Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-21 / 293. szám
8 UrJxmUf&ÍG A leg'diiiabb választék valódi francia selymekben farsangi mulatságokra »GALLIA “ fiók-üzletében CLUJ-KOLOZSVÁR, Strada General Neculcea No. 2. Korniss ucca. Renner palota. Ünnepi ajándéknak: Crep de Chine I-a minőség-.............Lei 130 tadelembcn az erdélyi magyar boltura A már unalomig hangoztatott gazdasági helyzet során eljutottunk a kultúra katasztrófájáig. A gyomor után a fej is csődöt mondott. Az ember röstelli is megkérdezni, hogy mi lesz a könyvvel, tudománnyal, művészettel, mikor 5—6 család melegszik a közköltségen összeadott pár szál fa melegénél és az intellektuelek 90 százaléka máx-már irigyli azt a neandervölgyi állatembert, aki a szépségre emelhette már szemeit, színes kagylót gyűjthetett, vagy rajzolhatott, mert meg volt a tágas, jólfütött barlangja, a kitűnő hús csordaszámra legelt az orra előtt, csak le kellett bunkóznia, s a párduc-tigrisbőr- kacagány, vagy vagyont érő prémek ott lógtak a csontszögön, a rongyos, vékony nadrágban nem didergett a lábaszára, nem kellett a pénzügyigazgatóság előtt ácsorognia hónapszámra a fizetésért, vagy nyugdíjért, melynek felét már úgyis odaadta a költségvetés számára. Kérem ez már civilizációs magaslat, mondjuk az én helyzetemhez képest s mért szégyeljem bevallani, mikor Jézus Krisztus sem átallotta kijelenteni, hogy a madaraknak fészkei, a vadaknak barlangjai vannak, de az ember fiának nincs, hová fejét lehajtania. Tegyük fel, hogy egész energiámat és találékonyságomat felemésztő emberfeletti küzdelem árán valahogy mégis telecsaphatom a magam és családom hasát a lebélyegzett kenyérrel; — de hol van még ettől a szerencsétlen fejem tápláléka, a könyv, a kultúra, amelyre éppen olyan szükségem volna, ha már a sors megbocsáthatatlan tévedése intellektuális pályára lökött. Ki az a burokban született szerencsés ember, aki- nok pár száz leje van, amellyel úgy, ahogy tarthatja a kontaktust a kultúrával, megveheti a könyvujdonságokat. elmehet színházba, hallgathat zenét, áldozhat képre, lapra, folyóiratra, odaülhet a rádió melléi Ha már ez sajnos igy van, mi lesz az Íróval, tudóssal, festő, zene, képző és másféle művészekkel, akiknek eddig ez a pár száz lej tette lehetővé, hogy kimérhessék Nincs többé ingyen naptár. A könyv- és papirkereskedők egyesülete a szomorú gazdasági viszonyok miatt beszüntette az ingyenes naptáradást. Ingyen naptárt tehát — sajnos — a kolozsvári cégek sem adhatnak senkinek, — ami különben a mai viszonyok mellett érthető és indokolt. önmagukat a lelki, szellemi mészárszéken? Mondjuk, hogy a tehetségnek nevezett az a bi zonyos féreg nem hagyja ilyen körülmények között sem nyugodni és elkészül igy is a vers, a novella, a regény, a könyv, a kép, stb.; de az Isten szent szerelmére, mit kezdjen vele, ki adja ki, s ha kiadja, ki veheti meg, ki képes megfizetni? Ezelőtt félesztendővel ismertem orvoso kát, ügyvédeket, akik egy kétszáz lejes könyvet hajlandók voltak havi részletfizetésre megvenni, de ha ma teszünk nekik ilyen ajánlatot, kacagnak a naivitásunkon és azt mondják, hogy hol van az a boldog idő. Sokan voltak olyanok is, kik bár megtehették volna, de inkább kölcsönkérték a könyvet. Ez a rut szokás szerencsére megszűnt, mert nem igen van, mit kölcsönadni. Régen könnyű volt a poéta, irónépségnek érvényesülni. Hóna alá csapott pár „müvet“ és elment igricnek, kobzosnak, lantosnak, regősnek s a pompás disznótorokon, vagy a harc utáni kupák között úgy élt, mint a hal a vízben. Nehány „vala“-ból összeragasztott rim már kész egzisztenciát jelentett. De ma? Nem is túlságosan rég er '■gyik erdéb'- ' ,A -Alegăm megpróbálta. Egy kcue*- szekér derekát megrakta könyvvel és e1 indult faluzni. Itt-ott meg is állították, de csalódottan engedték tovább: —- „azt hittem degenységot (kocsikenőcs) árul!...