Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-19 / 291. szám

2 Urnabotrányok között szavazták meg a rendkívüli adót A magánalkalmazottak dézsmajának javaslatát sikerült megváltoztatni — A nyugdíjasok nyomoráról magyarelle­nes kifakadással akarták elterelni a szót — Soha nem hallott vádak hangzottak el egy püspök ellen (Bukarest, december 17.) A parlamentben izzó a hangulat s bár a kormánynak minden fontos törvényjavaslata csak nagy változtatá­sokkal mehet keresztül, a szokásos vakáció­előtti törvény gyártás munkája megindult. Szombaton beakarják zárni a parlamentet s a nagy sietségben a hamis szavazástól sem riad­nak vissza. Jorga megy, Argetoianu marad? A Lupta azt a szenzációként ható, de fan­tasztikusnak látszó hirt közli, hogy a kará­csonyi szünet után Jorga visszavonul és Arge­toianu veszi át a kormány vezetését. Arge­toianu politikai barátai állítólag megnyerték volna Luput, Bratianu Gheorghet, Gogát arra, hogy egy ilyen Argetoianu-kabinetben tárcát vállaljanak. Az átalakulás a pénzügyminiszter külföldi utazása után lennének esedékesek. A konverziói nem lehet elejteni. Az a speciális bizottság, amely a konverziós törvényjavaslat uj végleges szövegezését fogja elvégezni, csütörtökön délután ülést tartott, amelyen Argetoianu pénzügyminiszter mondott hosszú expozét. Hangoztatta Argetoianu, hogy nem ejtették el a konvertálási tervet. A kor­mány kerülni akarja a vitát, a parlamenti szo­kásoknak is megfelelően létesítette a külön szövegező bizottságot, amelybe minden parla­menti párt és csoport két-két képviselőt dele­gált. Az összes érdekelt gazdasági organizáció­kat is felkérték, hogy javaslataikat Írásban nyújtsák át. Ezeket sokszorosítva a bizottság tagjainak rendelkezésére bocsátják. Újév után a bizottság plenáris ülésre jön össze és ekkor az egyes javaslatok alapján elkészítik a végle­ges szövegezést. A Magyar Pártot a szövegező bizottságban báró Jósika János és dr. Gyárfás Elemér képviselik. Amortizáció — pénz nélkül. A parlament ma délelőtti ülésén Cantili parlamenti iniciativábói beterjesztette a volt régenselt nyugdijának törlésére vonatkozó tör­vényjavaslatot. Pompei elnök bejelenti, hogy a parlament megkezdi az amortizációs pénztárról szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. Trancu Jasi (néppárt) szerint a törvényja­vaslat alkotmányellenes és annak csak azok fogják a gyümölcsét élvezni, akik az amortizációs pénztár dusjövedelmü állásaiban fognak elhelyezkedni. Raducanu: Ó igen, az ön eszméi olyan fel sőbbrendüek, hogy mi nem vagyunk képesek megérteni azokat. (Nagy derültség.) Argetoianu kéri a Házat, hogy szavazza meg a javaslatot, mire a többség általánosság ban elfogadja a tervezetet. A inagánfizetések dézsmája ellen. Ezután megkezdődött a magántisztviselők rendkívüli adójáról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Elsőnek D. R. Ioanitescu nemzeti paraszt­párti szólal fel és kifejti, hogy a törvényjavas­lat teljesen tönkreteszi a magántisztviselőket és országszerte a polgárság nagy nyomorát fogja maga után vonni. A kormány mártírokat akar csinálni a magántiszt­viselőkből, akik mindig nehezebb helyzetben voltak, mint a köztisztviselők. A magánalkalmazottak állása nem biztos, mert őket nem védi a tisztviselők elmozdithatatlanságáről szóló törvény. Nincsenek rekvirált lakásaik, nem kap­nak lakbérpótlékot, néni nevezhetik ki őket protekcióval és különben a magántisztviselők fizetéseit az utóbbi hónapokban 25—50 százalékkal redukál­ták és a munkanélküliség is állandóan növek­szik közöttük. A nemzeti parasztpárt nem sza­vazza meg a javaslatot, mely