Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-03 / 277. szám
XIV. ÉVF. 277. SZÁM. 7 KXJJtttUWÍG Milyen a bevándorolt mérnökök helyzete Oroszországban? Az egyre súlyosabbá váló amerikai munkanélküliség és az egyre agilisabb szovjetpropaganda következtében, bizony, meglehetősen sok tehnikai szakember vándorol át az Újvilágból Szovjetoroszországba. Ami teljesen érthető is, hisz az elhelyezkedési lehetőség hónap- ról-hónapra egyre kisebb lett Amerikában, az orosz ügynökök mind hangosabban dolgoztak s igy lassan-lassan szinte legendák keletkeztek erről az egészen uj munkarenddel dolgozó országról, úgy annyira, hogy mind több és több munka nélkül veszteglő tehnikus szeme fordult az igéretíöldje felé. Hogy a munkát jelentő szovjetdélibáb minél színesebb és minél vonzóbb legyen, a newyorki oropaganda- központ mindent megmozgatott. A legfényesebb javadalmazást helyezte kilátásba az át- vándorló mérnökök és szakmunkások számára s nem késett hangsúlyozni, hogy jövedelmük felét nyugodtan hazakiildhetik családjuknak, mert odakint a másik fele bőven elég mgélhe- tésre. Mindenféle nemzetiségű ember akadt ezek között a kivándorolt emberek között. Nagy részük, persze, amerikai volt, de találkozott köztük sok német, sőt jóegynéhány magyar is. Egyben azonban megegyezett a kivándorolt mérnöktábor: tehnikai fölkészültség dolgában mindannyian elsőrendű emberek voltak s mindannyian a legvérmesebb reményekkel vágtak neki a cseka birodalmának. Drágaság, lakáshiány és rossz ivóvíz. Mindannyian nagy reményekkel indultak el, szerződésük lejártával azonban csaknem mindannyian letörtén és kiábrándulva érkeztek vissza Amerikába. John Backer nevű barátom az Edison-gyáraknak volt valamikor a mérnöke,, a szovjet csalogatására azonban ő is átment Oroszországba s mint gyárvezető mérnök, esztendőkön keresztül ott dolgozott. Ott szerzett tapasztalatairól bőven beszámolt nekem s én azokat most híven adom a Magyarság olvasóközönségének. Á-— A fizetések — meséli Backer — négyszáz rubeltől háromezer rubelig terjednek odakint. Az összeg nagysága attól függ, hogy ki milyen fontos szerepet tölt be. Nem szabad azonban, hogy ez a meglehetősen szép summa pénz csalódásba ejtse az embereket, mert sokszorosan kevesebbet jelent ez odakinn, mint idehaza Amerikában. A megélhetés végtelenül drága. A kétszáz rubeles fizetésű emberek számára van ugyan hatósági ellátás (ebédjegyek, kenyérjegyek, stb.) ez az élelem azonban oly irtózatos rossz, hogy normális gyomor be nem veszi. Az idegen iszonyú drágán él odakint s az amerikai árakhoz viszonyitva, mindenért legalább tízszeres összeget kénytelen fizetni. Ezenkívül rendelet van, hogy senki Oroszországból pénzt ki nem vihet, tehát a mérnök, aki hazájából azzal a reménynyel vándorolt ki, hogy oroszországi fényes keresetéből majd otthoni családját is nagyszeiúien ellátja, zsákuccába került, mert minden keresményét odakint kellett elköltenie. S ez az ottani drágaság mellett igazán nem volt nagy probléma. Volt azonban ezeken kivül még sok más is, ami gyűlöletessé tette az odakinn való tartózkodást. így elsősorban a rettenetes lakásviszonyok. Vezető emberek egyszobás lakásokban laktak, ezeknek bére horribilis volt s semmi kilátás nem volt arra, hogy a minősithetetlen lakásviszonyok a közeljövőben megjavuljanak. Ezenkívül például Moszkvában végtelenül rossz az ivóvíz, úgy, hogy állandóan vérhas és tifusz tizedeli a lakosságot. Az ember minden pohár vizet azzal a gyanúval nyelt le, hogy ragályt ivott s többé sohasem fog visszatérni szülőhazájába. Külön kell megemlitenem azt, hogy a szovjettel kötött szerződésekre se lehet mindig építeni. Egy Szokolay nevű magyar mérnökkel történt, hogy nemcsak neki, de családja számára is garantálták