Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)

1931-04-24 / 92. szám

í? MISZET (*) A Nővédelmi Hivatal most vasárnap es­te fél 9 órai kezdettel, közkívánatra megismétli a piarista-gimnázium dísztermében a „Képek a magyar dal történetéből“ c. előadását, melyet március hó folyamán oly nagy erkölcsi sikerrel mutatott be. Itt kéri fel a kedves szereplőket a rendezőség, hogy vasárnap d. u. 6 órakor ponto­san jelenjenek meg a teremben. (*) Az „Ellenőr“ nj száma. Tóth Sándor or­szágosan olvasott politikai, közgazdasági és kri­tikai lapjának, az „Elíenőr“-nek uj száma a megszokott nívós, változatos tartalommal és szép kiállításban tegnap jelent meg. Az uj szám tartalmából kiemeljük az alábbi cikkeket: Nél­külünk nem lehet országos kérdéseket megolda­ni, Az erdélyi irodalom tarlóján, Romániában nyolc kartell működik, Ibolya ur a közgazdasági vizeken, őszinte szavak a kolozsvári magyar színházról, A cementkartell uzsorája. Kritika a Transsylvania Bank mérlegéről, Pázmándy Dé­nes: Bethlen Gáborról, A drága sör, Egy erdélyi család fantasztikus kétmillió fontos öröksége, Levélféle Ligeti Ernőhöz, Four a szerkesztő úr­ról stb. Rendkívül gazdag a lap közgazdasági rovata, amely vállalkozót, kereskedőt, gyárost egyaránt érdekel. Az Ellenőr kiadóhivatala, Str. Gh. Baritiu 7., bárkinek készséggel küld mutatványszámot. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI. Szentgy0rjryna.pl előadások a színházban. Ma, csü­törtökön két előadás lesz a Magyar Színházban. Mind­két előadást mozihelyárakkal tartják meg. Délután fél 3 órakor Az okos mama clmü brilliáns operettujdonsá- got adják, amely a szezon egyik legnagyobb sikere volt. A főszerepeket Poór Lili, Kertész Manci, Komár Ju­liska, Földényi, Tompa, Ihász, Réthely, Selmeczy, Fü. löp alakítják. Este ugyancsak mozihelyárakkal a Ci­gányszerelem cimü örökszép operettnek lesz a reprize, a főszerepekben Karácsonyi Illyvel, Kertész Manóival, Szabó Icával, Nádorral, Réthelyvel, Leőveyvel, Selme- czyvel, Fülöppel. A család esze, mozihelyárakkal. Péntek este mozi­helyárakkal, B. bérletes előadásban kerül színre a leg­újabb nagy vígjáték-siker, A család esze. A kitűnő da­rab hatalmas sikert aratott a premiéren s nem kétsé­ges, hogy most is zsúfolt ház fogja végignézni az elő­adást. Érdekes, hogy Jób Dániel, a budapesti Vigszin. ház igazgatója is leutazik Kolozsvárra, hogy az együt­tesnek ezt a produkcióját láthassa. A darab vezetösze- repeit most is Komár Juliska, Szentgyörgyi Mária, Be­nes Ilona, Földényi, Fekete Mihály, Lantos, Fülöp, Sel­meczy alakítják. Hétfőn este: Az éjjeli menedékhely, a három mun- kásdaiárda fellépésével, az irodalmi munkásctklus záró­estje. Oc-sdabár! Mozihelyárakkal! Uj attrakciókkal! Szom­baton este! Péntektől uj műsor: A repülő asszony és Rin-Tin-Tin, az élő, számoló, beszélő kutya. Ma, csütörtökön fut utoljára a Magyar Színházban a kettős vigjáték-müsor, a Rapid szerelem és Nászhajó. Holnap, péntektől, uj pompás pre- rniére-müsor: „A repülő asszony“, 8 felvonásos attrakció, a főszerepekben Ruth Elder, a hirne vés óceán-repülőnő és Richard Dix-el kerül be­mutatásra, ezenkívül szenzációs mutatványai­val fellép a filmmüsor keretében Rin-Tin-Tin, a beszélő, számoló és olvasó csoda farkaskutya. Előadások pénteken: 3, 5 és 7 órakor, szombaton és vasárnap: 5 és 7 órakor. Helyárak: 20 és 10 lej. Ma, csütörtök délelőtt 11 órakor matiné: A gyáva hős: Harold Lloyd. Ma délelőtt 11 órakor matiné lesz a Magyar Színházban, műsoron a közkedvelt Harold Lloyd legmulattatóbb burleszk vigjátéka, „A gyáva hős“, 8 felvonásban, pompás kisérömüsor. Helyárak: 15 és 10 lej. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Csütörtök délután fél 3: Az okos mama. (Mozihely­árakkal.) Csütörtök este 9; Cigányszerelem. (Operettrepriz, Karácsonyi, Kertész, Szabó Ica, Nádor, Tompa, Ihásszal. 40. A. bérlet, mozihelyárakkal.) Péntek 9: A család esze. (Újdonság. 40. B. bérlet, mozihelyárakkal.) Szombat délután fél 3: Süt a nap. (Ifjúsági előadás, mozihelyárakkal. Bevezeti: Finta Gerö tanár.) Szombat este 9: Csodabár. (Karácsonyi, Kertész, Nádor, Földényi, Ihásszal. Uj nemzetközi attrakciókkal, mozihelyárakkal,), BIOI xzr. tvF. n. szám. ilium—mu ii i um i ii Hinni Szombat este 11%: Ihász Aladár szinliskolájának vlzsgaelöadása, mozihelyárakkal. Vasárnap délután fél 3: Ferike, mint vendég. (Új­donság, Poór Lilivel, mozihelyárakkal.) Vasárnap este 9: Szibill. (Operettrepriz, Karácso­nyi, Kertész, Szabó, Nádor, Tompa, Ihász fellépése, mo­zihelyárakkal.