Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-02 / 251. szám
XIV. ÉVF. 251. SZÁM. Cyprus Angliának legújabb gondja Cyprus szigete. A sziget angol koronatartomány, olyan gyarmat, mintha Ázsiában volna és lakói sárgák vagy barnabörüek. A baj épen az, hogy Európában van és lakói görögök. Cyprusra azonban Angliának épen azért van szüksége, mert Európában van. Flottabázis és őrhely, amelyről ellenőrizni lehet Olaszországot és az olasz flottát. Cyrust tehát Anglia nem adja oda Görögországnak, viszont Görögország nem is kéri. Görögország nagyon sokért adósa a brit világbirodalomnak, ami nem fontos, mert a politikában nincsen hála. De Görögországnak szüksége is van Angliára és ez már szempont, Görögország Cyprus.ért nem akarja eljátszani Anglia barátságát. Ennyit a szép sziget, amely a hires és tüzes eyp- rusi bort, a középkor leghíresebb italát termeli, nem ér meg. A cyprusi görögök azonban nem diplomaták, hanem nacionalisták. Nem akarnak angol alattvalók lenni, aminek pedig meg vannak a maga előnyei, hanem görög állampolgárok, ami különböző hátrányokkal is jár. Elismerik, hogy az angol uralom jó, hangsúlyozzák, hogy a sziget az angol lobogó védelme alatt meggazdagodott és még csak arról sem panaszkodnak, hogy nem politizálhatnak. Cyprusnak külön parlamentje van és a görög szeret politizálni, szónokolni, pártoskodni. A cyprusi görögség ezt a szenvedélyét szabadon kielégítheti, politizálhat, amennyit csak akar. Az angolok nem avatkoznak bele a cyprusi dolgokba. Az angol kormányzó, épugy, mint az angol rendőr elnéz egész Cyprus fölött. Az angol a cyprusi görögöt nem igen taksálja többre, mint a malájt, vagy a zulukaffert. A különbség csupán annyi, hogy ezek fehérbőrű alattvalók, ami kellemetlen, mert több baj van velük. A cyprusi bajok egyik forrása ez lehet, a másik a görög nacionalizmus. A cyprusi zendülők evangéliuma MacDonaldnak egyik beszéde, amelyben azt fejtegette, hogy minden népnek önrendelkezési joga van. MacDonald bizonyosan nem gondolt Cyprusra, amikor ezt mondotta, a cyprusi zendülők ráolvassák saját szavait: Az angol politika az. hogy minden nép szabadon rendelkezhet sorsa fölött, tehát a cyprusi nép úgy rendelkezik, hogy Görögországhoz akar tartozni. Soha nem tartozott Görögországhoz. Föniciai telep volt, római gyarmat, a keresztes hadjáratok idején önálló királyság, velencei gyarmat, azután török birtok, végül Angliának jutott. Mert sziget volt és Anglia mina^nwi—iyiuiní3Eiiin m iiwi dig különös szenvedéllyel gyűjtötte a szigeteket. Története van a szigetnek, keményen verekedtek érte keresztes lovagok, velencei zsoldosok, török fanatizált katonák, de a cyprusiak nem verekedtek. A cyprusi népnek nincsen történeti múltja, a cyprusi nép bort szüretelt, olajat sajtolt, zavaros időkben kicsit kalózkodott és mindenkor sokat imádkozott. Túlságosan sok a kolostor Cyprus szigetén és csodálatosan nagy a görög papság befolyása a cyprusi népre. A görög papság már régen hadilábon áll az angol hatóságokkal és talán ez a magyarázata annak, hogy Cyprus görög-orthodox érseke áll a cyprusi szabadság- mozgalom élén. Ami megint csak tetézi az angolok bajait, mert mégis csak kellemetlen dolog egy érseket letartóztatni. Sokkal kellemetlenebb, mint néhány nagyon lármás tüntetőt lelőni. Egyelőre a hadihajók és a bombavető repülőgépek elintézték a cyprusi kérdést. Illetve Venizelos elintézte. A görögök legnagyobb és legokosabb politikusa elitéli a cyprusi szabadságmozgalmat, ami kicsit mindenesetre furcsa, mert Venizelosz csodálatos pályafutását krétai felkelő vezérként kezdette. És a krétaiak sem akartak mást, mint cyprusiak, görög polgárok akartak lenni. Csakhogy Kréta Törökország ellen lázadt fel és Törökország Európa „beteg embere“ volt. Anglia pedig nem az. Még nem az. Venizelosz szerint a cyprusiak elsiették a dolgot, tehát meg kell őket tagadni. Az öreg fölkelő vezér nagyon jól ismeri a diplomáciát és jól tudja, hogy a mostani hivatalos görög kijelentések nem számítanak, ha a dolgok már megértek. Ezt tudja az angol politika is, de ha nem volna szüksége Cyprusra, akkor sem ajándékozhatná a szigetet Görögországnak. Az angol prestige az utolsó tiz esztendőben csúfosan megtépázódott és az angol prestige