Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)

1931-11-26 / 271. szám

XIV. ÉVF. 271. SZÁM.

li

Hogyan segíthetnénk a gazdasági bajokon

KtzzfnUrsifa

e

A fokozatos és folytonos gazdasági leromlás lassanként az egész ország legégetőbb kérdésévé lett. Bárhová menjünk, bárkivel beszéljünk, mindjárt az első mondat után erre a tárgyra tér. Ámde a beszéd még nem elég és legkevésbé elég akkor, amikor a leromlás addig jutott, hogy immár a mindennapi falatot is alig tudjuk megszerezni s a tél kezdetén bárhová nézünk, mindenütt csak a hiány, a nincstelenség mered felénk. Ezen a helyzeten feltétlenül segíteni kell és pedig a lehető leghamarább és a legenergikusabban, mert*a várakozás és üres szónoklás könnyen újabb bajokat idézhet fel. A nyomor rossz tanácsadó, sietnünk kell tehát a cselekedettel, hogy vád ne érhessen és nyugodtan mondhassuk el, hogy megtettük ami módunkban állott.

Egyesek a köznyomor, az általános szegénység enyhítésére keveset tehetnek, főleg azért, mert ma a kisebbségek teljesen leszegényedtek és a baj is olyan fokú, hogy itt csak a kormány jöhet az egyedül célravezető intézkedésekkel. Tudjuk, hogy tanácskozások folytak is ily célból, sőt azt is olvastuk, hogy törvényjavaslat van a bajok szanálására, de ezek csak részletintézkedések és nem látjuk, hogy felölelnék az egész komplexumot. A pénzforgalom megbénulása csak növelte a bajt, mert most a megszorult ember még kellő hipotéka mellett sem kap segítséget, az ipar és kereskedelem pedig hitel nélkül nem képes élni. Ép ezért feltétlenül szükséges, egy egészséges banktörvény sürgős elkészítése, amely kellő garanciát biztosit a betétek visszafizetésére nézve, anélkül, hogy a pénzintézetek mozgási lehetőségeit korlátozná.

Másik sürgős tennivaló ott mutatkozik, hogy a mai leszegényedett társadalom nem birja el a magas és lehetetlen arányú közterheket, adókat, vámokat, illetékeket, ezért törekedni kell ezeknek fokozatos leépítésére kb. a mai kulcsnak felére szállításával és a közterhek kezelése és megállapitásánál járjunk el lehetőleg úgy, hogy minden adózó tudja kiszámítani az adóját és ellenőrizni annak lefizetését. Ma még az iskolázott polgárok sem ismerik ki magukat saját adóügyeikben.

A közterhek leszállítása maga után vonja azt az általánosan hangoztatott kívánságot, amiről az államférfiak annyit szónokolnak, hogy korlátoztassék a katonai teher s ha egyelőre még nem is lehet leszerelésről szólani komoly értelemben, de annak korlátozása és észszerű előkészítése az állam érdekében való kötelesség. Huszonötmilliárdos költségvetés nem bírhat meg közel 50%-os katonai terhet. A haa Cadumot használó millió nő tapasztalatán!

*

E

vek óta millió nő óhajtja a Cadum szappant és Ön tudja, hogy a nők kényesek mindenre, ami a szépséget érinti. Cadum egyedül any* nyi lesz eladva, mint a többi pipere szappanok együttvéve, például Franciaországban, ez azt jelenti, hogy mindenkit kielégített, aki meg- própálta. Megvagyunk győződve, hogy Önt is kifogja elégít eni,

T e g y e, n próbát! Es ön is meg- fog győződni arról, hogy felfrissíti gyengéden az arcJELtfEPE ,

A TISZTASÁGNAK SZlílt, lliclÍcl

lágy és kellemes. Az anyák olyan kellemes és tisztának tartják, hogy teljes bizalommal használják gyermekeik részére is.

