Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)

1931-10-30 / 248. szám

6 XIV. ÉVF. 248. SZÁM. KIÁRUSÍTÁSOK olcsón beszerezheti PLflü szükségletét a volt JUDOVICS LÁZÁR-féle textilüzletben Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Wesselényi Miklós ucca) 9 szám. A diákság körében való kommunista propagandával volt megbízva a Kolozsvárt letartózta­tott egyetemi hallgató Diák kommunista-sejt szervezése volt a cél (Kolozsvár, október 28.) Nehány nappal ez­előtt a kolozsvári rendőrség letartóztatott egy egyetemi hallgatót, amint kommunista célzatú röpiratokat osztogatott az egyik kolozsvári di­ákotthonban. Bretter Emánuel másodéves jo­gász azóta még mindig a rendőrség foglya s a hatóságok, pontosabban a rendőrség politikai osztálya széleskörű nyomozást inditott meg az eset kapcsán abban az irányban, hogy honnan erednek a Bretter által terjesztett röpiratok s hogyan került a fiatal diák összeköttetésbe a kommunista elemekkel. Mindenesetre szokatlan hogy éppen egy egyetemi hallgató kezdett fel­forgató célzatú akcióba, eddig ugyanis a diák­ság között egyáltalában semmi nyomát nem lehetett felfedezni a kommunista eszmék iránti szimpátiának. Bréttérről megállapította a rendőrség, hogy ezelőtt két évvel, mikor Kolozsvárra került, azonnal egy szocialista egyesület tagjai közé lépett be s miután teleszivta magát a szocializ­mus elveivel, könnyű volt már az átmenet a kommunizmushoz. A szociálisták között megis­merkedett egy fiatal munkással, amelyikről ké­sőbb kiderült, hogy egyike az erdélyi kommu­nista szervezet szellemi vezetőinek. Ez vezette be a fiatal és mindenre kapható egyetemi hall­gatót a romániai kommunista szervezet titkaiba és tanította ki a propagandára. A kommunisták részére eddig teljesen meg­közelíthetetlen terület volt a diákság s Bretter feladatául azt tűzték ki, hogy kommunista sej­teket szervezzen az egyetemi hallgatók köré­ben. Hogy az egyetemi hallgatók előtt se le­gyen annyira feltűnő kezdetben a dolog, arra utasították, hogy csupán a „Vörös segélyegy­letben tömörült diákok bizottságát“ alakitsa meg. Ez a „Vörös segélyegylet“ tulajdonképpen szabályos működési engdéllyel rendelkező egye­sület, amelynek, kifelé altruista céljai vannak, tulajdnképpen azonban egy igen elterjedt kom­munista egyesület. Ebbe az egyesületbe kellett volna belépjenek azok a diákok, akikről felte­hető volt, hogy könnyen meg lehet győzni őket a kommunista ideák egyedül boldogító voltáról. Az akció kezdete a tanév elejére volt kitűzve. A körülmények is mind kedvezőek voltak. A kom­munista vezetők azért érezték ekkor elérkezett­nek az időt a diákság körében való propaganda bevezetésére, mivel az egyetemi tandijak és taxák felemelése amúgy is mozgalomba hozta a nagyszámú kolozsvári diáksereget. A diákok körében elégedetlenséget szült a tandijak nagy­mérvű emelése s ezt a pillanatot akarták ki­használni — Bretter utján — hogy teljes erővel nekifeküdjenek a szervezés munkájának. Bretter felsőbb utasitásra megírta röpira- tát, amelynek terjesztése közben elfogták. A röpiratból nagyobb mennyiséget nyomattak s Bretter zsebeit megtömve azokkal végigjárta az összes kolozsvári diákotthonokat s hűségesen terjesztette a felhívásokat. A nyomtatványok nem voltak aláírva, szövegükből az tetszett ki, mintha egy nagybb számú diákcsoport vélemé­nye és álláspontja lenne abban összesüritv Mindenekelőtt a diákok elégedetlenséget sze­gezi le a röpirat, azt a hangulatot, amelyet a tandijak és más járulékok emelése okozott. „Csak a jómódú polgárok fiai tudnak beirat­kozni az egyetemre és ott elvégezni tanulmá­nyaikat, a szegény sorsuak számára nincs nyit­va a tanulás útja.