Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-16 / 263. szám
10 XIV. ÉVF. 263. SZÁM. üúsvenUfufc KÁSZON GYÖNGYE... Abert Istvánnak, a nagyváradi Magyar Párt közművelődési szakosztálya által elsődijjal kitüntetett elbeszélése x. A szelíd kék színbe vesző felhőtlen ég birodalmának titokzatos lakói: a csillagok miriádjai, már egyenként hunyják le fáradt szemüket... Nyugodtan térhetnek nyugovóra, mert felkelni készül minden csillagok édesanyja: a nap... A hold ezüstös sarlójával még tartja ugyan magát, de mindinkább sápadt, talán az irigységtől, hogy uralkodásának végeszakadt... A levegőben lassan ömlik szét a napfelkelte hűvössége... Keleten a pitymallat derengése lassan narancs- sárga, majd bíborvörös színbe olvad, hogy ragyogó szinpompájával megérkezzék a borostyánszinüen pir- kadó hajnal... A teljes szélcsöndben, a faluvégi magas jegenyéken ébrednek a madarak is... Kecses ide-oda hajlodozással Ügyesen tisztálkodnak, hogy frissen és üdén köszönt- itessék a felkelni készülő napot... Köszöntéssel siet az ember is az uj nap kezdetén: ezüstös, tiszta hajnali harangszó szárnyán küldi üdvözletét az ég felé, ahonnan vár minden áldást, a nap felé, amely minden élet szülője... Messze túl, a szemhatár szélén, túl a kászoni Kiserdő magas fenyői felől, meghasadni látszik az ég és hatalmas legyező alakú sugarait felvágva az égboltozatra, elöreküldve a földre: felkel a nap... A horizonton még megállni látszik s mint egy gigászi Istenszem, aranyos fénysugár kévéivel bekémlel mindenhová, erdők rengetegéibe, ébredező kis kunyhók, büszke paloták belsejébe, bearanyozza a bűnt, szegénységet, bizakodó hangulatot áraszt mindenfelé: átveszi az uralmat égen és földön... A levegőn sejtelmes, halk, titkos remegés fut át, égre szökken a dalos pacsirta, nap felé fordul az alázatos, jámbor napraforgó és harmattól könnyes sóhajjal nyílásra pattan a délignyiló, hogy egyesült erővel zengjék az éltető nap örök himnuszát... Csendes szendergéséből ébred a falu... Uj kökapulábba foglalt, ősi galambbugos kapuját kizárja Páldeák Áronba’... Kiáll a kiskapu elé, szemét végighordozza az ébredő falun, a közeli kis mezőn, a távoli bérckoszorun... Feltekint az égre, jólesöleg állapítja meg, hogy felhőtlen... Egy darabig hallgatja a pacsirták énekét, verebek csiripelését s amikor nem hallja az esőt jósoló csikiszür csipogását, az idő felől is megnyugodva, lassú méltósággal, erős szürkülő szemöldökű szemével, hunyoritás nélkül belenéz a felkelő nap arany tüztengerébe... Erős jóbarátságban lehetnek, mert nem bántják egymást, meglátszik, hogy minden áldott szent nap van találkozásuk... A dérütötte, bozontos üstökü, őszes bajuszu, szürke barkós, tempós mozgású, fenyöszáll növésű öreg székely úgy áll ott, az „élete“ előtt, vakító fénysugarában a napnak, mint a keservesen szerzett tulajdona szentségének megvédését szimbolizáló ércszobor... Elörefe- szitett hatalmas mellkasával, ökölbeszorított kezével, szembeszállni készül ismeretlen, az idők járása miatt megszaporodott, sok-sok ellenségével... Fogai közt kemény, érthetetlen szavakat ropogtat, sehogysem lehet tudni, reggeli imádság-e, vagy áldatlan átok... JOBB VILÁGÍTÁS munkakönnyebbitést, munkaképesség fokozását, tisztaságot és nyereséget jelent. HELYI HÁLÓZATAINKHOZ való csatlakozás jó és megbízható VILLANYVILÁGÍTÁST biztosit. .