Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)

1931-10-23 / 242. szám

■XIV. CVF. SI!. SZÁM. AZ ERDÉLYI FALU A vicéi tüzkárosuitak mehetnek koldulni, de a kormány egy kis segélyt sem utal ki nekik, sőt még adóikból sem enged el egy íítyinget sem Három hónappal ezelőtt történt. A szamosmegyel Vicében, amíg a gazdák a mezőn dolgoztak, a tűz el­hamvasztott harminchat lakóházat s a benne levő összes értéktárgyakat. Továbbá kétszáz melléképületet a házi állatokkal együtt, ilyen utón máról-holnapra kereken kétszáz lélek maradt nemcsak hajléktalanul, hanem az egész gabonatermés, sőt még a mhanemüek is <>da- égtek. Rendes életkörülmények között a károsultak azon nal meg kellett volna kezdjék az újjáépítés munkála­tait, csakhogy a falu lakóit IX millió lej bekebelezett adósság terheli. S ime, alig telik el olyan nap, hogy végrehajtásokat ne eszközölnének. Ilyen anyagi helyzetben szó sem lehetett arról, hogy a harminchat családfő saját erejéből munkához lásson. Erre való tekintettel a Magyar Pált szamosmegyei ta­gozata és a megyei prefektus gyűjtést indítottak be. Az eredmény párszáz kilogram élelmiszer, néhány darab ruha és mintegy négyezer lej. Első, úgynevezett gyors­segély szerepét töltötte be ez a kis adomány. A vice! kárvallottak pedig felkeresték a borzási jegyző urat s megkérték, szíveskedne kérvényt fogalmazni, hogy az állami erdőkből ingyen épület fát s i* pénzügy miniszter úrtól adóhaladékot kapjanak. Két hónap múlva az emberek megkérdezték a jegy­ző urat: Vájjon miért késik a válasz? Ekkor a legna­gyobb meglepetésükre kiderült, hogy' a jegyző ur elfe­lejtette kérvényüket felterjeszteni. A napokban Vicében jártunk s bár a tél beköszön­tése úgyszólván napok kérdése, azért még egyetlenegy ház alapköveit sem fektették le. Néhány kiló szalon­nából, két darab fehérneműből és 170 lejből a legna­gyobb erömegfeszitések árán sem tudunk építeni, — mondotta az egyik elkeseredett atyafi. Személyesen győződtünk meg arról, hogy a szabad­ban való hálás következtében a tüzkárosultak ifjabb családtagjai betegek. Maholnap a tüdővész diadalmas­kodik a nyomorgó egzisztenciák fölött. A vicéi kétszáz szerencsétlen ember sokkal keve­sebbet kér, mint amennyit jogosan elvárhatnának. Sze­rény kérésük teljesítéséért még nem kell külföldi köl­csönért szaladni, sőt nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az állami köLtségvetés egyensúlyát sem billenti meg. Egyszerű hétköznapi kézvonás az egész. Argctola- nu pénzügyminiszter ur azt az összeget, amit a falu la­kossága egyévi adó fejében kiizzad, hagyja meg segély­képpen. Junescu Sişesti földmivelésügyi miniszter ur pedig tegye lehetővé, hogy a környékbeli állami erdők­ből ingyen épületfához jussanak és végül büntessék meg a hanyag hivatalnokot. BEKÜLDÖTT HÍREK A Székelykoreszturi Unitárius Téli Gazda sági Iskola megnyitó ünnepélye. Az erdélyi ma­gyar gazdatársadalom gyönyörű ünnepélyével nyitották meg Székely keresztáron az első romá­niai magyarnyelvű gazdasági iskolát. Az ünne­pélyre szép számban gyűltek össze a szülők, tan­testületi tagok és a vidék minden számottevő magyarja. A Te benned bíztunk . . . zsoltár el­hangzása után elsőnek Lőrinczy István nyug. esperes mondott gyönyörű, költői szárnyalást! imát, majd felöl vasta» dr. Boros György püspök pásztorlevelét. A megható