Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-10 / 153. szám

9 i&sngm XIV. EVF. 153. SZÁM. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE» c o — A spanyol forradalmat a sztrájkok kez­dik megbuktatni. Londonból jelentik: Spanyol- országban a sztrájkmozgalom terjedőben van. Asturia és Cantabria kerületekben különösen a nagy városokban a munkabeszüntetés kezd ál­talános jelleget ölteni. A déli tartományokban, Andalúziában és Sevillában egyes jelek újabb zavargások kitörésének lehetőségét jelzik s ezért a kormány csapatokat irányított délre a karhatalom megerősítésére. Kataloniában szer­dára várják a viz és villanyüzemek munkásai­nak előre bejelentett munkabeszüntetését. Maura spanyol belügyminiszter a madridi új­ságírók előtt tett nyilatkozatába^ annak a re­ményének adott kifejezést, hogy a telefonalkal­mazottak sztrájkja rövidesen véget fog érni. A miniszter szerint a munkabeszüntetés nem bénította meg a szolgálatot. Néhány vonalat bűnös kezek megsemmisítettek ugyan, de eze­ket rövidesen sikerült újra helyreállítani, úgy. hogy a főváros állandó érintkezésben lehet a vidéki gócpontokkal. — A kolozsvári válogatott futballcsapat. A csütörtöki válogatott mérkőzésre a kolozs­vári csapat a következő összeállításban áll fel: Szatmári, Sfera, Havas, Deheleanu, Klein, Ghi- lezan, Bindea, Glanczmann, Sepi, Bodola, Ba- ciu. A csapatban tehát két nagyváradi váloga­tott is szerepel. Biró: Mureşan Anton, határbi- rók: Milivoi és Constantinescu. — Mussolini sietve visszaadja a németek látogatását. Londonból jelentik: A Central News római távirata szerint Mussolini szeptem­berben vissza fogja adni Berlinben Brüning és Curtius augusztusi római látogatását. Ha a hir valóra válik, az egész világon szenzációt fog kelteni Mussolini berlini utazása, mert mint ismeretes, az olasz kormányelnök már évek óta nem hagyta el Olaszország területét. — Stíluson államtitkár Nápolyban. Nápoly- ból jelentik: Stimson amerikai államtitkár örö­mének adott kifejezést afelett, hogy Grandival és az olasz kormámy többi tagjaival találkozni fog és eszmecserét folytathat. Az amerikai ál­lamtitkár ismertette Olaszországon kivüli úti programját. Közölte, hogy nem hivatalos láto­gatásra el fog utazni Párizsba, Berlinbe és Lon­donba. Stimson hangot adott örömének a fran­cia-amerikai végleges megegyezés felett s azt hangoztatta, hogy a Hoover javaslatok életbe­léptetése kétségtelenül döntő fordulatot fog je­lenteni a viiág gazdasági életében és az adós ságok éá a jóvátételek kérdésében. Hir szerint Stimson államtitkár fogja Hoover elnöknek a leszerelésre vonatkozó indítványát az európai fővárosokban előkészíteni. * A LEGJOBB UTRAVALÓ a valódi Stoll- werk tejkaramella. — Délafrikában pedig hóviharok vannak Londonból jelentik: Délafrikában szokatlan hideg uralkodik. A Fokföld minden részéből hóviharokat jelentenek. Egyes kerületekben félméteres bótakaró miatt az országutakon tel­jesen megbénult a közlekedés. A hózivatarok sok táviró és telefonvonalat megsemmisítettek — A spanyol forradalmi alkotmány. Lon- Loudonból jelentik: Az uj spainyol alkotmány tervezet szerint a törvényesen előirt kereteken belül a községek és a tartományok autonómiát fognak élvezlni. A különállással rendelkező te riiletek az alkotmány életbelépte után a hatás körükbe tartozó kérdéseket maguk fogják ren dezni. A törvényeket a regionális hatóságok hajtják végre. Az újoncok létszámát évről-évre a cortez szavazza meg. A felsőház 250 törvény­hozóból fog állani. Közülük 50 szeinátort az autonóm tartományok fognak választani, 50 szenátort a mezőgazdasági, ipari és kereskedel­mi mu.nkavállalatok, 50 szenátort a munka­adók. ötvenet a szabadfoglalkozásúak érdek- képviseletei és végül ötvejnet az egyetemek, egyéb tanintézetek és az egyházak. A spanyol közoktatásügyi miniszter törölte a tiszteletbeli egyetemi tanárok sorából Segura volt toledoi hercegérseket. * Roman, angol, francia, német, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát fordítások, (le­velek, tudományos, műszaki, stb. munkák) gép- bediktálás, másolás, sokszorosítás Dr, Mandel Fordító Irodában, Cluj-Kolozsvár, Strada Me­morandului 12, Burileanut a bíróság visszahelyezte a Banca Naţionala élére A királyi rendeletéi a tábla érvénytelenítette és iélmilliós kártérítést ítélt meg tBukarest, július 8.) Ismeretes, hogy annak­idején a nemzeti parasztpárti kormány uralma alatt Burileanu bankkormányzót királyi dekré tummal megfosztották állásától s helyébe Angelescu azelőtti belügyi államtitkárt ne­vezték ki. Burileanu perre vitte a dolgot és az ügyben a bukaresti tábla, mint közigazgatási bíróság kedden lÄrdette ki az Ítéletet, amely óriási feltűnést keltett. A táblai ítélet érvényte­lennek minősítette az emlékezetes királyi dekré­tumot, kötelezi az államot, hogy Burileanut visszahelyezze hivatalába és kártérítés címén neki napjára ötezer lejt fizessen, ami összesen mintegy félmillió lejt tesz ki. Angelescu most nem élhet kártérítési perrel, mert az ő kineve­zését törvényellenesnek mondotta ki, hacsak a semmitőszék nem változtatja meg ezt a táblai ítéletet. Mert a kormánynak ilyen nagy kárté­rítési összegről szóló ítéletet meg kell felebbez- nie és az elvi döntéshez is szükséges a legfőbb bírói fórumnak az ítélete. IW,AAAAAAA.<VWV,^WWWWWA(VWWWVW — Leszállította a tábla Groza Péter, volt miniszter támadóinak büntetését. Szerdán hir­dette ki az ítélőtábla az ítéletet a Groza Péter volt miniszter ellen elkövetett támadás ügyé­ben közel húsz parasztember ellen indított bün- perben. Mint ismeretes, a parasztok az 1928-as választások alkalmával kortesutja közben sú­lyosan inzultálták a volt minisztert, aki csak nehezen épült fel ekkor szerzett sérüléseiből. A törvényszék hét parasztot Ítélt el nyolc-nyole- hónapi fogházra s ezek büntetését a tábla most leszállította. Egy vádlott öt hónapot, három vádlott négy hónapot és három vádlott csak háromhónapi fogházat kapott. Az ítéletben az ügyész megnyugodott, az elítéltek fellebbeztek. — Fizetésképtelen egy nagy magyar vidéki vállalat. Kaposvárról jelentik: Magyarország üzleti köreiben uagy feltűnést keltett az a hir, mely szerint a Ring Lipót közkereseti társaság tagjai ellen csődönkivüli kényszeregyezséget rendeltek el. A Ring cég egyike Magyarország legnagyobb épületanyagszállitó cégeinek. Negyven éve áll fenn és sok helyen volt fiók­terepe. Aktívái 1,694.000 pengőt tesznek ki az 1,961.000 pengős passzívákkal szemben. EMBEREK EZREI igazolják, hogy aranyér és vérzés elten legjobb a Haemorsan kenőcs, vagy kúp. Olcsón kapható a gyógyszertárakban. — Csikay Gyuri Szatmár- és szilágymegyei körútra megy. A régi jó békeidők országoshirü cigányprímása, aki a jazz korszakában sehogy- sem tudja megtalálni a helyét, időnként végig­járja az erdélyi kúriákat és kastélyokat, hogy megkeresse régi, jó embereit és elmuzsikálja mégegyszer a háború előtti farsangok felka­pott dalait, a már-már elfelejtett keringőket. Csikay ezúttal Szatmármegyét és Szilágyme­gyét látogatja meg, ahonnan több meghívást is kapott. Természetesen magával viszi a hege­dűjét s azt a pompás valcert is, amelyet ő szer­zett s amelyet több helyen mutatott be már nagy sikerrel. — Saljapin autója elütött egy motorkerék­párost. Bécshől jelentik: Saljapin autója Karls­bad közelében elütött egy motorkerékpárost. A vezető a gázolást nem vette észre s csak később tért. vissza a gépkocsival az elütött kerékpáros­hoz, amikor egy másik motorkerékpáros beérte az autót s az utasokat a történtekre figyelmez­tette- Saljapin azonnal visszafordittatta gépko­csiját s a sebesültet beszállította kórházba. Két­ezer cseh koronát letétbe kelleti helyeznie, hogy folytathassa útját. — ELJEGYZÉS. Zacher Manczi és Kirkó- sa István jegyesek. — Belgiumban árvíz pusztít. Brüsszelből jelentik: Az utóbbi napok nagy esőzései követ­keztében megáradt a Sehelb és két helyen fel- szakitotta a gátat. Az Antwerpen melletti Amatruwel teljesen viz alá került. A lakosság pánikszerűen menekül a veszélyeztetett terület­ről. Az anyagi kár rendkívül nagy. — Akik olasz egyetemekre akarnak beirat­kozni. Az olasz konzulátus közli: Azoknak a ro­mániai egyetemi hallgatóknak, akik valamely olaszországi egyetemen óhajtanak tanulni, a kolozsvári olasz királyi konzulátushoz (Calea Dorobanţilor 5. sz.) kell beiratkozási kérésüket a szükséges okmányokkal együtt beadniok. A kérések beadásánk határideje augusztus 20-ika s e határidőn túl ilyen kéréseket nem fogad­nak el. ElhájasodásnáI,köszvénynél és cukorbeteg­ségnél a természetes „fspöeicz József“ keserüviz javítja a gyomor és a belek műkö­dését és előmozdítja az emésztést. Az anyag- cserebántalmak gyógyító eljárásainak több ku- talójamegállapitotta. hogy a Ferencs József viz-kura nagyon szép eredményre vezet. A Fereasz József keserüviz gyógyszertárak­ban, drogueriákban ésfüszerüzletekben kap­ható. — Tönkrement milliomosok menháza. San Franciskóból jelentik: A napokban nyílt meg San Franciskában a tönkrement milliomosok otthona. A különös szegényházat egy még ed­dig tönkre nem ment milliomos alapította egy­millió dollárral és azt a legpazarabbul rendez­te be. A megnyitáskor a milliomos menháznak háromszáz lakója volt. — Vizbefult kisfiú. Az idei fürdőszezonnak már három áldozata volt Kolozsváron rövid nyolc nap leforgása alatt. Az utolsó Pap Oli­ver, nyolcéves elemista gyermek, aki a Sza­mosba fulladt. A rendőrség beindította a vizs­gálatot a felelősség kérdésének tisztázása érde­kében. — Felvétel az Unitárius Leányotthonba. Az Unitárius Leányotthon az 1931—32. iskolai évre felvesz unitárius és más vallásu középiskolai tanulókat és korlátolt számban egyetemi hall­gatónőket is. Folyamodványok julius 31-ig kül­dendők be a Kolozsvári Unitárius Leányotthon Elöljáróságához címezve (Cluj-Kolozsvár, uni­tárius kollégiumba). Érdeklődőknek felvilágo­sítással szívesen szolgál megcímzett lev. lap beküldésére a Leányotthon Vezetősége. Valutapiac 1931. julius 8, Mmi' Zürich nyitás 1 zárlat i ufó Berlin Bukares Budapest Becs Prága Leadja Zürich Newyork London Páris Milánó Prága Budapest Belgráa Bukarest l. Bécs í bérűn 250823 2(20 2698 15265C 9ÜI25C 911 307 7243 12225 51570 2509 202i5C 2701 152823 9010 31 io» 30725 7254 12233 51560 250350 2699 13282 — 8175 4213 20493 16498 22C55C 12483 7347 2507 53263C 3260 16790 81650 65S5Ű 8SC 498 2932 299 2365 3990" 1111250 57290 2787-/, 2247 3000 1697 101225 341V-) 805750 135975 13790 71120 3461 27895 3725 210625 12405 í 2o6 4233/8 16876 655 33763/8 1542950 1323750 17684 58880 596250 2011 47470 80105 25092 48659 12414 9295 16426 2790 81712 3462 20505 3275 16860 81875 665 886 601 2955 301 233 J 4022 Száz iei árfolyama. Zürichben 307‘A Londonban 81712 Budapesten 34lVs

Next

/
Thumbnails
Contents