Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)
1931-09-17 / 211. szám
6 V&ammufc <XIV. ÉVF. 210. SZÁM. Vacarestii történél Kiss Elvira bukaresti füzőszabónő vidám és szomorú élményei háromhetes vizsgálati fogsága alatt Stark, a nyaraló bojárok házi betörője (Bukarest, szeptember 15). Kiss Elvira, huszonnégyéves szőke, csepp, filigrán kislány. A Popa Tatu utca 85. szám alatt lakik édesanyjával és mindketten fiizőszabással foglalkoznak Több éve ismerik Stark Jenő, erdélyi származású kereskedőt, aki az utóbbi időben üzlete csődbejutása óta selyem és posztóügynököskö- déssel foglalkozott, gyakran változtatta gazdáját. A két nő továbbra is fenntartotta vele a barátságot, annyira, hogy mikor a mult hó elején súlyosan megbetegedett és magányosan élő ember lóvén, nem volt ki gondozza, kiadták neki szobájukat és mindenesetre több figyelemben és ápolásban részesítették, mint ahogy egy közömbös szobaurat szokás. Sőt, midőn Stark Jenő annyira rosszul lett, hogy operálni kellett, segítségére voltak a betegsége miatt heteken át munkátlanságra kárhoztatott harmincöt év körüli férfinak, hogy értékesítsen egy drága karperecét, egy Grivica- uti ékszerésznél, aki Ötezer lejt adott a gyémántokkal és brilliánsokkal gazdagon kirakott volt az összelopott holmikból. Bundákat, selymeket, ékszereket, patefont, rádiót garmadával szállítottak a rendőrségre és a gonosz ember cinikusan ismerte be minden lopott, értéktárgy származásának történetét... Bűntársa is volt: egy Popescu loan nevű nagyon jó megjelenésű fiatalember, aki igen előkelő családból való: Stelian Popescu volt igazságügyminiszter unokaöccse. Addig, amíg Stark meg nem betegedett, együtt dolgoztak... És milyen szemtelenül... Fényes nappal, autóval állottak meg a kiszemelt ház előtt. Álkulcsai betörtek, nyugodtan kiválogatták a lakásban a legértékesebb holmikat és aztán úri módra távoztak. Elől Stark, mintha ő lett volna a háztulajdonos bojár, mögötte Popescu mint inas, nagy csomagokban, málhákban cipelve a szerzeményt... Világ csudája, hogy soha se érték tetten őket... — Mikor mindezek szemem láttára, fülem SCuncz Aladár: Fekete kolostor. 300 Lei Lepagenál, Kolozsvár. hallatára derültek ki a rendőrségen, elszörnyiil- ködve fordultam a gazemberhez: „Stark, maga betörő, hogy mert -maga a mi becsületes házunknak csak közelébe is férkőzni“. — De ő mosolyogva felelte: „Magát nagyon sajnálom, Elvira, de hát mit tettem volna? Az embernek élnie kell“. Aztán a vizsgálóbiró előtt, az ügyészségen folytatódik a bűnügyi történet... A modern vizsgálóbiró nem rideg inkvizitora a gonosztevőnek. Baráti hangon beszél vele, cigarettával kínálja meg, hogyléte iránt tudakozódik. Azt az impressziót igyekszik kelteni a vallatásra fogott. tettesben, hogy nem is kénytelen beismerni bűncselekményeit, hanem inkább a vizsgálóbiró iránti rokonszenvből, „barátságból“ mondja el, ami a lelkén fekszik — anélkül, hogy terhelné azt. A modern vizsgálóbiró, ha kell, majdnem úgy viselkedik, mintha ő is apró betörésekkel kezdte volna és úgy jutott volna el lassan, érdemei folytán, a kriminológiai szakismeret lépcsőfokán a vizsgálóbírói székig... Ilyenek voltak Stark és társa vizsgálóbírói. Meg is nyerték a két betörő bizalmát. A legapróbb részletekig bevallottak azok mindent. És ez atmoszférában kialakult cinikus nyugalmuk nagy mértékben megkönnyítette a lopott holmiknak tulajdonosaikhoz való visszajuttatását. De ez külön fejezet. Jönnek a kárvallottak karkötőért. A karkötő azonban — lopott holmi volt. Maga Stark Jenő pedig a legrafináltabb és vakmerőbb betörő, akiről az utolsó évek bukaresti rendőri krónikája egyáltalában említést tesz. A rendőrség hónapokon át hiába nyomozott utána, mig végre, három héttel ezelőtt rajta ütött a Popa Tatu-utca 85. szám alatt. így kerültek bajba Kissék és igy jutott Kiss Elvira a bukaresti rendőrség és ügyészség fogdáin keresztül a vacarestii fegyházba, válogatott gonosztevők közé. De kezdjük élőiről. A végzetes karperec. Santernek hívják a grivifai ékszerészt, aki az ágyban fekvő Stark Jenő karkötőjét megvásárolta. Stark törvényes szerzési módot igazolt, tehát csupán azt kívánta még a kereskedő, hogy valaki szavatolja