Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)

1931-06-05 / 124. szám

L 6 iQeccwiasMfe X2P. £FF. Í2I. SZ^ÜÍ. BEK:3EäS80SI Dnntö íordnlatot várnak Olaszország; és a Valikán köpött kiélésedet! . . konfliktus ügyében A papa teljes káríérifést követel a területenkívüliség- «larva megsértéséért (London, junius 3.) A Times római távirata szerint mára döntő fordulatot várnak Olaszor­szág és a Vatikán között kiélesedett konfliktus ügyében. A fascistapárt országos elnökségét Mussolini délutánra ülésre hivatta össze, hogy ismertesse a konfliktus ügyét. Úgy tudják, hogy Mussolini bejelenti, hogy megkezdte a tár­gyalásokat a Szentszékkel a katolikus akció kérdésében. A Vatikán a szerdai nap folyamán formu- lázza meg az olasz kormánnyal szembeni köve­teléseit, amelynek célja az, hogy érvényt szerez­zen a konkordátum rendelkezéseinek és bizto­sítsa a katolikus akció szabad működését. A pápa nem hajlandó elismerni a kato­likus ifjúsági szervezetek feloszlatására vonatkozó rendeletet, ezenkívül teljes kártérítési kötelezettség elismerését kéri a területenkívüliség megsértéséért, a katolikus akció helyiségeibe való beha­tolásért és az ottani pusztításokért, va­lamint azokért a sérelmekért, amelye­ket személyével szemben a tömeg el­követett, amikor Le a pápával, halál a pápára kiáltások­kal tüntetett a Vatikán város körül. Nagy ér­deklődéssel várják a fascista nagytanács szer­dai gyűlését. Ahogy iá leépítések rezsi na je ilsinysadon gazdálkodott A prefektus illetéktelenül vette fel a sasoSira fizetését, bátoro­kat vásárolt, ienniszpályát épített és tíz maliiéval szaporította a vármegye deficitjét (Déva, június 3.) Dr. Oneu Jacob és dr. Hoz van István volt hunyadmegyei prefektusok ellen per van folyamatban a dévai törvényszéken. A szolga fizetésében a vármegye 30.17(1 leje, s dr. Rozvan-nál ugyancsak hasonló cimen a várme­gye 25397 leje a per tárgya, tehát az illetéktele­nül felvett szolgai fizetésben a két prefektus­tól a bíróság 55573 lejt követel vissza. A nem­zeti parasztpárti megyevezetőség határozatot hozott, hogy nem érzi magát károsultnak s így nem lát bűnügyet a két prefektus esetében. A lorga-kormány által kinevezett uj hu­nyadmegyei interimar bizottság azonban elha­tározta, hogy nemcsak a szolgai fizetésekben lát károsodást, tehát a megye nevében a fenti ösz- szeget igenis visszaköveteli a két prefektustól, de dr. Oneu Jacobtól ezenkívül visszakövetel még mintegy 88000 lejt a következő címeken: A volt prefektus felvette a megyeelnöki fizetést a prefektusi fizetéssel egyidőben, pedig a törvény szerint csak egy fizetés jár, ilyen cimen felvett 41820 lejt, napidijak címén 4206 lejt és reprezen­tációs költség címén 42000 lejt, összesen 88026 léber Sód onyiFü- b 9asbiifo?gjíP Cnj Hota*, atrüdii ■öíiPBfsiíáfii Hu. 7. Hatsarkos és mindenféle négysz*.?- äa letes keritésfonatot, sodroayszöve* leket, sodronyágybetéteket és minden fajta vas­es rézbutorokat, nemkülönben diszkecitéseket. Előnyös árak! Szükséglet beálltával szí­veskedjék árajánlatot bekérni: lUimininimiiiiinimnuiiiiniiimiiiiiiniiiiiiiHiiiniinimiHiniiMiiiiiiiiiimiiiiiiiiiuiMiiiiiiiiiEiitmiimiiE I BÁZNA FÜRDŐ I i 1 Szezon: május 16-tól, október 15-ig. i Radioaktiv jódos kád- és medencefürdők. 