az oda-vissza való utazást, sőt bútorainak elszállítását is, mikor azonban már kint voltak, a szovjet nemcsak hogy az utazási és szállítási költségeket nem téritette meg nekik, hanem még lakást sem tudott számukra bizto- itani, úgy, hogy a magyar mérnök viszajött Amerikába. Itt az Amtor szovjetirodától követelte aztán, hogy a szerződése alapján fizessék meg költségeit, az iroda azonban hallani se akart róla s igy Szokolay sírva nézhetett mintegy ezerliétszáz dollárja után. A szovjet technikai tanácsadó testületéi. y A mérnököt, pár évvel ezelőtt, ha kikerült Szovjetorbézfország, nemcsak ' azzal biz*ták meg, hogy egy üzemben lévő gyártelepet vezessen, hanem leginkább az volt a feladata, hogy uj üzemeket rendezzen be, még inkább pedig, hogy szerkesszen olyan készülékeket, amellyel ezt vagy azt az iparcikket a réginél rövidebb idő alatt tudják előállítani. A mérnök neki is fogott a gép konstruálásának, éjjel-nappal dolgozott rajta, legjobb tudását beleadta, hisz a tehnikus olyan, mint a művész: lélekből alkot s hosszú hónapok után, mikor elkészült már a munkájával, a kész terveket bemutatta az illető kerületben székelő tehnikai tanácsadó testületnek. ‘ * ; V Itt érte aztán a komoly és lelkes munkához szokott amerikai mérnököt a legnagyobb kiábrándulás: a tanácsadó testület ugyanis szak- szervezeti titkárokból, kikopott politikusokból állott, akik mellé, hogy a létszám teljes legyen, néhány politikailag megbízható vasesztergályost vagy lakatost delegált a központ. Köny- nyen elképzelhetjük a szakképzett mérnök csalódását és dühét, mikor hónapokig tartó munkájának eredményét ez a „szaktanács“ vette a kezébe s adott le szakvéleményt arról, hogy az újonnan konstruált gép jobb-e az előbb használtaknál és bele illik-e a szovjet munkarendjébe. Mi sem természetesebb, hogy ezek az emberek egy-egy ilyen bírálatnál inkább vették tekintetbe az illegő konstruktőr politikai, mint tehnikai megbízhatóságát s mivel, aki pár hónapot tölt Sztálin birodalmában, hamar megtanulja a kiábrándulást, az ellenkező politikai nézeten lévő, de kitűnő szakképzettségű amerikai mérnök terveit a tanácsadó testület elvetette. A szaktanács ilyetén működése aztán nemcsak tehnikailag bosszulta meg magát, hanem más módon is. A szakember elvesztette a munkakedvét s a munkásság, látva, hogy dirigáló főmérnöke nem teljhatalmú ur, mert munkájába a tanácsadó testület demagógjai bármikor elhatározólag közbeszólhatnak, nem becsülte a főnökét, nem engedelmeskedett neki s igy a gyárakban a legnaygobb szertelenség kezdett lábra- kapni. Hiába fenyegetődzött aztán az amerikai mérnök karhatalommal, katonasággal és egyebekkel, az együttdolgozás fontosságáról, a munkások kinevették és csak immel-ámmal engedelmeskedtek neki. Aki koldusokkal beszél: ellenforradalmár. A sok visszatetsző dolog közül — folytatta Backer az elbeszéléseit, különösképen emlékszem egyre, amely Moszkvában történt velünk. Az uccán sétáltunk és elrettenve láttuk azt a rettenetes nyomort, amelyre Moszkva uccáin lép- ten-nyomon bukkan a járókelő. Minden ucca tele van koldusokkal, akik rimánkodnak valami adományért, vagy élelemért s a járókelő, aki még nem szokta meg az orosz „rendszert“, szeretne rajtuk segíteni. Ahogy azonban szóbaáll a sarkokon rimánkodó koldusokkal, máris szovjetellenes cselekedetet követett el, mert a szovjet területén tilos koldussal szóbaállni. Ellenforradalmároknak deklarálta őket a cseka s igy. aki megáll a koldussal beszélgetni, annak teszi ki magát, hogy őt magát is ellenforradalmárnak tartják s ilyenformán is kezelik. Mi akkor már nagyon el voltunk keseredve, a rossz élelem, a rossz ivóviz, a rossz lakás és a demagógok „szaktanácsa“ igazán nem voltak alkalmasak arra, hogy lelkesedésre