Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-04 / 252. szám
XIV. ÉVF. 252. SZÁM. KijumUtstiQ 3 Az optimista külügyminiszter a kisebbségi kérdés enyhítését, Románia jó külpolitikai helyzetét és a iej szilárdságát sorolja fel, mint a válság elháritóit (Bukarest, nov. 2.) A külügyminisztérium tegnapi sajtóteáján Ghica külügyminiszter részletesen nyilatkozott az aktuális külpolitikai kérdésekről. Részletesen ismertette a Népszövetség tizenkettedik ülésszakát és az ott lezajlott eseményeket és azokkal kapcsolatban leszögezte az ország álláspontját. A leszerelési konferenciával kapcsolatban Románia teljesen a francia álláspont mellé állott, amely szerint a biztonság a leszerelés elengedhetetlen föltétele. A Grandi által javasolt fegyverkezési szünet tekintetében Romániának a Népszövetséghez küldött válasza azt állapítja meg, hogy a fegyverkezés szüneteltetése igen sok állam részéről — és ezek közé tartozik Románia is — csak abban a mértékben lehetséges, amennyiben a többi, főként szomszédos államok is, csatlakoznak ehhez az akcióhoz, vagy pedig ha megfelelő szankciós eljárás lép életbe a megegyezés megszegői ellen. A kisebbségi kérdés népszövetségi vitájáról a következőket mondotta: — A német delegátus a magyar kiküldöttől támogatva, mérsékelt kifejezésekkel megismételte a mult évi tézist a Népszövetségnek és a hármas bizottságnak a kisebbségi panaszok tekintetében való eljárásáról, azok a nemzetek pedig, melyek területein kisebbségek élnek, fenntartottak azt az álláspontot, melyet a madridi döntés óta vallanak. Meg lehetett állapítani ennél a pontnál és másoknál is, hogy több olyan kérdés, amelyek még tegnap súrlódási felületek voltak az államok között, Genfben és a világkrizistől sújtott összes államokban ma a második helyre kerülnek és helyet adnak azoknak az uralkodó gondoknak, amelyek lassanként uj szolidaritást kreálnak a népek között, a közös veszedelemmel szemben. Kiemelte Ghica külügyminiszter, hogy a népszövetségi tanácskozáson Rollin francia kereskedelemügyi miniszter a preferenciális vámtarifák mellé állott és azt is leszögezte, hogy Románia ezen az alapon a Németországgal való kereskedelmi szerződést Franciaország és a szövetséges államok helyeslése mellett kötötte. Erre a kijelentésre különösen szükség volt azokkal a hirekkel szemben, amelyek ezt a szerződést az ország barátai és szövetségesei ellen elkövetett árulásnak minősi- tették. Az egyes államok hozzájárulása a kormány információi szerint megtörténik a szerződéshez, és az ügy remélhetőleg nem fog szenvedni azok miatt a nehézségek miatt, melyek Németország és Csehszlovákia között felmerültek. Érdekes az a kijelentés, amely a külföldi kölcsönre vonatkozik. — Megállapithattam genfi pénzügyi körökben — mondotta a külügyminiszter, — hogy kölcsönlehetőségek nincsenek az érdekelt állam költségvetésének előzetes egyensúlyozása nélkül. — Nem időzöm ennél a pontnál — mondotta — mert a helyzet az, hogy a fontsterling gyöngülése és a bankkrizisnek az egyes országokban való kialakulása hosszú időre megfosztja ezt a kérdést a realizálás minden aktualitásától. — Párizson és Rómán át való visszatéréfNAA/VVVAAAAA/VVVVVVVVVVVVVA/VVVNAA/ Fehér fogak minden arcot tetszetőssé é3 széppé tesznek. A csodásán üdítő izü Cli I«wro<loi»t-fogpépnek néha már egyszeri használata folytán fogai elefántcsont fényt nyernek. Próbálja meg először egy tubussal. Kis tubus ára 20 Lei s nagy tubusé 32 Lei. hxindenütt kapható! sem —■ mondotta — alkalmat adott nekem annak megállapitására, hogy Románia külpolitikai helyzete jó, hála a román népnek a bankrizissel szembeni kitűnő magatartásának. Országunk effektiv erőt jelent a viharverte államok között; a lej szilárdságát, amelyet Románia lakosságának bizalma nem hagy el, mindenütt úgy üdvözölték, mint a szolid