Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-05 / 149. szám
XIV. ÉVF. 149. SZÁM. Jffecmijjaaţ Pesszimizmus Konstancában, a román gabonaexport Mekkájában A gabonaértékesítés akciójából konkrét eredmények helyett csak a külföldi missziók uiiszámlája maradt — A rezsit sem hozza ki a román búzatermelés (Konstanca, julius 3.) Itt vagyunk a román kereskedelmi élet Mekkájában. Hajdanában nap-nap után hatalmas buza és tengeri hajórakomány futott ki a kikötőből. Ez azonban nagyon régen volt. Azóta nagyon sokat változott a helyzet. Nálunk a világválságot még súlyosbítják az anyagi leromlás helyi körülményei is. Pár évvel ezelőtt a tengerpart mellett végighúzódó gabonaraktárak kibővítését tervezték. Ma nem is álmodnak erről. Hiszen hiába töltik meg a nagy tárházakat, mert évekig is várhatják a mesebeli hajókat, amelyek gabonáért pénzt hoznak cserébe. A kereskedelmi és iparkamara vezetőinek, továbbá a gabonaexportőröknek véleményére voltnnk kiváncsiak. Hogyan látják itt az elszomorító helyzetet'? Mi lesz az aranykalásztenger- rel és vájjon az idei termésünket hogyan tudjuk elhelyezni. Rengeteg adatot gyűjtöttünk össze, megannyi nyomorúságunk láncszemei. Igyekszünk Összefűzni őket. Lássuk mire tanít ez az adathalmaz? Már szinte banalitásszámba megy, hogyha valaki mezőgazdasági politikánk teljes csődjéről beszél. A nyilvánosság előtt azonban szeret- nők elkendőzni a valóságot semmitmondó gazdasági programokkal. Nincsen olyan hónapja az évnek, hogy a kormány a „specialisták“ seregét ne meneszteni nemzetközi gazdasági konferenciákra. ahol hetekig kutatnak a kivezető üt után. A helyzet kulcsát kezükben szorongatva térnek haza s papiroson már értékesítették is mezőgazdasági termékeinket. A gyakorlati élet azonban semmi jelentőséget sem tulajdonit a „helyzet kulcsainak“. Ellenben bizonyára nem érdektelen dolog idejegyezni, mennyit emésztett fel a külföldi missziók ntiszámlája. nem tudják előteremteni az aratással járó rezsiköltségeket Ezért a kétségtelenül aggasztó helyzetért egyformán felelősek az összes kormányok, különösképen a nemzeti parasztpárti, hiszen ha emlékezetünk nem csal. a külföldi kölcsön tekintélyes részét az országos földhitelintézet megalapítására szánták. A pénzt aztán más kiadások fedezésére fordították s a földhitelintézet csak papíron működik. Ugyanakkor viszont a két külföldi kölcsön megkötésével járó közel nyolcszázmillió lejnyi províziót már zseb re - vágták a közvetítők. Hogy kik azok a politikusok. akik a mai elviselhetetlen helyzetben ilyen kedvező anyagi körülmények közé jutottak, az bennünket nem érdekel, mivel itt nem elszigetelt jelenségekről, hanem az általános közszei(Budapest, jnlius 3.) Értesülések szerint Ernst népjóléti miniszter döntő stádiumba juttatja a magyar hadikölcsöntjcgyzők egy csoportjának ügyét. A tervezet szerint minden olyan hadikölcsöntjegyző, aki kétezer koronától j lemről van szó, amely mindent a megsemmisü- lés útjára sodor. Egy évvel ezelőtt hivatalos statisztikával i mutatták ki, hogy az ország mezőgazdáit mennyi adósság terheli. Mintegy hatvanmilliárd lejről beszéltek. Utóbb azonban az is napfényre került, hogy a statisztika sántít, mivel még százmilliárd lejjel sem lehetne a földtehermentesités gondolatát megvalósítani. Csak egyedül a szamosmegyei birtokokra 450 millió lej van bekebelezve. Igaz ugyan, hogy Popovici pénzügyminiszter annakidején százmillió lej gyorssegélyt Ígért, de a segély még lassan sem sietett a gazdák támogatására. Négy év parlamenti munkájának eredrné- nyeképen több mint száz olyan törvényt hoztak, amelyek kizárólag a mezőgazdák anyagi körülményeinek feljavítását célozták teljesen eredménytelenül. Az u;j búza? Alig érdeklődnek ezévi termésünk iránt. Két-háromszáz lej múzsája. Konstancából Bukarest felé haladva, az útvonal mentén már dől a rozskalász. Az aratók dalát azonban nem lehet hallani. Nem is csodálkozunk rajta. Hiszen a szegény görnyedő földműves azt sem tudja, hogy tuiajdonképeu miért arat? D. B. ötezer koronáig terjedő összegeket jegyzett, indokolt esetben támogatásért folyamodhat a népjóléti minisztériumhoz. A kérvények beadása már meg is kezdődött. Julius 5! A Mentősorsjegyek első huzási napja A magyar hadikölcsön kisjegyzói kormánytámogatást kapnak Szakemberek véleménye szerint több mint háromszázmillió lej a „helyzet knlesá“-nak ugyancsak borsos ára. A mult évben csökkentették a gabonakivi- teli taxákat. Ennek ellenére azonban mégis olyan tekintélyes összeg eg, bogy a termelők és az exportőrök sehogysem tudják kiizzadni. Jellemző gabonakivitelünk helyzetére, hogy