“ Ma-holnap elénekelhetjük a tőrülmetszett koldus nótát: Megyek az utón lefelé, Senki sem mondja jere bél Tessék ezzel szemben a Wells sorsát elképzelni, aki még kereskedőinasnak sem vált be, de a könyveivel vagyont keresett; vagy a Homéroszét — hogy a múltat is izelitsük: érte hét város versengett. Az is igaz, hogy praktikus városok lehettek, mert halála után vállaltak egy költőt, aki soha nem is élt. Sajnos, nekünk erdélyieknek ez a lehetőségünk sincs meg, mert tagadhatatlanul megszülettünk, szeretnénk élni is, de arra, hogy vállaljon nem hét, de hetven város is kevés volna a mai életviszonyok mellett. Pár évvel ezelőtt divat volt az u. n. „műhelytitkokkal nyilvánosságra hozni, ankótokat rendezni, hogy mit, hogy dolgozik az iró, mit olvas, hogy hivják a kedvenc kutyáját, elárulták romatikus hajlamait, lefényképezték „otthonában“ pizsamában, felesége intervjut adott, mihelyt sikerült egy épkézláb verset, novellát Írnia s a közönség és minden igazán tehetséges iró bámulni tudta őket és arra gondolt, hogy milyen szerencsés az illető „kolléga“, saját autóján megy a kávéházba, neki pedig nincs miből megtalpaltatnia a gyermeke cipőjét. Igen valószinii, hogy ezek az „írók“ továbbra is megmaradnak és azt fogják erre a cikkemre is mondani, hogy „szamárság“, a modern gazdasági és szellemi vérkeringést nem ismerem, sem a nemzetközi relációkat“, s ha ebéd előtt kissé megkordul az emberiség hasa, romantikus és idejétmúlt vidékiességgel mindjárt tolvajt kiáltok. Micsoda falusi tejespuliszka- nívó ez Pesthez, Párishoz, Adyhoz, Einsteinhez,, Strindberghez és mondjuk Karinthyhez képest! Csikcsicsó és Jeruzsálem, továbbá Szabó Dezső. Szerencsére nem az ilyen iró-urak kedvéért próbáltam érinteni az erdélyi magyar kultúrát fenyegető veszedelmet s nem is annak a pár, egyik kezemen megszámlálható, igazán tehetséges és komolyan Írónak nevezhető embernek a sorsa bánt, akik a „befagyott térdükön, éhesen is megirják a maguk lélekből szakított, szépséges versüket, könyvüket, a festők megfestik vásznukat, a szobrászok szellemet lehelnek továbbra is az agyagba és anyagba; — hanem azért a csekély másfélmillió szegény erdélyi magyarért, aki lelki erőt merített az összeom- lani készülő erdélyi magyar kultúrából. Mi idehaza nem játszhatunk Párist és nem nagyké- ptisködlietünk nemzetközi allűrökkel; de szükségünk van a még Párisban is elismerést érdemlő értékünkre s amilyen veszélyesek a kellőleg nem pallérozott „vadzsenik“, éppen olyan ártalmas a belső értékekkel alá nem támasztott modern, de üres kultúra fitogtatás is. Egészséges és józan erdélyiségünk azonban éppen úgy irtózik a bálványfaragástól is, mint ahogy tanulni tud a szerencsésebb és fejlettebb idegen kultúráktól, anélkül, hogy lényegét félreismerné és veszélyeztetné. Ránk nézve a kultúra jóformán egyetlen népfenntartó valóság és sokkal lényegesebben kapcsolódik jövőnkhöz, semhogy annak legkisebb megingását is ne éreznők súlyosan. Nem rajtunk kivül álló valami, hanem bennünk és mi benne gyökerezünk öntudatunk, bizalmunk és lelkierőnk fejlesztő motorja ugyanaz, mint a szervezetre nézve a szív, mely a legutolsó sejteeskéhez is eljuttatja a tápláló vért. Indokolt tehát, hogy amikor ma a gazdasági helyzet, mint külső ok révén, érvényesülésének és hatóképességének lehetőségeit veszedelem fenyegeti; szót emeljünk az érdekében és keressük a veszély elhárításának módozatait. Nem magánügy tehát, ha egy nép keretein belül az iró, tudós, művész, tanár nem tud megélni, nem tarthat kontaktust a világkultúrával, munkásságának lehetőségei megszűnőben vannak, mikor száz és százezer ember nem veheti meg a könyvet, képet, stb.-it, kénytelen kulturális igényeiről lemondani, a szépség és a tudás betegágyához azonnal orvost kell hívni. Valami okos és egészséges ötletre volna szükség, amelynek megvalósítása az erdélyi kultúrát a krízis átmeneti állapotán veszteség nélkül átsegiti. Aki tud ilyen ötletet, az jöjjön vele. Helyén való volna, ha arra hivatott szervek, irodalmi és más kulturális alakulatok foglalkoznának a problémával és a kibontakozás útját keresnék. Ha tizenkét esztendő alatt tudtunk a semmiből, igen nehéz helyzetben legalább annyit teremteni, amennyi van, ma is kell, hogy meglegyen a lehetőség a megőrzéshez, fenntartáshoz és fejlesztéséhez. A lelki összetörődöttség, vagy közömbösség maga a halál. A mi kultúránk hőskora tovább tart, mint más népek cél és akármilyen ideológiák is vegyenek körül, a hőskorhoz hősi lélek is kell. Meg volnánk mentve, ha akkora kultúránk volna, amekkora kultúra kultúránkhoz kell. Nyiiiö József. XIV. ÉVE. 293. SZÁM. CÉGÜNK FENNÁLLÁSÁNAK 25 ÉVES JUBILEUMI síitáiméval vevőinknek ebben sí évben e* eddiginél Is nagyobb kedvezményeket nyújtunk. SZÉKELYésRÉTI ÉRDÉL YRÉSZI BÚTORGYÁR RT. TÂRGU-MUREŞ. Fiókok: Bukarest, Brassó, Nagyszeben. Kedvező fizetési feltételek! Garantált minőség! Szenzációs árak!