egészség biztos jelét, amely különösen figyelemreméltó ezekben a pillanatokban, amikor más nemzetek S. O. S. jeleket adnak le és kinyujt(Budapest, november 2.) A magyar képviselőház szerdán kezdi meg tanácskozásait. A szerdai ülés csak formális lesz, annál nagyobb eseményeket igér a csütörtöki, amikor Károlyi Gyula miniszterelnök nagy beszédet mond és a bizottságok jelentései alapján fogja megrajzolni a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetet, valamint nyilatkozik a koncentrációs hírekről is, amelyeket különben a félhivatalos 8 Órai Újság határozottan cáfol. A lap szerint az egységes pártban egyáltalában nem beszélnek koncentrációról, mivel az a vélemény, hogy az országnak meg van a kormányképes többsége és az ország érdekei ellen volna, hogy a kormánypárt egységét je lentő erőt valamilyen uj formációval megbénítani engedjék. Rassay Károly a képviselőház elnöki irodájában indítványt jegyzett be a titkos választói jogról és a képviselők számának csökkentéséről. Magyar politikai pártkörökben azonban napok óta állandóan tárgyalják a kormány rekonstrukciójának ügyét. Egyes lapok koalíciós tervről Írnak, az azonban nem valószínű, hogy pártok koalíciója alakítson kormányt. Inkább arról van szó, hogy felvetették egy olyan nemzeti kabinet gondolatát, amelyben a legkiválóbb államférfiak állanának a minisztériumok élére. Az ellenzék egy ilyen tervet szivesen tenne magáévá, csak bizonyos, rájuk nézve fontos, kijelentések megtételét kérik a kormánytól. A ják kezüket a külföld segítése felé. Ezután hangoztatta, hogy Románia és Jugoszlávia között annak ellenére, hogy bizonyos kérdések elintézésre várnak, a legjobb a kapcsolat és a lényeges kérdésekben azonosak a vélemények. Tapaszatalatai összefoglalásaképpen azt mondotta a külügyminiszter, hogy föltétien szüksége van a belső tagozódottságok megszüntetésére, az ország belső egységes frontjára., amelyet mindenütt erőnek érezzenek és amely később, amikor a magunk erejéből már sikerrel harcoltunk, meg fogja hozni az esetleg szükséges külső segítséget. Addig várakozásra és belenyugvásra van szükség, annál is inkább, mert Romániát a többi államokhoz viszonyítva az általános krizis még csak meglehetősen könnyen érintette. Kétségtelen, hogy az állami költségvetés összeszűkítése a magánbudget-ek csökkenését vonja maga után, ami nehéz megpróbáltatás, de amelynek a jövőre az uj nemzeti újjászületés kiindulópontjának kell lennie. tárgyalások azonban csak magánjellegüek és hangoztatják, hogy hivatalos helyen nem foglalkoznak ilyen gondolatokkal. Egyes külfödi lapok Magyarországgal kapcsolatban olyan hirt közöltek, mely szerint államcsíny készülne és ennek során Károlyi Gyula gróf helyett Gömbös Gyula venné át az ügyek vezetését egy katonai diktatúra élén. Magyar- országi illetékes helyen felhatalmazták a Magyar Távirati Irodát annak közlésére, hogy ezek a hirck nevetséges kitalálások, amelyek Magyarország iránt ellenséges forrásból származnak, ^ ^ az ország külföldi hitelét akarják rontani és alkalmasak arra, hogy Középeurópa nyugalmát felzavarják. 1 WEISS ISTVÁN s (A mai társadalom 2 A jelenlegi Magyarország első' részletes táradalomleirása. Alapos tanulni mány, élvezetes olvasmány. Nemes pa5 piron, egész vászonban 300, színes kar2 tonkötésben 240 lei. A pénz előzetes beküldésére portómentesen küldi a 1 »MIKEKVA« KOLOZSVÁR, 2 STR. REGINA MARIA (DEÁK FERENC U.) 1 SZv CX\T Ó i/fsn Szép haj 5 Leiért. Van már tPJ/xa*xmEgy kis osomag 2 mosásra elég és ára csak 10 Lei. A Píxavon-shampoon mentes a szódától, puha, bőséges habot ad és pompásan illatossá teszi a hajat Koncentrációról beszélnek Budapesten a magyar parlament megnyitása előtt Károlyi miniszterelnök nagyfontosságu beszédet Sog mondani csütörtökön — Fantasztikus kitalálások katonai diktatúráról