Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)
1931-08-31 / 197. szám
4 xiv. évf w. sraaf. T„ Sorsjegyek építik fel első erdélyi magyar kórházat Megindult a református sorsjegyakció, amelynek várható jövedelméből Kolozsvárt negyvenágyas, modern, uj kórházépületet emelnek Ez az utolsó sorsjegyengedély az állami sorsjáték megkezdése előtt — Három hónap alatt lezajlik a sorsjegyakció vezetét, amely szerint 150.000 darab sorsjegyet bocsátanak ki, darabonként 100 lejes árban. (Kolozsvár, augusztus 29.) Semmiben sem olyan szegény az erdélyi magyarság, mint kórházakban, ahol sorstestvérei között az otthon melegségét és a szakszerű orvosi kezelést megtalálhatná. Nem a közkórházak jelentőségét akarjuk ezzel csökkenteni, hanem csak arra utalunk, hogy kórházakból sohasem lehet elég és a gyógykezelésben igen nagy szerepe van a bizalomnak. Éppen ezért kell nagy örömmel és rokonszenvvel fogadnunk az Erdélyi Reformá- tus Egyházkerület most megindult sorsjegyakcióját, amelynek igazán nemesszivü, ugyanakkor pedig praktikus célja az erdélyi református kórház megvalósítása. Nem ez az első sorsjegyakció Erdélyben, de az erdélyi magyarság egyik felé sem fordulhat nagyobb megértéssel és bizalommal, mint a ref. egyházkerület kórházépitő sorsjátóka felé. Az a felhivás, amellyel a Ref. Egyházkerület Nőszövetségének elnöksége fordult most a református, illetve a magyar társadalomhoz, a legpreg- nánsabbul fejezi ki a mozgalom célját s ebből idézzük a következő passzust: „Nekünk, magyaroknak meg kell mutatnunk, hogyha gazdasági erőink fogyatékosabbak is, hitünk és szeretetünk ereje mégis meg tud küzdeni a nehézségekkel és meg tudja teremteni kórházukat, amely nélkülözhetetlenül szükséges különösen szegényebbsorsu betegeink humánusabb kezelése, egy magyar orvosi generáció továbbképzése, szeretetmunkánk kiépítési szempontjából. 150.000 darab sorsjegy elhelyezéséről van szó. Ki kételkedik abban, hogyha akarat és lelkesedés van bennünk, ne tudnánk elterjeszteni ezeket a sorsjegyeket. Biznunk kell abban, hogy az egész magyar társadalom is rokonszenvvel és megértéssel fogja támogatni akciónkat, amely nemcsak református, de egyetemes célokat is kiván szolgálni.“ A sorsjegyiroda közzétette már huzási terA főnyeremény 1,600.000 lej. Az összes nyeremények összege 3,500.000 lej. Az első húzás 1931 november 30-án történik meg, amikor többszáz nyeremény mellett egy 50.000 lejes, egy 100.000 lejes és egy 200.000 lejes sorsjegyet húznak ki, összesen 935.000 lej értékben. A második húzás terminusa december 22, amikor ugyanilyen összegű sorsjegyek kerülnek húzásra egy 200.000 lejes főnyereménnyel, a harmadik húzást pedig 1932 január 20-án ejtik meg 1,630.000 lej értékben, öt 20.000 lejes, két 50.000 lejes és egy 1,000.000 lejes főnyeremény mellett. A készpénznyeremények azonnali kifizetését a református igazgatótanács és a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank garantálja. Lesz alkalmunk még a sorsjegyakciót ismertetni, ezúttal azonban arra hívjuk fel a közönséget, hogy siessen támogatni ezt a nemes mozgalmat, amely egyrészt tető alá segiti az első magyar közkórházat, másrészt módot nyújt a szegény embereknek is arra, hogy megalapozzák esetleg boldog jövendőjüket. Volt alkalmunk beszélgetni a ref. igazgató- tanács egyik tagjával, akit megkértünk, mondja el a kórházépitő sorsjegyakció történetét. A következő érdekes választ kaptuk: — Régi tervünk már, hogy megépítjük az első erdélyi magyar kórházat, amely szegény* nek gazdagnak