“ A röpirat ezután a politikai pártokat támadja, amelyek kapitalista és nem­zeti szellemben nevelik az ifjúságot. Az egyete­mi tanárok is megkapják a magukét, a kor­mányt hiven követő szolgáknak titulálja őket a nyomtatvány szerzője. Legfontosabb része az egésznek azonban az a szakasz, ahol a Petru Maior diákegyesület el­len kel ki éles modorban, amely egyáltalában nem helyes utón és szellemben vezeti a köréje tömörült egyetemi ifjúságot. A rendőrség megállapította, hogy a Bretter- féle nyomtatványok egyáltalában semmi hatást nem értek el a diákság körében. Most a nyomo­zást abban az irányban folytatják, amelyet egy a Bretter iratai közt, talált névsor mutat. A rendőrség véleménye szerint ez a névsor azok­nak a neveit tartalmazza, akik Brettert rábír­ták arra, hogy kommunista propagandába fog­jon a diákok között. A nagyváradi jogakadémián is kommunistasejtet alakítottak Nagyváradi tudósítónk jelenti: Hónapokkal ezelőtt a nagyváradi rendőrség eljárást indi­tott tizenegy nagyváradi középiskolai tanuló és jogakadémiai hallgató — hét fiú és négy leány — ellen azon a címen, hogy kommunista sejtet alakítottak és maguk között tárgyalták Marx tanait és ezzel kapcsolatban a gazdasági problé­mákat. Közismert nagyváradi uricsaládok gyér mekei szerepeltek az előállított fiatalok között, akiket az ügyészség szabadlábra helyezett, de az eljárást folytatták ellenük és még az ítélet előtt valamepnyiüket kitiltották iskoláikból. Ügyükben szerdán volt a bírósági tárgyalás. Valamennyien beismerték, hogy maguk között valóban beszélgettek olyan kérdésekről, amelye­ket a vád nekik tulajdonit, ebben azonban nem látnak semmi bűnt. Az ügyész kijelentve, hogy semmi bizonyíték sincs a vádlottak bűnössége mellett, nem kérte megbüntetésüket és igy a bí­róság valamennyiüket felmentette. A tizenegy diák reméli, hogy ezekután az iskolákba is visz- szaveszik őket. Olcsó, egészséges és jóizü a mézes teasütemény! Kremnitzkyné süteményeivel a 10.-ik aranyérmet nyeri. 6.-ik kiadású szakácskönyve. Házi mézes tészták és méz­termékek feldolgozása 25ieiért Ez a könyv kitűnő receptjeivel nyereséget jelent a háziasszonynak és méhészkedőknek egyaránt. Kapható a Minerva könyvkereskedésben Cluj- Kolozsvár, Str. Reg. Maria (Deák F.-u.) 1 szám. Miért van katonai diktatúra Írországban? Vörös rohamcsapatokat akartak alakítani az ír szovjet megszervezésére Az ir politikai helyzet látszólag nem érde­kelheti a kontinenst. De csak látszólag. Mert, ami Írországban a legutóbbi napokban történt, intő példa lehet számos kontinentális államnak. Amikor néhány nappal ezelőtt megnyílt az ir parlament, a házat formálisan megszállták a formaruhás csapatok és civilruhás detektívek. Minderre pedig azért volt szükség, mert az ir miniszterelnök, Cosgrave, „kivételes törvényja­vaslatot“ terjesztett elő „a közrend védelmére“ és ez a törvényjavaslat, mopdhatni, alkotmány­változtatást jelentett, mert a végrehajtó hatalomnak jóformán kor­látlan rendőri jookat biztosit. Az 1928-ban megválasztott ir parlament százötven képviselőből áll és nagyon erősek a balpártjai. Ez még nem volna baj, azonban az utóbbi években a választóközönség túlságosan radikális lett és kommunista befolyás alá ke­rült. Az illegális „Ir köztársasái hadsereg“, az „Ir asszonyok ligája“, azután a „Szabad Íror­szág szövetség“ és a „Szovjetoroszország bará­tainak szövetsége“ többé-kevésbé kifejezetten kommunista szervezetek. Moszkva irányításával valamennyien erőszakkal akarják megbuktatni a mostani kormányt és meg akarják alakítani az ir szovjetköztár­saságot, vörös rohamcsapataik vannak, melyeket titokban katonailag képeznek ki. A gyárak, sőt állami üzemek is tele varinak kom­munista sejtekkel és revolverrel terrorizálják a bíróságokat. Az esküdteket és bírákat annyira megfélemlítették, hogy nem merik a terroris­tákat elitélni. Eddig már egész sereg rendőrt, hivatalnokot, birót és képviselőt gyilkoltak meg ezek a szervezetek és a kommunista vezérek nyíltan hirdetik, hogy ezeket a gyilkosságokat nem tekintik bűntettnek. Cosgrave miniszterelnök uj törvénye egész Írországban átadja a bírói hatalmat a katonai törvényszékeknek, amelyek zárt tárgyaláson Ítélkeznek az állam- ellenes bűncselekmények fölött, amelyeknek jo­guk van halálos ítéletet hozni és polgári egyéne­ket is haditörvényszék elé állitani. Meg“n.yilt az uj szálloda Bucureşti NEW-YORK Griviţei 143 és „HOTEL. MARNA“, Buzeşti 3. az északi pályaudvar mellett. Egy ágyas szo­bák 100—120 lei, két ágyas szobák 140—160 lei, bezárólag az összes illetékekkel. — Mo­dern berendezés, gőzfűtés, meleg és hideg viz az összes szobákban, fürdő, parkett és kifogástalan kiszolgálás. — Hivatalnokok és utazok árengedményben részesülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents