Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)

1931-10-15 / 235. szám

6 _____________________ _____________ Kémkedéssel is foglalkozott Vu/peanu föncmesier? Az utóbbi időben alig volt jövedelme, ennek ellenére azonban pazarló életmódot folytatott és minden évben kéí-három hónapot külföldön töltött (Kolozsvár, október 13.) A balkezes hatósági intézkedések miatt hamar kereket oldott Vul- peanu Augustim a gyilkos táncmester. Most rendőrségi körökben azon töprengenek, hogy vájjon miért nem vették kézhez kellő időben Bi harpiispökin a telelőn jelentést? Nagyváradon csak pénteken délután értesültek az esetről, inig Budapest kedden szerzett tudomást arról, hogy magyar területen tartózkodik a gyilkos. Valaki nek tehát feltétlenül felelnie kell a késedelmes értesítésekért. Bár pillanatnyilag som óhajtjuk lebecsülni azt az óriási munkát, amit a nyomo­zás alkalmával a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztálya kifejtett, azért mégsem hallgathatjuk el, hogy Kolozsváron is hibák történhettek a táviratok elküldésével kapcsolatban. A rendőr ség csütörtökön este már tudta, ki a gyilkos. Hogyan lehetséges tehát az, hogy a nagyváradi rendőrségnek csak pénteken délután kézbesítik ki a sürgős táviratot? Feltétlenül meg kell álla­pítani Kolozsváron kit terhel a felelősség! Alkalmunk volt megismerni az apahidai kéj gyilkos életmódját is. Besztercei informátorunk elbeszéli, hogy Vulpeanu, bár az utóbbi két év alatt alig keresett valamit, azért mégis olyan életmódot folytatott, mintha leg­alább is miniszteri fizetést huzna. Ilokunai szegóny emberek, ideáljai viszont nélkülözésteli sorsban éltek. Önkéntelenül adó- idk a kérdés: honnan és kitől kapta a pénzt? Zi­lált anyagi körülményeinek ellenére minden év­iién legkevesebb három hónapot a külföldi met­ropolisokban töltött. Az a feltevés sem nélkü­lözheti a valószínűség látszatát, hogy Vulpeanu a silány táncmesteri jövedelem mellett kémke­dett is. Most már az a kérdés, hogyha kémke­dett, melyik állam részére? IJgy gondoljuk, u vizsgálatot ilyen irányban is ki kellene terjesz­teni, mert csakis ebben az esetben derül fény a bonyodalmas ügyre. A panamákkal vádolt Ferro Chimica adótartozását egyszerűen leírták (Bukarest, október 18.) A Lupta éles táma­dást intéz a kormány ellen abból az alkalomból, hogy a bukaresti pénzügyigazgatóság előter jesziést tett a pénzügyminiszternél a Ferro Chimica társaság mintegy kétszázezer tejes adóhátralékának törlésére, azzal az indokolás­sal, hogy a eég megszűnt. A lap felteszi a kér­dést, hogyan lehetséges a Ferro Chimica eltű­nése, amikor nem is olyan régen egy hatalmas pöv középpontjában állott. Ugyanakkor, ami­kor szegény emberektől egész jelentéktelen adó­hátralékokat végrehajtással szednek he, a Ferro Chimica százezres tartozását nem lehet igy minden további nélkül törölni. Az óriási nagy vállalattal szemben az állam adókövetelése fennáll akkor is, ha a vállalat megszűnik. Újból tárgyalásra tűzték ki a Csíki magánjavak ilg-yél A kiküldőit magyar delegállak véleménye szerint a továbéi tárgyalások már gyorsabb tempót fognak veani s főbb kilá­tással kecsegtetnek 1 (Csíkszereda, október 13.) A Keleti Újság több íz­űén foglalkozott a Csíki Magánjavak tárgyalás alatt lé- yő, a székelységre exisztencişlisan fontos kérdésével és ezzel kapcsolatosan beszámolt arról is, hogy elsöizben a román kormány ez év május 15-én tett ünnepélyes ígéretével vállalt kötelezettséget abban az irányban, hogy a népszövetségi panasz aláíróit a legrövidebb idő alatt meghívja a tárgyaló asztalhoz, hogy lehetőleg bé­kés utón találjanak módot a Magánjavak ügyének ba­rátságos likvidálására. Azt is megírtuk, hogy 'ezen ígé­ret után az első ülésnek határidejét junius hó 19-ében állapították meg, mely ülés azzal végződött, hogy a ro­mán kiküldöttek a békés megoldási módozatokra még csak javaslatot sem tettek,, ennélfogva érdemleges tár­gyalásokra a sor nem is kerülhetett, míg a második vvvvwvvvvwvvvvwvvvvvvvvvsrsrvv' PRIMĂRIA MUNICIPIULUI CLUJ No. 19336—1931. Magyar fordítás. Hirdetmény. Cluj város harmadik árverést hirdet Írás­beli, zárt és lepecsételt ajánlatokkal a Cal. Re­gele Ferdinand 28/a. szám alatt levő városi épület 14, számú üzlethelyiség bérbeadására, 3 (háfom) évre az átadástól számítva. Az árverés az állami számviteli törvény 88—110. paragrafusai és a 127. számú Mon. Of.