Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)

1931-06-28 / 143. szám

*Â r ér-----------­XIV. ÉVF. 143. SZÁM. (Tudósítás eleje az első oldalon) Sándor József az egyszakaszos javaslatról A közigazgatási törvény felfüggesztéséről készült egyszakaszos javaslatot először a szená­tushoz nyújtották be és Sándor József a Ma­gyar Párt nevében kért szót. Sándor József a javaslatról a következőket mondja: Az autonómia mellett. A mai Romániában már háromszor talál­koztunk egy-egy közigazgatási törvényhozás­sal- Először az Í923. évi „Egységesítő adminisz­trációs törvénnyel", másodszor „A helyi köz- igazgatás szervezeti törvényével“, 1929-ből; és harmadszor az iménti törvény módosításával, ami nem Válhatott törvénnyé a mult flarla*nen- ti iilészszakban. Az „Egységesítő adminisztrációs törvény“ tárgyalásánál, mely négy hétig tartott, egye­dül képviseltem a magyarságot a képviselő- házban. az akkori 33 szónok közt, a Magyar Párt részéről részletesen és bőven kifejtettem, hogy a mi magyar örökségünk és hagyomá­nyunk úgy közigazgatási, mint egyházi és is­kolai szempontból az államfennség kereteiben az autonómia, vagyis az önkormányzat. És ki­mutatandó eme szellem fejlődését, idéztéül töb­bek közt a nagy angol író Knatchbull Huges- son: The politica evolution of the Hungarian Nation (London 1903) c- könyvéből, hogy: „A magyar alkotmány és közigazgatás nem kivált­ság vagy alaptörvény eredménye, hanem a ma­gában való fejlődés .gyümölcse: az irott törvé nyék és a gyakorlati hagyományok oly össze­tétele. melyhez hasonlót csak Nngybritániában találunk. Magyarország politikai és közigazga­tási intézményei. — úgymond — oly régiek, mint az angoloké.“ És miután az akkori tör­vényjavaslat. ellentét ben a magyar szellem­mel. központosító és elnyomó volt, természetes, hogy nem fogadtam el cs minden erőmből küz­döttem ellene. A régi törvény. Az 19'29-ik évben, midőn névleg ..a helyi közigazgatás szervezeti törvényéről“ volt szó és meggyőződtünk, hogy c törvényjavaslatban sem volt szó valódi autonóm közigazgatásról s a bürokratikus decentralizáció csak topogra.fi- kus. de nem lényegbeli volt, a Magyar Párt elhatározta, hogy a törvényjavaslat el nem fo­gadása jeléiül nem vesz részt sem az általános, sem pedig a szakaszos tárgyalásban és nem asszisztál e mü törvénnyé emelése mellett. És hogy mennyire igazunk volt, kitűnt egyes ge­nerális direktorok velünk szemben való ellen­séges magatartásából; egyfelől a mi régi és nagy községeinknek más nagy községekkel va­ló erőszakos összeolvasztásából, másfelől pedig a polgárság akarata ellenére, némely községek nefe erőszakosan városi rangra való emeléséből, aminő például a klozsmegyei bánffyhunyadi eset; és mindenek felett az interimar bizottsá­gok kínzó és elviselhetetlen magatartásából, melyek az inkvizíció és a pazarlás valóságos fokusai voltak, különösen a székely várme­gyékben. Természetes, hogy visszautasítottuk volna az 1980—31. évi törvényjavaslatot is, mert nem NYÍL a legmodernebb regényujság, minden héten egy teljes, szenzá­ciós regény. - Ára csak 5 lei. AZ ELSŐ SZÁM HOZZA ERDŐS RENÉE legújabb teljes regényét: Őszi Matasd Firenzében Küldjön be bélyegben (i leit a „Keleti Újság“ könyvosztályához és megküldjük az uj regényt. NYÍL! CSAK 5 LEL tapasztaltunk abban semmi haladást a mi au­tonóm és önkormányzati irányzatunk felé, amellyel szemben az egykori erdélyi román nemzeti párt oly bőven és gazdagon élt. És a mi nyelvünknek használati kérdése is oly he­lyeken, ahol e követelményre megvolt a teljes j jogunk, a román szólásmód szerint a lovak húsvétiam és a görögök elsejére maradt. Ledöntik azt a keveset is... I Most Argó tói a.nu miniszter ur takarékossági szempontokra hivatkozva, ledönti azt is, amit mások az imént meghagytak. A mi autonóm szellemünkről van szó, amellyel a mi ezeréves fejlődésünkben összeolvadtunk. És ha miniszter ur a törvény megokolásában „az előbbi törvény- hozások és a román történelmi hagyományok jvilágosságára“ hivatkozik, akkor — fájdalom j— itt két alapelv. két lélektani szükséglet iitkö- t-zik össze, ahol a mi haladó és önrendelkező szel­lemünkből is át kellene venni azt, ami jó. A miniszter ur egyetlen törvénycikkben, melynek j azonban vagy 25 alpontja, vagyis kikezdése van, mint egy tengeralatti finom és veszedel­mes projektillél keresztül fúrja és elsülyeszti az 1929. évi egész törvényt és visszatér az 1925. évire, amelyet akkor minden erőnkkel megtá­madtunk. A nemzeti parasztpártnak 1929-ben nem lévén bátorsága, hogy nyíltan cs őszintén beszéljen az autonómiáról, ime, a félmunka ho­gyan