főpásztori szavak után dr. Nagy Endre igazgató vázolta az erdélyi gazda társadalom 12 éves küzdelmét a gazdasági szakoktatásért, jelen helyzetet és értékes útmu­tatásokat adott a beiratkozott növendékeknek a jövőt illetőleg. Dx. Elekes Dénes, az iskola fel­ügyelő gondnoka, kihangsúlyozta beszédében, hogy a gazdasági iskola felállítása nem gyön­gítheti a gimnázium fennállásának esélyeit s e két intézmény egymást erősíteni és egymás mel­lett testvéri szeretőiben élni hivatott. A meg­nyitó ünnepség előtt tartott intéző bizottsági gyűlés nagy hálával és köszönettel emlékezett meg Schöppner Sámuel 10.000 drb, szölőoltvány (70.000 lej érték) és Paniti Nagy Sándor (Retteg) 300 drb. (15.000 lej érték) gyiimölcsoltvány ado­mányáról, valamint az Érd. Gazdasági Egylet Erdélyi Méhész Egylet és a Minerva irodalmi és nyomdai rt. által kilátásba helyezeti könyvtár, maggyüjtemépy és más tanfelszerelés kilátásba helyezett adományáról örömmel állapította 3EB Németország, Oroszország és Japán Kínát fel akarják osztani maguk között A Chicago Tribune feltünéslkeltő leleplezése a három hatalom titkos szerződéséről (London, október 21.) A kínai, vagy helye­sebben mandzsuéiai események, amelyeket már talán kínai-japán háborúnak is lehet nevezni, még egyáltalán nem csendesedtek le s még ke­vésbé lehet arról beszélni, hogy megoldáshoz jutottak volna. A Chicago Tribune ciupi ameri­kai lap rendkívül érdekes leleplezést közül az üggyel kapcsolatban. Információi szerint Japáin, Szovjctoroszország és Németor­szág titkos szerződést kötöttek a távol- kelet fölötti uralom megszerzése és meg­osztása tekintetében. Ezek szerint Japán birtokba venné Déimandzsuriát s neki jutna a döntő szerep Kinn déli tartomá­nyait tan is a nagyobb kikötök kivételével, amelyeket viszont Németország szerezne meg, hogy így kárpótlást kapjon elvesz­tet gyarmataiért. Oroszország meg fogja száHnui Északtnandzsu­riát és Külsőmongóliát s lehetőséget kapna ar­ra is, hogy a szovjetpropagandát Kínában az eddiginél is nagyobb mértékben gyakorolhassa. A terv szerzője Saif, a tokiói német nagykövet lenue és annak első etappja az a szerződés volt, amelyet az oroszok Afganisztánnal és Perzsiá­val kötöttek, Az orosz határtól az indiai angol határig vezető vasút kiépítésére. A vasútépítés költségeit Japán, teremti elő, a vasúti anyagot- pedig Németország­ban gyét ríják. Ezen a vasúton akar a szovjet elonyomuini, azután India felé. Az amerikai sajtó szerint ennek a gigászi tervnek a felfedezése volt egyik oka annak, hogy az amerikai Egyesült Államok az utóbbi időben határozott közeledést mutatott a Nép- szövetség felé. Uiabb adalékok a Matuska-iigithöz mrtwmKBmmmmmmmmmmmammmmmmmHmmmmmmmmmmammmmmsammmmmm/mmmmm IRaínsfea Szilvesztert a kommun után a román hatóságok halálra ítélték, de sikerűit megszöknie Az újabb nyomozás szerint Matuskának feltétlenül voltak bűntársai (Budapest, október 21.) A rendőrségi nyomo­dat a Matuska-ügyben most újabb fordulat előtt áll. Gennat berlini rendőrtanácsos Schweinitzer budapesti rendőrtanácsos kíséretében szerdán Budapestre érkezett, ahol közösen tovább foly­tatják a nyomozást a Matuska-ügyben. A német és a magyar rendőrségnek az a határozott meg­győződése. az eddigi feltevésekkel szemben, hogy Matuska nem egyedül követte el a me­rényletet, hanem