Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-13 / 156. szám

XIV. ÉVF. 158. SZÁM. sejti s Kemény Zsigmond és Gyulai Pál remény­beli társának tekinti. Avagy, ki nem ismeri a Fáj a szivem, majd megszakad, Szeretnélek, de nem szabad — kezdetű népdalt? Még inkább a hires marosszá­ki piros párizsi, amelyik megható közvetlenség­gel fejezi ki, hogy a szerelmesnek a Bekecs alatt, Nyárád terén, csappal fedett kunyhó is: arany­bánya, arany benne egy kis lányka. Majd a töb­bek között igy biztatja és nyugtatja meg: Zsellér vagy te, én meg székely; De egünkre egy nap jő fel, Egy eső hull a földünkre, Mért lennék hát különb, mint te? És végül idézzem-é a Kacsóh-Pongrácz János vitézéből világszerte is szétröppent Én vagyok a bojtárgyerek, napszám után éldegélek-et? Nos, Szentiváni Mihály az a költő, aki eze­ket az örökszép, kedves és országszerte ismert, dalolt népdalokat irta. Mindenesetre örvendete- sebb jelenség, hogy sokkal többen ismerik köl töményeit, mint nevét, ügy is sok költő van, ki­nek nevét szakadatlanul sokszor emlegetik, de műveiből egy sornyit 6e tudnának idézni. Szent­iváni azon kevesek közé tartozik, akik műveik­ben és müveik által csakugyan tovább élnek és fognak élni. Pedig mindössze nem sok, számszerint csu­pán huszonnégy költeményt irt s napjainkig ezek is szétszórva és elrejtve húzódtak meg az egykorú időszaki sajtó hasábjain. Tulajdonkép­pen nem is tudtuk a Szentiváni verseinek a számát. Szinte száz év múlva akadt egy derék, tudomány és költészet kedvelő magyar lány, aki felkutatta, összegyűjtötte a Szentiváni összes műveinek a jegyzékét. Költeményeit ki is adta Budapesten, megirva bevezetésül a költő élet­rajzát, méltatva politikai-hírlapírói és irodalmi működésének vázolása után szépprózai és költői műveit, e müvek értékét. Szabó Anna a neve e derék magyar hölgynek, aki nagy tudással, fá­radhatatlan szorgalommal és pontossággal vé­gezte el legalább részben azt a feladatot, ame­lyet először Kemény és Kriza tűztek ki, de ame­lyet ők is abba hagytak. Szabó Anna érdemét és a mi hálánkat nem kisebbíti az a körülmény, hogy Szentiváni műveinek a jegyzéke hiányos •Kimaradt a brassói Mulattató c. hetilapban megjelent műve: És pedig egy szatirikus Elő­fizetési felhívás egy képzelt Schyricur c. iro­dalmi hírlapra, A katonai és a Vármegyei c. .népdalok (1839. 21. és 26. sz.) Ezekkel együtt huszonhatot tesz ki a Szntíváni költeményeinek 6záma. Közöttük egy sincs értéktelen, sőt több van, amelyiknek költöisége éppen nem kisebb, mint az országszerte ismert és fennebb említet­tekké. Ilyenek a Kalapomban hervadó a bokréta. Hej Kolozsvár, cifra kőhalom, Háromszékben Sepsiszéken, Az én hazám Firtos alatt Énlaka és a Dévai váron cimüek. Történetileg és eszté­tikailag is oly becse van a Szentiváni költésze­tének. hogy indokolt volna költeményeit népsze­rűbb formában közrebocsátani itt, Erdélyben is. Tervekkel és tenni vágyással telt ifjúságunk ez­zel meg egy Gálffy Sándor, Szász Domokos, báró Bánffy György költeményeinek az össze­gyűjtésével és kiadásával épp oly érdemeket és elismerést vívhatna ki körünkben, mint Szabó Anna a szakkörök előtt. Szentiváni igazi költő. A többet iras szenve­délyét mérsékelte a kortársak előtt is jól ismert szigorú kritikai álláspontja. Ami keveset irt, szinte kivétel nélkül értékes. Nehány dala nem­zeti közkincsünk. Megérdemelte a kiadásra for­dított fáradságot. És egészben méltó arra, hogy neve is: Szentiváni Mihály — népszerűvé váljék. »KARAMELLA* eszencia alkohol-mentes sör előállításához. Nem drágább, mint a limonádé. Ásvány- vu apparátusokon dolgozandó fel. „Ka­ramella“ elsőrangú, alkohol-mentes. — Láger, Pilseni, Kulmbachi, vagy Münche­nire emlékeztető sört ad. Világos és sötét a legjobb komlóból és malátából. Korszak­alkotó német találmány. Szódavizgyárak! Biztosítsátok magatoknak a kizárólagos vételi jogot, csak egyes cégeknek szállítjuk. Levelek küldendők: Cernăuţi, Căsuţă Poştală 5íl SS iS I*** BiiniszMiin általautorizált nagyváradi j * 1 r î* I j »j ___ telvesz a nyilvánossági joggal bíró ssle!6 líceumba, ff pinn íiSIlfS