—-----NETA ERDÉLYI VILLAMOSSÁGI R. T. NAGYSZEBEN Amikor aztán az egész testet, lelket átjáró, erőt, egészséget sugárzó napfény jótékony melegéből jól beszedett, kényelmes lássusággal, mint akinek mindenre van ideje, bemegy az udvaron át az istálló felé. Útközben nyakonfogta még az előtte ugrálással kedveskedő kutyáját a „Vitézt“ s az udvar hosszában végighúzódó dróton futkározó ráncra köti. Kinyitja a tyukólat, kiereszti a libákat, de az efajta dolgok többi részét már az asszony népségre hagyja. Az istállóban hangos nyi- hogással köszöntik a lovak, szelíd bőgőssel üdvözlik a tehenek... Eközben „odaelé“ is élénkül a háztája. A „fehérnépek“ is átvették birodalmukat. Páldeákné asszony: Rózsi néni, a konyhát szállja meg. Megéteti a kieresztett majorságot, „ennik“ visz az udvaron való megjelenését megérző és éktelen visításba kezdő sertéseknek, a dróton fel s le táviratozó „Vitéz“-nek. A konyha kéményéből felszálló füst elárulja, hogy ott is működik már valaki... Éva leányzó serény keze alatt pattog a tüzelőben a jóféle fenyőfatüz... Menyecs- késre kötött piros fejkendővel a fején, akasztja le hangos csendüléssel a csillogó pléhsajtárt, fejni indul az istálló felé... Szapora léptekkel siet, mert még sok dolog várja. A sütőház, „eresz“ és „nagy ház“ takarításán, a virágok öntözésén kivül a kapu elejét is meg kell sepernie, mivelhogy ma nemcsak vasárnap, de Ka- szon község Szent István napi búcsúja is vágj-on... Pista bátyja, aki a szekérszin szénás „hiju“-jából, ahol felséges fekvőhelyet talált magának éjszakara, szintén „elébutt“ s a gazdasági udvar rendbeszedésén és tisztogatásán szorgoskodik s aztán az öreggel itatják, gondozzák tovább a marhákat... A jól felhasznált idő és beosztott munka meghozza a maga gyümölcsét: korán rendbejönnek a külső és belső dologgal, hogy aztán nyugodtan üljenek le a vad- szöllővel befuttatott filegóriába, a „frustok“-hoz... A korai felkeléstől, levegőzéstől, hajladozástól jó étvágy- gyal fogyasztják el pirított rozskenyérrel fokhagymás szalonnájukat, a finom friss túrót és a „félkupás“ „csi- por“ tejes kávét... Az „innapi“ öltözködés már egy kicsit körülményesebb ma, mint máskor. Aronbá’ vetkezik neki legelsősorjában az öltözködésnek, amelyhez szakadatlanul igénybe kell vennie Rózsinén ’ közreműködését is, jóllehet minden szükséges holmi: fehérnemű, harisnya, „lájbi“, „ujos“, „zsebruhacska“, szép sorjában ott van a vetett ágyon s kerekszáru, fényesre vikszolt csizmája az ágy előtt... De ’iszen magára kapatta őkeme az asz- szonyt, hogy kézibe adjon mindent s most már „szó- gájja ki“, ha úgy tetszik örökké... Nagy üggyel-bajjal mégis csak elkészül az öreg, frissen borotválva a tiszta „gunyá“-ban „szerriyü“ jói érezheti magát, mert tömött, őszes bajuszát pödörget- v®> pem átall incselkedést próbálni a körülötte sürgölődő Rózsinén’nel. — Te asszony! Héányzik még rólam valami!... — Mi lehet a’ hallá-e? Tán zsebruhacskája nincs, vaj’mi? Pediglen tettem én azt es az ágyra szépen... — Nem es a’ héányzik, hanem valami egyéb... Más féle, ami ezelőtt rendesen kijárt tőled az ilyen gála »gúnyához"... Tudod no... — melegszik át az öreg hangja s érzi, hogy az incselkedés az asszonnyal alighanem nem sikerült,. most már szégyenli