Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-20 / 162. szám
16 ß&ammxjfä XIV. ÉVF. 1«S. SZÁM. 5 ţjj. Allim'AŐIMI! IBümi Eify szegény kisfiú élettörténete Irta: Nagy Dániel A kisfiúval hamar összebarátkoztunk... Még nagyon koratavasz volt, éles szél vágott keresztül a földre merészkedő napsugáron •— a Tiszaparton csak egyedül kószáltam. A fii- szag már kiérzett a földből, az ég nagy kéksége szörnyű magasan iveit, a viz halkan és sárgán rezgett a két part között... szeretkező kis férgek zizzentek a levegőben, már éreztem az élet fortéimét: a kinos egyedüllétet, a kínos, nagy árvaságomat, akin senki és semmi nem könyörül, aki lettem, hogy soha meg ne újulhassak, akinek nincs vedlő bőröm, mint a kukacnak, akinek nincs lehetőségem a tavaly nőtt ráncok kisimítására, a télmarta roggyanások eltörlésére; aki csak meghalhatok, mert nincs más törvény a számomra, mert csak egy ember vagyok, akit egyformán gennyeszt tél és nyár s akinek a tavasz is csak hazug panoráma, jeien- t őség nélküli pompa, más célt szolgáló szépség, más világ pompás zenéje’. Én: kikapcsolódott idegen, nyavalygó állat a földön... nekem nincs vedlő bőröm, mint a kukacnak... álltam és olyan kicsinek éreztem magam á kékség alatt és kacagtam egy kicsit magam... egyszóval nem a legjobb hangulatban talállkoztam a barátommal! Nem tudom, honnan vetődött oda, egyszer csak mellettem volt. — Bácsi kérem, hány óra van? Kicsi, szőke gyerek volt; egészen különös, kancsal; az egyik szeme egy kicsit mindig lefelé nézett, a másikkal oldalt és zöldesfakó szemei voltak. Olyan nagyonszőrös arcú kisgyerek volt, kis keshedt, tarkabőrü, sovány kisfiú, olyan, mint azok a gyerekek, akiknek sokszor pofonütik kicsi korukban a fejüket, akik nagyon rendesen szoktak ülni a helyükön... kis, elsavanyodott gyerek, olyan nádpállcára szolgáló, sovány kis állat és nem volt szemtelen, ahogy megszólitott: — Bácsi kérem, hány óra van? — Öt óra — morogtam barátságtalanul, bosszantott a váratlan molesztálás. Aztán mindjárt megbántam a kemény hangot s barátságosabb leltem. — Öt óra vau, kisfiam. Nem köszönte meg a szívességet, ehhez Vagy túlságosan kicsi volt még, vagy nem tetszett neki az öt óra, vagy nem tartotta fontosnak megköszönni. Egy kicsit még az arcomba nézett, aztán megfordult s vagy tiz lépésnyire tőlem a földre ült. Nagy futball-labda volt a hóna alatt, ezt az ölébe vette s úgy ült csendesen, mozdulatlanul, a víz felé nézve. A feje egy kicsit fólrebilient, vékonvkás, szürke ruháján átlátszott a hátgerince... láttam semmit sem vár, hogy kényszeredetten ül s mikor elnéztem egy ideig gubbasztó mozdulatlanságát, szóltam hozzá: — Miért kérdezted hány óra van? — Mert azt hittem, hat óra van már, azért kérdeztem. — Mit akarsz a hatórával? — Hazamenni — mondta egy kis, nyakas- kodó fejbiccentéssel. Hat óráig nem mehetsz haza? — Nem. — Miért? — Hát csak. — De miért nem? — Mert akkor kell menni, mikor hat óra van. Láttam, hogy nagyon fázik, hogy felhúzott térdeivel melengeti a mellét s azt hittem, azért nem megy haza hat óra előtt, mert lopott valamit. A futball-labda szép uj volt, hátha azt lopta s a veszély csak hat órakor múlik el? Olyan bárgyú, hervadt, rendes kisgyerek volt, ilyen nagy csirkefogó volna? Tovább faggattam. — Labdád is itt volt veled tegnap? — Itt. Azt is muszáj hozni, azért vette Károly bácsi. — Károly bácsi? Hát nem... hát Károly bácsi vette a labdát? Biztos, hogy ő vette? Miféle Károly bácsi az? A szája sirásra görbült, a labdát a melléhez szorította. — Miért sirsz? — A bácsi el akarja venni a labdát. — Én? Dehogy veszem. Csak azt gondoltam loptad és... ezért nem mersz hazamenni. De ha Károly bácsi vette, az inás. Miféle Károly bácsi az? — Az a Károly bácsi? Az egy mészáros. Már hólyagot is hozott nekem fut halinak, de az mindig clpukkadt, azért vette ezt az igazi futballt. Ez nem oukkad el. — Kicsodád neked az a Károly bácsi? Egy kicsit félrebiggycBztelte a száját, mintha nem érdekelné a dolog, de azért tovább makogott. — A Károly bácsi, az egy mészáros. Ő hozza nekünk a húst is. A mamához jön. nem én hozzám. Az a mamát szereti, de én is szót fogadok neki. mert azt mondta a mama. ha nem fogadok szót, úgy kivág, mint a huszonegyet és én szót fogadok. Pedig nagyon fázok, hiába uj még ez a ruha. Nem nagyon volt uj a ruha és hamar észre lehetett venni, hogy sokkal nagyobb fiú viselte azelőtt. Sejtettem most már, hogy ezt is Károly bácsi vehette s nagyon barátságosan kezdtem beszélgetni a kis fiúval. — Hogy hívnak téged? — Engem Gyönge Janinak. Gyönge Janinak. — Micsoda az apád? — Az én apám... — meredezett egy kicsit a kancsal szeme —. hát mi volna? Nekem nincs apám, hát mi volna akkor? Talán a bácsi tudja. hogy volt apám? A mama azt mondja, hogy az én apám már nagyon régen meghalt és po- f'ODvág, ha sokat kérdezem. — Hogy hívták az apádat? Nem mondta az anyád? — Nem. Ezt netm mondta a mamám, mert csak most jut eszembe, hogy ezt még sosem kérdeztem. — Hát a mamádat hogy hívják? Miből éltek? Csak abból, amit Károly bácsi visz? Van még testvéred? — Nincsen — mondta a fejét rázva. — Nekem nincsen testvérem. Azt mondja a mamám, hogy átívelem is megverte az Isten, bár én se volnék és sir néha a mama. mikor Károly bácsi nem hoz húst, mert azt mondja, a feje sem fájna, ha én nem volnék, pedig én szeretem a mamámat, meg Károly bácsit is szeretem, meg n bust is szeretem. Én mindenkit szeretek, engem is szeretnek a kávéházban is. — Miféle kávéházban? — A mamáéknál, amelyikben kaszirnő. — Kaszirnő a mamád? — Persze.* í gy hívják. Gyönge Korsika, de agy is iiijják Csipás. A pincérek hijják úgy, pedig a mama nem csipás, csak tréfából mondják neki. Belem elégedett a beszédbe, sok szamárságot összebeszélt s mikor mindenből kifogyott, felállt, a labdát hóna alá vette, menni akart. — Hová mégy? — Haza. Talán van már hat óra. — Dcbizony nincs, még íelhat se. — Hát ilyen soká lesz? Tegnap már voll hat óra ilyenkor. , Újra leült s ez a makacs ragaszkodás a hat órához, kínosan érdekelt. — Nem mehetsz haza előbb, csak pont hat semmi sem Izlgtesebb és egészségesebb, mint hogy szomjuhkat egy alkálikue itallal oltsuk-, iuiiely a szájat igen kellemesen hűsíti. f)r. Gusíin felfedezése óta elegendő egy liter rendes, avagy felforrt vízben egy csomagocska LITHINÉS 4* D" GUSTIN feloldani, hogy egy ásványos, emészthető, kellemes, nagyon hűsítő italt nyerjünk, amelv mindennemű itallal jól vegyül, különösen a borral, a melynek kiválóan jó zamatot ad, órakor? — Csak. — Miért? — Mert mama azt mondta, úgy kivág, mint a huszonegyet, ha hamarább megyek haza. Károly bácsi meg kirúg, azt mondta. — Hát ott van most Károly bácsi? — Hogyne. Minden délután ott van többnyire, azért kell nekem minden délután elmenni játszani, mikor odajön, mert Károly bácsi odajön. Ezt is azért vette, hogy futballozni mehessek, mert néha azért csak szeret Károly bácsi, pedig kivel lehet most futballozni, mikor a hideg miatt egy se jön. Uyeú hidegben otthon mégis sokkal jobb volna. Megsimogattam a fejét, vigasztaltam. — Mindjárt hat óra lesz, nem muszáj a földön ülnöd. Mindig itt vagy hat óráig? — Nem, mert máshol is vagyok néha, csak mióta nyár van, azóta jövök ide futballozni- csakhogy hideg van még egy kicsit, de majd melegebb lesz. Télen Andorékhoz küld a mamám, a házmesterékhez, mert ott meleg van és az Andor apja nem goromba, ha szépen ülök. Szivart is küld neki néha a mamám, ha kap. Csak télen nagyon sötét van hat órakor és félek hazafelé. Otthon is félek éjszaka, azért töék uéha a mamához. Csak hétkor kell neki elmenni, én meg ha nem visz el, akkor lefekszem. Azt mondtam elkísérem, indulhatunk már, talán már Károly bácsi is szedelőzködik, ekkor azonban hirtelen közbejött valami. A jó Isten egy drága őrzőangyalt küldött Gyönge Jani- káért, azzal a kegyes paranccsal, hogy fogja meg a kezet, vigye el messzire a Tiszaparttól, no engedje hazamenni, mert még nincs hat óra és kirúgják, mint a futballt szokás és... nem indultunk hazafelé. Az őrzőangyal egy suszterinas volt, a hátán bőrhulladékot hozott a Tisza melletti szeméttelepre s mikor kiürítette a zsákját, egyenesen Gyönge Jani felé tartott. — Fázol? — Igenis — mondta —, hideg van egy kicsit. — És hat óráig akarsz itt ülni. Hat óra még nagyon soká lesz, megfagysz addig. — Hát tegnap miért nem fagytam meg? — mondta. — Tegnap is nagyon hideg volt, miért nem fagytam meg? Várta, liogy feleljek s olyan zavarba hozott a furcsa, kancsal szemeivel. — Tegnap azért nem fagytál meg — mondtam komolyan —. mert tegnap talán... mégis melegebb volt. Mondd csak — kérdeztem mosolyogva —, már tegnap is volt futball-labdád? Tegnap kivel voltă! itt? Senkivel, csak magam. A többi gyerekük fáznak, azért nem jönnek. KÖZlí IV.ÍSÍA XRA INGYEN KAP MEG EGY HÉTIG a volt minden vevő egy értékes ajándékot, ki bármit vásárol 100 le-Aig GQBELEN ROTTMAWN & HAGY 5 kézimunka, rövidáru, harisnya és csipke áruházában Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand II,a, (Plácsintár testvérek mellett).