Kemény és tartósságánál fogva a Cadum rendkívül gazdaságos. Egy gondos szárítás minden csepp nedvességtől mentesítette. A gyártása annyira modern és higiénikus, hogy senki mástól érintve nem lesz az ön kezén kívül.

Egy szilárd, szappan, melynek utolsó részecskéje is kihasználható.

Cadum szappan

dikárpótlások megszüntetése az egyes államok között olyan kívánság, mely benne van a levegőben, ,sőt ily irányban tétettek a külföld részéről felelős tényezők által komoly kijelentések is, ami azt mutgtöa, hogy a világkrizis megoldásához ez is szükséges. Az államadósságok kiegyenlítésére szükséges, hogy ezek alakíttassanak át hosszú 80—100 éves amortizációs kölcsönné, mert akkor az államok felszabadulnak a mai nehéz fizetési kötelezettségek alól.

Ha ezek a gondolatok csak részben is megoldást fognak találni, bizonyos, hogy az összes gazdasági kérdések, melyek ezekkel szoros kapcsolatban vannak, egészséges fejlődésnek indulnak. Részleges intézkedésekkel nem sokra megyünk, olyan az, mint a foltozás, itt megjavítjuk s mellette szakad el s az egyesek nem is tudnak száinbavehető eredményeket elérni. A baj annyira akuttá lett, hogy csak az állam- hatalom jöhet szóba a segítésnél. A parlament összeült, a célja az ország konszolidációjának megteremtése, tehát minden pártnak a parla- menterjei együtt vannak s reájuk vár a feladat, hogy tegyék meg javaslataikat s akkor a kormány a javitás munkája elől ki nem térhet, de ki sem tér, mert ebben a kérdésben nem lehet sem faji- sem pártkérdés, a baj meg van és egyformán sújt mindenkit s aki most is se- parasztikus érdekeket hangoztat, az jelét adta annak, hogy nem fogta fel a kérdést a maga egész mélyreható nagyságában.

Hantos Gyula.

mia lett az ebédlőmből. Aztán úgy segítettem magamon, hogy üzleti ürügyek alatt elszöktem hazulról s bementem egy kávéházba egy kis zenét hallgatni. Lassanként többet voltam a ká- véházban, mint otthon s egy napon gondolkozni kezdtem azon, hogy tulajdonképen mi szükségem is van nekem erre a tudós asszonyra, akiből nincs semmim, de azt tudtomra adja, hogy még ő érzi áldozatnak magát, hogy hivatását miattam abbahagyta. Olyan gyorsan, mintha egy üzletről lett volna szó, megbeszéltem vele a dolgot és szépen, békességben elváltunk. Gavallérosan nekiadtam a házat, a berendezést s ő egy év múlva férjhezment a fizikatanárhoz, akivel mig én ásítottam, a legtöbbet vitatkozott. Most aztán vitatkozhatnak életük végéig, kacagott szívből Hofmann s jókedvűen rácsapott a térdére.

Erre illett inni egyet s Hofmannak a nyelvét az ital kellően megolajozta.

— A válás határozottan szerencsét hozott rám, mert az üzleteim még jobban mentek s amit akartam, minden sikerült. Emellett jól is éltem, nem tagadtam meg magamtól semmit. Kalandjaim között megismerkedtem egy színésznővel, aki Pestről jött le, vörös haja volt és Loncinak hivták. Ráköltöttem egy egész vagyont s mégis, mikor a színházi szezon befejeződött, őnagysága ridegen kijelentette, hogy visszamegy a fővárosba, nem akarja, hogy ujjal mutogassanak rá az emberek, hogy az én szeretőm és ezért maradt itt. Komolyan dühbe jöttem és elhatároztam, hogy ha akármi lesz, nem engedem el a nőt. Szóval beugrottam neki. Mit törődtem az emberekkel, annyi ostoba ember között a sok jó üzlet után én is megengedhettem magamnak egy kis ostobaságot! Elvettem a Loncit feleségül. Éreztem, hogy az emberek a hátam mögött vigyorognak, vicceket

mondanak rólam, de nem törődtem vele, mert tudtam, hogy irigyelnek is. Lonci nagyon szép nő volt és csodásán tudott kacagni. Mindent elkövettem, hogy a kedvében járjak, de hiába, ennek is az lett a vége, hogy elváltunk.