is, mert ö érzékenyedéit el... — régen vót... — Menjen má’! Nem szégyelné fényes nappal, a gyermekei előtt?! S aztán én meg sem is csókolnék ilyen tutyi-mutyi vén embert — huncutkodik a szemérmesen pironkodó Rózsinén’. De azért, amint ügyes kézzel igazitgatja inggallérját nyaka körül az ő öregjének, kacagó szemének visszalopózott csillogásában, simogató nézésében, több érzés és büszkeség volt, mint száz felületesen megadott hitvesi csókban... Benne volt abban, sok évi jóban és rosszban együtt töltött egyszerű életük szeretetté finomult, féltő, türelmes életközössége... Pista is túl van már az öltözködésen. Vakító fehér, piros zsinoros, vitézkötéses háziszött székely harisnya, zsinoros fekete testhezálló attilás kabát feszül meg rajta s harmónikaszerüen ráncolt csizmája fényében táncol a napsugár, amint az „eresz“ előtt kis fekete, karimás, kerek kalapját keféli... Teljes díszben, ünneplőben, előkerül Éva is, csattos imakönyv és virággal kezében... Csupa élet és napsugaras ígéret... Hosszú, két ágba méregzöld selyem pántlikával befont fekete hajával, nyakán két soros kalárissal, keze nyelén dús ráncokba szedett hófehér háziszött,1 csipkével szegett ingében, nagy fekete, hamiskás szemével, piros piciny szájával, karcsú termetével, maga körül enyhe mandulaszappan illattal, igazi büszke, szép példánya a székely falusi szépségnek . . . Piros-fekete csikós, fekete bársony pántos kerek szoknyája és almazöld selyem tulipánnal sarkaiban ékesen kivart „katrincá“-ja megfeszül széles csípőjén s bordóvörös bársony, magyar zsinorózásu pruszlikját ingerlőén dagasztják egészséges, jólfejlett, arányos keblei... Nem hiájja hívják szél- tiben-hosszában a környéken „Kászon gyöngyé“-nek a legények... Az öt Kászon községeiben, a feltűnően sok szép székely leány között is, „gyöngy“ biz’ a Éva, amit nemcsak szépségével, ügyibevalóságával, hanem jóviseletével érdemelt ki... A másik „Kászon gyöngyé“-vel, ahogyan a híres kászoni Salutáris borvizet is hívják, minden tekintetben felveheti a versenyt, akkor is csak Éva maradna a győztes... így felkészülve, megindul a család a templomba. Rózsinén’ kikiséri őket a kapuba, mindeniken igazit, tesz-vesz valamit, ö itthon marad, neki kell illendően fogadnia a más faluból érkező atyafiságot, megfőzni az ünnepi ebédet és őrizni az „életet“... II. A templom előtti piactéren már számos a gyülekezet. Legények, leányok, gyermekek leginkább. A levegőben vig, nótás dallamok röpködnek, sivalkodik a „fehérnépféle“ a szüntelen forgó körhintán, miközben az ujjatlan szennyes trikóban cigánymódra leégett palacsinta sapkás „művész“ ur, fáradhatatlanul kényszeríti ki kopott verklijéből az ósdi, vidám, pattogó dallamokat... A mézes kalácsos sátor előtt szörnyű tanakodásban vannak a fiatalok. Mind legények és „legénykék“, mert a leányféle nem vásárolja, hanem „kapja“ a pogácsát... Ha kapja, mert bizony sokszor el is marad. Az égő nap szemrontóan veri vissza a megcsodált tükrös sziv-pogáesák fényét... Plánéta huzó papagály rikácsolása összevegyül gyümölcsöt szekeren áruló székelyek elnyújtott kiáltásával és a kezükben korsóval „borvizet, jó frisset“ kiáltással körüljáró kislányok éneklő hangú ajánlásával... Faluvégi cigány kovácsok lassú jövés menéssel pengetik össze általuk készített