ragadjanak a szovjet iránt bennünket s igy szabotálásba fogtunk: a munkaidő alatt kijártunk fürdeni, betegeskedtünk s az uccán csak azért is szóbaálltunk a koldusokkal. A központ, természetesen, hamarosan tudomást szerzett renitenskedésünkdől és egy nagy moszkvai lap munkatársát küldte le, hogy nézzen utána a dolgoknak. Ez az ujságiró aztán pártfogásába vett bennünket, különösen szemére hányta a központnak, hogy politikai demagógoktól ellenőrizteti a szakférfiak munkáját s ezeknek kezébe teszi le gyártelepeinek sorsát, úgy, hogy a központ is belátta saját oktalanságát s azon túl szabadon élhettünk, eldiszponálták a gyárak éléről a politikai megbízottakat s mi vezettük az üzemet. Ring Pál. Franciaország* vámengedményeket kért Angliától FI andin francia pénzügyminiszter visszaérkezett Londonból és beszámolt uíja eredményéről — Az újabb fontesés három tényezője (London, december 1.) Jelentettük, hogy Flandin pénzügyminiszter meglepetésszerűen Londonba utazott. Flandin utazását hivatalosan ugyan week-end kirándulásnak deklarálták, gazdasági körök azonban az úthoz nagy jelentőséget fűztek. Azoknak a köröknek kombinációi, amelyek Flandin utazását az angol védvámok- kal hozták kapcsolatba, közel jártak az igazsághoz, mert a francia pénzügyminiszter valóban könnyítéseket kért a francia exportkereskedelem számára. Franciaországnak rendkívül fontos volt e kérdés megpenditése, mert az angol vámemelések mintegy 1200 millió frank értékű francia árut érintenek. Flandin azóta megjárta Angliát és tegnap már vissza is érkezett Párizsba. Útjára vonatkozó híradásaink itt következnek: Flandin nyilatkozik. (Párizs, december 1.) Flandin visszaérkezett Londonból a francia fővárosba. A pályaudvaron újságírók előtt nyilatkozatában hangoztatta, hogy nem hivatalos jellegű megbeszéléseket folytatott több angol kormányférfiuvál az időszerű problémákról, igy a német fizetésképtelenség folytán előálló helyzetről, amelyre Franciaország Angliával karöltve óhajtana keresni megoldást. Flandin a maga részéről is fontosnak találná. ha Németország rövidlejáratu hiteleit hosszulejáratuakká alakítaná át. Több fontos kérdésben ma még eltérőek a francia és angol álláspontok, de remélhető az együttműködés létrehozása. Vámtarifa-kérdésekről a pénzügyminiszter nem tárgyalt, mert nem akart beleavatkozni Rollin kereskedelmi miniszter resszortjába. Flandin látogatásának angol visszhangja. (London, december 1.) Angol politikai és gazdasági körökben Flandin angliai látogatását és tárgyalásait a védővámos politika első sikerének könyvelik el. Több lap rámutat arra, hogy hiba lenne az alkudozás terére kénysze- ritett Franciaországnak már most koncessziókat tenni, még mielőtt a jövő évben Ottawában összeülő birodalmi gazdasági konferencia ki nem dolgozza az angol világbirodalom uj gazdasági kon-; cepciókon felépülő struktúráját. A Daily Herald ezzel szemben attól tart, hogy a franciák rep- resszáliaképpen nem fogják meghosszabbítani a január végén lejáró fontstabilizációs kölcsönt. Mivel magyarázzák a fontesést. (London, december 1.) A fontesést a valutakorlátozások hatásának tulajdonítják, amelyek a normális kereskedelmi kapcsolatok fentartását nagyban akadályozzák. Ezenkívül 50 millió fontot kellett fordítani a hadikölcsönök lejárt címleteinek beváltására s a kifizetett angol fontot a külföldiek azonnal idegen valutákra váltatták át. A fontértéktele- nedés harmadik tényezője a külföldön folytatott politikai és spekulativ természetű fonteladások, amelyeknek központja Párizs és Amsterdam. Mái- heti 20 leiért olvashat házhoz szállítva t 6 bel- és külföldi folyóiratot. Iratkozzék be a Családi olvasókör könyv és folyóirat kölcsönzőbe Strada Memorandului 10. A kapuval szemben.
