Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-16 / 288. szám

s Mggz&Tsíif&afú XIV. ÉV|\ 28S. SZÁM. NESMStM&SX« iROmiOM&MtíVÉMEl (*) A Katonadolog a műkedvelő-versenyen. Vasárnap este a műkedvelő-verseny negyedik előadásaként az Acélhang műkedvelői a Kato­nadolog cimű háromfelvonásos operettet mu­tatták be. Az előadás elé nagy érdeklődéssel tekintett a közönség, amely a katolikus gimná­zium dísztermét zsúfolásig megtöltötte. Az elő­adást a Rezik Károly vezetésével működő mű­kedvelő zenekar preciz nyitánya vezette be, a zene- és énekszámokat Rezik karnagy tanította be, aki az előadás alatt mindvégig nagy rutin­nal dirigált. Már az első jelenetek bebizonyí­tották, hogy a műkedvelőgárda minden egyes tagja gondos és lelkes munkát végzett. A ren­dezés tökéletessége meghaladta a műkedvelő­előadások szokásos színvonalát, ez a komoly munka Kováts Zoltán rendező érdeme. A női főszerepet K. Pauer Jolánka játszotta, kelle­mes hangjával és preciz játékával egyik erős­sége volt a darabnak, Kőry Sándor, a kor­mányzó szerepében aratott megérdemelt sikert, i Lévay Etus, a kínai ifjú szerepében, Bogya j Ibolya, a színésznő szerepében kellemes és isko-j lázott hangjukkal, rutinos játékukkal a legjob­bat nyújtották. Fajk József eredeti humorán' jókat mulatott a közönség, Vrannay Miklós hu­szárkadétja, Fábián őrnagya és Pázsi Rózsi da­dája méltóan, illeszkedett be az előadásba. Jók voltak a mellékszereplők is, Incze Ferenc, Ab- rudán János, Mándy János, Gligán László, Radó Rózsi, Dézsi Kató, Varró Annus, Kövesdy Manci, Deák Annus, Pauer Mariska, Ferenczy Rózsi, Dézsi Teri, Nagy Miklós, Fehér Zsig mond, Torday Sándor és Hoffmann Rudolf úgy a magánszámokban, mint a tömegjelenetekben komoly készültségüket bizonyították be. (*) Bárány István párizsi győzelme és Olga Tschechova „Két nyakkendő* filmje a Select- mozgóban. Olga Tschechova, a világhírű orosz iró nem kevésbé tehetséges leánya tudvalevő­leg arról hires, hogy a német filmszínészek kö­zött ő az, aki elvitte a sex appeal rekorderé­nek címét és jellegét. Most a Select-mozgóban játszanak ismét egy Olga Tschechova-filmet és ebben csak olyan bájos és szeretetreméltó, mint többi ismert alakításában. A film külön­ben egy mulatságos, kedves filmoperett s az az alapötlete, hogy a pincér, aki uniformizált fe­kete nyakkendőjét fehérrel cseréli fel, karriert csinál. Párhuzamosan vonul végig a filmen egy negyvenmillió dolláros örökség kalandos története s ilyenformán a darab nemcsak mu­latságos, hanem érdekfeszitő is. A Select-mozgó műsorának másik szenzációja, hogy bemutatja azt az izgalmas uszómérkőzést, amely nemrégi­ben zajlott le Párizsban és amely a kitűnő ma­gyar úszó Bárány István diadalával végződött. * Hevesi Piroska és Pfeiffer Alfréd hang­versenye. Hosszabb külföldi tanulmányutjuk után december 17-én, csütörtökön újra alkalma lesz Kolozsvár közönségének e két kivételes ké­pességű művész előadásában gyönyörködni, kik erre az idei hangversenyükre rendkívül válto­zatos, nívós műsort állítottak össze. A hangver­senyre, mely december 17-én, a katholikus gim­názium dísztermében lesz megtartva, már most felhívjuk a közönség figyelmét, annál is inkább, miután annak jövedelme a lutheránus nőegylet karácsonyi szegényeinek felruházására lesz for­dítva. Műsorok Királynál kaphatók. (*) Iparművészeti és Képzőművészeti Ba­zárt rendez a Romániai Magyar Nők Központi Titkársága december 18—23-ig a Piarista gim­názium első emeleti fogadótermében. Belépti- dij nincs! Nyitva délelőtt 10-től 1-ig, délután 3-tól 8-ig! Nézze meg mindenki! (*) A Kolozsvári Unitárius Ifjúsági Egyle­tek, folyó hó 17-én (csütörtökön) délután 5 órai kezdettel az Unitárius Kollégium dísztermében műsoros délutánt rendeznek az Unitárius