Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)

1931-06-06 / 125. szám

>t. f5?TsiÜ?l9!Sll85S5P$88MSSVSR^^E3BB38B e XIV. ÉVF. 125. SZÁM. mmsfimSíMmiE:, ăssişS Olaszország helyesli a német Jóvátételek revízió alá vételét H fascista nagytanács foglalkozott a vatikáni konfliktussal (Róma, junius 4.) A fascistapárt direktó­riumának ülésén Mussolini ismertette a Vati­kán és a fascista Olaszország között támadt konfliktust. Ismertette az Azione Catholica fascistaellenes működését. A direktórium le­szögezte, hogy a fascizmus vezetői tisztelettel viseltetnek a vallási intézmények, a Szentatya és a klérus iránt, de a fascista Olaszország amellett nem tűrhet olyan mozgalmat, amely antifas­cista törekvéseket szolgál. A direktórium utasitotta 9 ezer szakosztá­lyi vezetőjét, hogy minden áron és mindenkivel szemben védjék meg a fascista államot és az intézményeket. (Rónia, junius 4.) A szenátusban Grandi olasz külügyminiszter külpolitikai expozét mondott, amelynek során nyilatkozott a némct­(Párizs, junius 4.) Bordeaux közelében egy most elkészült közúti hid teherbírási próbája közben tömeges szerencsétlenség történt. A hid a jármüvek súlya alatt leszakadt minden rajta levő jármüvei és számos érdeklődővel együtt. Mintegy ötven személy a hid roncsai­val együtt a 2—3 m. mély Isle-folyóba zuhant. A teherkocsik soffőrjeit nem (Kolozsvár, junius 4.) Az erdélyi magyar irodalmat és Írókat közelről érintő pályázatot hirdetett a budapesti Géniusz Könyvkiadó Bt., amely Uj Nemzeti Könyvtár eimen nagysza­bású könyvsorozatot fog közelebbről megjelen­tetni, amely magában fogja foglalni az élő ma­gyar irók, köztük természetesen az erdélyi Írók legjavát is. Az Uj Nemzeti Könyvtár azonban ismeretlen erdélyi tehetségeknek is érvényesü­lési lehetőséget kiván nyújtani és ezért pályá­zatot hirdet uj regény Írására az alábbi felté­telek mellett: Kolozsvári Takarékpénztár és Hiteihank Rt. KOLOZSVÁR, P. UNIRII (MÁTYÁS KIR.-Tâtî) l Fiókjai : Dós, Dicsőszentmártoü, Gyulafehérvár Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesváron. Saját tökéi 143 miitió íei. Alliliált intézetei: Tordaaranyosvármegyaí Ta - karékpénztár Rt. Tordán. Alsófehérvármegyei Gazdasági Bank és Takarékpénztár Rt. Nagy- enyed, Udvarhelymegyei Takarékpénztár Rt. Székelyudvarhelyen és Sz.-Kéreszturon, Szász- régenvídéki Takarék és Hitel Rt. Szászrégea- ben és Népbank Rt. Bánífyhunyadon, Szamos- uj vári Hitelbank Rt. Szamosujváron! Betéteket elfogad! Minden feasi&ügylstei legeli* ny$se&i*£P9 véges. Snnadálya* sett devisahely. Áruraktára á vasút mellett. osztrák vámegyezményről is. Hangoztatta, hogy Olaszország nem fog akadályokat gördí­teni a német jóvátételek revízió alá vé­tele elé, mert az egyre jobban elnyomo- rodó Németország nem lesz hasznára Eu­rópának. Grandi hangsúlyozta, hogy Olaszország a há­ború befejezése óta többet tett Ausztriáért, mint a többi európai államok együttvéve. Nyilatko­zott Grandi az orosz-olasz viszonyról is. Kije­lentette, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy a kereskedelmi kapcsolódókat a szovjettel kimélyitse. Grandi szerint az olasz-francia flottacsökken­tési tárgyalások nincşenek lezárva s közelebb­ről folytatódni fognak. tudták kimenteni a folyóból. 19 súlyo­san sebesültet kórházba szállítottak. Kettő közülök szállítás közben belehalt sebesü­léseibe. Az áldozatok között van a hid teher- próbáját vezető főmérnök is. A libournei ügyész kiszállott a helyszínre a vizsgálat levezetésére. A katasztrófa színhe­lyét csendőrkordon zárja el. A regény körülbelül húsz nyomtatott Ívnyi, 320 oldal terjedelmű legyen, gépírással, magyar nyelven, lehetőleg a mai Erdélyben játszódó me­sével. A pályázathoz szigorúan névtelen, jeligés levél melléklendő. A pályadij negyvenezer lej, amelynek megítélését az Erdélyi Irodalmi Tár saság utján kiküldendő bíráló bizottság vállal ja el. A pályadij meg nem osztható és minden körülmények között egyik pályázónak megíté­lendő. A bírálóbizottság fenntartja magának azt a jogot, hogy a többi pályamű közül máso­kat is választhat ki kiadás céljából a szerzővel megbeszélendő feltételek alapján. A pályázat 1931 