antiszociális és ártatlanul sújtja a lakosság egyik dolgozó rétegét. Cuzát mái* nem hallgatják. A kamara délutáni ülésén Lupu dr. a pol-1 Torna: Egy csepp a tengerben. lasißab egye- ' dűl 34 millió a hátralék és oda csak egymilliót küldtek. Egy kormánypárti képviselő kBztiekiáit, hogy a pénzügyigazgatóságokhöz is folyik lie sok pénz, amire felvilágosítják, hogy ezeket a pénzeket a Nemzeti Bank fiókjaihoz tartoznak a pénzügyigazgatóságok befizetni. Hallatlan vádak egy püspök ellen. Pattifii Seicaru vádat emel a rănirihd püs­pök, Bartolomeu ellen, aki szabálytalanságokat követett el, állítólag csalt és hamisított. Bizo­nyítékokat kapott arra nézve, hogy a püspök és annak öccse zsarolást kö­vettek el. A bejelentésre nagy lárma támad, a euzisták követelik, hogy Pamfil Seicaru hagyja abba a beszédet és ne kompromittálja az egyházat. Pamfil Seicaru: Az egyház tekintélyét csak úgy védhetjük meg, ha az ilyesmit nem hall­gatjuk él. lorga miniszterelnök: Kiküldők egy vizs­gálóbizottságot és a kérdéses panaszt átteszem az ügyészjégh'z. Széttépni a lej stabilizációját. Lapedatu ellenzéki megnyugtató kijelenté­seket kér Iorgától a nyugdíj ügyében. lorga azt mondja, hogy az ország beteg és gyógyítják. Lehetetlent azonban nem követel­hetnek tőlük. Argetoianu: A nyugdijak kifizetésén kívül is nagy gondjai vannak a pénzügyi kormány­nak: biztosítani kell a valuta szilárdságát. Lupu: lorga felszólított bennünket, hogy megnyugtató szavakat vigyünk haza a kará­csonyi ünnepekre a népnek. Mi ezt meg fogjuk tenni, de mi azt is tudjuk, hogy a helyre let másképpen nem lehet meg­javítani, mintha a lej stabilizációjának láncait széttépjük. E bejelentést ellenzéki részről nagy tapssal kisérik Lupu folytatja: A belföldi tőkések tizenöt­mi iliárd lejt mentettek át külföldi bankokba és ha nem térünk át az inflációra, ezt a hiányt soha sem tudjuk pótolni. Bosniei Parasif bolgár képviselő egy kom­munista nyomtatványt mutat be. Argetoianu belügyminiszter kijelenti, nem tudja megaka­dályozni, hogy ott ne nyomtassanak ki ilyen szövegeket, de hangsúlyozza, hogy csak kivéte­les jelenségekről van szó. XIY. ÉVE. 2:11. SZÁM. Csalással szavaztak a magánalkalmazottak adójára Napirenden a magántisztviselők fizetésére kirovandó rendkívüli adóról van szó. A kamara először is megszavazta Hl. Ioanitescu javasla­tát, amely szerint az adómentes minimumot havi tízezer lejről tizenkétezer lejre emelték fel, a kezdeti adókulcsot nyolc százalék helyett öt százalékban állapították meg és a magasabb adókulcsokat is fokozatosan leszállították. A szavazásnál óriási botrány tört ki. Észrevették hogy Popeseu kormánypárti képviselő nem egy, hanem több golyót tesz bele az urnába. Lármát csaplak és a nagy izgalomban Trancu Iasi az urnát felfordította. Az elnök megismételteti a szavazást és közli, hogy Trancu Tasit a fegyelmi bizottság elé uta­sították. Az urnacsalás botránya. Nagy kavarodás keletkezik a képviselők között és Mir to kérdi, hogyan lehet, hogy nem Popeseut utasították a fegyelmi bizottság elé. Hasonló botrány szerinte még nem fordult elő a román parlament életében. Argetoianu gú­nyosan szól közbe, Mirto válaszol és azt mond­ja, hogy legfeljebb 1922 és 1925-ban, amikor Ar­getoianu is tagja volt a kormánynak. Trancu Tasi tapsol, amire Argetoianu rámutat: — Maga is velem volt abban a kormányban. Mirto: Nem gondolják-e uraim, hogy mit szól a közvélemény erről az esetről és hogyan fogják elbírálni a parlamentet, Az ügyet min­den körülmények között tisztázni kell. Iunián: Ilyen vád alatt nem maradhat meg senkisem ebben a parlamentben. Álljon