— És miért, ha megkérdezhetem, szólt közbe bátortalanul az egyik barát.

Hofmann.ur kihúzta duzzadt, érzéki ajkai közül füstölgő szivarját és csak ennyit mondott: Megcsalt.

— A dologra tulajdonképen nem is jöttem rá, folytatta saját életmeséjét egy kínos pauza után Hofmann ur, de mérget vetem volna rá, hogy Lonci megcsal. Miután nagyon ügyesen csinálta s valószínűleg sohasem jöttem volna rá, hát túljártam az eszén.

■— Elmondom nektek, tisztelte meg bizalmával barátait Hofmann ur.

— Volt egy csinos, fiatal színész a szintár- sulatnál, akit egész egyszerűen felbéreltem, megfizettem, hogy csábítsa el a nőt s igy én házhoz szállítva hozzájuthassak minden bizonyítékhoz. A pokoli terv remekül sikerült és Loncit szépen kidobtam... Tavaly találkoztam vele és nagyon barátságosan elbeszélgettünk.

— Tudja Hofmann, mondta Lonci, maga akkor kezdett nekem imponálni, amikor ezt a komédiát megcsinálta. Én addig magát ostoba embernek tartottam s akkor láttam, hogy nemcsak pénze, hanem esze is van.

— Ez az, kiáltott fel Hofmann ur, a nők rendesen ostobának tartanak minden férfit, pedig valójában ők az ostobák. De saját érdekünkben abban a hitben kell hagyni őket és csak a kellő pillanatban szabad megzavarni az álmukat.

— Higyjétek el, jelentette ki Hofmann ur s ez nagyon ünnepélyesen hangzott a szájából, hogy megtanultam bánni a nőkkel. De eyre maguk a nők tanítottak meg és be kell vallanom, hogy elég nagy tandijat fizettem érte. De most már védett vagyok minden veszedelemmel szemben.

— így bizony! Ez az én élettörténetem, amióta nem láttuk egymást. Tanulhattok belőle!

Nagyon elégedett volt önmagával, uj szivarra gyújtott, felhajtott még egy pohár konyakot s barátait, akik Hofmann tanulságos meséi után távoztak, másnapra is meghivta magához.

— Kikapcsolni a nőt! Kikapcsolni, mert túlságosan sok gondot okoz és nemcsak a pénzt, hanem az időt is pocsékolja, ez volt még az ajándék tanácsa a kis kövér embernek a két baráthoz, akik minden tanácsát legszívesebben rögtön tőkepénzre váltották volna.

A két látogató szótlanul lépett ki a villa kapuján s már jól eltávolodtak a háztól, amikor megszólalt az egyik:

— Szerencsés fickó ez a Hofmann.

— Szerencsés és ostoba, jegyezte meg dühösen a másik.

— Én inkább ravasznak tartom. Hát nem kellett furfang ahoz, ahogy elbánt azzal a színésznővel ?

— Na és mit ér a furfangjával? Egy trampli szakácsné vezeti a háztartását és azt mondják, hogy most azzal él együtt. Nekem adhatja a nagy tapasztaltat, majd meglátjuk, hogy fogja a tanárnő és színésznő után ezzel a mosogatódézsával végezni?!

— Egyébként is mi közöm mindéhez, düny- nyögte mérgesen. Tudja, a gazember, hogy kérni jöttünk tőle valamit és mesékkel fizet ki. Hofmann meséit békében hallottam egyszer az Operában, ki az ördög volt kiváncsi ennek a Hofmannak a meséire!