1 I Iszapfürdők kádban és az újonnan épült leg- § § modei'nebben felszerelt szabad iszapfürdő- § I ben. Ivókúra. — Gyógyjavallatok: Csuz, | 1 isiász és külömböző csont-, izületi és mirigy- | I bántalmak, női bajok, görvélykor, krónikus I I bőrbajok. Május, junius hónapokban úgy, mint 1 I szeptember 1-től leszállított árak. Olcsó la- | I kás, étkezés és fürdőárak. Közalkalmazottak | g az egész idény alatt a fürdőknél 33 százalék 1 I kedvezményt élveznek. Közelebbi felvilágo- 1 1 sitással szolgál a FÜRDÖIGAZGATÓSAG. 1 B 5 lejt. A vármegye vezetősége ezt a körülményt — eddig még szokatlan módon — plakátban tette közzé, felsorolva azok között azokat a téte­leket is, amiket törvényesen vett fel a prefek­tus, kimutatva, hogy a megye pazarlóan járt el a pénzügyekben a nagy krízis idején. A prefektusoktól eltekintve, nem kíméli a volt megyeelnök személyét sem, kimutatva, hogy 11 hónap alatt mintegy 420277 lejt. vett fel igaz, hogy törvényesen, amikor egy régi alispán ugyanezen idő alatt ennek az összegnek legfel­jebb a felét kapta. De nem kíméli a megyei ál­landó bizottság s a megyei tanács tagjait sem, amikor felsorolja, hogy mennyi napidijat kap­tak a munkájukért s többek között kimutatja, hogy három bizottsági tagtól, mint törvényei lenesen felvett napidijat vissza fognak követel­ni 7450—1200 és 300 lejt. Felsorolja továbbá, hogy a prefektura bútoraira 258700 lejt adtak ki garázst építettek a megyének 258700 lej érték­ben, amiből — horribile dictu — csak 150090 leii fizettek ki, az épitészeti hivatalnak felszerelő sokét vettek és bútort s az automata 23 darab megyei telefon nem kevesebbe, mint 260166 lejé­be került a megyének, amely a pazarlást azzal tetőzte be, hogy tenniszpályát csináltatott az udvaron, illetve a régit rendbe igyekezett hoz­ni csekély 38000 lejért. Mondanunk sem kell, hogy a megye auto­nom intézkedései a költségvetésnek a keretein belül és törvényesen történtek s a plakátban nem kevés kortesfogás tapasztalható. Annyi tény azonban, hogy a nemzeti parasztpárti ve­zetőség a megyét több mint 4 millió lej kész­pénzzel vette át s most a lorga-kormány nem kevesebb, mint 14 millió lejt meghaladó defi­cittel vette át a megye pénzügyeit. Ez az első hozzászólása a megyei ügyekhez dr. Bejan prefektusnak s a megye interimar bi­zottságának. A megye lakossága reméli, hogy az uj vezetőség sziikebb marokkal fogja szórni a pénzt. "V P . m whanyéh, * äjeckckjz, Már (öbb. mior 2!5 év 6ía a legjobban bevált. Egyszerű kezelés, biztos siker. Azon­nal megszünteti . fájdalmakat és cneggyó- pvirja a gyulladt sebet és vérző helveket. — Semmi ártalmas alkatrész. Ideggel és este egy suppositórium bevezetendő Minden gyógy» szertárban és drogériában kapható. GOEDECKE & C= ÜKKLi rTfcjSIUJKtt. 