egyformán biztos menedéke lehet. Pénzalapunk azonban sajnos nem volt erre, így vetődött fel aztán a gondolat, hogy sorsjegyeket bocsátunk ki és a magyar társadalom áldozatkészségével hívjuk életre a kolozsvári magyar kórházat. Maga Makkay Sándor dr. püspök ur kereste fel ebben az ügyben Iorga miniszterelnököt, aki a legnagyobb megértéssel fogadta a tervünket és készséggel adta meg az engedélyt. Hangsúlyozta azonban ő is és az állami sorsjáték rendezéséről szóló törvényjavaslat is leszögezte, hogy uj sorsjátékengedélyt többet nem fognak kiadni. A református kórházsorsjáték tehát a legutolsó az állami sorsjáték rendezése előtt. — Hol épülne fel a kórház? — kérdeztük. — Feltétlenül Kolozsvárt és már meg is van a helyünk, amely a célnak ideálisan megfelel. Úgy tervezzük, hogy egyelőre negyven ágyas kórház épülne, amely szükségszerűen újabb pavilonokkal egészitődnék ki. Az uj kórház adna otthont a betegápoló diákonisszáknak is. Éi-dekes végül megemlítenünk, hogy ez az első erdélyi sorsjáték, amely feltétlenül a megállapított időtartam, tehát mindössze három hónap alatt fog lezajlani, aki tehát református sorsjegyet vásárol, három hónap alatt feltétlenül hozzájut a nyereményéhez, — természetesen akkor, ha a szerencse scgitségcrc lesz. I ne sajnálja az utat Marosvásárhely-, Brassó-, Szebenbe és tekintse meg HESCELY&KEH bútorgyár mintaraktárát. NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS! - KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK! ÚTI LEVELEK Útban Afrika felé Irta: Jancsó Elemér Amidőn a hajónk lassan elhagyta Marseille emberektől és hajóktól nyüzsgő kikötőjét, azzal a meghatódott érzéssel néztem vissza az európai partokra, amivel a messzi tengeri útra távozók szoktak. Pedig Oran mindössze 38—40 órára van a francia partoktól, de mégis uj földrészre mentem, a mienktől eltérő világba, ahová magyar turistát ritkán visz az útja. Eszembe jutottak régi, gyermekkori olvasmányaim Afrikáról, a Szahara végtelen pusztaságairól, az Atlasz hegység égbenyuló bérceiről, hol a rablók fellegváraikból ki-kirohannak védtelen karavánok kifosztására. Úgy élt lelkemben Afrika hosszú éveken át, mint a romantika világa, ahol a fantáziában szegény, agyoncivilizált európai az élet színes és végtelen lehetőségeiben kitombolhatja magát. Azután hosszú éveken át sokat hallottam Északafrika nagy metamorfózisáról, a rohamosan épülő városokról, az oázisokig terjedő vasútokról és az aszfalt országutakról, hol autók ezrei száguldanak a nemrég még kopár, de ma termékennyé tett mezők között. A gyarmatügyi kiállítás még jobban felfokozta érdeklődésemet, mert hisz az élet közvetlen valóságában mindig százszor szebb, mint a róla irt könyvek, vagy a kiállításon látott tárgyak csillogó pompája. Mialatt igy elgondolkozom az előttem álló ut rejtett szépségeiről, hajónk már rég elhagyta Marscil- let. A távolban homályba tűnt a nagy tengeri kikötő és ahogy egyre távolodtunk a parttól, lassan-hissan elmerültem a parti épületek, majd a dombokon meghúzódó városrészeken és végül nem látszott egyéb, mint a Marseille mögött hegyen épült St. Marie temploma. A templom tetején aranyozott szobor kinyújtott karja mutat a végtelen tengerek felé. Ez a szobor és ez a kinyújtott kéz az, amit utolsónak lát az Európából eltávozó utas, amint kezét búcsút intve eltűnik a messze hullámokban. És ez az a kéz, amit elsőnek pillant meg a Marseillebe érkező, amidőn fáradtan és meggyötörtén a hosz- szu tengeri úttól, sóvárgó szemekkel lesi a hazai partokat. Pár