nagyon sokat veszítene, ha Anglia már európai birtokait is szétdarabolná. A példa nagyon veszedelmes volna. A görög Cyprus után az olasz Malta és a spanyol Gibraltár következhetnék. Anglia nem volna többé a M&jÉf&wmü __________ Sikerünk titka! II Bútoraink kiváló minősége. : Áraink olcsósága. Kedvező fizetési feltételeink, i Székely és Réti Erdélyrészi Bútorgyár Részvénytársaság, Târgu-Mureş, Bucureşti, Braşov ; Földközi tenger ura. A cyprusiak azonban nem értenek a világpolitikához. És semmi közük nincs a világpolitikához. Görögök akarnak lenni. Ez minden politikájuk. A világpolitikából csak egyetlen pont érdekli őket: az önrendelkezési jog. A világ hatalmasai, a világpolitika intézői ezt a formulát frázisnak szánták. Néha azonban a frázisba élet költözik és az altatószernek fabrikált frázis veszedelmes, önálló életet kezd. A népekkel nem lehet tréfálni. A népekben ösztönök dolgoznak és az ösztönök az események intézőivé válnak. Anglia még nem „beteg ember“. De Cyprus népe azt várja, hogy mikor lesz az. Judia népe, Egyiptom, Palesztina népe mind ezt várja. Az angolszász fölény és abszolút biztonság alkotta meg a népek „önrendelkezési jogát“. És ez a jog, ez a frázis most kikezdi a brit világuralmat, megrázza az angolszász fölényt és kétségessé, valószínűtlenné teszi az angolszász biztonságot. Fűrészpor kályhával I szabadalmazott szerkezetben a legolcsóbb a fűtés. Bármilyen nagyságú helyiségek biztosan ki- füthetők. Mélyen leszállított árak. Markó V. mérnök Kolozsvár, Str. N. Jorga 11. Telefon 453. Senza íachino Irta : Sera Furpa (Ford. Kibédí Sándor) — De vájjon van-e még időnk az útlevél formalitásainak elintézésére? — Van időd reá bőven, mon eher, mert csak tiz nap múlva indulunk! És tudod... ha végképpen elhatározod az utazást, nézz be holnap hozzánk, hogy az útitervet és egyéb szükséges dolgot megbeszélhessünk! És majd elmagyarázom a tennivalóidat és tanácsot is adok, hogyan és mivel szereld fel magadat az útra. Tudod, nekem már nagy gyakorlatom van a külföldi utazásokban... És ne feledd megmondani a feleségednek, hogy az utazásunk „senza fashino" lesz, azaz: abszolút „senza íashino!" Au revoir, holnapig! Várlak! — A viszontlátásra! Hazafelé mentem. A hideg szinte megdermesztett, a Riviera csodái fütötték a lelkemet és — bántott a „senza fashino“, amelyet nem értettem meg. Vájjon mi az, amit meg kell mondanom a feleségemnek és milyen nyelven mondotta? Se francia, se német, az bizonyos! Lehet, hogy angol... hiszen szeret dicsekedni vele, hogy nagy nyelvtudós! Vagy a fene tudja, lehet esetleg valami a Keleten használatos szólásmód... ez lehet bizonyosan, hiszen három-négy évvel ezelőtt valami kiküldetésben volt Konstantinápolyban és Egyiptomban... Az egész utón hazafelé egyre csak ennek a kelet! szólásnak a megfejtésén törtem a fejemet. Otthon pedig a várt botrány helyett, két édes csókot cuppantott arcomra a feleségem a remek útitervért és ebéd után duplarumos feketét adott. Másnap meg is jelentünk mindaketten Chirvăşanu dolgozószobájában, amely szalon is volt... és ahogy a háziasszony nevezte: „stúdió“. A vastag tölgyfa-iróasztal mellett, amelyen egy alkalmi áron vásárolt gramofon és néhány rongyoltszélü könyv hevert, egy magashátu, párnázott, rikitószinü széken ült a házigazda. Mi hasonló székekre ültünk. A házigazda hátamegetti falon néhány festmény lógott, közöttük olyan is, amelyet a háború rokkantjainak felse- gitésére a hatóságok árusítottak. A festmények felett, mint valami baldachin, egy kiterjesztett szárnyú sas trónolt, karmos lábaival valami vörösre festett tuskeféiébe kapaszkodva. Mellettünk egy könyvszekrény állott, szakadozott könyvekkel, régi illusztrált folyóiratokkal és különféle rejtélyes dobozokkal teletömve. A szekrény körül pedig néhány nagyitott, Ízléstelenül aranyozott rámáju kép volt. Az egyik kép magát a mestert ábrázolta, amint tevehátról pillantgat a Cheops piramis hégyezeréves csúcsára, mig mellette a Sfinx fürdette megsebzett arcát a tűző napsugarakban. A másik kép, mint a Szent Márk- tér galambjainak megváltóját ábrázolta Chirvăşanuf, feje körül a galambok rajával, amelyek „ritkaszép" haja közül csipegették a gabonaszemeket. Chirvásanuné — még mindig meglehetősen szép