gimnáziumba, kereskedelmibe és elemi iskolába járó Böven­IluíUtl Ullllil Wl Múl Uu dékeket. Elsőrendű kóser ellátás. Mérsékelt árak. A növen­dékeket az igazgatón kívül 3 szaktanár és 2 pedagógus ké­szíti elő. Minden iskolai és internátusi ügyben felvilágosl* lássál szolgál és komoly érdeklődőknek prospektust küld az Igazgatóság. Nagyváradi Str. Delavrancea (Rltook Zs. u.) 17 A nagyarany Irta: zomora S. János Nagyarany? persze, bogy Ilyen kitüntetés nem volt az osztrák-magyar ármádiában. Csak egyszerűen arany. Azaz, hogy nem is olyan egyszerűen, mert akinek ezzel a mellét díszítették, az mindjárt egy adag szerencsét is kapott melléje ajándékul. Például két-három grádics rangemelést. Gyors és a rendesnél hosszabb szabadsá­got. Parolát az ezredestől. Vállveregetést a tábornok­tól. Megszólítást valamelyik front mögé merészkedő főhercegtől. No meg a havi harminc aranykorona esm volt épen kiskutya. Életfogytig ígérték, de csak azok kapták meg igy. akiknek az élete a tüzvonalban fogyott el. Aki belesántitott a békébe: az soha egy garast sem látott a megígért havi harmincból. Hogy az aranyat miért nevezték nagyaranynak... az egyáltalán nem volt sem különös, 6em misztikus. Az arany pont akkora volt, mint a nagyezüst. Volt kis- ezüst, tehát volt nagyezüst is. így aztán a bakaötletes- ség rápatentirozta az aranyra a „nagy“ jelzőt. Ez az­tán megmaradt rajta még akkor is, amikor Körmöcbá­nyán az aranyat rézből verték és a hatás kedvéért, szemszurásból beamaigámozták egy kis aranyfüsttel. Ez persze semmit sem vont le a nagyarany nim­buszából. Mindenkinek legmerészebb álma s vágya volt a nagyarany. Nemcsak az altiszt uraknak persze, hanem a baka uraknak is. Ez volt az álma Birkisán Pávelnek is. Mikor az ötvenegyedik ezred tizennegyedik menet-szá­zada Baranovicsi előtt kiszállt a vonatból, még meg sem pihenhetett és máris parázs verekedésbe került. Hullottak az emberek, mint a legyek a hirtelen beállt őszi fagyban. Hogy is ne hullottak volna. Pont a tizennegyedik század ostromolta meg huszonegy rohamban a 176-os magaslatot. A roham mindenkép kellemetlen volt. Nemcsak azért, mert a muszka oda se fütyült a zuhogó gránát­orkánnak. a fergeteges szuronyrohamnak. Úgy beégett a muzsik az orosz göröngybe, mintha a hite ikertest­vére lett volna valami végzetszerü hősiességnek. Az ötvenegyes bakákat a hegynek vitte a parancs. Lesö­pörte a fanatikus ellentállás és akit golyó nem talált, úgy potyogott bele a domb lábánál elnyálkásodó rokit- nói mocsár véres latyakjába, mint a csapda vizébe lottyant egér. Csúnya halál volt. Nem ütközetben edzett katoná­nak való... és ha már halni kellett, akkor inkább ezer gránát... de belefulladni a hínárral ágyazott dagasz- téltba... brr! Mikor aztán a huszonegyedik rohamban a muzsik beadta a derekát, az árokpartba szúrta szuronyát és kegyelemesdeklön az égnek bágyasztotta reszkető kar­ját, még az orosz tartalék is úgy elszaladt, hogy nem volt érdemes utána kullogni. Birkisán Páve! pedig minden karcolás nélkül, szinte jókedvvel vetette hátát az elfoglalt árok szétrougyolt peremének. Nem is lett volna talán Birkisánnak soha semmi baja, ha az ütközet után két hétre meg nem sebesül. Egy kicsit furcsa sebesülés volt, igaz, mert Birkisánt nem srapnell, nem gránát, sem puskagolyci vérezte meg, hanem a leikébe kapott, mély, érzékeny tátongó sebet. A dolog pedig úgy történt, hogy amikor az ütközet után Rückauf ezredes kiosztotta az aranyakat, ezüstö­ket, Birkisánt valahogy kifelejtették a kitüntettek kö­zül és még akkora bronzot sem kapott, mint a régi négykrajcáros sustáktallér. Ez sehogy sem volt igazság. Bele is sápadt Birki - sán szive a mellöztetésbe, mert titkos vágyaiban lega­lább is a nagyezüst fénylett. Annak pedig, hogy Birki- sán nem kapott vitézi medáliát mellére, annak igen kézenfekvő oka volt, Kaba hadnagyot már az első ro­hamban halántékon szúrta az acéldarázs. Szöllössy hadapródnak a félfejét vitte el a gránátszilánk. Kri- zsik zászlóst bokán kólintotta egy srapnellgolyó, Kocor Gyula főhadnagyot úgy lőtték térdkalácson, hogy csak éjfélfelé vergődött ki a mocsár