Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)
1931-04-24 / 92. szám
Z7F. FFF, 9t. SSSJX. ' WHillliili Hl ilnl li I ............. 'TTTI lapok szerint a parlamentet a jövő hét elejére összehívnák, mivel előreláthatólag Iorga nem kapja meg a bizalmi szavazatot, ekkor történik meg majd a feloszlatás. A Lupta szerint a kérdéssel kapcsolatban konfliktus támadt egyrészről Iorga, másrészről Argetoi&nu és Manoilesca között. A két miniszter legutóbbi királyi andienei&ján a parlament feloszlatását kérte a királytól anélkül, hogy Iorgától meghatalmazásuk lett volna erre. Iorga kijelentette, hogy az intervenciót meg nem történtnek tekinti, mivel ő nem adott arra felhatalmazást. A minisztertanács kijelölte az ti; prefektusokat Ma délután 3 órakor minisztertanács volt, amely meghallgatta Argetoianu pénzügyminiszter expozéját a pénzügyi helyzetről, majd folyó ügyeket intézett el. A minisztertanács összeállította az uj prefektusok listáját, amelyet valószínűleg holnap terjesztenek a király elé aláírásra. A tartományi igazgatókat illetőleg az Ade- verül közli, hogy Iorga miniszterelnök Hoisescu moldvai tartományi igazgató lemondási kérvényére a következőket irta: — A lemondást elfogadom, egyelőre azonban nem intézkedhetem a továbbiakat illetőleg, mert nem döntöttünk még, megmaradnak-e a tartományi igazgatóságok. A tartományi igazgatók kiváló munkát fejtettek ki, amelyre az ország érdekében — más helyen — szívesen reflektálnék. Az erdélyi tartományi igazgató feltétlenül távozik, A tartományi igazgatók és prefektusok lemondásával kapcsolatban különböző hírek kerültek forgalomba. Annakidején, amikor a Miro- nescu-kormáüy lemondott, természetesen benyújtották lemondásaikat, de újból megbízták őket az ügyek továbbvitelére. Iorga miniszter-, elnök tárgyalásokat folytatott a nemzeti parasztpárttal állítólag arról is, hogy megtartaná a jelenlegi tartományi igazgatókat. Tegnap Moldovan Valér dr., erdélyi tartományi igazgató táviratilag bejelentette, hogy minden körülmények között fentartja lemondását. Munkatársunk kérdést intézett Moldovan Valér dr.-hoz, aki egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni e kategorikus lemondásának különleges okairól. fi mmMrüái törvényszék feltünéstkeltő ítélete felmentette Pop tasnddf főorvost (Tudósításnak eleje az első oldalon^ jainak előszobáiban. Nagyon Össze voltak szövődve az ő utjai a nemzeti parasztpártóval s a német nép láthatta, hogy mi volt az eredménye az ő lakájpolitikájának. Most, hogy az államtitkárságot egy másik kormány ajánlotta lel számára, Brandsoh Eudolf kést Volt elfordulni attól a Maniutól, akihez addig annyi hűséget mutatott, amennyit talán maga Maníu is túlságosnak tartott. Ha Brandsch Rudolfot csak a személyi tör- tetés vezérli és minden más magasabb szem-1 pojnt mellékes emellett, akkor rá nézve mindegy, hogy mit határoz a német párt vezetősége, a felajánlott állást el fogja fogadni, annak ellenére is, ha a német párt ezt nem tartja kívánatosnak s annak ellenére, hogy a kisebbségek irtózni fognak az ö működéitől. Nem lehetetlen, hogy a német párt nem fog döntést hozni, hanem már csak tudomásul veszi a Brandsch Rudolf befejezett vállalkozását. Ebben az esetben is, sőt, bármilyen határozat esetében, bizonyos, hogy a német párt és a német nép bizalmatlanul fogja nézni Brandschnak a működését és oka lehet a német népnek arra, hogy féljen tőle. Brandsch a német párt egységének ügyét nem viseli szivén úgy, mint a német nép és ha ő pártbontó lépést csinált a múltban, akkor a párt elsimító határozattal igyekezett az ő lépését látszólagosan fedezni. Bitay Árpid a miniszterelnöknél. Bitay Árpád dr. szerda délelőtt érkezett Bukarestbe és a délután folyamán megkísérelte Iorgával felvenni az érintkezést. A miniszterelnök éppen a miniszterelnökségen volt és onnan távozóban találkozott Bitay dr.-ral, akit arra kórt, hogy az ügy megbeszélése végett pénteken a lakásán keresse fel- Bitay Árpád kijelentette az újságíróknak, hogy az állásvállalásról nem nyilatkozhatik, mert még a miniszterelnökkel sem beszélhetett, de ha vállalkozásról van szó, inkább a közoktatásügyi minisztériumban vállalna teljesen politikamentes szerepet. Iorgához közelálló körök különben akcióba kezdtek, hogy a kisebbségi államtitkárságra román embert neveztessenek ki. Manoilescnt kizárta a nemzeti-parasztpárí. A nemzeti parasztpárt vezérlő bizottsága a Manoilescu üggyel kapcsolatban szerdán a következő kommünikét adta ki: # — A nemzeti parasztpárt vezérlő bizottsága Mihalache indítványára a pártból egyhangúan kizárta Manoilescu Mihályt. Politikai körökben nagy szenzációt keltett Mihalache magatartása. A volt belügyminiszter ugyanis az ülésén hatalmas vádbeszédet mondott Manoilescu ellen, amelynek részletei még nem szivárogtak ki. Hasonló éles magatartást tanúsított Mironescu is. A kommüniké nem indokolja a kizárást azért mivel