Keleti Ujság, 1931. május (14. évfolyam, 97-120. szám)

1931-05-08 / 102. szám

to XIV. ÉVE, m, SZÁM, ecmmstm ma A gazdaközönség figyelmébe! 1 Még alig volt 1—2 meleg napunk és máris többizben fordult elő jégeső. Kolozsvár környé­kén, Ajtón vidékén, valamint Erdély több más helyén elég nagy jégeső esett, ami ha még nem is okozott nagyobb kárt, bizonyára meg fog is­métlődni. A tél folyamán ugyanis kevés csapa­dék hullott le és szakértők szerint ilyenkor na­gyon jeges esztendőre lehet számítani. 'Nem győzzük eléggé a gazdaközönség figyelmébe ajánlani, hogy a folyó évben fokozottabb mérv­ben gondoskodjék terményeinek jégbiztosi túsá- ról, mert a mai súlyos gazdasági viszonyok mellett, ha a termést a jég megsemmisíti, a gaz­da még súlyosabb viszonyok közé kerül, amit a csekély biztosítási dij fizetésével elkerülhet. Azt is tudja minden Öntudatos magyar gazda, hogy a kisebbségi sorban élő magyarság bizto- sitóvállalata a „Minerva“, amely társaság a többi biztosítóintézetekkel szemben sokféle igen jelentős engedményt ad a gazdaközönségnek, te­hát nemcsak magyar fajunkkal szemben köte­lességünk a biztosítást itt feladni, hanem első­rendű érdekünk is, mert itt nemcsak kevesebb dijat kell fizetni, de kár esetén is sokkal előnyö­sebb feltételeket is kap a biztosított fél. Saját érdekükben hívjuk fel tehát olvasóink figyel­mét a Minerva Biztosító intézetnek lapunk köz- gazdasági rovatában leközölt különös kedvez­ményeire, amit tanácsos figyelemmel elolvasni, még mielőtt a más társaság ajánlatát a gazdák aláírnák. [HOSALOM É5MÉ5ZET (*) Az unitárius irodalmi társaság pályáza­tot irt ki János Zsigmond fejedelem életrajzá­nak megírására. Az Unitárius Irodalmi Társa­ság dr. Ferenczy Géza elnök adományából a kö­vetkező pályázatokat irta ki: 1. Megírandó Já­nos Zsigmond erdélyi fejedelem élet és jellem - rajza. E pályamű dija 12.000, azaz tizenkettőezer lej. Pályázati határidő 1932. május 1. 2. Három- ezerötszáz, azaz 3500 lej pályadijat tűz ki unitá­rius vonatkozású történelmi elbeszélésre, versre, vagy festményre. E pályázat határideje 1931. szept. 1. Pályázatok géppel, vagy idegen kéz­írással és jeligés levél. kíséretében adandók be a kitűzött határidőig S. Nagy László főtitkár­hoz, Cluj-Kolozsvár, Cal. Victoriei 37. A pálya­dijak a bírálat alapján egy, vagy több munká­nak is kiadhatók. A pályázatokon bárki részt vehet, amennyiben a kitűzött feltételeket szem előtt tartja. Kolozsvár, 1931. február hó. Vári Albert elnök h. S. Nagy László főtitkár. (*) Az Erdélyi Helikon májusi száma hat első köz­leményében az ifjú erdélyi szász irók müveiből és a szász népművészetből ad mutatót. A folyóiratnak ebben a részében D. Ernest Jeckelius rövid vezető cikket ir az ifjú szász irodalomról. Heinrich Zillich két versét Kosz­tolányi Dezső fordította magyarra. Otto Fölbe rí h „Há­rom áttörés“ című Erdélyről irt cikke, Ervin Witt- stock „A kövémeredők rendje" cimü novellája. Misch Orend „Az erdélyi szászok népművészete" ctmü cikke. Heinrich Zillich „Mihály a koldus" cimü novellája és több kép, mümeUéklet teszik ki a folyóiratnak a szász irodalomról és népművészetről szóló részét. A föréezben ezeken kívül Oláh Gábor portrévázlatát „Debrecen“- ről, Körösi László „A Henderson Building" cimü kis regényét, Kodolányi János novelláját, Lakatos Imre ta­nulmányát, Szombathy Szabó István és Bartalis János verseit találjuk. Berde Mária nagyobb cikkben ismer­teti John Chinezu könyvét az erdélyi magyar irodalom­ról. Lakatos Imre Bartók Béláról ir, A Szemle rovatok­ban Molter Károly, Hunyady Sándor, Ligeti Ernő, Re­ményi József, Kós Károly, Szén telek.v Kornél, Dsida Jenő, Joó Tibor és mások írtak kisebb-nagyobb cikke­ket, Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal. A MAGYAR SZÍNFAL MOZIMŰSORA: Csütörtök délután 3, 5 és 7 órakor: Talu, fiszak- csa­logánya. (Hatalmas , hangos filmdráma, egy eszkimó >hös és egy fehérasszony harca a szerelemmel és a ha­lállal. Rendezte Allan Dwan.. A főszerepekben: Leone Uhic, Robert Frazer, El. Brendel. Ezenkívül hangos kí­sérő műsor és a legújabb hangos Fox-hiradó.) Csütörtök este 9: Jabotinski előadása. A ROMAN OPERA MŰSORA. Péntek, május 8.: Szevillal borbély (V. Chfeidsanu fellépésével). 1 Vasárnap, május 10. (délután): Népünnepély. Hétfő, május 11: Rigoletto (V. Chicideanu fellépé­sével). Szavanként ...............4L Vastagbetüvel - - - - 8 L Legkisebb apró, 10 szó 40 L Állástkeresoknek 1 szó 3 L Vastagbetüvel - - - - 6 L Kizárólagosan csak vasár­napra leladott apróhirdetés 25 szásalékkal drágább Díj előre fizetendő APRÓM1RDETESEK CSAK PORTÓBÉLYEGGEL ELLÁTOTT JELIGÉS LEVELEKET TOVÁBKITLJAíK ti [ItVelczís lfégé a dalnak I — ■■ Még semmi hírt sem kaptam. Elfelejtett? Sok csók. ORCHIDEA kölni kapható IIIBfiA illatszertár, Strada Jor- ea (volt Jókai u.) 5. New-York mellett. fláfe-ifítcl S záras körtefarönköt veszek. Címet a ki­adóba kérek. H a föl és olcsön akar főzni vegye meg az én „Szakács­könyvemet“ irta Dr. Szentpétery Lajosné 800 kipróbált recepttel és igen sok illusztráció­val minden háztartásban nélkülözhetetlen. — Fia­tal háziasszonyok, gaz­daasszonyok és szakács­nők helyes útmutatója ez a könyv a konyhaművé­szet minden agában. Tartalmazza a levesek, sültek, főzelékek, tész­ták. krémek, fagylaltok és minden ételneinüei gazdaságos, kitűnő és könnyű elkészítési mód­ját. Zöldségfélék, befőt­tek eltartási és befőzé3i módját is. — Kapható minden könyvkeréska- désben é6 Tordán a ki­adónál: Füssy József könyvkereskedésében, fűzve ltH) Lei diszkötés- ben 130 Lei J utányosán eladó há­zas telek, 2 uccára nyilló fronttá', üzlethe­lyiséggel, autóbusz meg­állónál. Megtekinthető Pata u. 154. E gy 4 lámpás rádió nagyon Jutányos áron eladó. Cim: Köves- pad u. 15. K omplett báló eladó. Főtér 22, II. emelet. P arfüméria berende­zéssel átadó és egy Wertheim-kassza eladó. Cim a kiadóban. ÜtéstKeres S offör mechanikus több évi praxissal állást keres vidékre is. „Mechanic“ jeligére a kiadóba. E gyedülálló kedé­lyes, fiatal urinő va­gyok, elhelyezkedést ke­resek egyedülálló, vidé­ki urnái mint házveze­tőnő,any ahelyettes, vagy titkárnő, irodai gyakor­latom van. üdülő beteg mellé, esetleg mint uti- társ is elmennék. Ko­moly elhelyezkedést ke­resek. Megkeresést a kiadóba „Otthon“ jeli­gére. unkát, szolgálatot keres Jó erkölcsű székely férfi boltban, vállalatnál, kertben, gaz­daságban. vagy bárhol, ahol jó, odaadó, erős munkabírásra van szük­ség Jó információk. Ér­deklődést a kiadóhiva­talhoz kérek és bárhol jelentkezek. (gyógyszertárba, • vagy drogériába állástkerespárévi nagy­városi gyakorlattal bíró nő, pénztár kezeléshez is ért. „Bárhová“ jeligére. F armaţi bőröndösüz- letét áthelyezte Unió ucca 12 szám