bosszulja meg magát és az clsülyedt hajó roncsai közt vergä­ll iénk mi is szegeny magyar utasok. A prefektus nemcsak politikai, hanem köz- igazgatási szempontból is újra mindenhatóvá válik; az összes közigazgatási egységek taná­csai és delegációi, különböző utakon és módo­kon feloezlattatnak; az interimáris bizottságok tetőfokra jutnak; a megyei delegációk elnökét eltüntetik, a primárok és segédeik visszahívha­tók s a költségvetések határozottan a prefektu­sok, a generális direktort felváltó vidéki fel­ügyelők és a mindenttudó és mindenről gon­doskodó belügyminiszter keze alá kerülnek, íme, ez az a rendszer, amelybe?) Bukarest az az egész ország, hogy annál hozzáférhetőbb legyen az orosz re­pülőgépek számára. Ennek említésénél ne fe­lejtsük, hogy a magyarországi konimiin első ténye is, az évszázados közigazgatás felforga­tása és a polgári kezdeményezés szellemének ledöntése volt. Mi önkéntesen és lemondással nem tudjak levetkőzni soha a hagyományos meggyőződé­sünk fizionómiáját, állunk amellett a tanítás mellett, hogy csak a lelkiismeretek tömegében vagy a tömegek lelkiismeretébem találhatók a jog teremtő elemei. És mi jognemzet vagyunk, akik teremtő elemek akarunk maradni a mi mai országunkban is, e törvényjavaslatot el nem fo­gadhatjuk. Lelkűnkben a mi édes és halhatat­lan eszménkkel fogunk élni továbbra is, amely az autonómia és az önkormányzat. Megkezdődtek a tanácskozások a dunai pbonafelsslegek elhelyezésére (Genf, junius 26.) Az európai termelés és árucsere megszervezésének tanulmányozására kiküldött tíztagú szakértőbizottság ülésén Franequi volt belga pénzügyminiszter a közép- lejáratú hitelek lényegét fejtegette és azt java­solta, hogy állítsanak fel uj nemzetközi pénzin­tézetet, amely középlejáratú hitelekkel segítené elő a pénzszűkében szenvedő államok kivitelét. Layton angol szakértő a szabadkereskedelem helyreállításának szükségességét hangoztatta. Mint minden angol gazdaságpolitikus, ő is a vámoknak a sürgős és általános leszállítását követelte. Duchemin francia szak­értő az ismeretes francia konstruktiv tervről beszélt és a nemzetközileg ellenőrzött ipari kartelek és trösztök sürgős megszervezését ja­vasolta. Poncet francia államtitkár elnöklésével az Európabizottság mezőgazdasági tanácsa is ösz- szeiilt, hogy megkezdje tárgyalásait a dunai gabonafelcslegek elhelyezése és az európai pre- fercnciális rendszer ügyében. Eltemették Kuncz Aladárt (Budapest, junius 26.) Tegnap délután öt órakor temették el óriási részvét mellett a fő­város által a kerepesi temető 21. parcellájára adományozott díszsírhelyre Kuncz Aladárt. A temetésen számos rokon és baráton kivid kép­viseltették magukat az Erdélyi Helikon, Erdélyi kisebbségi újságírók, Ellenzék szerkesztője, Ma­gyar újságírók egyesülete, Magyar írók egye­sülete, Nyugat és Pen-Club, amelyek kiküldött­jei koszorút helyeztek el a ravatalra. A temeté­sen az elhunyt kolozsvári barátai és tisztelői kö­zül is számosán vettek részt. A sírnál beszéde­ket mondottak Kreimer Miklós az Ellenzék, Kós Károly az Erdélyi Helikon, Móritz Zsig- mond a Nyugat, Mohácsi Jenő a Pen-Club ne­vében Schöpflin Aladár a magyar ivók egye­sülete nevében. Kremier Miklós beszédében töb­bek között a következőket mondotta; — Visszavártunk, nem jöttél, eljöttünk mi a sírodhoz. Ellenséged nem volt„ ezer barátod utolsó bucsuüdvözletét hoztuk el hozzád. Er­dély fájdalmát hoztuk el neked, amelyet ezek a szomorú marosmenti füzek reprezentálnak. Hivő lelkek vagyunk, de szeretnénk fellázadni egy fiatal élet öszeroppanásának láttára, ami­kor a Fekete kolostorból épült fehér kolostor negyvenöt köve összeroppant. Dlint emberek j talán megnyugszunk a sors csapásában, de mit I mondjunk a jó barátoknak, a marosvécsi töl- ; gyeknek, a házsongárdi halottaknak, az ódon I házaknak, a virágárusoknak, a koldusoknak, a bűnösöknek? Nem tudunk semmit sem mon­dani: csak sírni, sirni, sírni!... Végül Kuncz Aladárnak egyik tanítványa ; mondott könnyekig megható búcsúztatót. Az í elhangzott búcsúztatók után leeresztették Kuncz .Aladár koporsóját a sírba és a megrendült j gyászközönség kisirt szemekkel hallgatta a gö- J röngyök keserű hullását. Albina 6 enk á fái garanţii! fe©»©ss- vari MENTŐ SORSJEGY hu sásáig! 5: Főnyeremény L. TO. Nyeremények összege L. 4,00®.QOO. fcgész sorsjegy árit 100 lei, íé' s> 11 egy ára 50 lei. Portai magren lelémk Dél ltr— lei portóköltségékrehozzáadandó.Sor-:; egyek kaphatók tőzsdékben, bankokban, üzletekben valamint a Központi Sorsjegy Iroda >n Cluj, Str. Memorandului IS., az uccui árusoknál’ na

Next

/
Thumbnails
Contents