Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-15 / 157. szám
í© ßßßusntSss^ XIV. ÉVF. 156. SZÁM. Nem megy a cseheknek Olaszországban A Slávla már kieseti a Középearópal Kupából s a Spárla is elszenvedte első tereségét (Róma, julius 13.) Az A. S. Roma—Slávia revánsmeccsen Rómában az olasz csapat győzött 2:1 (1:0) arányban s igy a Slávia, amely pedig nagy reményekkel indult a középeurópai kupa ezévi küzdelmeibe, máris bucsuzhatik a további játéktól. Az első mérkőzésen, Prágában, mint ismeretes, eldöntetlen eredmény alakult ki (1:1) s igy most a Roma egy góllal szerezte meg a maga számára a továbbjutás dicsőségét. A Roma győzelme azért is igen nagyjelentőségű, mivel ez a második alkalom, mikor olasz csapat tuljut az első fordulón. A tavaly az Ambróziának csak négy meccs után sikerült ez s a Romának most simán rendes körülmények között van. Torino-ban is kösépeurópai kupamérkőzést játszottak s itt is cseh csapat játszott olasz ellen. Az eredmény is ugyanaz, mint az előbbinek, a különbség mindössze annyi, hogy Torinóban csak először játszott egymással a Spárta és a Juventus s igy a prágai revánsmeccsen még ki lehet köszörülni a csorbát, ami valószínűleg sikerülni fog a cseh együttesnek. Győzött és vesztett a Bástya Bukarestben. A Bástya két meccset játszott Bukarestben s mig szombaton 5:1 (1:1) arányban győzött a Makkabbi ellen, vasárnap 4:3 (2:2) arányban, szép játék után vesztesként volt kénytelen elhagyni a pályát. Győzelemmel fejezték be a Csikók romániai tarájukat, Temesvárról jelentik: A Csikók, lehet mondani legnehezebb mérkőzésüket játszották vasárnap romániai tarájuk befejezéseként, a román profiválogatott cimen szereplő Ripen- zia ellen. A Csikók kitűnő formát mutattak s ézuttal is sikerült megőrizni veretlenségüket. Az első gólt Paczolay lövi, majd Kovács II. és Hauer növelik az arányt, A Ripenzia Dobay két góljával szépit az eredményen. Anglia a Davis-Cup döntőjében. Anglia csapata fölényesen győzött Csehszlovákia ellen s ezzel jogosította magát az Amerika elleni döntőre, amelynek győztese azután Franciaországgal játssza az úgynevezett „challenge round'l-ot. 4:l-re győztek az angolok, mivel az utolsó napon Hecht egészen váratlanul 6:2, 7:5, 6:4 arányban könnyen győzött Ausztin ellen, ki igy a cseheknek is szerzett egy pontot. Perry, a wimbledoni harmadik helyezett, hasonlóan könnyen verte Menzelt 7:5, 6:3, 7:5 arányban. Az angolok ebben a felállításban fognak Amerika ellen is játszani. Nagyszerű uj magyar ifjúsági távolugró rekord, Vasárnap a jövő heti Berlin elleni viadallal kapfesolatban rendezett válogatott versenyen az ifjúsági Koltay 722 cm.-et ugrott, közben megjavította a magyar ifjúsági rekordot. Koltay eredménye különben a legjobb idei magyar távplugrás. Donogán 47.99 m.-el nyerte a diszkoszvetést s igen jó Késmárky 188 cm.-es magasugrása. A 4X400 m.-en a BBTE uj rekordot állított fel .3 p. 20.8 mp.-es idővel. Minimális arányban vereséget szenvedett Uruguay válogatottjától a Ferencváros. A Ferencváros Brazíliából Uruguayba tette át működési szinterét és montevideói .első mérkőzésén 2:1 (2:1) arányban, nagy küzdelem után vereséget szenvedett. A Ferencváros jobb benyomást tett Uruguayban, mint a már hazatérőben levő Újpest. KKASE—Rapid 7:1. Szombaton este zajlott le az unitárius kollégium tornatermében egy év óta az első Kolozsvár—Temesvár box- mérkőzés, amely ezúttal a kolozsváriak nagyarányú győzelmével végződött, örvendetes tényként kell megállapítanunk, hogy a kolozsvári boxsport. amely ezelőtt általában a temcs- vári nívója alatt mozgott, most végérvényesen fölébe került állandó riválisának. Minden elismerés megilleti ezért Gyémánt mestert, aki