fel az illető és jelentse ki, hogy igen, vagy nem. Popeseu szerényen megszólal ős azt mondja: — Kérem, állítsanak fegyelmi bizottság elé. Argetoianu: Hallja Iunián ur. Popeseu nem bánja, hogy fegyelmi elé állítsák. Lupu orditani kezd, hogy az összes szavaza­tokat meghamisítják. Argetoianu cinikusan tréfál és heves összeszólalkozások keletkeznek ebből. A folyósón sokáig háborogva kommentálják a teremben történt botrányt. A rendkivüli adóról szóló javaslatot meg­szavazták. Kereskedők uj adója A pénzügyminiszter elkészítette a patenta fixáról szóló törvényjavaslatot. A javaslat sze­rint a kereskedők közül azoknak, akiknek az adókivetőbizottság által megállapítandó jöve­delme 100.000 lejen alul lesz, ezentúl 3 évre fog­ják az adóját kivetni a következő kulcs szerint: 5000 lejen aluli jövedelemnél évi 700 lej ke­reseti adó, 5000—15.000 lejig terjedő jövedelem­nél évi 1200 lej kereseti adó, 15.000—25.900 lejig terjedő jövedelemnél évi 3000 lej kereseti adó. 25.000—40.000 lejig terjedő jövedelemnél 3500 lej kereseti adó, 40.000—50.000 lejig terjedő jövede­lemnél évi 4800 lej kereseti adó, 50.000—75.000 lejig terjedő jövedelemnél évi 6500 lej kereseti adó, 75.000—100.000 lejig terjedő jövedelemnél évi 8000 lej kereseti adó. A pénzügyminiszter azt hiszi, bogy a pa­tenta fixa révén évi 530 millió lej adót fog be­szedni. Amint látható, a progresszivitásnak a for­gári hajózási igazgatóságról beszél. Cuza pro-í ditottját csinálták meg: minél kisebb a jövedelem, amiál nagyobb az adószázalék. Elhatározta a miniszter a globális adó mó­dosítását is. A terv szerint mindazok, akiknek jövedelme évi 20.000 lejen alul van és eddig mentesek voltak a globális adó alól, évi 200 lej adót fognak fizetni. Az 5 hektárnál kevesebb földdel biró parasztok globális adója évi 100 lej lesz. 20.000-től 40.000 lejig évi összjövedelemmel bírók ezentúl 400 lej évi globális adót fognak fizetni. 40.000 lejen felül az eddigi adókulcs marad valószínűleg érvényben. A pénzügyminiszter elhatározta, hogy az adóhátralék késedelmi kamatját 11%-vól 5%-ra szállítja le. Az adóvállomások nyilvánosak lesznek és a kivetés ellen bárki felebbezhet. A vonatkozó törvényjavaslatot szombaton terjeszti a pénzügyminiszter a kamara elé. fesszor is felmegy a szószékre és szintén ez ügy­ről akar beszélni. Lupu: Nem lehetséges, hogy magát legalább egyszer no lássuk itt! Nagy zaj támad és a zajban Cuza lemond arról, hogy beszédét megtartsa. Lőj jelek agyon! Torna Bratianu párti a U5 ugdijasók egyik utóbbi tüntetéséről beszél. Elmond ja, hogy azon egy öred nyugdíjas azt kiáltotta a csendőrök­nek: — Lőj,je tele agyon, mert különben úgy is éhen halunk. Fiaink a, harctéren estek cl és most unokáink fognak éhenhalni.“ Turtureanu képviselő közli, hogy a tecuci törvényszék bírái sztrájkolnak, mert nem kaptak fizetést. Sürgetésére a pénzügyminiszter ráírta az irat­ra, hogy azonnal elintézendő, ennek ellenére a fizetést nem utalták ki. Hel késnek a nyugdijak? Iíadueanu nemzeti parasztpárti azt hangoz­tatja, hogy a tisztviselők nyugdíjalapját már az előző kormányok nagyon elhasználták. Kacovita kormánypárti: Mondja meg Ka- dueanu ur, a magyar nyugdíjasokat miből fi­zették? Azután ilyen súlyos valótlanságot mondott: — A magyar nyugdíjasok megkapták a pénzüket, a románok nem. Osieeseu: Tekintettel a kérdés nagy fon­tosságára, a holnapi ülésen pontos számokkal fogok szolgálni. Vaşilesett Carpen miniszter: A kormánynak súlyos gondot okoz a nyugdíjügy. A napokban háromszázmillió lej értékű akkreditívet küld­tünk ki, ami enyhíteni fog a helyzeten.

Next

/
Thumbnails
Contents