széléből és szerencse, hogy igy is megmenekült. A kihullott tisztek helyett aztán Kőműves Samu őrmester vette át a század veze­tését. Ö pedig nem ismerte soha életében Birkisánt. Ez természetes is volt, hiszen a huszonegy roham alatt a tizenegyedik századot legalább ezer emberrel frissítet­ték fel és mert az őrmesterek feje ték'éíen eea káp­talan, még kevésbé lehetett az ütközet izgalmában ami­kor az agysejtekből a srapnelleső kimosott minden egészséges gondolatot. így aztán Birkisán Pável, Nikuláj felek! gazda egyetlen fia és reménye épen. úgy elmaradt a kézzel­fogható elismerésben, mint az a párszázezer névtelen hős, akinek sohasem került a maliéra egyébb disz^ mint a mindenkép kijáró Károly csapatkereszt. De mert egyszer minden eljön, felragyogott a nagyszerű nap, amikor a véres horizonton a nagy­arany álmának valóra válása derengett Birkisán előttié. A 176-os magaslattal szemben a még magasabb 190-es hegy ágaskodott az orosz vonal drótsövénye előtt. A hegy tetején pedig alig pár méteres faviskó éktelenkedett. Két kis ablakkal bámult a magyar vo­nalba és a padlás fatetejéből két géppuska osztotta a halált, Naponként tiz ember is a fűbe harapott A ssa- nitészek alig győzték kötözni a sebesülteket, Rosszabb volt ez, mint egy kisebb ütközet. A kis viskót-, ínintha a pokol gerendáiból építették volna. Hiába suhogott felé a gránátok özöne, sértetlenül, szinte gúnyosan vi­gyorogva szórta válaszul az aeélesőt. óránként valóságos haditanácsot tartott az ezred, a zászlóalj, a század és minden szakasz legénysége, hogy miképen lehetne elpusztítani a titokzatos haJál- házat, de minden javaslatot elvetett a magasabb ha- diérdek és az volt a szigorú hadiparancs, hogy senki se merje kidugni az árokból a .fejét. Persze, hogy kidugták sokan. Sőt ki is másztak még többen, mert a süvítő srapnellek aluminiu» gyű­rűjéből nagyszerű hadigyürüt lehetett ötvösködni. Az emberek hullottak tovább. A 3zanitészek kötöztek, to­vább, addig, míg egy reggelen... mig egy reggelen Bir­kisán a század uj parancsnokánál, Kacsóh főhadnagy­nál jelentkezett. Röviden. Alig két mondattal: — Főhadnagy ur, én elpusztítom onnan szembúi, azt a muszka gépfegyvert. Tessék megengedni. Kacsóh főhadnagy egy kicsit csodálkozva nézett a jővágásu. vaskos, alacsony, fekete fiúra. Kiváncsi is volt. Megkérdezte: — Aztán, hogy gondolod ezt, Fável fiam? — Csak úgy egyedül! Tovább már hiába kérdezte, hogy miképen gondolja a dolgot, mert Birkisán hideg nyugalommal csak egyrs azt hajtogatta: — Egyedül főhadnagy ur! Csak úgy agyődül!' Mikor már Kacsóh nem tudott a fiútól semmit sem kivenni, akkor ráveregetett a villára. Jól a szemébe nézett: — Jól van fiam, csináld meg úgy, ahogy akarod. De jól s csináld meg, mert ha rosszul ás. visszajössz, huszonötöt kapsz. De, ha a muszka elnémul, aranyat. Ezt várta csak Birkisán. Az arany megígér ését: A szeme felcsillant, összekattantetta a bokáját. Mellét kidüllesztette. Már rajta is érezte az aranyat, arra nem is gondolt, hogy a huszonötöt is megkaphatja. Pedig 'űrből már tudta, hogy Kacsóh, aki békében gazdatiszt, íz ezred leghidegebb szivü tisztje. Rideg és néha as is megtörtént, hogy sajátkezüleg osztogatta a huszonötö­ket, amíg egy ütközetben észrevette, hogy a háta. mö­gül nagyon is sok golyó röpköd a füléhez tulközel. Birkisán tehát feszesen szalutált. Azután bement az őrmester fedezékébe. Kért egy liter petróleumot. Egy doboz gyufát. Jó marék szalmát. Mindent bele- gyurt a köpenye mély zsebébe és másnap hajnali kéf. órakor kihasalt a sürü drótsövény alatt az orosz vonal felé. A hajnal sötétvörös bronzot vert a két állás között a magas fűre és Birkisán után a megkusrott fü úgy kanyargott, mint valami hosszú, lomha, óriási, sötét kígyó. A tizenegyedik század tisztjel és altisztjei messze- látón figyelték a terepet. Idegeket szaggató, elfeszült csend volt. Csak a gigászi kígyót látták kényelmesen, óvatosan felkuszni az orosz ház felé, Nagysokára aztán a. kígyó feje meglapült a ház tövében. Majd, mintha körülszaglászta yoljia «4 fal tó­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents