Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-29 / 169. szám

6 XIV. ÉVF. Í69. SZÁM. áOecgttrlBadft A szatmári jorgisták és nemzetipártiak hajbakaptak afölött, hogy a magyar Imperium alatt ki volt nagyobb mártír ? A valóság az, hogy régen egyformán tüntettek magyarbarátságukkal, most pedig a magyarok szidalmazásában óhajtják leíőzni egymást Valóban székely gárdista volt-e a szatmári chemarislák fővezére ? (Szatmár, julius 27.) A szatmári polgárok nagy gaudiumára erősen hajbakaptak egymás­sal a kormánypárt és a nemzeti para^tpárt he­lyi exponensei. A támadások középpontjában Puscasiu Joan prefektus áll, aki a szatmárme- gyei JDobrácsapáti község gör. katli. parocliiája- ról vonult be a szatmári vármegyeháza pre­fektusi szobájába. A nemzetiek főként azt róják fel Puseasiu- nak, hogy az impériumváltozás előtt ő volt az a gör. kath. lelkész, aki a legjobban döngette mellét, hogy mennyire jó magyar s ma nagyobb román akar lenni, mint — ők. Groteszkül főként azért hat ez a vád, mert a vádló, dr. Papp Mihály volt képviselő szin­tén nagy magyar volt annak idején. Puskás Já­nos és Papp Mihály azonban most egymást akarják túllicitálni abban, hogy melyikük volt akkor az igaz ember, miutlia erre a szatmáriak olyan sokat adnának. A nemzetiek, attól eltekintve, hogy nap-nap mellett irredentizmussal vádolják a magyarsá­got, most azt panaszolják fel, hogy Puscasiu Joan nem engedélyezte a szatmári Magyar Párt gyűlését és azt állítják, hogy ezt azért tette, mert félt attól, hogy a gyűlésen felszólalók he­lyi ügyeket is fognak kritizálni, már pedig ez a „defetista“ pap nem engedheti meg, hogy az általa elkövetett törvénytelenségeket kriti­zálják. A jorgisták sem hagyhatták ezt szó nélkül és kíméletlenül támadták vissza a nemzetieket. ,,Renaşterea“ cimu lapjukban legelsősorban fel­sorolják Puscasiu Joan érdemeit, amelyeknek csúcspontja az, hogy Lucáéin Constan­tin 1910. évi szamoskrassói képviselőjc- lültsége idején Puscasiu negyvenöt kilométeren át gyalog vitte a románokat szavazni és a választás alkalmával a krassói parochián irás- 'ban protestált a kínzások ellen, amit a magya­rok részéről el kellett tűrnie.“ Puscasiu, miután érdemeit felsorolja, táma­dásba csap át és azzal vádolja Breban Sándor nemzetipárti nagybányai kanonokot, hogy az osztrák-magyar csapatok Bukarestbe történt bevonulásakor meglnizatta a nagybányai gör. kath. templom harangjait. Megállapítja to vábbá, hogy dr. Bretan Lucian ügyvéd, a szatmári chemáristák fővezére, székely katona volt és saját testvérei, a románok ellen harcolt. Egyben azonban megegyeznek úgy a jorgis­ták, mint a nemzetiek, hogy egyformán szid­ják és gyalázzák ízléstelen veszekedésük közben a magyarságot. Pedig elmúlt már az az idő, amikor ilyesmivel szórakoztak az emberek, ép­pen ideje volna hozzálátni az építő és termelő munkához, hogy a súlyos krízisen valami keve­set enyhítsünk legalább. [ cemenigţdr rí. mely messzi túlhaladja a normális technikai követelményeket, évti­zedek óta a legelsőbb- rangu építkezésekhez lesz felhasználva. - A Futna portlandcement melynek elsőrangú minősége közismert, árban olcsóbb, mint bármely más cement. portland Központ: CERNĂUŢI, Stradal. Flon* dor No. 18. Telefon: 305 Gyár: PUTNA, jud. Rădăuţi (Bucovina) KÖLT©*­ÎETESET, esel leges butor­beraktárosását saját érdekében csak az »UNIÓ« átállítási válla­lattal essk5i5(. tc.sse, P. Unirii 4. Telefon felhívásra megbízottunkat ki­küldjük. Telefon: 28(5, 12! 