alá az ud­varba, hol mindenféle utazó cikket és javítá­sokat elvállal jutányos áron. T emesvári közép­bank megfelelő kép­zettséggel. gyakorlattal és anyagi garanciával rendelkező ügyvezető Igazgatót keres. Rész­letes kimerítő ajánlatok „Vezérigazgató“ jeligé­vel az ABC hírlapíródéba Temesvár küldendők. A sétatéri Kioszkba jó megjelenésű fiatal­emberek pincér mun­kára felvétetnek. Je­lentkezni lehet déle­lőtt 11 órakor a Kioszkban. fffttiwKift'gaBW'i' ■ 'imp NYUGDÍJASOK FIGYELMÉBE!! Könnyű munkával (aquisitio) jó kereste juthatnak. Cim a kiadóhivatalban. NYUGDÍJASOK FIGYELMÉBE!! K eresek két szoba konyhás lakást azonnalra. Címeket a ki­adóba kérek „Azonnal4 jeligére. B útorozott szoba ki­adó. Értekezni Str. Romei. (Eperjes u.) 42. MINDAZOKNAK, kik magukaé gyen* géknek és kimerülteknek érzik, a »I «C ni #E@ferdt ad. Vérképző, izomerősiéő, ictegerő-siéa, étvágygerjesztő és élénkítő _ szer. — Kapbaéó a gyógyszertárakban, vagy, a készítőnél: FABRITIUS GUIDO „M EDVE“ gyógyszerára, Nagyszeben—Sibiu K iadó két szoba kony­ha, mellékhelyisé­gekkel, ugyanott iparos­nak üzlethelyiség. Şir. Paris 60. T ajklmérésnek al­kalmas kis üzlethe­lyiséget keresek azon- nalra a belvárosban. — Ajánlatokat «Azonnal, olcsó bérrel“ jeligére a kiadóba kérek. ■Jázaspár keres raá- ■■ jus 15.*ére olcsó bú­torozott szobát, ahol főzni is lehet. Cimet a kiadóba kér „Állandó lakó“ jeligére. H árom szoba konyhás lakás központban, irodának is alkalmas, elegánsan bútorozva, v. üresen kiadó. Értekezni Calea Victoriei (Kossuth Lajos u.) 44., I. 18. K iadó belvárosban 2 szoba konyha, mel­lékhelyiségekkel gyer­mektelen házaspárnak azonnalra. Bocskai tér 2 szám. K iadó bolthelyiség la­kással, továbbá mo­dern kisebb nagyobb raktárhelyiségek. Érte­kezhetni BognárcsSzán- tónál, Regele Ferdinand 70 szám N agy üzleíhelyíság hladó a Cslca Reg. Ferdinand SS a szám aíaít. Bővebbet Continentale Kern és Társai, Str. Reg. Maria 21, í. emeleti irodában. Alkalmi célokra is kap­ható. • N agyon szép újon­nan festett, parket- tezett, kapualatti bejá­rattal két s/.ép egészsé­ges szoba, vízvezetékkel szobában, garconnak, vagy ügyvédi irodának, törvényszékkel szemben azonnai átadó. Cim Hon­véd u. 5, ügyvédi iroda. Ä zonnal elfoglalható egy, vagy két szo­bás irodahelyiségek, ki­válóan alkalmas ügyvé­di, vagy orvosi rende­lőnek, Cal, Reg. Ferdi­nand 8 számú házban kiadók. — Értekezhetni ugyanott, Sipos haris­nya üzletében. Nyaralásra Dónáth utón 1 bútorozott, különbejáratu szoba ve­randa használattal kia­dó. Azonnal elfoglalható. Cim a kiadóban. C sinosan bútorozott szoba állomás köze­lében azonnalra kiadó. Teleki u. 9. A S'arfdá müvirágké- szitési tanfolyamét nyitottam. Jelentkezni lehet az Iparművészeti Szalonban, Piaţa Unirii. 5, az udvarban. n-ao » aövedeímező házínmnfia mindenki részére a BŐVÜL“ gyorskötőgépün­kön. — Előképzés nem szükséges. A kész árut megvesz* szűk. Kérje még ma dij mentes pros­pektusainkat. „ROYAL“ ;; Gyors-Kötőgépek, MEDQVES 7. számú póstaiiók J ó házikoszt kapható kihordásra is. Teleki ucca 9­D r. Mátyás Ákos rendelőjét áthelyezte Calea Victoriei 34 (volt Kossuth Lajos ucca) alá. Rendel d. u. 2—5. Hirdesse! a Keleti Újságait Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. körforgóján Cluj-Kolozsvár Str, Universităţii (Egyetem-u.) 3, Telefoni 6SÍI áSfo

Next

/
Thumbnails
Contents