. Hogy egy hatgyermekes családapát pusztított el, hajja-e! Az ember csak állott. — Na, — mondta aztán rekedten, men­jünk... de. De aztán odalent... — Semmi — mondta a tűzoltó járatosán - csak éppen a rendőrtiszt felírja a nevit. Az uj­j ságba sem kerül bele, ha nem akarja. Na, hadd menjünk — elindultak. A tűzoltó fogta a lábát j s úgy lépegettek lefelé. I — Hozza — zúgták lennt. i — De milyen szép nyugodtan ballagnak, í — Sport az egész. I Lent körülvették a mentők s rendőrök, au- I tóba tuszkolták. Még megállóit a lépcsőn s * visszaszólt a tűzoltónak: — Hogy hívják magát? — Engem Cserep'és-Nagy Mihálynak. l — Hát mondja meg aztán... otthon a gyere- I keknek... meg az asszonynak... — s egészen elér- : zékenykedett, hogy a földet a lába alatt érezte... mondja... mondja meg nekik... — Nincsen énnekem se asszonyom, se gye­rekem! — s megpenderitette a kicsi fekete ba- juszkáját a tűzoltó. — Legényember vagyok én. — Mi? Dehiszen... dehiszen... — Hát csak nem állok le magával vereked­ni odafent. Tán ésszel él az ember, vagy mi a fene! Az ember — noha elég kövérkés volt —• gyorsan haladt felfelé s mikor a középső, össze­futó négyes oszlophoz ért, megállóit egy pilla­natra és lenézett a tömegre. Egészen egyked­vűen. Félkézzel fogódzott, de a lábát megvetette jól a vaspálcikákon s lenézett. Lentről már nem igen lehetett látni az arcát. —- Pihen — mondta valaki s uéhányan ne­vettek, de össze is kapták az arcukat, mert még­sem illik. Egy ur szakértelemmel mondta: — Nem fog egyenesen a vizbe esni. Akko­ráit csak gyakorlott ugró tud ugrani nekifutás nélkül. A pillérre esik és onnan fog lezuhanni a vizbe. — Nem valószinü — nyilatkozott bele egy hordár féle, mert legalább harminc méter fenti­ről a pillérig. Ha csak egy kicsit svungot vesz, elhagyja a pillért és egyenesen a vizbe esik. ívbe repül majd bele. Abbamaradt a vita, mert a tűzoltók érkez­tek nagy szirénabugással, meg a mentők s a rendőrök hátraszoritották a népet. Az öngyilkosjelölt most nekirugaszkodott megint s mire a tűzoltók lent elkészültek, már majdnem a tetejin volt a hídnak. A zászlótartó rúd felett mégegyszer megállóit. A tűzoltók gyorsan és pontosan dolgoztak, pillanatokkal a tt ugrott fel a tolólétra — a zász­lótartóig ért éppen — apró vezényszavak pat­togtak, — a közönségnek igen tetszett — s egy kis virgonc forma ember lépett ki a sorból, de keménykötésü, vállán megigazította a kötelet s nekivágott a, létrának. — Leüti — mondta egy naccsága, aki piac­ról jött. — Jézusmáriám, két halál lesz egy he­lyett, leüti az. — Nem ártana, ha nehány ember utána nézna,

Next

/
Thumbnails
Contents