lelkiismeretes és odaadó munkával készítette elő tanítványait erre a meccsre, amelyen valósággal lehengerelték a legjobb temesvári klubegyüttest. A főmérkőzéseket megelőzőleg a KKASE tiz fiatal boxolója mutatkozott be a közönségnek. Ha nem is nagy technikai tudással küzdöttek, de mindegyik mérkőzés eleven példája volt a boxsport test- és jellemnevelő hatásának. A klubközi mérkőzésben az első pár: Darolezy (KKASE) és Gilicze (Rapid) a ban- tansulyban. A kolozsvári fiú keményen kezd, de szemmelláthatólag zavarja a temesvári furcsa angardja. Ennek dacára a második menetben csak a gong menti meg Giliczét a kiütéstől. A harmadik menetben a legnagyobb meglepetésre ez frissen támad és a menetet eldöntetlenné is teszi, de ezzel már nem tudja Da- rolczy pontozásos győzelmét megakadályozni. A pehelysúlyban Gyulai (KKASE) és Smeanu (Rapid) mérkőzése meglehetősen egyformán folyt le. Smeanunak sikerült a sokkal technikásaid), de passzívan boxoló Gyulaitól egy meglehetősen kétes eldöntetlent kicsikarnia. Köny- nyüsulyban Bükkös (KKASE) ngy és annyit verte Pokornyt (Rapid), ahogy akarta. A kolozsvári úgy fizikum, mint technika szempontjából nagy fölényben volt a temesvárival szemben, aki nagy ellenáll óképességről tett tanúságot, de Bükkös fölényes győzelmét egy pillanatig sem tudta kétségessé tenni. Weltersuly- ban a mérkőzés csak két percig tartott. A román bajnok Pálffy (KKASE) olyan pontosan találja el az első menetben Urerth (Rapid) áü- hegyét, hogy az rögtön k. o. Ezáltal Pálffy beállítja a 7:l-es végeredményt és megnyeri Giannone temesvári sportember ezüstkupáját. Kinos feltűnést keltett Petsovszky (Temesvár) román bajnok gesztusa, aki az utolsó percben lemondta Darolezy elleni mérkőzését és nem jött el egyetlen komoly romániai ellenfelével megküzdeni. A zsiiri, amely dr. Horváth, Schuster, Gyémánt és a temesvári Dörflerből állott, teljesen megfelelt feladatának. ítélete egyedül a Gyulai—Smeanu-meccsen nem találkozott a közönség tetszésével. (átló.) Ö ltében* 1«re 3 szobás komfortos lakást keresek ..Kertes előnyben“ jeligére a kiadóban. r tCGLTQIVETÉSÉT, esetleges butor- beraktározását saját érdekében cEak az »UNIÓ« szá'litár.S vállalattal eszközöl» fesse, P. Unirii 4. Telefon felhivásra megbízottunkat kiküldjük. Telefon : 286, 1296 szám. E gy sroba, konyha uj házb m kiadó. — Zápolya ucca 9. RjZeresek augusztus hw i-re két, vagy három szobás lakást, lehetőleg belvárosban. A elmét sürgősen kérem leadni a kiadóban „Rendes lakó“ jeligére, mert 10.-én elutazom. S zamosfalván kiadó a fürdőhöz közel 2 nagy szoba, konyha, v 3 nagy szoba konyha esetleg egv szoba kény liás uccai lakás mellék helyiségekkel együtt, Nagy rendezett, kertes udvar, 1 hold terület ligorilozott. A lakás bu torozva együtt, vagy küiön-külön is kiadó. — Cim: SzamosfaJva főút 34. Autóbuszjárat C'luj- tól 4 km. szoba, konyha. Szentegyház u. 8. Bejárat Bolyai uccából, fypéi és három szobás modern lakások augusztus elsejére kiadók Str. Jorga No. 3. Generala palota. agGadó garcon lakás iţgt szoba, fürdő- és előszoba augusztus 1-re (Fadrusz János u.) Str. Eminescu 1 sz. APRÓHIRDETÉSEK K iadó 2 szoba, konyha, fürdőszoba és 1 szoba, konyha, fürdőszoba augusztus 1-re. Rudolf ut 56 sz. alatt gr ágyáksérv S Arany- ér! Gyomor- és szívbaj ! Gyógyítható! Gyorsan ! Biztosan ! Költség- mentesen ! írjon „önke- zeiés“ jeligére a kiadó- hivatal ua. Georgettegallérok- ra madeira hímzést, csipkevarrással különféle cak- kozást készít HÉJJÁ mühimzősza'on Kolozsvár, Str iiiliu Maniu 8. T eljes eíláfásS jó iiáilkosdía), szolid urileányoknak, tisztviselőnőknek, diáklányoknak jutányos árban ad úri család Cluj, Str. Bálcescu 17, Eszter' házy u. Dr. Bodorné. Szavanként................................................. 