perc és tovatűnik ez is. Körülnézek a fedélzeten. Az első osztályon angolok és egy-két gazdag utazik csupán, a második osztályt jobbmódu tisztviselők és tisztek veszik igénybe. A harmadik és negyedik osztályon egyszerűbb emberek, munkások, kistisztviselők és szegényebb turisták utaznak. Legérdekesebb a negyedik osztály, ahol arabok, négerek mellett franciákat, olaszokat, spanyolokat, máltaiakat, portugálokat is nagyszámmal lehet látni. Mellettem két misszionárius ül, akik most indulnak először téritő útjukra, teli hittel és buzgalommal szivükben. Tőlük nem messzi francia munkások beszédére lettem figyelmes, akik a kommunizmust éltették és a gyarmati népek megszabadulásának lehetőségeiről tárgyaltak. Két külön világ, a mult és a jövő apostolai, akik más és egymással homlokegyenest ellenkező eszmék hivó szavára keltek útra. Róma és Moszkva az apostolok egyszerű ruhájában igy küldi ügynökeit Afrika meghódítására. Másnap, amint a fedélzeten vagyok és kinézek a tengerre, német szó üti meg a fülem. Három francia katona beszélt németül. Odamegyek hozzájuk és megtudom, hogy az idegen légióba álltak be és 200 társukkal együtt most viszik a központba: Sidi Bel Abbesbe. Megindul a beszélgetés köztünk. Eleinte azt gondoltam, hogy legtöbbjüket rovott előéletük kény- szeritette végzetes elhatározásukra, de lassanként elbeszéléseik nyomán meg kellett győződnöm arról, hogy szinte kivétel nélkül a gazdasági válság és munkanélküliség áldozatai. Lerajzolom előttük a légionárius élet veszélyeit, a mienktől eltérő kiimát, a vasfegyelmet, az arabok kegyetlenkedéseit, csak azért, hogy lássam, vájjon számoltak-e eljövendő életük összes lehetőségeivel ezek a fiatal, Míg 19—22 éves emberek? De válaszaikból úgy látom, hogy mindannyi uk leszámolt minden elkövetkezhető rosz- szal. Legalább kenyerünk léSZ, mondja az egyik és nem kell éveken át várni az egyre kilátástalanabb munkaalkalmakra. A kétszáz újonc közül csaknem 170 a német, a többiek Európa minden nemzetei közül valók. Meg tudom tőlük, hogy vannak köztük szerbek, lengyelek, olaszok, spanyolok, görögök, van egy román és egy magyar is. Magamhoz hivom a magyar fítíí. Hevesmegyei parasztlegény. Felcsillan a szeme, amikor megtudja, hogy én is magyar vagyok. Lassan megered a beszélgetés köztünk. Elmeséli életkörülményeit, amik esztendők nyo- morgásai után a légióba kényszeritették. A szülei már egy éve nem tudnak róla, még vár és csak később fogja őket értesíteni nagy elhatározásáról. Hozzám szegődik a román és a szerb újonc is, akik törve beszélik a magyar nyelvet. Otthon magyar gyűlöletben nőttek fel, itt legjobb barátjuk a hevesmegyei parasztim, vele legalább beszélhetnek, mert anyanyelvükön és a magyaron kívül más nyelvet nem bírnak. Ahogy igy elbeszélgetünk az egyre távolodó otthonról, az alföld aranymezőiről és Erdély ősi bérceiről, hajónk a beleari szigetekhez ér. Alig pár kilométerre tőlünk emelkednek ki a vízből Minorka, Majorca, majd 5—6 óra múlva Hiza pálmafákkal borított csúcsai. A közeli partokról halászok énekét hozza felénk a szél. A nap lassanként leszáll a szigetek mögött, vörös koronája eltűnik az óceán végtelen hullámaiban. Harmadnap reggel napfelkeltekor már talpon vagyok. Messziről kezdenek kibontakozni Mostaganoin parti sziklái. Itt vagyunk Afrika kapujában. Nemsokára feltűnik Santa Cruz vára, Oran festőién szép erődje is és alatta a domboldalakon maga a város. Oran Északafrika egyik legnagyobb városa, Pár évtizeddel ezelőtt alig volt 50 ezer lakója é$ 98 9] ruj