csengő hangú fejszeéleiket, forrasztott „harangjaikat“. Az iskolán túlról, a jegyzői lakás felöl cigányzene hangjait hordozza az augusztusi szellő... A falu fiatalabb füstös ivadékai hazról-házra járnak és gyenge repertoárjukból elhúznak egy-egy nótát és beszedik a számukra megszokottan kijáró aprópénzeket, kalácsot,- miegymást... Színes, mozgalmas, pompás festői kép és csoporto- zat... Ősi székely viseletben pompázó „emberek" és „fehérnépek“, „gyermekek“ és „leánkák”, ragyogó arccal élvezik a búcsú örömeit, elfelejtenek erre a napra minden bajt, nyomorúságot, gondot.... Hosszú kettős sorokban, leányok sétálnak fel s le és a különálló csoportot képező legények, valóságos „leányvásár“-ban gyönyörködhetnek... Éva is elvegyül a lányok között, Pista a legényekhez, mig Áron bá ’ az „ülö“-be megy az „idöttötöttek"- hez, a házasemberekhez, akik a plébánia és templom- előtti padokat ülik meg sorba... A legények közül Pista üdvözlésére, délceg, magas, barna, hetyke bajuszkás legény lép elé, meleg kézfogásuk elárulja, hogy már régi ismerősök. Gecse Mihály, Pista katona pajtása, Lázárfalváról. Kart, karba öltve („karténfogva“) lassan megindulnak, úgy látszik sok beszélnivalójuk van egymással. A pogácsás sátor előtt Mihály alkudozásba kezd egy óriási tükrös pogácsás szív irányába’. Meg is van az alku hamar s a pogácsa Mihály kabátja rejtekébe kerül.... Nem kell ide jóstehetség, kitalálni, hogy leányzóról foly a szóbeszéd... A leányzó pedig nem más, mint a szép Páldeák Éva, „Kászon szépséges gyöngye", aki felé Mihály ereget lopva gyönyörűséges pillantásokat... Még Vásárhelyen ismerkedtek össze Évával, aki látogatóba jött akkor ott Mihállyal együtt katonáskodó Pista bátyjához, A két fiatal lélek hamar egymásra talált s bár Mihály nem volt hatökrös gazda, szerény közepes számba mehetett, mégis Éva is, szülői és főleg Pista, nagyon megkedvelték a józanéletü, jóviseletü, özvegy édesanyjával együtt élő, egyedülvaló legényt. A kézfogó sem késhetett már soká, mert Évának bizony sok kérője akadt a faluban is. Mitâţs Péter, a biró fia, Kászon egyik leggazdagabb, de legelbizakodottabb, házsártos, kocsmás természetű legénye, már régi idő óta üldözi szerelmével Évát, üzenget szülőinek, pedig sem Éva, sem szülői, ki nem állhatják... Ujjat huzni azonban mégsem mernek vele, mert ismerik bosszúálló természetét. Pedig nem helytelen legény Péter sem, csak fejébe szállt az apja gazdagsága, hatalma, amelyet neki a bírói tisztség biztosított, pedig azt nem a falu bizalmából, hanem a kormányzattól kapta. Most is cimboráival a kocsma felé lépdel, ahelyett, hogy élvezné a forró hangulatú nap szokatlan eseményeit. Közben a plébánia felöl élénk mozgás támadt, vendégpap társaival bevonul a plébános ur a templomba s az összecsengő harangok hivó szava betereli a „népeket" az Isten házába... Bent pedig zengő orgonaszó" emelkedik a Gondviselőhöz az egyszerű ima: „őrizz minket veszélytől, őrizd meg mezeinket. Minden veszedelemtől... (Folytatása jövő vasárnap.) CÉGÜNK FENNÁLLÁSÁNAK 25 ÉVESJUBILEIMA alkalmával vevőinknek ebben az évben az eddiginél is nagyobb kedvezményeket nyújtunk. SZEKELYésRETI ERDÉLYRÉSZI BÚTORGYÁR RT. TÂRGU-MUREŞ. Fiókok: Bukarest, Brassó, Nagyszeben. Kedvező fizetési feltételek! Garantált minőség! Szenzációs árak!
