Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)
1931-06-25 / 140. szám
képvisel óhás / BUDÁ?BSÍ ?. Cluj-Kclozzvár, 1?3! junius 25 CtSÖtÖttölk 9 trre 1300 le), félévre 600' lej, negyed évre 300 1*& egy bóra 100 lej, ——J POSTÁUL Rl> IN NUMERAR 24256—927. ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP Seerkcaztöség és kiadóhivatal: Plata Unirii (Filtcfí 4 Teleioa: 5-0», 0-04. Ára 5 lej. XIV. évfolyam i40-ik szám Egyes szám ára 20 füléé. Maniu elvégezte Maniu mindenről lemondott és otthagyta Bukarestet Az erdélyi pártvezér megmásíthatatlan elhatározása megdöbbentette a politikai köröket — Egy sereg magyarázat, amelyek mind a valószínűségre épülnek — Erdély lelkiismeret© szólalt meg — Áverésen követi Mániáit a visszavonulásban Lehet, hogy a Maniu Gyula lemondó levele a legnagyobb belpolitikai eseménye annak az uj Romániának, amelynek mi, erdélyiek is ál- lampolgária lettünk. Annak a belső történelmi folyamatnak, ami kezdődött a mi állampolgárságunk ideutalásával, a hargitaalji falu székelye és a gyalui havas lakója, szenvedőlegesen, vagy cselekvőleg, kicsinyben, vagy nagyban, da részesévé vált s az események, fejlemények következményei valamennyiünk életére ráhárultak. Különböző reménységekkel és igen különböző kilátásokkal jöttünk át az uj határok mögé s Maniu Gyula volt az erdélyi föld lakói között az, aki a legnagyobb boldogságot, a legnagyobb reménységet s e lelki elragadtatás érzéseibe begőngyölten a legnagyobb feladatokat is hozta magával. A nagy ország megadatott a nagy földterületnek az ideitólésével s az Ítéletben kimért országra rá kellett építeni azt az államot, mely garanciája kell legyen vaiameny- nyiünk nyugodt, bizalommal eltöltő boldogulásának s amelynek szilárdan kell állania az uj történelem kiszámíthatatlanságai előtt és a párizsi békemii büszkeségeként. Roman ember, magyar ember, vagy akárki, de erdélyi azt érzi, hogy a megnyert országterületen az áll«mépltés nem emelkedett erre a szilárd magaslatra, joggal gondolhat Maniu Gyulára, kinek vállaira a történelem ama boldog nemzeti érzés tarisznyájában ránekezitette a feladatoknak is és a felelősségnek is a terhét. Nem is annyira azért, amit mint ember cselekedett, hanem sokkal inkább azért, amit az első helyre emelkedett személye az ügynek szolgálatában képviselt. Az állami létnek csak egyetlen egy célja, értelme és jogosultsága van: boldogítani a polgárait. Ha más irányba kormányozzák az állami életet, ha más célok érvénsre- sülései törnek előre, akkor az események tömkelegének valamelyik zugában ott rejtőzik a pandora-szelence lappancsának a nyitja, arait nem elszánt kezek, vagy bűnös kezek rándíthatnak Jel, hanem felpattan az erkölcsi törvényekbe ütközés nagyságának súrlódásából kiégő elektromosság erejéből. Ez a szegény Erdély nem látja még az állami épületnek azokat az oszlopait, amelyek a boldogság hajlékát emelnék valamennyi itt élő nép, mindnyájunk fölé s az oszlopok magasba rakásához hordott téglák nem a fegyelmezett erkölcsi nagy cél tudatos részletmunkájának az eredményei, hanem az egymásba beletaposó torzsalkodás eszeve- szettségónek és a népeket egymásra uszító gyűlöletnek. Ne mondja senki, hogy Maniu Gyulának az elhatározása nem ilyen átgondolások és megérzések mélységéből forrott volna ki. Ha ő, — aki nem ad indokolást — mást mondana, akkor is bevilágít ennek a hatalmas emberi lépésnek lelki előzményeibe a pszichológia törvényszerűsége. Akik köznapias sértődöttségeket, vagy egyéni hiúság taktikázó játékát keresik okadatokként, azok nem veszik figyelembe egyfelől a kornak, amiben élünk, a lényeges eseményét, nem tudják, vagy nem akarják megítélni az ő cselekedetének jelentőség-nagyságát. És nem akarják meglátni, vagy megbecsülni azt a nagy egyéniséget, amelyhez fogható alig van a román államférfiak sorában. Mert Maniu Gyula — bármilyen politikai hibákat és felelősséget sodoi\ az utóbbi idők históriája az ő nevének rovására — mégis képviselt valamit, ami mcsz- szire nyúló bizalomszálakat font köréje: az egyéni élet tisztességét, a jó szándék becsületességét és a nyugati civilizációban kitisztult társadalmi ideálok fogalmainak elszánt tiszteletét. Hinni kell róla, hogy ő olyan államfalakat akart ide, a megvalósult régi reménységeinek széles kontúrvonalaira felépíteni, amelyre a (Bukarest, junius 23.) A bukaresti politikai körök nagy megütközéssel fogadták a Maniu Gyula visszavonulásának hirét. A hir tegnap éjjel bejárta a román fővárost és sokfelé izgatottan tárgyalták a várható következményeit. A külföldre is gyorsan elrepült a hir s tegnap már a nyugati nagy lapok is foglalkoztak vele, a román belpolitika nagyjelentőségű