Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)
1931-06-15 / 132. szám
XIV. ÉVF. 132. SZÁM. Tfía minőén feláron, üégelaöás, nincs maradás Tjogyan fett a kolozsvári „cseresznye“ vásárdót „nye“ vásár ! Cseresznyevásár... Volt idő, amikor nyári vásárnak hívták. A legújabb neve cseresznyevásár. Ezt is csak a pogácsás tudta megmondani. Sőt, azt is megtudtam, hogy a szombati országosvásár csak abban, az esetben cseresznyevásár, ha sikerül. Ha nem sikerül, akkor a vásárosok kissé száraz humorral — „nye“ vásárnak csúfolják. Szombaton Kolozsváron csak „nye"-vásár volt. Az országosvásár megbukott. A rossz konjunktúra miatt a cseresznye férget kapott. A vásárosok az üzletre ráfizettek. Megolvastam: összesen tizenhárom sátor volt a fő- téréh. Szerencsétlen szám. Hossz kabala. Tizenhárom sátor és öt vásárló... Az emberek még csak elsétálnak a sátrak előtt, sőt itt—ott meg is állnak. De csak két méter távolságban a sátrak előtt. Félnek, nehogy komoly vevőnek tartsák. legtöbb sátorban pogácsát árulnak. Tordai pogácsát. Az igaz, hogy a tordai pogácsát nemcsak Tordán, hanem ma már az összes erdélyi városokban készítik. Valamikor kitűnő üzlet volt. Pogácsát mindenki bőven vásárolt. Ma a pogácsosok jövedelme is veszedelmesen megcsappant. Sok a kiadás — kevés a bevétel. Megállók az egyik sátor előtt. Egész napi bevétel — hatszáz lej. — Mennyi volt erre a kiadás? — kérdem — Vámot fizettem nyolcvan lejt, helypénzt negyven lejt, az áru kiszállítása száz lej s más apró kiadások. Felmegy összesen háromszáz lejre. Mi marad ebből? — Bizony nem sok, •— mondom a kétségbeesett vásárosnak. Elpanaszolja még, hogy kolozsvári lakos és sehogy sem fér a fejébe, miért kell neki vámot fizetni? A Tordai utón van az üzlete, onnan jön a főtérre és mégis vámot fizet. Nem akar kifogyni a panaszáradatból. Sérelmezi azt is, hogy Kolozsváron csak egy sátrat szabad felállitani, holott a többi városokban a pogácsások három-négy sátrat állítanak föl. — Minek három sátor, mikor egyből is alig árul valamit? — Ja, a három sátorra szükség van a konkurren- cia miatt. A kis jövedelem háromszorosan mégis több, mintha egy sátorban árulunk. Miki Maus a legjobb áru. Nagyon sok a sátorbazár. Látható és kapható itt minden! Repülőgép, tóthmuzsika, viaszbaba, színes gumilabda, nadrágtartó és Miki Maus. Ez utóbbira különösen buknak az emberek. A bazáros a gummiból ké szült ötletes Miki Maus-t a kezében tartja és azzal irányítja a vásárlás menetét. Egy Miki Maus hatvan lej. Ma ez a divat s ezt vásárolják a legjobban. A vásár különben itt is pang. Alig akad vevő. A kereskedő azt mondja: „A bazári árunál a legnagyobb a rizikó...“ — Miért? — Mert itt nagyon sokat lopnak. Nincs az a vizsla szem, amely eléggé vigyázzon a gyerektolvajokra. Most is két bazáros, egy nő és egy férfi egymással veszekszik. Kartellt kötöttek, hogy vigyáznak kölcsönösen az áruikra, önagysága nem vigyázott. Egy szines gummi- labdát pillanatok alatt elloptak. — Hol járt a nagysád szeme! — kiáltja dühösen a mérges bazáros szomszédnöjo felé. — A legényeken édes. Mert vásárlók nálam nincsenek. Magának folyton habzik a szája és cludva- rolja tőlem a vevőket. Pfuj, nem szégycli magát! ... — Még maga áll az erdő felöl? A szines labda eltűnt. Maga csak pfujol és elfujta a szines labdámat!... Végeladás, nincs maradás így tart a határvillongás, de a figyelmemet egy nyolcéves gyerek visító hangja vonja magára: — Végeladás, nincs maradás. Három szappan tizenöt lej, ma minden féláron, gyerünk, gyerünk, végeladás... Oly hasitó fájdalommal sir a kisfiú hangja, hogy nagy csoportosulás támad előtte. A szappanok bizony gyöngécskék, de az emberek szive is gyönge. Megesik a szerencsétlen gyereken. Egyre-másra vásárolják az olcsó