Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)
1931-04-22 / 90. szám
to mnmmßa^b XIV. ÉVF. 90. SZÁM. 3K.ÖZÚAZDASJÍG Még nem döntőitek az iparkamara ujj kórházának építési munkálatai vállalatbaadása felől, mert a beérkezett ajánlatokon módosításokat eszközöltetnek Lapunk legutóbbi számában ismertettük a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara uj bérpalotájának felépítésére megtartott versenytárgyalás eredményét, amellyel kapcsolatosan téves információ alapján az a közlés látott napvilágot, mintha az iparkamara igazgatótanácsa az április 19-én este megtartott ülésén már döntött volna is a beérkezett ajánlatok elfogadása felett és az építési munkák elvégzésével Bohatiel, Devecsery, Heves és Papp kolozsvári mérnökök, illetve vállalkozók kollektiv ajánlatát fogadta volna el. Ezzel szemben a tényállás az, hogy a legolcsóbb ajánlattevő Mociap Péter bukaresti cég volt, amely eredetileg 3Í millió lejért vállalta volna a munkálatokat, ajánlatában azonban külön ötmillió lejes engedményt ajánlott fel, a munkákért tehát 26.800.ÜU0 lej végösszeget kért. Az igazgatótanács arra való tekintettel, hogy szokatlanul nagyösszegü volt az engedmény és az ötmillió lejes bonifikálás az egész ajánlat realitását látszott megdönteni, úgy határozott, hogy ezt az ajánlatot érdemileg nem is tárgyalja le. Az igazgatótanács döntése ténylegesen az volt, hogy a díszesebb kivitelt mellőzni kívánja az uj bérház megépítésénél és éppen ezért a Bohatiel, Devecsery, Ileves és Papp vállalkozók kollektiv ajánlatát, továbbá a Viola és Moll, valamint a Rácz és Alti cégek kollektiv ajánlatát, mint a két ténylegesen legolcsóbb ajánlatokat a költségvetés átdolgozása és redukálása céljából visszaadja az ajánlattevőknek, akiket egyidejűleg arra is felszólított, hogy az elhatározott takarékossági szempontoknak megfelelően mellőzzék a kivitelnél a díszesebb, fényűzőbb megoldásokat, amelyek azonban az épület masz- szivságát és szolidságát semmiben sem befolyásolhatják és ezeknek a szempontoknak megfelelően újítsák meg ajánlataikat. A.z átdolgozásnál a két ajánlattevő cég figyelembe kell, hogy vegye azt a hitelkeretet is, amelyet a kamara elnöksége az uj bérház megépítésére előirányzott és amely semmiesetre sem hágható túl. A kamara igazgatótanácsa az átdolgozott ajánlatok beérkezése után fog csak dönteni arról — előreláthatólag ennek a hétnek a végén — hogy kiket biz meg az uj bérház építési munkálatainak elvégzésével. Élénk kínálat és forgalom mellett számos fiz* letkötés történt a kolozsvári Árutőzsdén. A kolozsvári Árutőzsdén a tegnapi tőzsdenapon élénk volt a forgalom, az ajánlat és a kereslet. Eladásra ajánlottak 1 vagon tengerit ab Kissármás métermázsánként 300 lejes árban, 1 vagon tengerit, franco Kolozsvár raktár métermázsánként 340 lejes árban, 4 és félvagon caraoali búzát franco vagon Kolozsvár, métermázsánként 375 lejes árban. A kereslet 2 vagon tengerit volt hajlandó vásárolni, franco Kolozsvár 320 lejes árban és egy vagon zabot métermázsánként 380 lejes árban. A tegnapi tőzsdenapon több üzletkötés is történt. Eladtak egy vagon olajpogácsát, franco raktár Kolozsvár, prompt szállításra, métermázsánként 260 lejes árban, 3 vagon tengerit franco vagon Válaszút júniusi szállításra, métermázsánként 265 lejes árban és félvagon lóheremagot november 30-ig terténő leszállításra, amelyért vevő a leszállítás napján érvényes napi árat köteles fizetni. A Kolozsvári Katholikns Iparosok és Kereskedők Körének közgyűlése. A Kolozsvári Katho- likus Iparosok és Kereskedők Köre április 19-én tartotta meg évi rendes közgyűlését az Egyház- község tanácstermében a tagok élénk érdeklődése mellett. Leitersdorier Sándor elnök megnyitó beszédében üdvözölte a testvéregyesületek kiküldöttjeit és a Kör tagjait és felkérte Vasváry Aladár ügyv. igazgatót a Kör múlt évi működéséről szóló jelentés megtételére. Vasváry Aladár gondosan összeállított jelentéséből örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy a Kör rövid egyévi fennállása óta a tagok száma majdnem 400-ra emelkedett és vagyonilag is szép eredményt ért el. Deák Ferenc tanoncbizottsági elnök a tanoncottkon működéséről számolt be és további fejlesztésének programját ismertette, melyet a gyűlés egyhangúlag elfogadott. Csá- nyi István számv. biz. elnök terjesztette elő a pénztári jelentést, melyet a gyűlés szintén egyhangúlag elfogadott és a felmentvényt úgy a bizottságnak, mint a pénztárosnak megadta. — Mátray Géza igazgató a Kör kebelében megalakuló önsegélyző szövetkezés szüksségességéről tett jelentést. A testvérintézetek képviseletében Sándor Imre kát. népsz. igazgató, dr. Paíay József piarista r.endfőnök, Uitz Mátyás, a