6 szám. — /. sswä M eSyík nemeslelkii család segítene ki egy nyomorgo magyar tisztviselőt és nejét férfi és női ruha, Illetve láb­belivel? Érdeklődők megkeresése „Nomorgó tisztviselő“ jeligére ezen lap kiadójába külden­dők. Georgettegallérok- ra madeira hím­zést, csipkevarrás­sal különféle cak- kozást készít HÉJJÁ mühimző szalon ;; Kolozsvár, Str Iuiiil Maniu 8. ! A&ugusstus 1*re el­menne egy egyedül­álló, 50 éves, magános özvegy nő háztartást vá­zolni, önállóan, egyedül, takarékosan, egy magá­nos, gyermektelen úri­emberhez. Beteget is szí­vesen ápolna. — Fizetés megegyezés szerint. Vi­dékre" is megy. Cim a kiadóban „Takarékos“ jeligére. gSzép intarziás sn *** tik iröasztal, an­t k bútorok eladók. Ca'. Moţilor(M,onostori ut) 37. A „Takarékossági- könyvecske — augusztus 31 -ig ingyen sorsjegy! Aki még eddig nem vásárolta be a szükség* létéit a „Takarékosság“ könyvecskére, azt nem győzzük eléggé figyelmeztetni arra, hogy min­den vásárlási nap elmulasztása julius 16-tól au­gusztus 31-ig — a kínálkozó szerencsealkalom elmulasztása is egybeu. A „Takarékosság“ vá­sárlói bizonyára olvastak már arról az akcióról, amely szerint julius 16-tól augusztus 31-ig ter­jedő időközből egy napot közjegyző előtt kisor­sol és az ezen a napon vásárolt áruk értékét tag­jainak visszaszolgáltatja. .. Kétféle módon lehet a szerencsével próbál­kozni és pedig: aki hazárdabb természetű és na­gyobb összeget akar nyerni, az egy-ket napon vásárolja be a szükségeié teil, aki megelégszik kisebb, de biztosabb nyereséggel, az úgy cselek­szik, hogy a fent jelzett időközben lehetőleg min­den nap apróbb tételeket vásárol és igy egészen bizonyos, hogy azon a napon, amelyet utólag ki­sorsolnak, vásárolt is valamit; A „Takarékosság“ akciójának napjain a „Ta­karékosság“ cégei is külön olcsósági versenyt rendeznek, hogy igy még külön kedvezmények­kel is szolgáljanak a közönségnek a vásárlási kedv növelése céljából. Az akció ügyében min­den érdeklődésre készséggel nyújt felvilágosi* lást a „Takarékosság“ irodája Calea Regele Fér« dinanrt 7. szám alatt. , ­EGYESÜLETI ÉLET Az Arvaleánj-ncvrlííotthon fő hő 28-án, kedden, dél'» után 5 órakor az árvaházban tartandó rendkívüli kő*« gyűlésre ezúton hivja meg igen tisztelt tagjait. TuristakiránduIAs. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tu­ristaosztálya augusztus hó 2-án autósturát rendez a marosujvári sós fürdőre. Gyülekezés a Mátyás-hájp előtt. Indulás reggel 6 órakor, hazatérés este 8 órára. Turavezetö: Györke Márton. Készvételi díj személyen­ként 110 lej. Jelentkezési határidő péntek este 8 óráig az EKE Mátyás-házi irodájában. Vendégeket minél nagyobb számban szívesen lát az egyesület. A Mert tősor sfáték húzása A kolozsvári Mentők Il-ik osztályú húzásán, ame­lyik julius 26-án zajlott le, nagy érdeklődés mellett, a Mentönapon belépti jegynek vásárolt sorsjegy nyerte a 100.000 lejt. Jelentkezzék a 121.610. számú sorsjegy tu­lajdonosa az Albina Bankban a nyeremény átvétele vé­gett. A sorsjáték huzáf/.nak eredményei: Százezer lejt nyerlek: 111680 és 121610. 25.000 lejt nyert: 42070 5000 lejt nyertek: 36879, 63700, 86087, 113504, 132519, 500 lejt nyertek: 1098, 10084, 35277, 4S126, 72174, 98398, 122218, 1429, 12036, 35702, 53553, 88283, 100038, 123773, 2955, 12569, 36003, 54099, 88866, 100406, 126302, 5548, 14031, 40471, 60485, 89485, 110888, 127566, 5803, 15413, 41557, 62603, 94944, 119279, 130622, 6329, 17651, 42103, 62735, 97082. 120786, 130S44, 9978, 21493, 47644, 67558, 98054, 120801. 132301, 144451. 300 lejt nyertek: 33, 7505, 36251, 59419, 78805, 104208, 119554, 131252, *591, 7890, 38488, 60062, 79976, 106271, 121287, 131288, 808, 13791, 40187, 60400, 80014, 106334, 123807, 132057, 890, 19097, 42045, 61432, 81378, 106446, 123882, 132060, 1036, 19446, 44051, 64074, 82166, 107817, 124288, 135357, 3016, 20709, 46002, 68176, 83313, 108385. 125064, 135750, 4093, 21581, 48121, 71023, 87432, _ 108428, 12653Ő, 137074, 4999, 25184, 49850, 72499, 877Q9,' 112727, 126762, 137906, 5200, 25198 52855, 73201, 94306, 112860, 127339, 140175, 5758, 27037, 53755, 73227, »6034, 115007, 12783?, 140952, 6502, 28191, 55257, 74423, 96748, 116023, 128793, 142977, 7098, 33164, 56271, 76059, 98494, 117165, 129025, 143214, 103010, 119353, 130579, 149498. Elsőrendű, hosszabb gyakorlattal rendelkező asztalos csoportvezetőket keresünk. — Ajánlatokat Székely és Réti Erdélyrészi Bútorgyár Részvény- Társasághoz Târgu-Mureş kérünk.

Next

/
Thumbnails
Contents