Egy­ház „Közalapja“ javára. Műsoron szerepelnek: Bedő Boriska, S. Nagy László, Gál Nusi, Kriza Judith, dr. Gál Kelemen és Sántha Ferenc tá­rogatóművész. A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA: Kedden 3, 5, 7 és 9 órakor: Az úszó börtön. (Marlene Dietrich, Fritz Kortner.) Helyárak 20, 15 és 10 lej. Kedden este háromnegyed 9-kor: Pillangó. (Operett- újdonság először! j Neményi Lili, Ihász Aladár, Tompa Béla, Putnjk Bálint föllépése. Az idei bu­dapesti színházi évad legragyogóbb újdonsága. Premierbérlet 15. sz. Sorozatszám: 83.) Szerdán 3, 5 és 7 órakor: Az úszó börtön. (Mariene Dietrich és Fritz Kortner.) Helyárak 3 órakor: minden jegy ára 10 lej. 5 és 7 órakor páholy és földszint 20 lej, alsóerkély 15 lej, felsőerkély 10 lej. Szerdán este 8%-kor: Pillangó. (Operettujdonság 2- odszor. Napibérlet 15. A. Sorozatszám: 84.) Csütörtök 3, 5 és 7 órakor: közkívánatra egy napig prolongálva: Kolozsvárott utoljára: Mindent legyőz a szerelem. (Biano Maid legbrilliánsabb filmalko­tása. Helyárak: 3 órakor minden jegy ára 10 lej. 5 és 7 órakor páholy és földszint 20 lej, alsöerkéiy 10 lej, felsőerkély 15 lej.) Csütörtök este 8%-kor: Pillangó. (Operettujdonság 3- adszor. Napibérlet 15. B. Sorozatszám: 85.) Pénteken 3, 5 és 7 órakor: Nagy kettős műsor. I. Az Utolsó szív. filmregény 7 felvonásban. A főszere­pekben: Verebes Ernő, Hans Junkermann, Arnno Siegfried és Teddi Bill. II. Asszony és a pénz. Dráma 8 felvonásban. A főszerepekben: iris Arlan és Walter Rilla. Helyárak 3 órakor minden jegy 10 lej. 5 és 7 órakorr 20, 15 és 10 lej. Pénteken este 8%-jíor: Cserebogár sárga cserebogár. (Operettujdonság nagyon olcsó mozihelyárakkal. J. Lengyel Irén felléptével. Sorozatszám: 83.) Szombat 3, 5 és 7 órakor nagy kettős műsor: I. Az Utolsó szív. Filmregény 7 felvonásban, a főszere­pekben: Verebes Ernő és Hans Junkermann II. Asszony és a pénz. Dráma 8 felvonásban. A fősze­repekben: Iris Arlan és Walter Rilla. Helyárak 3 órakor minden jegy 10 lej. 5 és 7 órakor 20, 15 és 10 lej. Szombat este 8%-kor: Őfelsége frakkja. (Opereţţujdon- ság először! Világsiker! Karácsonyi Ili, Ihász Ala­dár, Putnik Bálint föllépésével. Premiére bérlet 1». sz. Sorozatszám: 86.) Vasárnap délelőtt Í1 órakor: Kettős nagy moziműsor példátlanul olcsó helyárakkal. Az utolsó szív. (Szen­zációs filmregény 7 felvonásban. A főszerepekben Verebes Ernő, Hans Junkermann, Teddy Bill és Siegfried Arno.) II. Az asszony és a pénz. (Rend­kívül izgalmas szalon kalandordráma. A főszere­pekben: Iris Arlan és Welter Billa.) Minden jegy,- földszinten, páholyban, erkélyen csak 10 lej. Vasárnap délután 3 órakor: Mágnás Miska. (Nagyon olcsó mozihelyárakkal. Sorozatszám: 87.) Vasárnap délután 6 órakor: Vihar a Balatonon. (Ope­rettujdonság. Poór Lili, Neményi Lili, Ihász Ala­dár, Tompa, Putnik, Selmeczy föllépésével. Mérsé­kelt hely árakkal. Sorozatszám: 88.) Vasárnap este 9 órakor: Torockói menyasszony.' (Na­gyon olcsó, mozihelyárakkal. Sorozatszám: 89.) Hétfőn este 8%-kor: Qfelsége frakkja. (Operettujdon­ság 2-odszor. Napibérlet 16. A. Sorozatszám: 90.) Kedden este 8%—kor: Qfelsége frakkja. (Operettujdon- ság 3-adszor. Napibérlet 16. B. Sorozatszám: 91.) CGRSO-MOZGÓSZINHÁZ MŰSORA: Kedd 3, 5, 7, 9 órakor: A csillagok keringöje. Főszerep­lők: Gustav Frölich, Maria Paudler, Hans Junker­mann. Műsor előtt: A legújabb világhiradó. Leszál­lított helyárak, Szerda 3, 5, 7, 9 órakor: A csillagok keringő'je. AZ UJ ASTRA-PREMIERMOZGÓ MŰSORA: Hétfő, kedd, szerda és csütörtök: Csodás drámai film- újdonság! „Az ördög barátja.