az ülésen többen kérték, hogy a Ma- noilescu-ügy személyi részleteit egyelőre ne hozzák nyilvánosságra. A kizárási határozat ellentmond azoknak a híreknek, melyek szerint megegyezésről tárgyalna a párt a kormánynyal. Az első konfliktus Iorga és kormánya között. Bukarestben újból arról beszélnek, hogy az uralkodó még mindig nem mondott le arról a gondolatáról, hogy a pártok közötti ellentéteket elsimítsa. Különösen nagy szerepet szán a király ebben a tekintetben annak a gazdasági tervnek, amelyet még a Mironescu-kormány készített el, és amelyhez Iorga az összes pártok hozzájárulását akarja kérni. Argetoianu ebben a tekintetben már ki is kérte állítólag a Dúca véleményét. Általában minden jel arra mutat, hogy Argetoianu közeledik a liberálisokhoz, amely párt iránt, kijelentései szerint, érzelmei a régiek. A parlament feloszlatásának kérdésében még mindig nem döntött az uj kormány. Egyes (Nagyvárad, április 22.) A nagyváradi törvényszék szerdán tovább folytatta Pop Nieolae dr. tasnádi főorvos bűnügyének tárgyalását. A kedden délután kihallgatott tanuk legnagyobb részben az orvos ellen vallottak. Különösen súlyos volt Oltean Anna, Topán Ioanné nővérének vallomása, aki szerint testvére halálos ágyán elmondotta neki és Mátyás Mátyás dr.-nak, hogy Pop dr. t;iltott műtétet hajtott végre rajta. Salagian Demeter, Topánná fivére, határozottan állítja, hogy a nővére felkereste őt és pénzt kért tőle, amivel Pop dr.-hoz menjen. Szerda délelőtt az orvosszakértők kihallgatására került a sor. Kernbaeh dr. egyetemi magántanár kijelenti, hogy mind a négy esetben a halál oka fertőzés volt. Hossu dr. kolozsvári törvényszéki orvosszakértőnek az a véleménye, hogy Kardosné hajtotta végre magán a műtétet. Ha valóban Pop dr. lett volna az, aki mind a négy asszonynál a kezdeményező lépést tette volna meg, — folytatta —- akkor azt mondanám, hogy az orvos a hibás. De az asszonyok mind betegek voltak és részben maguk is hajtottak műtétet magukon végre és igy inkább azt mondhatom, hogy bal- szerencse játszott közre. Ezután a perbeszédekre került a sor. Ilié Petru ügyész feszült érdeklődés között emelkedett szólásra. Hangoztatta, hogy teljes objektivitással nyúl az ügyhöz. Hosszú működése alatt sokszor megtörtént, hogy teljesen meg kellett változtatnia véleményét, mert a tárgyalás során nem látta bizonyítottnak a vád egyes pontjait. — Ami azonban ezt a pert illeti, — folytatta emelt hangon — ennek folyamán megfigyeltem azt a szívósságot, amellyel a vádlott tagadott és megfigyeltem azt, hogy a védőügyvédek hogyan akartak belekapaszkodni egyes tanuk vallomásaiba s olyan ártatlan embereket, akik elvesztették feleségüket, vagy rokonukat, tanukból vádlottakká akartak tenni, annak a bizonyitgatásával, hogy az illetők zsa« rolást követtek el. Én igaz és őszinte embereknek tartom ezeket a tanukat. Lehetetlennek tartom, hogy egy egyszerű falusi ember, aki órákon át a bíróság előtt áll, valamelyik keresztkérdésnél bele ne essék valamilyen ellentmondásba, ha nem mondot tteljesen igazat. Meglepett az a szép szolidaritás is, amit az orvosi társadalom mutatott. Bár csak ilyen mértékű volna az egyetértés a társadalom más osztályai között is, akkor az ország sokkal jobban haladhatna előre. Az ügyész ezután az orvosi kötelességek szigorú betartásának szükségességéről beszélt és kitért a magzatelhajtás problémájára, A törvény a magzatelhajtást bünteti, azonban kétségtelen, hogy ilyen esetek mindig lesznek. Az anyagi helyzet, lelki körülmények és egyéb okok egész tömege játszik itt közre. Sorra vette a négy halálos esetet és a tanuk vallomása alapján azt állapította meg, hogy szerinte Pop dr. bűnössége mind a négy esetben bizonyítva van. Különösen súlyosbító körülmény a Dunka Anna szülésznővel való kapcsolata. Az is gyanús, hogy az orvos pénzbeli kárpótlást adott az asz- szonyok rokonainak és a temetési költségeket is ő viselte, végül pedig különösen súlyosbító az is, hogy az egyik ügy aktái valamilyen módon elvesztek a kolozsvári bíróságnál. Példás büntetést kér a vádlottra. A délutáni tárgyaláson a védők azt hangoztatták, hogy semmit sem sikerült az orvosra rábizonyítani. Az ügyész ezután a magzatelhajtásra vonatkozó vádját elejti és csak gondatlanságból elkövetett emberölés vádját tartja fenn. A biróság egy órai tanácskozás után fél 10 órakor hirdeti ki az Ítéletet, amely Pop Nicolaet felmenti, mert nem-látja beigazoltnak a vádat. Az ügyész , az ítéletet megfelebbezte. Egészen INGYEN utazhat április 29 és máius 9-ike kö- ífff K1 US HfP a menetjegyek árából ezen időközben I zött bármikor Kolozsvárra, HUBia IS. ;-,o százalékot elenged a C. F. R. és a különbözeiét behozhatja magának, ha Összes harisnya, keztyü, kötött- és rövidáru, valamint uridivat szükségletét az olcsóságáról közismert cégnél szerzi be. — Figyeljen a címre és föRPAfit >• •'> cégre, mert „SIPOS“ üzlet csak egy van.