a tulajdonos személy- azonosságát. Mire Kiss Elvira odáig ment jóindulatában, hogy rájegyezte az adásvételi papirosra: „Igazolom, hogy az eladónak Stark Jenő a neve“. A karperecét hiába tette ki a kirakatába Sauter ékszerész. A Griviţa külvárosi járókelőinek nincs ilyen drága árura pénze. Bizományba adta tehát egy Poincaré-utcai belvárosi kereskedőnek, aki gyanútlanul közbámulat tárgyává tette a gyönyörű ékszert. S ez volt Stark Jenő veszte. Egy előkelő hölgy — aki csak nemrégiben tette a szörnyű felfedezést, hogy mialatt egész házanépével Sinaián nyaralt, ismeretlen betörök kifosztották lakását — boldogan ismert eltűnt karperecére a kirakatban és azounal jelentést tett a rendőrségen. A Poinearé-uteáról a Griviţâra és onnan Kissékhez: egy délután müve volt a rendőrség számára és estefelé detektívek jelentek meg a Popa Tatu uccai bérpalota kétszobás földszintes lakásának ajtajában. — Kiss Elvirát keressük. A belső szobában Stark Jenő feküdt az éppen kiállott műtét fájdalmaival. Ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy az ablakon át keressen menedéket. Késő volt. Kiint rendőrök állták el az utat és a vakmerő betörő, aki a nyári hónapokban egyik bojár lakást a másik után rabolta ki, mialatt a ház urai gyanútlanul nyaraltak — visszavonhatatlanul az igazságszolgáltatás kezére került. Ez természetesen nem folyt le drámai jelenetek nélkül. Kissék kétségbeesetten jajveszé- kelve igyekeztek ártatlanságukat bizonyitam. De a látszat amellett szólt, hogy a szőke és csöpp Elvira bűntársa a betörőnek. Bekísérték tehát őt is, édesanyját is. Félájultau. A bojár és inasa. — Oh, — meséli Elvira, akit a napokban helyeztek szabadlábra — a rendőrségen hamarosan tudatára ébredtünk a helyzet egész rideg valóságának. Hogy ez a Stark milyen körmönfont, aljas gazember.... Képzelje: egész raktára Mint valami nemzetközi iparkiállitáson, szép elrendezésben voltak kirakva Stark és társa raktárának tárgyai a vizsgálóbiró szobájában. És két napon át szüntelenül egymás után vonultak fel a kárvallottak. Csupa előkelő, gazdag bukaresti ur és hölgy, akik holt bizonyossággal mutattak rá elveszett holmijukra.^, — Ez itt az enyém. És Stark mosolyogva felelt. —- Ha ön ott lakik, ahol mondja, akkor csakugyan az öné. Onnan hoztam el. Egyszerűen öltözött polgárasszony vegyült a közszemlére tétel második napján az elegáns úri társaságba. — Egy télikabátot keresek... A CFR negyedben lakom. Ugye maga lopta el? Stark büszkén kiegyenesedett: — Ne sértegessen, asszonyom. Nem vagyunk vasárnapi koca-tolvajok. Nem járunk olyan vacak külvárosi kunyhókban, mint a maguk lakása lehet. Mi a Calea Victoriei-n, a Bulevardul Elisabcta-n, a Sosszén dolgozunk és hét nyolc szobás lakásoknál nem adjuk alább. Egy urinő indulatosan förmedt reá: — Hol a selyem kimonóm?... Hol a csipkés fekete ruhám? Stark vállat vont. —- Megánál más valaki járt. öt kérdezze meg. Egy törzstiszt is megjelent a nagy kiállításon. akivel Stark valamikor kereskedő korában, ismeretségben állott. — Szervusz Stark, — üdvözölte tréfásan a betörőt. Stark felháborodva fordult cinkosához. Po- pescuhoz: — Semmirevaló vagy. Mig én betegen fekszem, saját szakálladra indulsz el és barátaimat fosztogatod. Ezt többet ne tedd. Aztán szemtelenül szólított meg egy előkelő öreg urat, aki ép akkor örvendett pate- fonja viszontlátásának. — Önnél uram különösen jól éreztem magam. Kényelmes foteljei vannak. A konyakja jobb is lehetne ugyan, de a rádiója annál pom- pásabban működik. Milánót hallgattam rajta. Ekkora közvetlenség után minden kijelentését, vallomását nyugodtan vehették készpénznek a vizsgálat közegei. Csupán azt nem akarta elhinni neki senki, hogy a szőke Kiss Elvira nem volt soha bűntársa, legalább egy kiş orgazdaság erejéig. Pedig Stark, már csak a közös erdélyi származás megkívánta lovagiasságból is körömszakadtáig védelmezte a leányt, akihez gyöngédebb érzelmek szálai is fűzték. Semmit se használt... Jött a nagy, zöld, rácsos ablaku autó és Starkkal, Popescuval együtt a Vacaresti-i börtönbe szállitotta Kiss Elvirát... (j. b.) NYOMDAI MUNKÁK Olcsón pontosan GYORSAN IPIilADO NYOMDAI RT.-NÁL, CLUJ-KÖLOZSVÁR, STR. UNIVERSITĂŢII No. 3.