4 i>al Vastagbetüvel ..................................................... 3 3.3 i Legkisebb apró, 10 szó ...............................43 kei Álíástkeresőknek 1 szó .................................. ü tál Vastagbetüvel .......................................... tikéi Csak vasárnapr^fnladott apróhirdetés 85’'.»»zl drágább. Dij előre fizetendő. Csak parlibá* Ekasgel eléteti jeligés leveleket továbbítani G obelin, kelim, mozaik kézimunkák kivarrását olcsón vállalja inarmüvész. Cím a kiadóban. T anérjelölf gimnáziumi tanulók tanítását elvállalná, vidéken is. Szives érdeklődéseket „Spero“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. töt, bútort, s «, ezus- szőnye- get, porcelánt és képeket magas árban ve z Wallerstein régiségkereskedő, Postakert ucca 7/a. A tűzoltó laktanyával szemben. E lköltözés miatt nagyon olcsón- eladó sarokház, üzlethelyiség- uel, autóbusz megálló- gál. Értekezhetni Calea Regele Ferdinand 37, 1. emelet, 4 ajtó. E tstíö borok és pincéiéi* szerelések. — A fe szám olás alatt álló Erdélyhegy- aljai Bortermelők Szövetsége Rţ. birtokában levó/ borait, hordóités pince felszereléseit kis részletekben is eladóvá tette. Érdeklődőknek fel- vi.ágositást ad Horváth Pál Aiud- Nagyenyed. P ipereszappan piima minőségű, 38 leiért kilónként kapható Monostori ut 54, volt Heinrich gyárban. S ürgősen eladó jó kaiban levő 1 drb. ebédlő asztal 6 borszékkel, 1 drb. vaságy. — Megtekinthető bármikor, Fecske u. 3 sz. slana fürdő * den eladó. firaSéfem 11 Járatú, modernül berendezett, Arad-megve Sem- lakon, kiváló búzatermelő helyen eladó. BővebbetFriedrich Testvérek Temesvár. ■gpalmot 1—4 járat- fal vám őrlésre bérbe veszek. — Címet „Nyugdíjas“ jeligére a kiadóba kérek. E ladó ház jutányos árért, kis üzlethelyiséggel, forgalmas helyen. Cim a kiadóban. dj&ntlk bútorok, mii- fes menyek, Förster pianinok stb. kaphatók Hevesi Piroskánál Reg.Maria 22. II. Deák Ferenc u. d. u. 3-í-ig. Állást kms EJgfagysrul, németül, románul tudó nő, felsőbb iskolai és zenei képzettséggel nevelőnői, vagy magános nő, vagy ur házvezetését vállalná, beteget is szívesen ápolna. Szives megkeresést „Idegenben“ jeligére a kiadób 1 kér. P erfekt román és magyar gépírással, német nyelvtudással, minden irodai teendőben, önálló munkára jelentkezik fiatal urinő. Ajánlatot „julius 15-ére“ jeligén kér a lap kiadóhivatalába. E lmennek idős úriember háztartását vezetni, házi munkát végeznék, lelkiismeretes gondozója lennék. Idős nő vagyok, románul beszélek. Jó bánásmódot kérek. Cim a kiadóban. Ofulkanizáló segéd ■* állást Keres azon- nalra. — Kudor János Szatmár, Str. Horia 3. É rtelmes, becsületes fiú fogtechnikus tanulónak felvétetik. Széchenyi tér 2., emelet. U ** zlefvezetőt keresünk óvadékkal, vegyes fióküzletünk részére, hol italmérés és tőzsdeengetíély is van. Salamon Testvérek Cámpia-Turzii. A lkalmazást nyer jó megjelenésű úri fosfrászsegéd, aki már több évi gyakorlattal bir. Corso fodrász- üzlet, Segesvár. ggaplrszakmában ■ jártas ügyes fiatalembert felvesz a Galam- bos dés, Temesvári 113yes text ilügynökök kerestetnek elsőrangú cikk eladásara. „Ke- ratol“. Unió ucca 12sz„ fdsz. i. E gy szoba konyhás lakást keresek 15- ére „Gyermektelen“ jeligére, lehetőleg a belvárosban. L akást 1—2 holdas kerttel Kolozsvár határában bérbe veszek. Címet „Nyugdíjas“ jeligére a kiadóba kérek. N yaralásra Dónáth utón 1 bútorozott, különbejáratu szoba veranda használattal kiadó. Azonnal elfoglalható. Dónáth u. 82. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.~T. körforgóján Cluj-Ko iozsvâr Str. Universităţii (Egyetem~u.) 3A T-olefon:. 69J, 5Ő<3,