eseményével. Általában úgy fogják fel a legtöbben Bukarestben a Maniu elhatározásának magyarázatát, hogy a kormányzási diktatúrával szemben foglalta él a visszavonulással a leghatható- sabh tiltakozó álláspontot, de vannak körök, amelyek ennél sokkal nagyobb jelentőségűnek Maniu Gyula a következő levélben jelentette be Míhalachenak a- visszavonulását: Bukarest, 1931 junius 22. KEDVES M1CHAIÁCHE UB! A junius 20. és 22-én megtartott pártvezetőségi iilcsen volt szerencsém bejelenteni, hogy elhatároztam a politikai élettől való visszavonulásomat és ezzel kapcsolatban lemondásomat benyújtottam a nemzeti parasztpárt, valamint az erdélyi és bánáti szekciók elnökségéhez. Mély megindulással vettem az ön és többi vezetőkollégám hozzám intézett kérését, hogy álljak el lemondásomtól. Sajnos, a kérelmek nem tudják megmásítani azt az elhatározásoleghatártalanabb büszkeséggel terelheti rá a győztes nyugati nagyhatalmak figyelmét: ime, a mi nagy müvünk. Az itt lezajlott politikai harcok dúló köznapiasságának kicsinyes indulata kavarodásai között elkeveredett az ő idealizmusa. Tíz esztendőn át azt a sorsot volt kénytelen viselni, hogy birkózott az urnamanipulációs őrmesterekkel s bizott az ő cselekvési erejének a rengető erejű felszabadulásában. Az egyéni érvényesülés számára megjött a felszabadulás, de az ügyet nem tudta magával felemelni a megvalósulásnak még a lépésenként való haladás biztosított útvonalára sem. Cselekvéseiben . csak a tétovázás jutott ki osztályrészéül s a lábai elé dugdosott akadályok közötti bukdácsolás mindaddig, mig féltek erejének misztikus nagyságától. A misztikumot leszaggatták s a megtört erősség elé odaállították a magasba font, tövises drótsövényeket. Megtehette volna, hogy behódol mindazoknak a követelményeknek, amiket a bukaresti érvényesülési feltételek szabnak egy jelentős párt vezére számára, ha a kicsinyes emberi hiúságnál, vagy bántódottságnál nem vállalt volna egyebet. Van-e elég politikai érzék Bukarestben arra, hogy az ő lépésének a jelentősége ki tudjon emelkedni a személyekre menő vádaskodások kavargásában? Mert a Maniu levele akármitart ják a Maniu lépését. Vaida Sándor ugyanezt a lépést tette meg még az ősz elején s a két erdélyi vezető román férfiúnak ez a magatartása Erdélyre tereli a figyelmet. Maniu lemondott a pártvezérségről, képviselőségről s már el is utazott szilágymegyei kis birtokára. Hogy milyen mély okok irányították ez elhatározását, azt bizonyltja az is, hogy semmiféle magyarázatot nem ad s úgy a bukaresti, mint a külföldi ujsá-girók kérdései elől kitért. Ellenfelei közül többen kicsinyes okokat emlegetnek. Tény az, hogy Maniu Gyula otthagyta Bukarestet s csak annyit mondott, hogy lelkében a román nemzeti párt tradícióit meg fogja őrizni. mat, amelyre hosszas és érett megfontolás után jutottam. Visszavonulási elhatározásom rövid idővel külföldről való visszatértem után érlelődött meg bennem, közbejöttek azonban a. választások a•' *:j törvényhozóházak megalakítására és U9V gondoltam, kötelességem megtartani posztomat a nehéz harcok idején, hogy pártunk erősségéről és jelentőségéről, valamint arról a bizalomról, amellyel a közvélemény irántunk viseltetik, az ország javára még egyszer bizonyságot tegyek. A választások pártunkra nézve kedvezően végződtek, most tehát semmi sem akadályozhatja meg elhatározásom teljesedését. (Folytatása a második oldalon.) lyen más szavakat s akármilyen semmitmon- dást tartalmaz, azt mondja: ami ott történik, az nem az, amiért ő boldog reménységgel vállalta annak idején a felelősséget. Annak, ami történik és ahogyan történik, nem akar a cselekvő részese lenni még ellenző kritikával sem. Maniu Gyula bevonult azoknak a szenvedő részeseknek, azoknak az erdélyi román falusiaknak a sorába, akik nem akartak még szavazni sem. Ahova kevesebb feltűnésnek a keltésével már visszavonult az ő régi leghivebb bajtársa, Vaida Sándor. Azok, akik örülnek azon, hogy két nagy akadály, két harcos erő félreállott az útjukból, nem tudják, mennyi veszedelem vigyorog az örömükben. Azok, akik egyik napról a másikra elfeledhető leszereplést látnak ezekben a visszavonulásokban, nem tudják értékelni az erdélyiség tényező-nagyságát. Azok, akik csak két kimagasló embernek a politikai tevékenységből pihenni térését hiszik és látják, nem tudják, hogy mit hoztak át Maniu Gyula és Vaida Sándor magukkal a régi im- périum alatti Erdélyből. Nagy vétókiáltás ez a, szerény sorokba foglalt levél és messzire süvöltő figyelmeztetés, amely az egész romáp közvélemény magábaszállását igényli. Ilyennek látjuk, ezt olvassuk ki belőle es várjuk a hatást. *» (Z, L> Levél a visszavosmlásról