- ban kihirdetett árlejtési szabályok értelmében lesz megtartva, f. hó 29-én, d. e. 11 órakor az ülésteremben. Az ajánlatok átadásával egyide­jűleg a három évi bérként rs felajánlott összeg 5%-a bánatpénzként helyezendő letétbe, kész­pénzben, vagy állami értékpapírokban. Árverési feltételek megtekinthetők a gazda­sági hivatalban. Cluj, 1931. október 2. Primăria Municipiului Cluj. Ülést a Népszövetség szeptemberi ülésszakának megkez­dése ellőtt egy héttel, csak augusztus hó 29-ére hívták újból össze, amelyen ismét nem kerülhetett a sor a do­log lényegében való tárgyalására. Azt is megírtuk, hogy a Népszövetség szeptemberi ülésszakán aztán maga a román kormány kérte most már másodízben a halasz­tást, abból a szempontból, hogy az egyezség létrehozása érdekében megkezdett tárgyalások folytatására mód adasgék és halasztassék el A kérdés tárgyalása jövö évi januári ülésszakra. Románia képviseletében akkor An­tóniádé, mint állandó genfi delegátus az ülésen szóbeli­leg is kifejezést adott annak, hogy az egyezkedések fo­lyamatban vannak és kifejezte azt a reményét is ugyan­ekkor, hogy minden szándék megvan a békés és barát ­ságos megegyezés lehetőségének. A Népszövetség Tanácsa kiküldött deli^gátusa, amint ismeretes, ezen bejelentés alapján hozzájárult ahhoz, hogy a kérdés tárgyalása a jövő januári ülésszakra ha­lasztassék, de az akkor felvett jegyzőkönyvben világo­san kifejezi azt az óhaját, hogy az ügy a legrövidebb idő alatt tárgyaltassék le, amennyiben a jegyzőkönyvben szóról-szóra ez a passzus foglaltatik: ,.ezúttal különös súlyt helyez a Népszövetség arra, hogy ezek az egyez­kedések úgy folytattassanak, hogy a legrövidebb idő alatt egyezség jöhessen létre“. A székelységnek eme fontos és életbevágó kérdésé­ben ez volt a helyzet egészen e hó 10-ig, amely napra, a prefektura utján, a külügyminisztérium táviratilag hívta meg a népszövetségi petíció aláíróit Bukarestbe, ahová Pál Gábor dr., Györgypál Domokos dr. és László Dezső dr. utaztak el, mert amint ismeretes, a petjeló aláírói őket bízták meg azzal, hogy az egyezkedési tár­gyalásokon okét teljes joggal képviseljék. A kiküldöt­tek ma érkeztek haza Bukarestből és érdeklődésünkre kijelentették, hogy az ügy érdemére most még nem te­hetnek nyilatkozatot, hangoztatták azonban azt, hogy a kormány által delegált hattagú bizottság és annak el­nöke, Gttescu külügyminiszteri tanácsos, a lefolytatott tárgyalások során a Magánjavak kiküldötteivel a ieg - előzékenyebben érintkezett és impressziójuk szerint a további tárgyalások most már gyorsabb tempóban fog­nak folytatódni, XIV. ÉVF. 235. SZÁM. Két Peugeot pót- kerék elveszett a brassói oi’száguton. Megtaláló magas ju­talomban részesül, Cím: îmbini Bucureşti, III. Strada Vasi le Lascar No. 209. Három és félmillióval van több lakosuk a csatolt területeknek, mint az Ókirályságnak Dr. Mapoila, a népszámlálási kormánybiz­tosság elnöke lemondott megbízatásáról. Az Adeverul szerint a lemondás oka, hogy nincs elegendő pénz a népszámlálás adatainak kellő földolgozására. Egyébként ma publikálták a népszámlálás végső eredményeit a következőkben: Muntenia 4,026.007, Erdély 8,217.147, Besszarábia 2,865.506, Moldova 2,418.323, Körösvidék és Bánság 2,329.747, Máramarosmegyék 1,516.472, Oltenia 845.903, Bukovina 811.332. Összesen: 18,025,437­Ebben a kimutatásban Erdélyt igyekeztek sokfelé darabolni. A megyék közül a legna­gyobbak: Ilfov. 992.416 lakossal (Bukaresttel együtt), Bihar 508.159 és Temes 500.416 lakossal. A legkisebb megyék Câmpulung, Fogaras, Su­ceava, Faléin és Udvarhely. Fogarasmegye la­kosainak száma 86.481. Ezek szerint a most közzétett hivatalos ada­tok kimutatják a lakosság következő elosztá­sát: Ókirályság 7,285.213 Csatolt területek 10,7ífí.20i. A csatolt tartományoknak ezek szerint is három és félmillióval van több lakosuk, mint a régi Ókirályságnak. Ebből a tiz s háromnegyed - millióból Erdélyre esik 7, 063.366 Hogy mennyire sikerült a népszámlálás pon­tossága, azt a további adatokból meg lehet majd állapítani. Vulkánban újból felvettek munkásokat. A zsilvölgyi bányák bukaresti központi igazgató­ságától intézkedés érkezett, amelynek értelmé­ben elrendelték, hogy az elbocsátott munkások közül a vulkáni bányákhoz újabban 60 mun­kást és 20 tisztviselőt vegyenek vissza. Ez az intézkedés arra enged következtetni, hogy a vulkáni bányabezárás még nem végleges, sőt valószínű, hogy a kormány a szén árában meg­egyezett a társulatokkal s igy a vulkáni bezá­rást is enyhébb formában fogják keresztülvinni. PUDfeR ÁLTÁL ILLATOÍITVA Minden egyes y \ doboz, pusd&r to-' -oz \maz egy uvßg nnjyfüJTLO t .

Next

/
Thumbnails
Contents