asszony — nagyon szívesen fogadott bennünket. Élénkvörös ruhájában pózolt előttünk — mint „turistanő“, ahogy eredeti bukaresti francia kiejtéssel, hosszan elnyújtva őmaga mondaná. A haja amolyan fodrász-fekete volt, díszesen felfésülve és körfésüvel megszorítva. Szemüveget hordott, amelyet a világ minden kincséért sem változtatott volna meg, — mert úgy hitte, hogy ezzel » szemüveggel mindenki valami érdekes és exotikus Japán nőnek képzeli. Chirvăşanu azután részletesen megmagyarázta ar útitervet, megismertetett bennünket a Cook-jegyek rejtélyeivel és tájékoztatott arról, hogy milyen és mennyi pénzt vigyek magammal... Végre pedig újra belemerült az azurpart csodáinak magyarázatába. A magyarázatot nagyon is pontosnak és pergőnek találtam — és amint unatkozva néztem körül, megpillantottam Devoluy és Boréi: „Au gai royaume de l’auzur" cimü szinesboritéku könyvét. Rögtön megértettem, hogy honnan csorog annyi adat, honnan ered a részletes tájékozottság... Ami pedig a nagy hévvel előadott személyes élményeket illeti: nem mertem volna megesküdni, hogy nem-e olvastam, vagy hallottam őket már valahol... Chirvásanuné azonban mongolmetszésü, tágranyitott szemmel itta a férje magyarázatait, — a „gyerekek miatt" eddig még soha sem volt túl az ország határain. A magyarázatok után a podgyászkérdés is szóbal-e- rült. Barátom fölényes hangon szólt oda a feleségének: — Add ide az útitáskánkat! Majd felénk fordult: — Tanuljátok meg, hogy miféle útitáskákat meg bőröndöket vigyetek magatokkal, nehogy fölöslegesen cipeljétek, mert az a titok, amit kevesen tudnak, ha útra készülnek... amint az olaszok mondják: senza fashino" azaz hordár nélkül kell utazni!... Őszintén szólva, pirultam egy kicsit, de a kő is leesett a szivemről. Még jó •— gondoltam — hogy nem említettem senkinek a „keleti szólás“-t, főleg pedig Chirvăşanunak nem szólottám róla, mert örök időkre ez lett volna a csufnevem... — Mert tudod — magyarázta a barátom — a hordárok a vasúton meg a szállodában nagyon sokba kerülnek... Kocsi helyett igy villamosra is szállhatsz, vagy esetleg a Terminusig például gyalog is mehetsz! És végre bizonyos lehetsz benne, hogy nem lopják el a podgy ászodat... Áhítattal hallgattam a nagytapasztalatu embere. Valóban, sokat és sokfélét tud ezekről a gyakorlat! dolgokról. Közben Chirvásanuné egy boszorkányképü szolgálótól követve visszajött. A szolgáló egy lapos bőröndöt, egy útitáskát és egy női kalapdobozt cipelt. Alig vettem ezeket észre, mert egyre a szolgáló rútságát bámultam. Azután eszembe jutott, hogy ez nagyon is természetes, mert őnagysága mindig féltékeny volt az urára, bár annak szegénynek eszébe sem jutott soha, hogy idegen szekér után futkosson... — Na nézzétek — szólt Chirvăşanu. — Itt a bfl- rönd, amelybe egy hónapra való változóruhának, fehérneműnek bele kell férni! A bőröndre pislantva, meg kellett állapítanom, hogy nem valami gyakran akarnak fehérneműt váltani és egyúttal megértettem Chirvásanuné nagy előszeretetét a színes ruhafélék iránt is. Az asszony is megszólalt: — Azokat a legszükségesebb dolgokat, amelyeknek mindig az ember kezeügyében kell lenniök, a „Kroko"- ba tesszük. — Mibe? — csodálkozott a feleségem. — Nem tudod mi az a „Kroko?" Tudod drágám, nálunk az a szokás, hogy mindennek valami rövid nevet adunk! Kroko egyszerűen a krokodilus rövidítése.... Ránéztem a táskára és megállapítottam, hogy a szegény krokodilusnak, amelynek a bőréből csinálták, alighanem leprája lehetett. Amikor pedig közelebbről megvizsgáltam, akkor láttam, hogy a szerencsétlen nílusi szörnyetegnek egyszerű viaszosvászonból volt a bőre. Chirvăşanu tovább magyarázott: — A kalapdobozba beleteszünk mindent, ami nem fér a többibe, igy például az ennivalót is... És ebben van az egésznek a nyitja! Mert nézzetek ide! Énmagam veszem a bőröndöt meg a krokot, a feleségem pedig a kalapdobozt! Kalapdobozt csak vihet magával egy urinő is?! Diadalmasan nézett reánk és fel-alá ugrándozva a bőrönddel meg a táskával, elégülten folytatta: — Amint látjátok, igy kell utazni „senza fashino", egészen „senza fashino!“ Távozáskor Chirvăşanunâ odasugta a feleségemnek: — Aztán drágám, ne feledj valami finom ennivalót is becsomagolni. (Folytatása következik.)
