Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)

1931-10-23 / 242. szám

a Misztikus körülményei vannak a Pilsudszky romániai látogatásának Minden bejelentés és hivatalos crJesífés nélkül váratlanul érkezeti meg — A lengyelek és oroszok között közeledés van (Bukarest, október 21.) A Mişcarea hosszabb cikkben foglalkozik Pilsudszky marsall romá­niai látogatásával. A lap szerint a kormányhoz legközelebb álló tényezők sem tudtak semmit a marsall romániai útjáról, amely váratlanul érte az illetékes köröket. Lengyelországban is hasonló volt a tájékozatlanság ebben az irány­ban. Az egyetlen jel, amely Pilsudszky szándé­kaira mutatott, az volt, hogy a bukaresti len­gyel követséghez egy hónappal ezelőtt titkár­nak nevezték ki Lepefki kapitányt, aki Pil­sudszky egyik bizalmasa és a marsallt madeirái utján is elkísérte. Most a legkülönbözőbb hírek vannak forgalomban Pilsudszky szándékairól. Hivatalosan azt mondják, hogy üdülni jött, más értesülések ellenben politikai szándékokat tulajdonítanak az itttartózkodásának. Az ural­kodó is kihallgatáson fogadta a marsallt és ez alkalommal szóbakerült az a meg nem támadási szerződés is, amelynek terve Lengyelország és Orosz­ország között felmerült. Kétségtelennek tartják, hogy Lengyelország nem fogja Romániát cserben hagyni és a tár­gyalások a két szövetséges között előzetes meg­beszélések alapján fognak lefolyni. A királyi kihallgatáson a román-orosz viszony is megtárgyalásra került. A lengyel értesülések úgy hiszik, hogy ebben az irányban közelebbről közeledés fog bekövet­kezni. Hivatalos román körök cáfolják a híre­ket, de bizonyos .jelek mégis arra mutatnak, hogy azok valamilyen formában még sem alap­talanok. így erősen tartja magát az a hir, hogy a kormány már előre összeállítja és készenlétben tartja a bizottságot, amely az oroszokkal azután bármikor felveheti a megbeszéléseket. A tárgyalásokon Románia és Lengyelország kö­zös blokként jelennének meg, mert mindkettő­nek közös területi érdekeik vannak. Csiksiintgyörgy §siSss©ii3@ri hatalmas tűz pusztított Tizennégy ház és nagyon sok gazdasági épület leégett (Bukarest, október 21.) Csikszentgyörgy községben szerdára virradó éjszaka, eddig még ismeretlen okból, tűz ütött ki. Az óriási szélviharban a tűz gyorsan terjedt liázról-házra és eddig, a jelentések szerint, tizennégy ház és nagyon sok gazdasági épület pusztult el. A kár egyelőre még nem .tekinthető át. A szomszédos községek és Csíkszereda tűzoltói egyesült erő­vel vettek részt az oltásban. Számos ember hajléktalan maradt és a, legnagyobb” nyomorú­ságnak néz elébe. Lőrincinek útközben nem szabad idegen személyekkel beszélnie — távirat ózta Pastía vizsgálóbíró a kisen évi szigurancához i (Kolozsvár, október 21.) A szerdai nap fo­lyamán az a hir járta be a várost, hogy Lőrin- ezy Mózest már útnak indították Kisenevből. Bár az esetről hivatalos jyíesitést még nem ka­pott a kolozsvári rendőrség, azért nincs kizár­va, hogy az éjszaka folyamán Kolozsvárra ér­kezik. A bankigazgató hazaszállításával kap­csolatosan Pastia kolozsvári vizsgálóbíró távira tol menesztett a kisenevi sziguranca inspekto- rátuskoz, amelyben említést tesz arról, hogy Lőrinczynek útközben nem szabad idegen sze­mélyekkel beszélni, mert az sincs kizárva, hogv egyes érdekeltek ezt az alkalmat akarják meg­ragadni, hogy Lőrinczy eredeti véleményét megváltoztassék. —o— A vulkáni bányák bezárásával több mint ezer ház maradt üresen A társulat potomárért adja ki a lakásokat Az országban Vulkánban vannak a legalacsonyabb házbérek (Déva, október 21.) A vulkáni bányák hiva­talos bezárása még nem történt meg. Dr. Bratu Dumitru, hunyadmegyei prefektus ugyanis a zsilvölgyi községek és hatóságok egyenkinti je­lentéseit eredetben október 12-én nyújtotta át dr. Pop Valér, erdélyi miniszternek, akitől azt a