Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-17 / 289. szám

2 XIV. ÉVF. 289. SZÁM. MCMXJtvwiTmfá Lupu az elnök felé: Elnök ur, a miniszteri padokban nincs egyetlen miniszter sem, aki tiltakozzék az ilyen szavak ellen. Az egész ellenzék hangosan tüntet Cuza ellen és követelik rendreutasítását. Franasovici liberális: Elnök ur teljesítse kötelességét. Topa elnök: Én tudom a kötelességemet és teljesítem is azt. Leckét pedig nem fogadok el. Lupu újból a miniszterek felé ki<yt: Uraim tűrhetetlen, amit ez a szónok mond. Közben Robu cuzista is beleszól a vitába és Lupu meg Robu a legélesebb kifejezéseket do­bálják egymás felé. Újabb vihar Cuza körül Lupu kecskepásztornak nevezi Robut. Cuza a zajban a zsidókra tesz különböző megjegyzé­seket, amire Lupu feléje kiált: Nyugodjék meg uram, az ön idegeit tönkreteszi ez a dolog. Ma­ga egy stupid öreg ember. Második gyermek­korát éli, szégvelje magát. Ghica külügyminiszter végül is feláll és megállapítja, hogy Cuza csakis hibás informá­ciók alapján nyilatkozhatik úgy a Népszövet­ségről, mint ahogyan azt tette. Közben újból óriási zaj támad. Cuza odamegy a földmivelés- ügyi miniszterhez és magyaráz neki valamit. Calinescu nemzeti parasztpárti: Annakide­jén egy képviselő járt nálam és kérte, hogy százezer lejt folyósítsak egy paşcanii zsidónak hogy autót vehessen. Ez a képviselő Cuza in- volt. Cuza'. Hazudik. Calinescu: Én teljesen fenntartom, amit ál­lítottam. Robu: Maguk megöltek Radauti-ban egy romápr diákot. A nagy lármában, amely erre a kijelentés­re támadt, az elnök kénytelen volt felfüggesz­teni az ülést. Rövid szünet után Pamfil Seienru kijelenti, hogy tíz optáns-per lezajlása után az ő véle­ménye szerint is kevés jelentősége van annak, hogy a Népszövetségnél Románia külön követet tartson. A külügyi költségvetés vitáját szerda délelőtt folytatják. A négymilliárdos kölcsön hírei megcáfolják. A délutáni lapok cáfolják azokat a híreket amelyek szerint az állam négymilliárd lejes kölcsönt venne fel a Nemzeti Banktól. A tény az, hogy a Nemzeti Banknak a stabilizációs törvény értelmében minden év elején kétmil­liárd lejt kell folyósítania az állam részére amelyet azután az állam az év folyamán visz- szafizet. Az 1931. évben felvett kétmilliárd bő* 1 * * 4 az állam eddig csak négyszáznegyvenn^olc mii liót fizetett még vissza, sőt, a Nemzeti Bank ezt az összeget is újból folyósította az államnak Ebből a kétmilliárdból és a jövő évre folyó«' tandó kétmilliárdból kombinálódott a megje­lent hir. A konvertálási törvény elejtéséről beszélnek Pártközi bizottság- terve — A magán alkalmazottak rendkívüli adóját hír szerint leszállítják (Bukarest, december 15.) Az Adeverul fog­lalkozik a konvertálási törvényjavaslat elha­lasztásával. A lap úgy tudja, hogy Argetoianu meggyőződött arról, hggy pénzforrások hiányá­ban a javaslat alkalniazhatatlan, A pénzügy- miniszter a karácsonyi vakáció alatt Párizsba utazik, hogy ott pénzforrások után nézzen. Egy másik verzió szerint Auboin, a Nemzeti Bank francia szakértője is azt kívánja, hogy módosí­tásoknak vessék alá a törvényjavaslatot. A konvertálási javaslat ügyében az egyes nártok között még mindig nagyok az ellenté­tek. Ezekre az ellentétekre való tekintettel a kamara jogi és pénzügyi bizottsága hétfőn dél­után tartott ülésén elhatározta, hogy a javasla- ol csak karácsony után terjeszti a parlament plénuma elé. A bizottságban Otcteleseanu deklarációt olvasott fel, amelyben kijelenti, hogy az Ave- rescu párt rossznak találja a javaslatot, ame­lyet nem szavaz meg jelenlegi formájában. A párt azonban nem akar ellenzékieskedni és ezért módosításokat terjeszt be a javaslathoz. A bizottság tárgyalta Grigorovici képviselő javaslatát is, amelyet azután Valjeanu kor­] mánypárti is magáévá tett és a kamara keddi J ülésén be is nyújtott. Valószínű, hogy az összes pártokból álló bizottságot kül­denek ki, amely az érdekelt szaktestületekkel együtt készíti el a konverziós törvény végleges formáját. A pénzügyi bizottság tárgyalta a magánal- ] kalmazottak rendkívüli adóját is. Végleges döntés még nincs, de a Dimineaţa szerint valószínű, hogy tízezer lejig mentesítik a fizetéseket és a magasabb fizetésekre Is leszállítják az adókulcsot. Wilier József dr. felhívta a pénzügyminisz­ter figyelmét a felekezeti iskolák tanárfiira, valamint az egyházi alkalmazottakra, akiket nem volna igazságos rendkívüli adóval sújtani, mert az egyházak államsegélyének csökkentése miatt amúgy is nagyon kevés fizetést kapnak. Argetoianu elismerte, hogy Willernek igaza van és kijelentette, hogy a javaslatot ki fogja egészíteni azzal, hogy az egyházi alkalmazot­takat és a felekezeti iskolák tanárait kiveszi a rendkívüli adó alóL »♦»♦»»«♦««»»«MIIMIII Mikor a boxbajnok tivolizik A fiatal országom boxbajnok nyakkendőket lopott játékszenvedélye fedezésére Asszonyoknak, leányoknak nagy mappa ele gáns levélpapír, (10 papir 10 boríték), 1 rúd szines (hölgy) pecsétviasz, 1 darab szines galalith Írókészlet csinos tokban, 1 csinos tollszár heggyel, 1 csavarirón, 1 papirvágó kés, 1 könyvjelző, 3 irónbetét réz tokban 1 valódi kínai fonott díszes kézimunkakosár, valódi japán fahamutálka, 1 csomag valódi ja pán szobafüstölő, 1 japán nyilóvirág kagyló ban, 1 fehér faragott csont amulett, 1 zsebnap tár 1932. évre — összesen 24 drb. együtt 298 lei Vidéki utánvéttel, yagy előre fizetve portó nél kül. Nemtetszőt cserélhet. Kérje a többi csoda csomagokat és az olcsó, szép karácsonyi köny vek^g^<^t^I^pagetól.^_^_^___ A legszebb mesénél is szebb a valóság néha. Karácsonyeste a gyermek biztosan igy érzi, aki szép, csillogó karácsonyfát kap. Lepage Kolozsvár összeállítja, szállítja, készen, gyor­san olcsón. Nagy fehér fához 198 leiért: 10 drb. ezüst lametta, 3 doboz hófehér tündérhaj, 6 drb. ezüstbolyhos nagy' csillag, 6 drb. fémszállaa ezüstdió, 6 drb. ezüst fenyőfácska, 1 doboz hó, 4 drb. (6 mtr.) dusezüst boa, 1 fehér sielő baba (12 cm. magas), 1 fehér hóember baba (15 cm. magas), 1 nagy fémcsillag csucsdisz, 12 drb. csillogó hógömb, 2 doboz (24 drb.) csillagszóro, összesen 74 drb. Van még összeállítva kis fának 98 leiért, szines fának 148 leiért. Vidékre után­véttel, vagy előrefizetve portónélkül. Kérje a többi összeállítás, a csodacsomagok és a szép, olcsó karácsonyi könyvek jegyzékét Lepagetől. (Kolozsvár, december 15.) Smilovics Lajos hadirokkant és ezen a címen a rendőrség enge­délyt adott neki arra, hogy egy úgynevezett tivoli játékot állítson fel, amelynek ninkajöve- delméből tartotta fenn azután magát. Smilo­vics a csirkepiacon ütötte fel sátrát és rövidesen kitűnő prakszisra tett szert, ami a tivoli játé­kot illeti. Minden rendbeli fiatalokból kerültek ki a csirkepiaci játékklub törzsvendégei, akik szorgalmasan rakták az öt és tiz lejeket a tulaj­donos kezeibe, aki azután az összegyűlt össze­get átadta a nyerőnek a maga részének levoná­sa után. Smilovics szép forgalmat bonyolított le s nagy népszerűséget vívott ki magának. Keres­kedősegédek és középiskolás diákok jártak leg­inkább