Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-04 / 148. szám
£7F, ÉVF, US. SZÁM, SúWtnmsjs^ KIS*. TWMk I Egy határszéli tragédiája agyar falu Őszi kép Kisszántőn, a kis bihari faluban a jég leverte a vetést és a fák lombjait — Országos gyűjtést kell rendezni Kis- szántó szerencsétlen magyarjai felsegitésére (Kisszántó, július 2. Kiküldött tudósítónktól.) Kisszántó község itt fekszik a romániai Bi- harmegye legnyugatibb pontján, 12 kilométerre Nagyváradtól és alig egy kilométernyire a magyar határhoz. Színtiszta kis magyar falu, pontosan 540 lelket számlál, valami 110 házzal. Szorgalmas, munkás földmi velő emberek laknak benne, akik nagyrészt a saját néhány hold földjükön zsellóreskednek. Boldog kis magyar falu, vagy legalább is boldog volt eddig. Lakói békességben, szeretetben élnek, nemcsak egymással, de még a szomszédos falvak lakóival is. Soha semmi baj közöttük, hacsak politikából mondvacsináltan nem keverik belé ezeket a jámbor és istenfélő embereket valamelyes kalamajkába. Valamikor nevezetes hely volt. Itt volt a hét falu határát elfoglaló 32.000 holdas hires báró Königswarter-birtok központja, remekszép mintagazdaság, villanyvilágítással, a báró építtette kettős fasoros nagyszerű miiuttal, amely most is nyílegyenes vonalban köti össze Bihar püspökinél a váradi országutat. De a sokezer hold birtok szétforgácsolódott, a kártya, a versenyistálló, a szép leány is elemi csapás, ha az ember nem tud vele bánni... A hires mintagazdaságot fel kellett parcellázni és most a község lakói gazdálkodnak a hires birtok kisszántói határában. A kisszántói határban most a legnagyobb birtok 260 hold, amelyet a Makkai testvérek bírnak, ezenkívül van még egy hatvan holdas birtok, mig a többiek csak néhány holdas birtokok. De jött a csütörtök este. ügy nyolc óra tájt Magyarország felől fekete viharfelhők gomolyogtak Kisszántó felé és alig néhány perc múlva dörgés, villámlás után megeredt a jégzápor. Előbb apró szemecskék és ritkán, aztán, két- három perc múlva nagyobb jégszemek, mint egy-egy dió és oly sűrűén zuhogtak, hogy a falut átláthatatlan szürke homályba burkolták. Mintha a pokol minden ördöge szabadult volna fel és az járta volna démoni táncát a falu házai felett, az uceákon, meg a határban, úgy kopogtak a diónagyságu jegek. Körülbelül 10 percet tartott mindössze a jég pergőtüze, ez az Ítéletidő. Utána elcsendesedett minden. Csak a bezu zott ablaküvegek, letarolt ágú fák, letarolt kertek, viz és sár, no meg még másnap délelőttig is megmaradt jégbuckák emlékeztettek az átélt pokoli tiz perc borzalmaira. A bevert ablakokon át a lakásokba beesett a jég, annyi, hogy az ítéletidő elültével kosarakkal hordták ki a házakból. A vetések egyenlőek lettek a föld színével, mintha lehengerelték volna. Az Ítéletidő után novemberi hideg és sötét este borult Kisszántóra. De hajnalra, alig hogy szürkülni kezdett, az emberek rohantak ki földjeikre. Olyan látvány tárult eléjük, amelyet leírni lehetetlen. —---------------------------;----------------------=» Kisszántó község határában — keresztül- kasul — a vetés, a gabona, rozs, árpa, buza, kukorica eltűnt, minden vetés egyenlő lett a föld színével. Mintha a gyönyörű kalászokat, métermagas kukoricákat, valami pokoli gőzhenger hengerelte volna le. Még az a jobbik eset. ahol például a zöld kukoricaszár körülbelül félméter magasságban állva maradt, de persze az is csupaszon mered az ég felé, mint egy rettenetes hatalom emberijesztő bábja. Az emberek — láttán az istencsapásnak — kétségbeesésükben földre borultak és úgy zokogtak. Oda lett mindenük. A jégzápor teljesen elverte mindenüket, egész évre kenyér nékül maradtak. Olyan nagy elemi csapás szakadt a kisszántói akra, aminőre a falu történetében nem lehet példát találni. V Négymillió lej kár. A fáinak nyári lombjaitól, kertjeinek virágaitól megfosztott falu az Ítéletidő utáni napon úgy nézett ki, mintha minden házban temetésre készülnének. Asszonyok, gyermekek sírásától, kétségbeesett jajgatásától volt hangos a falu. Délelőtt előbb odagyültek Farkas János református lelkész-tiszteletes ur udvarára, bogy a papjuktól kapjanak valami vigasztalást A pap és papnő, akiknek szintén mindenük odaveszett, próbálták is vigasztalni szerencsétlenné lett híveiket. Aztán Kiss Károly, a falu birója összehívta a falut a községházára, hogy megállapítsák, kinek mi a kára. A falu jégkára — amint megállapították — összesen négymillió lejt tesz ki. A gabonává! együtt, a lakosság főjövedelme, a konyhakertészef és a dinnye is teljesen kiveszett úgy hogy egyelőre az a helyzet, hogy egész téieu nem lesz mit enniök. 