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA: Csütörtök délelőtt 11 órakor matiné: A gyáva hős. Főszerepben: Harold Lloyd. Helyárak: 15 és 10 lej. Csütörtök délután 5 és 7 órakor nagy kettős műsor: Rapid szerelem. Vígjáték 7 felvonásban, a főszerepek­ben: Chester Gonklyn és George Bancroft. A Nászhajó, Annie Nichols regénye filmen, 7 felvonásban. A fösze. repekben: Ruth Taylor és Jammes Hall. Helyárak: 20 és 10 lej. Pénteken 3, 5 és 7 órakor premiere: A repülő asz- szony, attrakció 8 felvonásban, a főszerepekben az óceánrepülő Ruth Elder és Richard Dix. Továbbá a filmmüsor keretében fellép az élő Rin-Tin-Tin, a szá­moló, olvasó és beszélő kutya. Helyárak: 20 és 10 lej. Szombaton és vasárnap délután 5 és 7 órakor: A repülő asszony, attrakció 8 felvonásban. A főszerepek­ben: Ruth Elder, a hírneves óceánrepülönö és Richard Dix, továbbá fellép a számoló, beszélő, zeneértö, csoda kutya, Rin-Tin-Tin. Helyárak: 20 és 10 lej. A ROMÁN OPERA MŰSORA. Csütörtök, április 23. (délután): Hoffmann meséi. Péntek, április 24.: Lakmé. Vasárnap, április 26. (délután): Rigoletto. húgainak fehérítésére és tisztí­tására nincs jobb és ismeretesebb szer, mint a párisi Géllé Fréres fogpép és fog szappan. Ezen okból az egész világon a fogorvosok többsége ezt ajánlja. Társasutazás a párizsi Nemzetközi Vásárra és a Gyatmatügyi {Kolozsvár, április 22. Saját tud.) A Keleti Újság hagyományos sikerű és rendszeresített társasutazásainak során társasutazást rendez május—junius hó folyamán Párisba, a Párisi Nemzetközi Vásár és a Gyarmatügyi Kiállítás megtekintésére. A francia főváros még akkor is különös vonzóerővel bi^ mindenki részére, akkor is a külföldiek találkozóhelye, ha nem tömöríti történelmi nevezetességű falai közé a világkirakat jellegével bíró Nemzeti Párisi Vásárt és az internacionális jellegű Gyarmat­ügyi Kiállítást, amelyek egzotikumai külön él méríyt fognak nyújtani a látogatók részére. A párisi társasutazást három csoportban szervezzük meg: Az I. csopprtban kereskedői’, iparosok, a; gazda sági és pénzügyi élet képviselői vehetnek részt, akiknek alkalmuk lesz megismerkedni a francia ipari termelés viszonyaival', az egész világra kiterjeszkedő kereskedelmi hálózatával, gazda­sági és pénzügyi struktúrájával. A II. csoportban fő- és középiskolai taná­rok és tanulók, intcllektueleh vehetnek részt, akiknek alkalmuk lesz megismerni közvetlen és személyes tapasztalatokból Franciaország és Párizs kulturalkotásait, szépművészeti és iro­dalmi intézményeit. A TII csoportbaji a romániai orvosok^ és gyógyszerészek vehetnek részt, akiknek módot nyújtunk a világhírű párizsi és franciaországi orvosi és vegyészeti laboratóriumok, polyklini kák megtekintésére és közvetlen kapcsolat ki­építésére a franciaországi és párizsi egészség­ügyi intézményekkel, valamint azok vezetői­vel. Bármely csoportban való részvételre je­lentkezni lehet május 10-éig, a Keleti Újság uta­zási osztályánál, a Hermes kolozsvári menet­jegyirodánál és Hegyesi L. gyógyszerésznél, Kolozsvár, Str. luliu Maniu (v. Szentegyház ucca) 34 szám alatt, aki évek hosszú során át élt Párizsban és-aki az orvosok és gyógyszeré­szek csoportjának megszervezését végzi. Bármely csoportban a részvételi dij Kolozsvártól—Párizsig és vissza gyors­vonat Ili. osztályon 15.000 lej, gyorsvonat II. osztályon pedig 18000 lej. A részvételi dij ellenében utazási osztályunk megszerzi a kollektiv útlevelet, az összes szük­séges vízumokat, Párizsban elsőrangú polgári- szállodában 14 napig elszállásolást és 14 napig teljes ellátást, napi háromszori bőséges étkezést nyújt, továbbá a résztvevők kézipodgyászának a pályaudvarról a szállodáig és a pályaudvarra való szállítását eszközli, fizeti, autócarta kirán­dulásoknál a viszonyokat és a nyelvet ismerő vezetőket ad és fizeti az összes borravalókat és a programban felsorolandó látnivalók belépő­díjait. A társasutazás részletes programját a na­pokban közöljük. A kiránduláson résztvevők útjukat egy napra Budapesten megszakítják, ahol megtekintik a Budapesti Nemzetközi Min­tavásári, a visszautazás alkalmával pedig Géni­ben, vagy Zürichben tartanak leinapos pihe­nőt. ÁH BROS i, RSCHER&C0 AlUD-JUD-ALBA TAVASZI ÜLTETÉS MÉG UKüHBTAÉCtliA mivel a riigyfakadás késik 1 NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS! KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK l Mcs totster akar vásárolni, ne sajnálja az utat Marosvásárhely- Brassó-, Szebenbe, és tekintse meg bútorgyár nílnla­raktára!.

Next

/
Thumbnails
Contents