határozottan bűntársai voltak. A biatorbágyi merénylő ezek szerint valamelyik kommunista terrorszervezetnek a tagja és itt oktatták ki a robbantás szakszerű végrehajtá­sára. de viszont arra is, hogy bűntársait semmi- télo körülmények között se árulja el. Uj tanú jelentkezik. A budapesti rendőrségen szerdán reggel je­lentkezett egy Matuska Miklós nevű ember, aki elmondotta, hogy ő névrokona a biatorbágyi me­rénylőnek és ő volt az, nem pedig Matuska Szil­veszter, aki ellen, annakidején fehér terrorcse­lekményekért eljárás volt folyamatban, amelyet azonban megszüntettek. A nyomozás ugyanis megállapította, hogy fehér terrorista. Ezzel a vallomással kétségtelenül bebizo­nyosodott, hogy Matuska nem volt ellen- forradalmár-, hanem esak kommunista. Varga Béla egyházi főjegyző tart, a templom- építés történetét Balázs Ferenc helybeli lelkész ismerteti. Mészkő múltjáról előadást tart Kele­men Lajos ismert történész. Ez alkalomra az E. K. E. néprajzi osztálya társas kirándulást rendez Mészkőre, amelynek részvételi dija 100 lej. Jelentkezhetni lehet szerda estig az E. K. E. hivatalos helyiségében, a Mátyás király-uceá- ban, vagy az unitárius kollégiumban, a kapus­nál. Bukaresti szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk: «»■»AD, MáciY u&jos Sir. Progresului J. íiai U. TaSefaftSsátn: 3|á-2i. Gyár: Reg. Ferdinant! 133. Mókák Reg. Maria 11.. Sir. Bariţiu o., Cal. Moţilor 112. Ezzel szemben hivatalosan megállapították, hogy a kommün idejében Matuska gyakori és igen szoros kapcsolatban volt Korvin-Klein Ot­tóval és Csernyi Józseffel, s részt vett az ő nyo­mozásaikban. A kommün alatt letartóztatott em­berek vallatásánál sokszor ott volt Matuska is, aki a vádlottakat bikacsokkel verte. A kommünn után a román csapatok el­fogták és Vácon több társával együtt halálra ítélték, de innen valahogy sike­rült megszöknie. Egy másik verzió szerint Matuska ott is volt ab­ban a csoportban, amelynek tagjait kivégezték, a kivégző katonák golyója azonban őt csak kissé sebesitette meg és igy sikerült megmenekülnie. A bécsi orvosok megállapították, hogy Ma­tuska paralizisben szenved. Az osztrák jogászok között nagy viták foly­nak abban az irányban, hogy Matuskát ki kell a adni Magyarországnak, vagy sem. Schneeweis dr. osztrák országos törvény- széki elnöknek az a véleménye, hogy a merénylőt feltétlenül ki kell adni. Ebhez a nézetéhez számos jogász csatlakozik s ezek azt is megállapították, hogy Matuska az érvényes törvények szerint Magyarországon ki is végezhető. noha Ausztriában fogták el. meg, hogy a beiratás rendjén több mint 30 ta­nuló iratkozott be, akik Erdély legjobb módú kisgazdáinak fiai és előképzettségükről bemu­tatott bizonyítványaik azt igazolják, bogy te­hetséges és szorgalmas tanulókat nyert bennük az uj intézet. * Templom- és orgonaavatás Mészkőn. Jövő vasárnap, október 25-én avatja fel a mészkoi unitárius egyházközség megújított templomát és uj orgonáját. A templom a XIT|. század vé­gén épült s azóta már többször volt átalakítva. A mostani átalakítás Debreezeni László tervei szerint ment végbe, a történeti és magyar szem­pontok teljes figyelembe vételével. Különösen értékes a menyezete. amelyet szinpompás min­ták diszitenek. A felavatást dr. Boros György unitárius püspök végzi; egyházi beszédet dr.

Next

/
Thumbnails
Contents