“ Milton Sills és Do­rothy Mackayl. Helyárák: 15, 25, 35 lej. Csak a játékidő letelte után lőtt góllal tudta Olaszország legyőzni Magyarországot A magyarok legalább is egyenlőek voltak az olaszokkal (Torino, december 14.) Harmadszor egymás­után sikerült Olaszországnak legyőznie Ma­gyarországot az Európa-kupában. A római 4:3 budapesti 5:0 után a torinói 3:2 következett, amely vereség azonban közel sem érte olyan váratlanul a magyar csapatot, mint két meg­előzője. Az a körülmény, hogy a minimális ará­nyú olasz győzelem nem reális körülmények között született meg, mindenesetre vigasz a ma­gyarokra nézve. A játék képe azt mutatta, hogy a technikai fölény még mindig a magyarok ol­dalán van s egyedül a küzdeni tudás és lelke­sedés az, ami az olaszokat egyenlővé teszi ve­lük. Ha a magyar csapat jobban beleéli magát a küzdelembe, úgy még a torinói kedvezőtlen körülmények között is megtörténhetett volna az a meglepetés, hogy Olaszország vesztesként hagyja el a pályát. A csapatok az általunk jelzett felállításaik­ban léptek pályára. Az első félidőben az ola­szok támadták többet, különösen balszárnyuk lefutásai veszélyeztették a magyar kaput. A 23, percben Orsi beadását a tisztán álló Libo- íiatti a hálóba juttatja. A magyar csatársor akadozik, Avar és Kalmár helyet cserélnek, ami azonban nem sokat segít. A 34. percben Avart a büntetőterületen felvágják, a biró azonban nem találja fontosnak az esetet. A második félidő a magyaroké. A csatársor oífenzivába kezd s a 4. percben Avar hatalmas lövését Combi csak sérülés árán tudja védeni. Két perccel rá Avart megint csúnyán gáncsol­ják s a bíró újból eltekint az eset felett. A 9. percben a balszárny akciójából Avar szép gól­lal egyenlít. Néhány perc múlva Orsi szabadrú­gása a hálóban köt ki, újból az olaszok vezet­nek. De nem sokáig, mert a 15. percben újból Avar lábáról száll gólba a labda. A játék további része változatos támadásokkal telik el s az eredmény véglegesnek látszik. A közönség oszladozik, a biró azonban a 45. percen túl is nyugodtan vezeti a játékot. Két perccel a játék­időn túl Cezarini beadása a már-már levonulni készülő magyar játékosok között akadálytala­nul száll a kapuba. A biró mintha csak ezt várta volna, lefújja a mérkőzést. A magyar csapatnak a védelem volt leg­jobb része, a lialfsor nem nyújtotta azt, amit vártak tőle. A csatársor eleinte fejetlenül ját­szott, de mikor második félidőben belejött a- játékba, szép dolgokat mutatott. Firenzében a Bocskai az olasz bajnokságban előkelő szerepet játszó Florentina ellen játszott és azt 5:2, (2:0) arányban fölényesen legyőzte. Dublin: Spanyolország—Írország 5:0, (3:0). Athén: Magyar profiválogatott—Görögor­szág 4:2. A félve elengedett profikombináltnalv simán sikerült a győzelmet kivivnia. Mannheimban Budapest tenniszválogatottja* 4:1 arányban győzött a város válogatottja el­len. Nem lehet a kanadaiakkal birni. A jégsze. zonra Európába jött Ottava kanadai proficsa­pat 8:0 arányban győzte le Berlinben a német válogatott jéghokkizókat. Bécsben a magyar válogatott birkózók 4:3 arányban győztek az osztrákok ellen, Párizs: Párizs válogatott—Berlin váloga­tott 6:1 (3:1). A Budapesten megtartott olasz—magyar tornaverseny hatalmas közönség előtt folyt le. A csapatversenyben Olaszország 374.9 ponttal győzött, a 374 pontot elérő magyar csapat ellen, mig az egyéni versenyben Pelle Istvánnak sike­rült legyőznie a világhírű olasz versenyzőket. Országos ping pong versenyt redez decem­ber 26. és 27-éu a KAC, Haggibbor, Románia, Universitatea, Tennisz Klub és KKASE koalí­ciója, amelyen az ország összes jobb játékosai indulni fognak. A verseny számai: férfi egyes I. és II. oszt., férfipáros, vegyes páros, női egyes­nyeretlenek versenye, ifjúsági egyes és hármas csapatverseny. Nevezni december 23-ig Wesel Károly cimén (Cluj-Kolozsvár, Calea Victoriei 43.) lehet. Elegáns megjelenés? Csak Ady HARISNYÁBAN

Next

/
Thumbnails
Contents