Keleti Ujság, 1931. május (14. évfolyam, 97-120. szám)
1931-05-18 / 111. szám
XIV. ÉVF. 111. SZÁM «gü. -. «mm -.-srrr; !■»«»«»«■ täsx^SSf&afc 17 A brassói 24-es honvéd csodálatos karrierje Doktorrá, avati&k Ferencz Ignácot, a háborúban megvakult székely honvéd-tizedest /Budapest, május 16.) Harminckét-har- minchárom év körüli ember ül előttem. Az arca egészséges, telt; vidéken lehet ilyen derűs, mindig mosolyra kész arcokat látni. De a keze, melyen három ujjnak csak a csonkja látható, tétován mozog, szemét fekete pápaszem takarja s mikor bejött az ajtón, úgy vezették karonfogva. Mert Ferencz Ignác, illetve szombat déli egy órától már Ferencz Ignác dr.: vak■ Ezer- kilencszáztizenhétben, egy szép májusi napon, vesztette el látását az orosz fronton, mint öt gimnáziumot végzett, egyszerű tizedes, s most, tizennégy évvel később, itt ül előttem izgatottan. Ötpercenként tapogatja ki furcsa, kis őrá ján az időt s egyre szaporábban mentegetődzik: — Bocsánat, uram, de ma egy órakor kezdődik a doktorráavatásom! Mert igen, szombaton délben avatták az államtudományok doktorává Ferencz Ignácot, az egykori vak tizedest s az ut a Narajovka melletti gránátrobbanástól a budapesti központi egyetem díszterméig: hosszú egy kicsit. Tízszer, százszor is megroppanhat alatta az ember, az is, aki két szemével látja a világot s mégin- kább az, aki a keze tapogatásával olvassa a leckék sorait s akiben az élet látható ^szépségei csak' mint utolérhetetlen illúziók kísérjenekEzt az utat, enek a derűs arcú, csikmegyei vak székelyembernek a megpróbáltatásokkal és emberfölötti erőfeszítésekkel telt ntját akarom itt most elmondani, mig a galíciai gránáttölcsértől a doktori oklevélig eljutott. Gránát robban a Narajovka mellett Ferencz Ignác egyszerű székely szülőktől 1898-ban született a csikmegyei Csikménaságon s elvégezve a gimnázium öt osztályát, a háború alatt, tizenkilencéves korában bevonult a brassói 24-es honvédekhez katonának. 1916 november 12-én már kint is volt az orosz fronton s hat hónapon keresztül, ezredével együtt, dobálták őket a galíciai dombok között ütközetről - ütközetre. Nem panaszként mondja ezt, csak hogy megjárta ő is, mint látó ember is, alaposan a Kálváriát. A hat hónapon keresztül soha semmi baja se volt, még egy karcolás se érte s már azt hitte, hogy különös kegyeltje lett a szerencsének s az egész háborút épségben csinálja végig. Ezt hitte, mig csak el nem érkezett az 1917-ik év májusának végzetes 12-ike. Holies nál, a Narajovka-folyó mellett áüóharcban voltak ekkor s hetek óta nem mozdultak a Csapatok se előre, se hátra. Alig volt napokon keresztül valami komoly harcnak nevezhető megmozdulás, egy-két puska pukkant, néha gránát robbant szinte unaloműzőnek s itt-ott egy-egy percre gépfegyver csörgött. De ezt megszokták már s azon a szomorú emlékű május 12-én is csak mosolyogtak rajta. — Délután volt, — meséli, arcát az ablakon besütő napnak tartva, Ferencz Ignác, — gyönyörűen sütött a nap, a mezőn, lent a völgyben, a gránátoktól megkímélt helyeken már javában bokrosodott a fű s mig elnézegetve, ezen gondolkoztunk, az orosz állások felől egyszerre csak erősödni kezdett a tüzelés. Puskatüz szólt, darálni kezdtek a gépfegyverek, ágyuk vakkan- tottak, hát mi is nekidőltünk a fegyverek agyának s alaposan feleselgetni kezdtünk velük. — Ott álltam a fedezékben s tüzeltem. Ami ezutén következett, pillanatok alatt történt s ma sem tudok pontosan számot adni róla. Huhogást hallottam: gránát jött. Megismertem a hangjáról. Kicsit lehúztam a fejem. A következő pillanatban közvetlen közelből iszonyú dörrenés üvöltött, lángtenger zúdult el a szemem előtt, hasitó fájdalom tépett át a szemeimen, valami beretvaéles siivöltés vágott át a balkezem ujjain, nekivágódtam a fedezék falának s pillanat alatt fájdalmas sötétségbe borult előttem a világ. Kicsit lehajtja a fejét. — Megvakultam, — mondja csöndesen. Kórházrói-kórházra a látásért — Nekivágódtam a fedezék falának — ismétli meg az előbbi mondatát, — s pajtásaim azonnal liozzámugrottak. Az volt az első kérdésük: — Látsz? — Nem — mondtam nekik, — semmit sem látok. Talán a jobbszememmel valami derengést. Segítsetek hátramenni. Karonfogtak és elindultunk. Olyan zsibbadt volt minden tagom, mintha órákig lettem volna mozdulatlanná kötözve s bár elszoritottálí a csuklómat, balkezem