1 Kisszántó, a kis falu 5600 lejt adott Csikszenttamásnak. A prefekturán bizottságfosdit látszanak Mint mondtuk, békességben és viszonylagosan jómódban élt ez a falu mindig. Van egy kis állatállománya, azonkívül a konyhakertészkedés is szépen hoz a konyhára, úgy hogy Kisszántőn a maguk emberségéből gondtalanul élhettek mindig az emberek. Még arra is jutott nekik, hogy a szükölködőkön, vagy szerencsétleneken segítsenek. Két évvel ezelőtt a mindössze 540 lelket számláló kis falu 5600 lejt adott össze a leégett csikszenttamásiak felsegélyezésére. Egy kis falu 5600 lejt! Tehát minden lélek, még a csecsemők is, több mint 10 lejjel segítették a hajléktalanná lett csikszenttamásiakat. Mintha ősz volna... Ilyen volt ez a falu, ez a Kisszántó, még ta valy is... És ma!... Ma... Nyárderekán, még csak nem is a dere kán, hanem csak a kezdetén ngy néz ki ez a község és ennek a községnek a határa, mintha késő ősz volna itt. A községben és határában a fák levelei le hullottak. Lehullottak anélkül, hogy megsárgultak volna. A fák ágai lombjavesztetten, nagy részt letörve, mintha az örök enyészetet szimbolizálnák. A házak délnyugatra néző falain nincs vakolat és nincs ép ablak: leverte a jég. A jég pergőtüze. Künn a határban a pár nappal előbb mér. dús termésben pompázó vetések voltak. A kis szántóiak boldogan látták, hogy szorgalmas munkásságuk vetése meghozza a dús aratást Pár nap hiányzott még, hogy hozzá kezdjenek pár nap kellett volna még, hogy egy évre biztosíthassák megélhetésüket. A gabona szépen érett. A teli kalászok már lehajtották fejüket és a kisszántóiaknak minden reménye megvolt, hogy jobb esztendő köszönt reájuk: a termés sokkal többet Ígért, mint tavaly. Már a kukorica is magas szárba szökkent: a megmunkált te- levény föld hálásnak mutatkozott. Elhatározták, hogy a megyei prefekturátó! kérnek segítséget. Kérvényt szerkesztettek, amelyet Kis Károly biró, Farkas János lelkész. Makkay Sándor és Ludmann Sándor földbirtokosok vittek be a megyeházára. A kérvénynek négy pontja volt. Egyikben azt kérték, hogy küldjön ki a prefektus bizottságot és a bizottság jelentése alapján adóelengedésben részesüljön a falu. (Kisszántó évente 140.000 lej állami adót fizet.) Aztán vetőmagvakat kértek, aztán pénzbeli segélyt és végül a Banca Naţională kamatlába szerint folyósítandó kölcsön megadását. A küldöttséget a prefektus távollétében Greavu alispánhelyettes fogadta, aki a legteljesebb jóakaratáról biztosította a sorsverte községet. A bizottság ellenben, mind a mai napig nem szállt ki. A vasárnapi istentisztelet olyan voli, mintha gyászistentisztelet lett volna: zokogott mindenki. Vasárnap az egész falu a templomban gyű lekezelt. Az öreg, több mint százéves istenháza, szorongásig megtelt. Várták a falu papjának. Farkas János tiszteletes urnák ajkáról a vigasztaló szavakat. A pap érezte, hogy ha valaha igen, úgy ez alkalommal igazán szüksége van a falunak a 'ciki vigasztalásra: — ... porba liulltatoK — szólt a pap — egyévi vetésieknek nincsen aratása... De csak egy Vágja ki az alábbiszelvényt,ha 10 darabot összegyűjt, havi 40 leiért veheti igénybe a DANTE MicsCnkiipMt SZELVÉNY. Tíz cíarab (ulájdonosa jogosi* fóti * DANTE, kölcsönkönyvti. rának 40'-— lei kolcsöndii lefizs- lése mellett egy havi ha?zijála* (ára. évi vetéstek veszett el,... hát ahol egy egész élet keresménye dőlt rommá, ott mi lehetett a szenvedés! ... A szorgalmas, dolgos kéz uj életet fog teremteni a földön és dús aratása lesz majd a munkának... A pap beszéde mély hatással volt a hívekre. Utána felcsendült Székely Irma kántortanitónő hangja, aki lágyan zengő szopránhangjával rá- kezdett a 274-ik dicséretre: „Mit sirassunk ó nagy Isten, földjeinket-e, Csapásverte földjeinkért büneinket-e?.,.“ De hiába kezdett bele a zsolozsmába. Nem volt, aki vele énekeljen. Ellenben ahelyett, hogy a hivők ajkáról is felszállt volna az ének és zsolozsma, egyszerre hangos zokogás töltötte meg az egyszerű fehérfalu templomot. Sirt, zokogott mindenki. Mindegy volt, hogy asszony, leány, gyermek, vagy férfi, zokogott ott mindenki. De énekelni senki sém tudott. Egy énekhang sem jött ki senkinek sem az ajkáról. A kántortanitónő hangja is el-elfulladt a fojtogató zokogásban és a siró gyülekezet könnyeinek omlása volt az igazi zsolozsma az egek Urához: „Mit sirassunk ó nagy Isten, földjeinkébe, Csapásverte földjeinkért büneinket-e?...“ Olyan volt a vasárnapi istentisztelet, mint egy gyászisterftisztelet, mert valóban gyász borult a kis falura, éhség, nyomor vár aprajára, nagyjára. Induljanak meg a szivek! A szörnyű nyomor fekete esztendeje vár Kisszántóra. De hisszük, hogy anna'- a fainnak, amely a mult évben oly példaadó íiemeslelkti- séggel sietett a leégett Csikszenttainás lakóinak segítségére, most, amikor ez a falu lett néni hajléktalan, hanem kenyértelen, éppen úgy sietni fognak a nemeslelkü emberek e kedves kis magyar falu szerencsétlenné lett, ínségben maradt lakóinak felsegitésére. Induljanak meg a szivek!... ötvös Béla