október 1-én jár le és az Erdélyi Irodalmi Társaság (Cluj-Kolozsvár) cimre küldendő be. A pályadij egyúttal a mii első kiadásának szer­zői honoráriuma is. A pályázó csakis erdei lehet és viták elkerülésére döntő a román ál­lampolgárság. A nagyjelentőségű és mind'-.mseire üdvös pályázat lebonyolítását az Erdélyi Irodalmi Társaság a legnagyobb készséggel vállalta. HÓI É5JÜVÉ5ZCT Fény és hűn: A kis cukrászdában A szép kis Suzette egy párizsi cukrászdá­ban dolgozik, André pedig, a pompás legény, ugyanitt keresi meg kenyerét, a hegedűjével. A nagyvilági fény vonzza őket, különösen pe­dig az a varázs, amely egyik elegáns hölgy­vendégjükből árad ki. Ki hinné a hölgyről, hogy a legpazarabb földalatti titkos találka­hely tulajdonosnője? A kis Suzette nem gya­nakszik s az „előkelő“ hölgy szolgálatába sze­gődik. Fény és pompa veszi körül s elérkezik a nap, amikor ittas és erőszakos gavallérok be akarják avatni a csillogó ház titkaiba. André éppen akkor érkezik meg, amikor szerelmesét már majdnem elnyeli az örvény. A kis Suzette valahogyan megmenekül, de az elkeseredett fitt beleszédül a démoni hölgy karjaiba. Ho­gyan züllik le Andre s hogyan emeli fel végül is a tiszta kis Suzette szerelme, ezt a történe­tet meséli el A kis cukrászda filmje. A kis cukrászdát holnap kezdi vetíteni a Színkör Mozgó. A film a hires Emelka-koncern müve, káprázatos kiállítása, gyönyörű zenéje, világos dialógusai csak emelik izgalmas mesé­jének értékét. Főszerepét a bűbájos Marion Gerth, a gyönyörű Valery Boothby, André sze­repét pedig Jaque-Catelain adják. Bangó! Rángó! Bangó! Bangó! Bangó! Bangó! Csak téged szeretlek! (Rio Grande románca) A Színkör Mozgó megszerezte előadásra a Fox-gyár ezévi legnagyobb slágerét, amelynek címe: Csak téged szeretlek (Rio Grande ro­mánca). Ez a grandiózus, páratlanul izgalmas hangosfilm Warner Baxter, Mary Duncan, An­tonie Moreno és Mona Maris interpretálásában hónapok óta fut a legnagyobb külföldi mozik­ban. (*) Ilidig Alfréd és Molnár Irma hangver­senye. Kolozsvárról indult el felfelé ívelő kar­rierjére Indig Alfréd hegedűművész, akinek neve a legkomolyabb értékként cseng a külföl­di zeneértő közönség tudatában. Ma már a leg­kiválóbb világjáró művészek céhének váloga­tott névsorában szerepel ez a nagystílű művész, akinek teljesítményéről a most lefolyt szezon­ban a legnevesebb berlini kritikusok áradó el­ismeréssel nyilatkoztak. A német hangverseny- pódiumokon a legnagyobb sikerű zenekari he­gedűversenyeknek Indig Alfréd volt a kritika által kiemelt fénypontja. Indig Alfréd junius 11-én este fél kilenckor a kolozsvári róm. kát. gimnázium dísztermének pódiumáról fogja fér­fias és érett művészetével gyönyörködtetni a közönségét. A zongoraszólamot a kolozsvári közönség által nagyrabecsnlt zongoraművész­nő, K. Molnár Irma asszony kongeniális mű­vészete fogja ellátni. A hangverseny iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg s előre­láthatóan zsúfolt nézőtér fogja ünnepelni a külföldről szülővárosába hazatért kviáló mü­Ä MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA: Péntek: Mese a benzinkutról. Szombat: A kis cukrászda. (Erdélyben először. Egy titkos találkahely története. A szezon egyik legszebb énekes slágere, a főszerepekben Marion Gerth, Valery Boothby, Jaque-Catelain, Ferdinand Martini és Sylves­ter Bauriedl.) N B Hz Open Mozgó hatott bemoíof ója!! Ma. pénteken, junius 5.-én kerül bemutatóra a „TELEVIZIUNE(Távolba­látó.s) című román énekes és beszélő film, nagy revüoperett, az „American Girlsu hírneves balletkar, élén EDDIE CANTOR, HELEN MORGAN, RUDY VALLEE táncművészek felléptével. A 1 vmán szerepIök POLA K.LERY, G. STO- f RIN. G. VRACCA, SOFICA IONESCU, akik pompás kreációkat mutatnak be. E nagyszerű színes filmen kívül ugyanazon estéken a következő kisérő műsor kerül még bemutatásra: 1. Micki Maus, 2. A legújabb Paramount Újság (a legfrissebb világeseményekkel). Bordeaux mellett egy közúti híd leszakad! és ötweo ember a mély folyótja zuhant Negyvenezer Iejes pályázatot hirdet az Erdélyi Irodalmi Társaság utján a budapesti Géniusz erdélyi regényret erdélyi irók számára

Next

/
Thumbnails
Contents