egy év alatt harmincöt százalékkal kevesebb gabonát exportáltunk, mint két évvel ezelőtt. Brailában — Románia másik jelentős kikötővároséban— a mezőgazdák kongresszust tartottak, ahol a kormányhoz intézett memorandum egyik tétele igy hangzik: Tekintettel arra, hogy a földmivesek hitelproblémáját még a mai napig sem oldották meg, nem gyüjthetjük össze a gabonát. A memorandum azzal a megállapítással fejeződik he, hogy nagyon sokan kénytelenek az időjárás szeszélyeinek kiszolgáltatni rozs és búzatermésüket, mivel tfuituuuinjifumnmuuuiminfuuinfiiifuuifuuuinitn Duníop labda, Kehrling ütő. igy lesz Önből teniszező! Lerakaí : Schuster Emilnél Ciuj-Koíozsvá&-, Főtér. Ujrendszerü urnákkal történik a sorsolás, amelynél fokozódik a kö- zönség nyerési eshetősége — Nagy érdeklődés nyilvánul meg az első húzás iránt — Dr« Ligeihy Miklós igazgató nyilatkozata (Kolozsvár, jnlius 3. Saját tud.) Az a nagy erkölcsi siker, amelyet a kolozsvári Önkéntes Menlőegyesiilet sorsjátéka ért el az első sorsolások alkalmával és az a korrekt eljárás, amely- lyel a sorsjáték intézősége a sorsolást lebonyolította, minden tekintetben indokolttá teszi azt a fokozódó bizalmat és érdeklődést, amely a második mentősorsjáték iránt megnyilvánul. Az érdeklődés, a bizalom és a vásárlási kedv már az első napokban megnyilvánult és lankadat- lanul tart fokozódó erővel, mert közeledik az első húzás napja, amelyet az eredeti programnak megfelelően július 5-én, vasárnap délután 3 órakor tartanak meg a kolozsvári városháza közgyűlési termében. Az első húzást dr. Pordea János királyi közjegyző és dr. Filipescu Richard kolozsvári főügyész asszisztálása és hivatalos ellenőrzése mellett fogják megtartani. A sorsolás programjáról kérdést intéztünk dr. Ligethy Miklós úrhoz, a sorsjáték intézésé gének vezérigazgatójához, aki a kővetkező — a közönséget is közelről érdeklő — információkat adta munkatársunknak: — Az eredeti terv szerint július 5-én lesz a második sorsjáték első húzása, amellyel kapcsolatosan számos, a közönség érdekéit szolgáló újítást valósítunk meg. — Hónapokon keresztül tanulmányoztam a különböző sorsolási rendszereket, a cél az volt, hogy a sorsolást olyan rendszerrel bonyolítsuk le. amely megsokszorozza a nyerési eshetőségei, külföldi tanulmányutamon e téren szerzett tapasztalataimat és elsőrangú matematikusokká: lefolytatott eszmecserémet értékesítve, a legteljesebb önérzettel és nyugodt iclkiismereţtel állapítom meg. hogy sikerült a sorsjegyvásárló közonség érdekeit a legtökéletesebb formában kielégíteni, úgy, hogy mindenki egyenlő eséllyel indul sorsjegyével a nyerési esélyek küzdelmében. A közönség napok óta érdeklődéssel szemléli a Mátyás király téren kiállított uj szisztémájú fémkorongokból összeállított sorsolási urnát, amelyikkel eszközöljük a sorsolást. Az öt fémkorongban matematikai számításokon alapuló csoportokban elhelyezett golyók nyernek elhelyezést. A sorsolás alkalmával minden egyes fémkorongból egy megszámozott golyót hrtznak ki és a golyókon levő számok a sorrendben tör- ténő sorsolás eredeményeként adják meg a nyerőszámot. Ezzel a módszerrel megvalósul a legszigorúbb matematikai számítással végzett széleskörű variálódás elve. — A sorsjegyintézőség a maga részéről azzal is kívánta honorálni a. közönség szilárd és fokozódó bizalmát, hogy 4,000.000 lejre emelte fel a nyeremények összegét, míg az első sorsjáték alkalmával az össznyeremények értéke csak 2,700.000 lej volt, a nyeremények végösszegeinek emelése dacára sem szaporította a sorsjegyek számát és ezzel a gavallér gesztussal az egyedüli sorsjegy, amelyiknek ilyen nyerési eshetősége tűm, mert a tervezete értelmében 4,000.000 lejt sorsol ki. — Túlzás nélkül mondható, hogy a mentősorsjegy vásárlása és a sorsolási akcióban való részvéte! még az osztálysorsjátéknál is reálisabb, mert egy sorsjegy, amelyik minden megújítás nélkül, 12 osztályon keresztül játszik, az egyedüli a maga nemében. Eddig szól dr. Ligeti Miklós vezérigazgató nyilatkozata, amelyhez a magunk részéről csak azt a megjegyzést fűzhetjük, hogy a Mentő- egyesület vezetősége dr. Tato.ru Coriolan és dr. Konrády egyetemi professzorok személye garancia minden tekintetben, hogy a mentősorsjegyek eddigi jóhirnevüket a mostani sorsolással csak hatványozni fogják s igy a sorsjegyvásárló közönség nemcsak emberbaráti missziót betöltő intézményt támogat a sors jegy vásár lássál, hanem saját szerencséjének is a kovácsa, ha mentősorsjegyet vásárol. A húzás megkezdéséig, vagyis julius 5-én délután 3 óráig megvásárolt sorsjegy részt vesz ez első osztályú húzáson is.