Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)

1931-11-25 / 270. szám

XIY. ÉVF. 270. SZÁM. 7 MtesjtvsSSfáata Munkanélküli segély helyett — munkát akar adni a kolozsvári interimárbizottság Ötven lej napibér mellett földmunkát végezhetnek a munkanélküliek (Kolozsvár, november 23.) A Keleti Újság vasárnapi számában megírtuk, hogy Argetoianu belügyminiszter a kolozsvári interimár bizott­ság határozatát, amely a városi taxák kirová­sával akarta megoldani a munkanélküli segélyt, egyszersmindenkorra elvetette s azt az utasítást adta, hogy mindaddig, amig a kormány nem tesz javaslatokat a munkanélküli segély megol­dására, Kolozsvár városa is közmunkákkal pró­bálja enyhíteni a nyomorúságot s a munkanél­küli segélyezés kérdéséh Az interimár bizottság által beindított akció tehát teljes kudarccal végződött. Bukarestben a leghatározottabban kijelentették, hogy közadók módjára behajtandó segélyezési taxákat semmi­féle körülmények között sem szabad kiróni s e célra csak az önkéntes adományokat szabad elfo­gadni. Az interimár bizottság foglalkozott Arge­toianu miniszter rendelkezésével és átmenetileg azt a határozatot hozta, hogy iparosoknak a példáját követnék, akkor a föld­munkával való kisérletezésre, amely minden­esetre drasztikus megoldási módja a munkanél­küliségnek, nem volna szükség. Ha a város a Szamos árkát szabályozni akarja s általában az ellankadt közmunkákba friss vérkeringést akar önteni, csak helyesel­hetjük, de ne november végén, hanem a tavaszi és a nyári hónapokban végeztesse a közmunká­kat. Ez az egész segélyezési akció, ötven lej napi­bérek mellett, jellemző a mai kormány mentali­tására, mert az egész akcióban több a ciniz­mus, mint a humánum. November végén, fagy­ban és hidegben, földmunkára küldeni az éhe­zőket, ruhátlanokat, munkanélkülieket —- nem válik nagy dicsőségére a kormánynak és külö­nösen Iorgának, a tudósnak, aki véletlenül ma Románia miniszterelnöke. Miért nem küldik kényszermunkára az éhezőket és’ munkanélkü­lieket! .... A törvényt még meg se szavazták, de az alkalmazottakat már ellenőrzik Bukarestből jelentik: A magántisztviselők rendkívüli adójáról szóló törvényjavaslatot be­terjesztették ugyan a parlamentben, de annak tárgyalását még nem kezdték meg. Ennek elle­nére már is speciális megbízású adóellenőrök járják be a fővárosban a különböző kereske­delmi és iparvállalatokat és az adókivetés cél­jából összeírják a tisztviselői fizetéseket. Az egész bukaresti sajtó egységesen tiltakozik a cé­gek ilyen molesztálása ellen. a Szamos partjának szabályozása, uccák rendbehozatala s más ehhez hasonló föld­munkákra ötven lejes napibér mellett munkáterv-javaslatot kérnek a város mű­szaki hivatalától. Átmeneti megoldásnak ez sem rossz, sajnos azonban, hogy Argetoianu belügyminiszternek, valamint az interimár bizottságnak csak nocem- ber hónap végén jut eszébe a földmunkák meg­indítása. Kedvező időjárás mellett is csak egy hónapig tarthatnak a földmunkák és ezzel sem a munkanélküliségen, sem a városi szegényeken segíteni nem lehet. Elsősorban a rokkantakon, munkaképteleneken kellene segíteni, akiket nem lehet földmunkára küldeni. Különben az interimár bizottság elhatározta azt is, hogy a város szolgálatából elbocsátja mindazokat a munkásokat, akik nem kolozsvári illetőségűek, nincsen Kolozsváron állandó tar­tózkodásuk. Arra a kérdésre, hogy az interimár bizottság honnan veszi a napi ötven lejes bé­reket, Tataru interimárbizottsági elnök kijelen­tette, hogy Kolozsvár város részére járó állami tar­tozásokból a pénzügyminiszter utasítá­sára egymillió lejt kifizetnek és ezt az összeget a földmunkát végző munkanél­küliek részére fogják kifizetni. Mindenesetre az interimár bizottság a mun­kanélküli segély megoldásánál, bár jóhiszeműen, de mégis hibákat követett el. A segélyezési taxákkal való kisérletezés előrelátható módon helytelen irányba indult el, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy ezzel egyúttal az egész segé­lyezési akció zsákuccába került. Sokkal okosabb lett volna, ha a segélyezési bizottságok az ösz- szes kereskedői és ipari szakmák vezetőségéhez, étterem- és kávéháztulajdonosokhoz, színházak, mozik vezetőségéhez fordultak volna és közösen olyan gyűjtési akcióban állapodtak volna meg, amely a polgárság nemes áldozatkészségére és jótékonyságára apellál s néhány hét alatt szép eredményeket lehetett volna elérni. Erre jel­lemző példa a mészárosiparosoknak az esete, akik tízezer kgr. marhahúst és háromezer kgr. zsirt