levágott három ujjából (gránátszilánk vágta le), folyt a vér és az arcom is csupa seb volt, mert apró vasszilánkokat vágott bele a felrobbant gránát. Azt az érzést, amit akkor éreztem, sohase fogom elfelejteni... Kicsit megpihen, megigazítja orrán a pápa szem nyergét, egyet mosolyog, mert hát hiszen ma a doktorráavatásának napja van s mindez csak rossz régi emlék s folytatja: — Hátraértünk a kötözőhelyre, bekötöztek- Aztán este továbbszállitottak hátrafelé. Ott két napot feküdtem, anélkül, hogy orvos látott volna, meri az orvosok mind el voltak elől foglalva a friss sebesültekkel. Azt mondják, nagy ütközet támadt az első vonalban s rengeteg volt a sebesült. így lehetett, mert egyre érkeztek a szállítmányok. A második nap végre or- yost kaptam. Az elvette a szememről a kötést s állt előttem egy darabig szótlanul. Az volt az érzésem, hogy valami nagyon jóarcu, fiatal orvos lehet. Idegen nyelven beszélt. De akkor már nem éreztem a derengést sem a jobbszememen. Koromfekete volt körülöttem minden. — Strybe kerültem. Ott magyar orvosok kezeltek s tiz nap alatt begyógyultak az arcom sebei. Ungvárra vittek innét s itt a huzatos barakkórházban még szemgyulladást is kaptam. Tiz napig ez ellen kezeltek. Aztán elindult velem a vonat s május 23-án megérkeztem Budapestre. Itt szemorvosok kezeltek soká, Blas- kovics professzor, de hiábavaló volt minden próbálkozásuk. Nem láttam. 1917 októberében átvittek a hadigondozó kórházba, ahol ifjú Imre József tanár ur, a hires szemész, kétszer is megoperált. Mikor a második operáció után talán egy hétre levették szememről a kötést, csaknem elszédültem az örömtől. A jobbszememmel nemcsak a fényt érzékeltem akkor, hanem tárgylátásom is volt. Reszkettem az örömtől. Kikisértottem magam a városba s megállva az uccákon, láttam, hogy a kirakatokban ég a fény s hogy valami tárgyak az üvegek mögött ki vannak téve a lámpák alá. Sóhajt. — Azt hittem, meg vagyok mentve. Átkerültem a hadivakok intézetébe, innét az állami Hzemkórbázba, ahol Blaskovics professzor megint megoperált és — itt gondolkodik a régi indokolás szavain, megfogja két ujjával a homlokcsontját — igen: „előre nem látott komplikáció“ miatt a meglévő látásomat is újra elvesztettem. '1920 februárja volt akkor. Ferencz Ignác dr. — Újra feneketlen sötétségbe merültem hát — meséli tovább Ferencz Ignác szomorú élet- történetét — s hogy ismét embert faragjak magamból, nem volt más eszközöm, csak a tapintásom. Már 1918-ban megtanultam a hadivakok intézetében a pontirást s azon a napon, mikor éreztem, hogy ismét beborultak a szemeim, elhatároztam, hogy ennek a pontirásnak segítségével küzdőm be magam a dolgozó emberek közé— Tanulni kezdtem. Beiratkoztam a budai Mátyás király-gimnázium hatodik osztályába s pontirással legépeltem magamnak az összes tankönyveket. Egy barátom felolvasta nekem őket, én meg gépeltem. Bizony meglehetős nehezen ment a tanulás, hisz ugyanannyi idő alatt körülbelül csak egyliarmadát tudtam elolvasni annak a szövegnek, amit látó ember elolvas, de kitartotttam s 1924-ben a VlI-ről s 1926-ban a Barcsayuccai gimnáziumban érettségiztem. 1926 karácsonyán. Akkor nyomban beiratkoztam a jogra s ott ugyanúgy csináltam, mint a gimnáziumban. Pontirással legépeltem az összes jegyzeteket s úgy tanultam. A következő évben már alapvizsgáztam, aztán kollok- válgattam, ez év február 6-án letettem az első, április 28-án a második szigorlatot s most avatnak államtudományi doktorrá. — De ez már nem érdekes — mondja. — Nem kellett hozzá semmi más, csak csöndes szívósság. Feláll. Kitapogatja az óráját. Félegy. Sietve készülődik. — Bocsásson meg, most mennem kell! * A központi egyetem dísztermében látom viszont. Ott áll a többi avatandó között a dobogón. Aztán a nevét mondják, egy barátja ka- ronl'ogja, elvezeti a hossza zöld asztal elé. Egymásután fognak vele kezet a professzorok. — Doktorrá fogadom! — hallik egymásután. — Doktorrá fogadom! A világtalan volt honvédtizedes keze len tenyérről tenyérig, homlokán ieszes a bőr, fekete szemüvegén csillámlik a nagy ablak miniatűr képe s arca olyan, mint aki a beteljesedés igéit hallgatja. n. s. Fizetés* képtelenségeket gyorsan egyeztet HIRSCH DáVID Brassó St« Portü (Kapu-utca) 31. Megbízhatói: gái ól 35 év óta előnyösen ismert. Ipa igazol vány os kereskedelmi ügynök. i