szappant. Néhány méterrel odébb egy bukaresti ügynök kiabál: Megcsinálhatja mindenki a szerencséjét. Minden második sorsjegy nyer. Egy sorsjegy ára öt lej. Ide, ide, az olcsó Iorga-sorsjegyre! ... Itt i* nagy a csődület. lorga elnöklete alatt jóté- konycélu sorsjegyakció működik. A legnagyobb nyeremény száz lej, de minden hatodik sorsjegy legalább busz lejt nyer. Emitt szentképeket árulnak. Egy öreg vásáros veszekszik a vevőkkel. Egy fiatal leány alkuszik egy kis szentképre: „Adja ide tizenöt lejért.” — Megmondtam, hogy az utolsó ár húsz lej. A leány erre elmegy. Az öreg utána kiált: Jöjjön csak vissza, szivem. A leány bizakodó tekintettel visz- szatér. — Ide adja tizenöt lejért? Es már veszi a zsebkendőjét, hogy bogozza ki belőle az utolsó tizenöt lejt. Az öreg vásáros azonban nem enged. — Húsz lej az utolsó ára. — Ez az utolsó pénzem... — Akkor vegyen vele pirositót... I.órika, a planétás kakadu. A vásár főérdekessége Lórika, a fehér szerencsemondó kakadu. A kis állvány mellett sáppadt asszonyka áll. Az állvány fölötti rúdon pedig büszkén gubbaszt tollászkodva Lórika, a szerencsemondó kakadu. — Tessék, bárki megtudhatja a szerencséjét. Férfiak hat lej, lányok négy lej, gyermekek két lej! — a planétás nö. A planétást különösen fiatal leányok veszik körül. Boldogan olvasgatják a kis cédulát, amely úgy látszik mindenkinek jót mond, mindenkinek szerencsét jósol. Aki huzatott, még senki sem bánta meg. Lórika iizletes nyugalommal nézi a szerencsevásárlókat és vagy igent bólint, vagy nemet. Ami alatt azt kell érteni, hogy a planétás nő húzás előtt megkérdi Lórikát. beleegyezik c a kihúzott planéta átadásába, vagy nem. Lórika először rendszerint nemleges álláspontra helyezkedik, ami a planéta iránt növeli a bizalmat. Magam is húztam egy planétát. Lórika, a fehér ka kadu kétszer is bólintott a húzás után, tehát a jövendölés biztosan be fog teljesedni. íme a plánéta ilyeneket mond: „Az isteni bőség fogja környékezni. A szerencse egy pillanatra sem tágít oldala mellől. (Vigyázat, most egy ravasz kitétel következik.) Nemsokára alkalmasint örökséget kap, melyre számított bár, de még se vegye bizonyosnak. (Ennek a kakadunak na őse biztosan diplomata volt, mert olyan ravasz kétértelműséggel beszél, hogy már magam sem tudom, hogy is állok ezzel a szerencsés örökséggel?) Bármibe fog, minden sikerül majd önnek, de nem szabad elbizakodnia magát. Csillagzata hoszu élettel kecsegtet, ajnely tele lesz a legtisztább örömmel és fellegtelen boldogsággal. (Néhány jelentéktelen sor elhagyása után igy folytatja:) Habár ön ed- digelé néha but is látott és szenvedésre virradt, ezért pe keseregjen, mivel szerencséje rövid időn teljes fényben felragyog. Az emberek csodálkozástól eltelve fogják szemlélni az ön nagy bpldogságát... Es igy tovább. Hat lejért ilyen pompás szervírozott szerencse igazán olcsó. Hálás vagyok Lórikának. Délután négy órakor indult volna meg javában a vásár, de hatalmas zápor zuhogott végig Kolozsvár fölött. Elmosta a cseresznyevásárt. Az egyik sátoros bánatosan énekelte: — Zápor mossa a takaróm fehérre... így fest a cseresznyevásár 1681 év nyarán ... (—ÍP«.) Motociklin Lipcséből Afganisztánba, Stratil-Sauer a lipcsei egyetem földrajzi Intézetén, asszisztens, de a háboruutáni nyomorúságban nem jut hozzá, hogy földrajzi ismereteit idegen világok közvetlen szemléletével mélyítse el. Ezért elhatározza, hogy különböző német cégek kereskedelmi képviseletével elindul a legsötétebb Ázsiába. Útja a Duna mentén vezet (szimpatikus szavakkal Magyarország irányában), aztán a Fekete-tenger mentén halad végig Törökországon;, mulatságos esetek közepette motoroz végig Örményországon, északi Mezopotámián cs Perzsián át Afganisztánba. Itt azonban