ajánlottak fel a munkanélküliek és a vá­rosi szegények segélyezésére. Ha a különböző ipari szakmák és más érdekeltségek a mészáros­»VWVWWVW\Ä<WVW\A«^WWWN/WV 9 MAI ASSZONY BÎET Ursula Parrott: Ex-fileság cimü világhírű regénye, az uj Athenaeum 12 kötetes hihetetlenül olcsó akció első kötete. — Kötetje: /»D T T7*T 300—400 oldal, hófehér papir Uö I diszvászonkötés. választása szerint ajándékkönyvet kap!! Kérjen részletes I CDACC tói, Kvár., vagy Ex- - ngyen prospektust kLI nut feleséget utánvéttel. Ezrével pusztította el a kínaiakat a japán repülőrajok bombazápora A szovjet kardot csörtet a japán előnyomulással szemben Char bin és Csin-Csaun Selé vonulnak (Berlin, november 23.) A kinai követ felké­résére a népszövetségi tanács titkársága közölte a nagyhatalmakkal a kinai kormány egy táv­iratát, amely azt közli, hogy Maa tábornok há­romezer katonáját a japán repülőrajok bom­bákkal megsemmisítették. A jamín csapatok Tsitsikar elfoglalása után megkezdték az erélyes előnyomulást, amely az orosz fővárosban, Moszkvában, is nagy aggo­dalmat okozott. A szovjet-sajtó azt Írja, hogy a Népszövetség deféráit Japánnak és hogy emiatt a helyzet a Távolkeleten rendkívül sú­lyos eseményekhez vezethet. Az orosz lapok cikkeinek hangja fenyegtő Japánnal szemben. Azt Írják, hogy a szovjetunió nem sokáig tűr­heti, hogv az orosz érdekeket sértő kisérletek történjenek Mandzsúriában. A tokiói, párizsi és washingtoni imperiálistáknak tisztában kell len- niök azzal, hogy Moszkva őszintén akarja a bé­két, de az érdekei ellen irányuló kísérleteket nem hagyja büntetlenül. A japán csapatok elfoglalták Heilunt és tovább nyomulnak Charbin felé, amely most már az utolsó pont lesz Mandzsúriában. A kí­naiak nagy erőfeszitéseket tesznek a város meg­védésére és egészen bizonyos, hogy abban az esetben, ha Charbint megszáll­ják, Moszkva sem marad tétlenül. Newyorkból érkező hirek szerint Stimson, az Egyesült Államok külügyi államtitkára, a washingtoni japán nagykövet utján tudomására hozta a tokiói kormánynak, hogy Amerikát ag­godalommal tölti el Tsitsikar elfoglalása, amely könnyen nemzetközi bonyodalomra vezethet. A közlésre a japán kormány azt válaszolta, hogy a megszállás önvédelemből történt és nem hiszi, hogy emiatt Szovjetoroszországgl ellentétei szár­maznának s különben is garanciái vannak a szovjet semlegességéről mindaddig, amig a ke- letkinai vasútvonal nincs veszedelemben. A londoni Times távirata szerint közelebb­ről nemzeti kormány alakitása várható Tokió­ban a mandzsuriai eseményekkel kapcsolatos diplomáciai nehézségek és az ország súlyos pénz­ügyi helyzete miatt. Úgy hirlik, hogy Charbintól északra Csin- Csaunál mintegy ötvenezer főnyi kinai sereg .is­mét gyülekezőben van s egyesülni akar Maa-Csang-Szan tábornok szét­vert hadaival. A kinaiak, akiket ezúttal Csang- Cso-Liang marsall fog vezetni, erőteljes ellen­állásra készülnek a japánokkal szemben. Csíkszereda társadalma a munkanélküliekért példát mutatott az áldozatkészségre (Csíkszereda, november 23.) A Katolikus Népszövetség Csíkszeredái tagozatának inség- akciója keretében megmozdult a város szive a munkanélküliekért. Dr. Hirsch Hugóné és Dr. Nagy Béniné vezetése mellett működő áldozatos lekü, 48 tagú hölgyhizottságának fáradhatatlan munkája nem várt sikerre vezetett. A kis város küzködő közönsége erején felül áldozott az ön­hibájukon kívül nyomorba került munkanélkü­liek inségakciója céljaira akkor, amikor a nagy­mennyiségű természetbeni adományon kívül 51 ezer lei készpénzt adott össze. Ezzel és a termé­szetben gyűjtött ugyanakkora értékű adomány­nyal biztosítva látszik a népkonyhának és me­legedőnek megvalósitása. Az adakozók közül meg kell emlékeznünk Csikvármegye és Dr. Hirsch Hugó főorvos tiz- tizezer lejes és a város ötezer lejes adományá­ról. Meg kell említenünk még Tauber Máriát, a hires operaénekesnőt, akinek áldozatos gesz­tusa, amellyel egy egész estét betöltő, fővárosi nivóju hangversenyének egész jövedelmét az inségakció céljaira ajánlotta fel. Követésre méltó példát szolgáltat a főgimnáziumnak két tanára is, akik közül László Ignác hittanár na­ponként 14 iskolás szegény gyermeknek ad sa­ját költségén reggelit. Purmann tanár pedig két iskolás gyermeket öltöztetett fel tetőtől tal­pig. Szöllőoltványok!! Amerikai sima és gyökeres vesszők, leg] óbban és garantált fajtisztán kaphatók Casparl Fr.-nél, Medgyesen. Judeţul Tâmava-Mare. Árjegyzék kívánatra. — „NEUBURGER«« különlegesség.

Next

/
Thumbnails
Contents