Keleti Ujság, 1931. május (14. évfolyam, 97-120. szám)
1931-05-11 / 105. szám
ZIV. ÉVF. 115. SZÁM. 13 Úti levél 1. fBudapest, május hó.) Itt bolyongok... Körutak, házak, sokaság. Elfutó és nem belémka- paszkodó képek. Szorongó érzéssel megyek, úgy futok. Világszép város. Sorsom fonalát bogozgatom hozzád (még csak gondolatban). A rohanó képeket akarom megállítani, állj meg, szelídülj meg, fényesedj let, esitiya aszfalt. Házak tömegében megyek, idegenes-idegenüU Ismerőst, kedvest keresek. Amott egy virágzó fa. Szeretném, ha ezer virágzó cseresznyefa nevetne rám egy erdélyi domboldalról. Egy délnek néző verőn, mint a mesében, állna ezer szép, gyönyörű fa. Egy erdélyi költőinek — ezer szép virágos fája ott állna a tetőn, bérces szép országban. Ezer élő fája, mint ezer kivirágzott, szent, magyar vers. Megyek. Testi lábaim visznek. Nem tudom, hová, mer rét Az a pici fonál, nem tudom, hová kapaszkodjon legbiztosabban, hogy ott megállhasson, talajra akadjon és táplálékra leljen? Az a pici főfiái.., — 'Az ön versfonala virágokkal van teletűzdelve. A hosszú sorok... úgy képzelem... egy margaréta, egy harangvirág... Ez Erdély, ugyebárt A hegyek, a mezők és a vasutak kanyargása a vizek mellett. Nincs több tizenkét órájánál, hogy itt vagyok Budapesten és már csöpp Erdélyemhez visszaszállnak gondolataim, mint Kedveshez. Házak líőzött, zúgó tumultusban, délelőtt a körutőpi egy ember szivemnek szegezte a fentieket és felelnem kellett. — Igen, ez Erdély, a mi szép Erdélyünk. Virágos bölcső és virágos temető. A hosszú és rövid verssorok: az élet, ahol a gondolat és szív virágai vetnek halálos lobot. De fejtsük le a virágokat, a mezei álom-virágkoszorut, ami életünkre és az egész Erdélyre ráborul s megmarad a rideg, makacs és tervszerű küzdelem az életért. Mi mind borzasztó nagy harcot vívunk az életért, olyan nagyot, hogy már nagyobbat nem lehet, csak az a szerencse, hogy bírjuk. — Szinte látom az ekeszarvát két kezében, amint az anyaföldet szántja, ön az egyetlen szántó-vető erdélyi költő... — ügy van. Tényleg ebben a tekintetben egyetlen vagyok az erdélyi költők között. Tanári oklevelem van és most pár hold földön gazdálkodom Tündérországban. Igaz, annyit sem termelek, hogy két embernek s egy gyermekiek 8 néhány tyúknak elegendő szemes ele- sége legyen. De azért az összeomlás után hazajöttem, mert minden talpalatnyi tündérföldet nemzeti vagyonnak képzeltem, melyet talpunk alól ki nem szabad engednünk. — Ésf — És? Sajnos, azóta folyton hátrálunk. Valami láthatatlan nagy Rém: életharc, eszi ki lábunk alól a földet. E rémmel szemben mind hátrább szorulunk, igaz, lassan, harccal, de egyszer csak — gondoljuk, — mégis megállunk és onnan felépítjük újra tündérházikónk. — Más gazdasági ággal foglalkozik? — Méhészkedem. Vegyes virágmézet termelek. Tehát joggal mondhatja nekem mindenki, hogy virágos és édes az életem. De mondjon ön valamit e városról, az életről, emberekről. Valamit. Újat. Csodát! Tegnap, mielőtt elindultam, egy fájóslábu lovon lovagoltam az erdő felé. Kövek között, patak medrében mentem, ahol szegény ló, hiába vigyázott, minduntalan megütötte fájó sebét. A seb vérzett és az én szivem is megsajdult minden biccenésre. Lám: lovagkor. Erdélyi költő •.. Itt is mindenütt véres sebét látom a világnak — Ám, kiderült, hogy nincsenek csodák. Se Budapesten, se Berlinben, se Newyorkbun. Az emberi agy leg fenségesebb szüleménye a repülés se csoda, kétezer évvel ezelőtt már élt, a lélekben és szándékokba^!. Semmi se csoda, még a rádió se, a holdrakéta se. A csodák lent mairanminnrTTW) mnmum«-S. S,V \vSi Xy.^vvS •Vb/ • : • '/. , v , '1 EGYEDIM .1 FPAN CIA radtak Erdélyben, egy egyszerű mezei virágban, anl/nak finom szövetében, porzójában. Egy ezerméteres hegyet se tudnának megépíteni olyanénak, amilyen, földdel, sziklával, erdővel, mert nincs meg hozzá a kellő türelmünk és kitartásunk. Pedig ezen fordul meg minden. Ezer éjen át kellene dolgozzunk egy remekművön, de az ötszázadik napd(n abbahagyjuk. A városi emberek felhőkarcolókat építenek. Én nem rajongok értük. A városi épületek közül legjobban szeretem a nagy hidakat és csodás templomokat. Különösen a nagy hidakat, melyek átíveljek a horizonton és országtól országig, embertől emberig, lélcktől lélekig elérnek. Az én lelkemben is félétült e percben egy tündén nagy hid, mely szép Erdélybe elvezet■ Aranyos angyalkák szaladgálnak rajta----------eszembe jutott, fel kell ásnom otthon csöpp kis kertet és be is kell vetnem viola-maggal, rozmaring-virággal — egy olyan csöpp kis kertet — itt nyil- ván bérpalotát építenének reá, én bevetem zabbal, lucernával, aranyszínű zabbal s kékvirágu lucernával — kék bánattal. —------eszembe jutott, hogy iO kas méhem is otthon maradt gondozatlan, most kirepülnek, Égetett kukoricalisztet kellőne kiszórnom nekik és kitennem meleg itatót. Uj kaptárokat is kellene szegeznem, gyalulnom jövendő rajok részére... s aztán otthon maradt néhány kor hadi méterfám az erdőn, rossz árkokban, melyeket nem vitt el a gyenge tél. Beleöltem a pénzt (versek árát?) most uj költség kell, emberekkel kicipeltetni, hogy a fuvarosok hozzáférjenek — és igy megy el, nyúlik mindenfelé a Eid, tündér i nagy hid és igy szedegeti magához ideér« kezesem első napjában e bájos (baljós!) terheket, hogy legyen mit cipelnem végig e városon. Bartalis János. A Budapesti Nemzetközi Vásár taríEma s!a££ látogassa saeg a finombőráru különlegességek üzletét: BUDAPEST, IV. ÁPPOMYi-TÉR 5. Úti bőröndök, necesserek, retikülök, szivar- és cigaretta tárcák, mindennemű bőr- diszmüáruk dús választékban.