megreked az útja. Egy szerencsétlen, véletlen folytán — motorjától megbokrosodik egy afgán katona lova s a katona erre lelövéssel fenyegeti az utast, aki erre önvédelemből lelövi azt — afgán börtönbe kerül. Hónapokig tartó börtönélete olyan élményekkel gazdagítja, aminöltre fehér embernek még nem nyílt alkalma: belelát az ázsiai népek lelke legmélyére. Hosszas „törvényszéki“ tárgyalások után, amelyekbe különböző világpolitikai, diplomáciai érdekek szólnak bele, halálra ítélik, de Amanullah végül megkegyelmez neki s Stratil-Sauer drámai útja ezzel véget ér. A pompás felvételekkel kisért könyv most jelent meg magyar nyelven Dante kiadásában. Címe: Az afgánok fogságában. 15 évig kofferok, busmannak és kf rület1 főnököI? köző/i. Mecklenburg! dragonyos volt Angebauer, amikor jóval a világháború kitörése előtt az afrikai német gyarmaton lázadás ütött ki a hererók között, önkéntesnek levitték a fiút s a lázadás leverése után földet kapott ott lenn. Csakhogy a német katonákkal, egyidejűleg a német beamter is letelepedett a gyarmaton s rövidlátó kicsinyeskedésével kölöncnek akaszkodott az arcuk verejtékével fáradozó telepítők nyakába. Valami marhapasszus miatt Angebauernek is meggyűlt a baja az afrikai német „hatósággal“, elárverezték a holmiját s ettől kezdve Angebauer mint „rideg betyár" élt Afrikában: vándorolt ide oda; ha lehetett, kereskedett, ha muszáj volt. cscmpészkedett. Jóbarátságban élt a „vadakkal“ és borsot tört a beamterek orra alá. Kalandorélete közben persze egészen másnak ismerte meg az afrikai életet, mint ahogy a hivatalos utazók és források azt leírják. A háború után, a versaillesi szerződés értelmében, az angolok elkobozzák a birtokát, amelyért majd a német kormány fog kárpótlást adni. Berlinben évekig járja a hivatalokat;, végül az infláció kellős közepén megkapja pénzét; három pár virstlire telik belőle. Ekkor ül le az Íróasztala mellé, hogy megírja ennek a másfélévtizednyi afrikai kalandozásának érdek- feszítő történetét. Angebauer könyve „Ovambo" cimmel most jelent meg magyarul Dante kiadásban. aeaAeaeAAWVvvivvwvwvvvv Péterbe, mint erélyes követelődző Hogy a Z a m a k o zab-maláta tápszerkészitmé- nyiink milyen kitűnő eredménnyel alkalmazható anyatej hiányában csecsemők és később gyermekek felnevelésénél. anpgk bizonyságául szolgáljon a sok közül sut alanti levél: A Krompecber tápszergyár tekintetes igazgatóságának Budapest. Fivérem, dr. Nagy' Béla kisfiát, Nagy Péterkét, kinek anyja szülés közben elhalálozott. születése első napja óta én nevelem. A kisfiú most egyéves és én úgy érzem, hogy ez alkalommal tartozom önöknek azzal, hogy igaz hálám kifejezésével tudomásukra hozzam, hogy az egész esztendő alatt a Krompecher-félc Zaniako milyen páratlan segítségemre volt a kisfiú felnevelésében. A gyermek minden egyéb tápláléknál jobban szerette. gyönyörűen fejlődött tőle és az egész év alatt soha semmi baj sem volt az emésztésével. Midőn pedig hat héttel ezelőtt egy pattanásokozta infekció következtében súlyosan megbetegedett, a lázokozta teljes étvágytalanságában az önök Zamako-ja volt az egyetlen táplálék, amelyet mindig szívesen elfogadott, úgy hogy sikerült a betegséget legyőznie és uj erőre kapnia. Most már újra régi erejében van és változatlanul erélyesen követeli a „Zamako“-ját. őszinte hálám kifejezésével maradok igaz tisztelőjük Budapest, 1930. julius 1. Wolf Imréné dr. Nagy Anna. A „Zamako“-ból kóstoló mintát, valamint „A csecsemő gondozása és ápolása“ cimü tanácsadó könyvecskét, — amely különösen fiatal anyák részére nélkülözhetetlen — bái'kinek ingyen megküldi a Krompecher- tápszergyár romániai főraktára: „Gea“-Krayer S. A., Timişoara. I. Ásványvizek királya a BL'ZIÁSI PHÖNIX viii. — Kapható mindenütt.