választ hozta le, hogy Vulkán ügyében minisztertanács fog dönteni. Mielőtt azonban a minisztertanács döntött volna, a vulkáni bányákat a társulatok egysze­rűen bezárták, az üzemeket megszüntették s ez­zel rengeteg munkaerőt és forgalmat vontak el V ulkántól. A bányák tényleges üzembeszüntetése miatt Vulkánban több, mint ezer ház maradt üresen, ami­ket a bánya most potom árban akar bérbeadni, Pauspapir, pansvászoa, féajy« ssiásolő legolcsóbb Lepagenál, Kvár. Kérjen ingyen mintát, árajánlatot! úgyhogy ezáltal Vulkánban a házbérek egy- csapásra Romániában a legalacsonyabb nívóra szálltak 1c. Ennek illusztrálására csak azt kell megemlítenünk, hogy egy előszobás, 2 szobás, konyha, kamara, melléképüle­tek, udvar és kertből álló házat a társu­lat havi 100, azaz egyszáz lejért ad ki és hasonló potom árban lehet nagyobb lakáso­kat is bérelni a társulattól, amely örvend, hogy lakót kapnak a házai s nem kell őriztetnie s a tolvajoktól féltenie. Ezek az olcsó lakbérek különösen a nyugdí­jasoknak jelentenek igen kedvező alkalmat, kü­lönösen abból a szempontból, hogy a megélhc- 8 tés is elég kedvező Vulkánban. Például a fütö-1 anyag az országban itt a legolcsóbb, hiszen a | leépités ellenére is bányatelep maradt, marha- íj hús kilója 16 lej, diszuóhus kilója 26 lej s a | majorság is elég olcsó árban kapható. A zöld-1 ségfélék árai a többi hunyadmegyei helységek | árainál sokkal alacsonyabbak, mivel a zöldsé-1 get Tárgu Jiuból hozzák be szekerekkel s csak! úgy el van árasztva a piac. Szóval Vulkánban lehetne olcsón élni, dej amint a helyzet mutatja, még sem lehet. | xiv. évf. m. SZÁM. JANCSÓ-GYA'lLAY:-Érdéi} története­A tartalmas, 390 oldalas könyv ára 80 L. A pénz előzetes beküldésére portómentesen küldi I a »MINERVA« CLUJ-KOLOZSVÄR, i Strada Regina Maria (Deák Ferenc u.) 1. Az ir kormány staíáriáHs bíróságot létesített (London, október 21.) Az ir kormány a ked­di napon megalakította a statáriális bíróságot, amely öt magasrangu katonatisztből áll és ha­táskörébe tartozik minden állameilenes cseleke­det. A kormány ugyanekkor törvényellenesnek minősített tizenkét szervezetet, köztük a köz- társasági hadiszervezetet s a szovjetbarátok szö­vetségét. Törényiervezet Magyarországon az áliáshafmozások megszűnéséről (Budapest, október 21.) A harminehármas bizottságban a tagok között szerdán egy rende­lettervezetet osztottak ki az álláskalmozások megszüntetéséről. Eszerint minden állami al­kalmazott és nyugdíjas köteles lesz október vé­géig bejelenteni mindazon mellékjövedelmeit, amelyeket közpénztárakból élvez. A statisztika alapján készítik el a törvényjavaslatot, amely azután az álláshalmozást lehetetlenné fogja tenni. Borzasztó vihar dühöng az Északi tengeren (Hamburg, október 21.) Az északi tengeren kedd reggel óta borzasztó erejű vihar dühöng. Egy nagy hajó, amelynek neve ismeretlen, ál­landóan segélytkérő jeleket ad le. A Simson és, a Helgoland segélyhajók kifutottak a tengerre, a magas hullámjárás miatt azonban nem tud­tak segíteni a bajbajutott és élet-halál harcát vívó hajónak, amely különben teljesen elhagya­tottnak látszott, úgyhogy legénysége valószínű­leg már vagy elmenekült a mentőcsolnakokon, vagy pedig elpusztult. A segélyhajók ott ma­radtak a hánykolódó bajó közelében és meg­várják a vihar lecsendesedését, hogy akkor esetleg segítséget nyújthassanak. E legszebb és legolcsóbb szórakozás A akönyv BÜßTE ALIGHIERI KÖLC3ÖNKÖNYVTÁRÁBAN minden uj magyar, né­met, francia, angol és olasz könyvet megtalál. Havi 40*— leiért naponta cserélhet. Megjelent a könyvtár 1031. évi őszi ka­talógusa (tártál mázz a az összes köny­vek címeit). — Ara 25.— lei. — Kap­ható a kölcsönkönyvtárbán, Jókai u. 5. SZELVÉNY. Tíz szelvény beküldője havi 30 lei­ért használhatja a Dante ftíighteri köicsönkönyvSSrái.

Next

/
Thumbnails
Contents