kát, főgimnázium igazgatója és mások tartottak buzdító beszédeket és fejezték ki elismerésüket a Kör vezetői iránt. A választások során a megürült választmányi tagságra egyhangúlag: Er- dőssy Aladár mérnök, Frána Péter igazgató, Ilarmath Tivadar kereskedő, Gerstenbrein Artur mérnök, Kerekes Ernő kereskedő, Klatro- beez János elektrotebnikus, Mátray János hírlapíró és Willing Miklós födi ászmester választattak meg. Hivatalból dr. Gabányi Imre ügyész. Adorján Ödön pénztárnok és Pataky József tanár lettek a választmány tagjai. * * Megjelent a GabonatBrvény, az uj Lakbérleti Törvény és az Uzsorakamat elleni törvény magyar fordítása. Megrendelhető Dr. Mandel Fordító Irodánál Cluj, Str. Memorandului 12. • * Gazdák! Malmok! Termény- és lisztkereskedők! Pékek! A gabonanemüek értékesítéséről most megszavazott törvény magyar fordítása a hivatalos lapban való megjelenés napján lesz szétkiildve. Ára 100 lej. Vidékre portóval a pénz előzetes beküldése mellett 110 lej. Megrendelhető dr. Mandel Fordító Irodánál Cluj, Str. Memorandului No. 12. Női é* férfi kalapokat formál, fest, tisztit és vasal szakszerüleg és Jutányosán HECHT KALAP» ÜZEM Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand 30, a nagy vashid mellett Fiók: DÉS, Cal. Traian 9 szám. Dús választék eredeti női kalapmodel- lekben, engrosban és detailban. Zürich Newyork London Páris Milano Prága Budapest Belgrád Bukarest Bécs Berlin Valutapiac 1931. április 20. KolOZiíi? rw ■» 0 Zuric h Eükares Budapest Bécs Prága Lsnájja nyitás | zárlat utó __ — 80895 3242 11043 13700 35040 25223 3273 51930 51925 — 4202 168 57350 71120 337687 48581 16360 2523 25225/a — 20414 81650 278625 345575 164055 — 8)875 203050 203050 — 16429 659 224250 27805 13208 12427 665 271950 27í925 — 2201 832 3003 3724 1768S 9273 883 153750 153775 — 12440 499 169350 210625 — 16406 501 9055 9055 — 7322 2938 — 12398 58865 2786 20o5 91230 3128Ö — — 293 100325 125025 59365 — 301 30850 308-5 — 2497 — 341 42267 200875 817 — 7300 7300 — 59055 2365 806250 — 47475 3455 2330 12360 123625 ■ ■ 4007 1365375 16932 80387 20405 4022 Száz lej árfolyama: Zürichben 3083/« Londonban, 817 Budapesten 341 APRÖHIRDETÉSEK Szavanként ............................................ A lei Vastagbetiivel ..................................... 8 Le) Legkisebb apró, 10 szó ..........................40 Le) Állást keresőknek 1 szó ........................ 3 Lei Vastagbetiivel ................ 6 Le! Csak vasárnapra feladott apróhirdetés 23 °/o»al drágább. oij előre fizetendő. Csak portóbű* Ideggel eiiátott jeligés leveleket továbbítunk fldtűzis K ét urlleány különkülön partpert keres a tavaszi sétákhoz. Fényképező géppel rendelkező urak előnyben. Érdeklődők .Szabad választás“ jeligén a kiadóba Írhatnak. JCázassáj F^ősöieBt’Sk, férj- fi® hez menendők közöljék adataikat, igényeiket pontos cimmel, ajánlattétel végett. Levelek „Diszkréció“ jeligére Rudolf Moäsehoz, Kolozsvár küldendők. eg vételre keresek *«s jó karban levő 6 x 9-es fényképezőgépet Cimet a kiadóba kérem leadni. K itűnő bázikoszt kapható. Deák Ferenc u. 9 szám. J utányosán eladó házas telek, 2 uccára nyilló fronttal, üzlethelyiséggel, autóbusz megállónál. Megtekinthető Pata u. 154. S zéchenyi téren kiadó bevezetett szo- davizgyái' műhely,üoda, raktárhelyiség. Értekezni Elisabeta 16, ajtó 3. H R jonnan berendezett . családi ház külön, esefibg berendez ssel együtt is azonnal eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. S zováta fürdőn központban egy 10 és 6 szobás villa egymáshoz közel pensiónak kiadó. Reichardsperg La- josné Ghindari, jud. Odorheiu. E ladó uj Schvieg* hofer zongora. ___Cim a kiadóban. E gy jókarban levő gyermekkocsi eladó. Holdvilág ucca 10. álKsUtro S offör mechanikus több évi praxissal állást keres vidékre is. „Mechanik“ Jeligére a kiadóba. igegílhatést bizto ■■■ situnk intelligens egyéneknek, jól jövedelmező mellékfoglalkozással. Válaszbélyeges ajánlatot .Vindobona* titkárság, Báife-Tuinad kérünk. grogtectinlicussal, perfekt operatőr é* technikus, akinek teljes felszerelése van, társulna megyeszékhelyen lakó autorizált kör orvos. Ajánlatokat „Perfekt“ Jeligével továbbit a kiadóhivatal. központban három- Sfvk szobás komfortos, kertes villalakás május elsejére kiadó. Léb, Str. Maloasa No. 7. T isztviselő telepen kertes villlában komfortos 2 szoba konyha kiadó. Str. Bollntineanu 5 szám. gynodern előszobás, napos szobák, bútorral, bútor nélkül kiadók. Zrínyi u. 7. K ét szoba, konyha, vagy egy szoba konyha és egy szoba külön május 1-től nagyon olcsón villanegyedben kiadó. Barcsai u. 2 b). AMBROSI,FISCHER&CO AIUDJUDALBA TAVASKI ÜLTETÉS1 MÉ« liVlHÉTSÉCKS mivel a riigyfakadás késik.