hozzája s adták le szorgalmasan, na­ponta a maguk 20- 40 lejeit. Az elmúlt télen a hideg beálltával abba kel­lett hagyni a csn kepiacon a tivolizást. Smilo- vicsnak egy ötlete Uunadt, amellyel megoldást tah it a játék tovább folytatására. Üzletfeleit tudf tta, lmgy a jövőben saját lakásán fogja fo­gadni a, játékosodat s ott mérhetik majd össze erejüket ti tivoli játék fiatal matadorjai. A terv sikerrel járt. A vendégek megmarad­tak s Smilovics lakásán nyugodtan folyt to­vább a jáíék. Ekkor került az állandó játékosok közé egy fiatal kereskedősegéd, akinek mellékfoglalko­zása a boxbajnokság volt. Súlycsoportjában román bajnokságot nyert s igy önérzettől duz­zadva járt el naponkint a klubba. A tivoliban azonban nem volt olyan szerencséje, mint a boxolásban. Állandóan vesztett úgy, hogy már hitelt kellett igénybe vegyen. Ez sem segitett azonban. A pechszéria tovább folytatódott. Az ifjú boxbajnok csak vesztett, vesztett annyira hogy már nem is igen akartak a többiek leülni vele játszani, tekintve, hogy általában k. p. ala­pon ment a játék Smilovics utasításai szerint aki csak igy tudta biztosítani a maga minden­napi pinkáját. A boxbajnok-kereskedősegéd gondolkozott, hogyan, miképpen lehetne pénzt keríteni. Ap­jától nem kérhetett játék veszteségei fedezésére, hát arra gondolt, hogy az üzletből elhoz né mely tárgyakat, azokat pénzzé teszi s igy azután csak egyenesbe kerül egyszer. Smilovics is he­lyeselt a tervhez: — Nagyon jó lesz egy néhány nyakkendő és zsebkendő. Én magam fogom majd megvenni azokat. Erre a legfelsőbb utasításra azután a box­bajnok rövid néhány hét alatt nagyszámú nyak kendőt és zsebkendőt szállított el az előkelő főtéri uridivat üzletből, melynél alkalmazás­ban volt. Összesen körülbelül 3000 lejre ment fel az ellopott áruk értéke. Smilovics ur vásárolta meg azokat. Egy-egy Í00—120 lej értékű nyak­kendőért 20—25 lejt adott s a fiatal sportember ennyivel is meg volt elégedve, mert meg volt a napi szükséges pénze tivoliszenvedélye kielégí­tésére. A dolgok természetes rendje szerint azonban az üzletben felfedezték, hogy itt valaki állan­dóan csökkenti a nyakkendőállomámyt s rövi­desen kiderítették, hogy ki volt a tettes. A box­bajnok jobban repült, mint ellenfele egy sike­rült knock-aut után s az üzlettulajdonos csak azért nem tett ellene feljelentést, mert a sport­egylet vezetősége, melynek a bajnok tagja volt, a további sportsikerek érdekében rábírta őket arra, hogy álljanak el a feljelentéstől. A boxbajnok tehát a repüléssel megúszta a dolgot, nem ment azonban ilyen simán a.z eset Smilovics urnái, aki ellen orgazdaságért és fiatalok játékracsábitásáért indított eljárást aa ügyészség. A törvényszéki tárgyaláson Smilovics ur tagadott s különösen azzal érvelt, hogy mikép­pen lehet ő orgazda, ha nincs is senki vád alá helyezve lopásért. — Én nem hivtam senkit sem játszani, hoz­zám csak úgy maguktól jöttek — adta elő. A boxbajnokot csak tanúként hallgatják ki. Nagyon meg van szeppenve, nem látszik rajta, hogy mestere a horog s más ravasz ütéseknek. Mint tanú elmondja, mennyi árut emelt el az üzletből s milyen rosszul ment neki a játék Smilovics tivoliján. A bíróság Smilovicsot csak a játékracsábi- tásban mondta ki bűnösnek és 2000 lej fő, vala­mint 2000 lej albüntetésre ítélte. Olcsósági hullám a karácsonyfadíszekben is elérte a mélypontot 2 leiért már tündéri szép disz kapható a MINERVA könyv- és papirkereskedésben, Cluj-Ko- lozsvár. — Vidékre azonnal szállítunk.

Next

/
Thumbnails
Contents