1- Kaiserin Atigusta Allee S6. Meg volt Budapesten Mussolini darabjának sajtóbemutatója Budapestről jelentik: Szerdán délelőtt foiyt le a budapesti Nemzeti Színházban a Mussolini olasz miniszterelnök scenáriuma alapján készült Napoleob-darab zártkörű sajtóbemutatója. A darab Napóleonnak Elba-szigetéről való vissza­térésének száznapos uralmával, a 'Waterlooi üt­közettel és száműzetésével foglalkozik és hiien követi a történelmet. Napoleon monológjaiban és a darab egyéb szereplőinek mondataiban is minduntalan megjelenik Mussolini véleménye, amely szerint az államférfiunak mindent fel kell áldoznia az egyetlen célért, a köz javáért. Napóleont Gál Gyula alakítja hatalmas erővel. Nagyon jó Palágyi Lajos is, az intrikus rendőr­miniszter Fouehó szerepében. A csütörtökesti parádés előadás iránt óriási az érdeklődés. A je­gyeket elővételben is csak protekcióval lehetett megszerezni. Ezen az első előadáson résztvesz Horthy magyar kormányzó, továbbá a bécsi és az olasz követség egész személyzete. A darab irója. Forzano, csütörtökön érkezik meg Lon­donból, ahol jelenleg szintén egy darabját ad­ják elő. Megétkezett a Bragadirusör Kolozsvárra Nagy Miklós, a Gamhrinns- éttér cm tulajdonosa törte meg az erdélyi sör frontot (Kolozsvár, junius 3.) Nagy Miklós, a Gambrinus étterem tulajdonosa minden évben tartogat valamilyen kellemes meglepetést fo­gyasztói számára. Az elmúlt évben ő volt az, aki a világhírű pilseni sört árusitotta. Ebben a sze­zonban a változatosság kedvéért ellenkező irányba, Bukarestbe utazott, ahol sikerült meg­szereznie a kitűnő Bragadiru sör kolozsvári és kolozsmegyei képviseletét. Annak ellenére, hogy a Bragadiru sör a bukaresti előkelő tár­saságok kedvenc liüsitő itala s mint ilyen, drá­ga sör, Nagy Miklós azért mégis olyan áron bő­sét ja áruba, mint az erdélyi söröket. Vagyis korsója 12, a pohárnak pedig 8 lej az ára. Meg kell említenünk azt is, hogy a Braga­diru sörgyár az egyedüli Romániában, amely kartéliektől teljesen független. Ez a körülmény a sör kitűnő minőségének és nagy népszerűsé­gének tulajdonítható. A Bragadiru sörrel kapcsolatban meg kell említenünk az alábbi két érdekes epizódot: Madridban az elmúlt év folyamán tartották meg a nemzetközi evési és ivási olimpiászt. Mintegy négy évvel ezelőtt egy philadelphiai asztaltársaság pendítette meg és valósította meg ezt az érdekes nemzetközi versenyt. Az olimpiászt 1930-ban Madridban tartották meg, ahol az ivásnál Don Palbo szevillai cipész re­kordot javított, Bragadiru sörrel. Annakidején rendkívül sokat Írtak erről az érdekes esemény­ről a madridi lapok is. Nem érdektelen azt sem megemlítenünk, hogy a liberális pártnak szerződése van a Bra­gadiru gyárral és a választások alkalmával in­nen szállítják a szükséges sörmennyiséget. (ló­gnék az 1927-es választás alkalmával szintén Bragadiru sört itattak választóikkal. Bármeny­nyire is humorosan hangzik, de nem lehet le­tagadni, hogy úgy Bratianuék, mint Averescu tábornok fényes eredménnyel kerültek ki a vá­lasztásokból. A dicsőség természetesen egyenlő arányban oszlik meg a csendőrszuronyok és a Bragadiru sör között. Sokat lehetne még irni a Bragadiru sörről. Hogy milyen kitűnő tápszer stb. stb. A reklám azonban itt valóban felesleges. Azt azonban még sem hallgathatjuk el, hogy a fogyasztóközön­ségnek mindenesetre kellemes meglepetést je­lent a sörformák ilyen formán történt átala­kulása. Félrevezetik, L@uaj ha „OLLA“ helyett silány utánzatot ajánlanak.

Next

/
Thumbnails
Contents