Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)

1931-04-01 / 74. szám

XIV. ÉVF. U. SZÁM. tOeutrtW&aás Bethlen György grófot egyhangú lelkesedéssel választották az Erdélyi Gazdasági Egylet elnökévé A közgyűlés utáni gazdaértekezleten fontos terveket beszéltek meg (Kolozsvár, március 31. Saját tud.) Az Er­ii Gazdasági Egyesület közgyűlését a lia- gyomájnyckhoz híven virágvasámapján tartot­ták meg. Az E. G. E. folyó évi közgyűlése ki­emelkedett a szokásos közgyűlések kereteiből. Báró Jósika Gábor elhunytéval ugyanis meg­ürült az E. G. E■ elnöki széke. A közgyűlést megelőzőleg hirlapi vita folyt arról, hogy ki volna alkalmas ennek a fontos pozíciónak a be­töltésére! Az erdélyi gazdák gyűlése méltó módon adta meg erre a feleletet, mikor az egyesület elnökévé egyhangú, lelkes megnyilatkozással dr. gróf Bethleni Györgyöt, az egyesület egyik eddigi al- elnökét választotta meg. A gyűlést a gazdák óriási érdeklődése mel­lett Szász István, az egyesület alelnöke nyitotta meg. A gyűlés résztvevői között jelen voltak: dr. Abrudbányai Ede, br. Atzél Ede, dr. gróf Bethlen Béla, gr. Bélái Kálmán, Borbély Kál­mán, Brutsi László, Barkó Ákos dr, a ref. igaz­gatótanács képviseletében, dr. Drexler Béla, dr. ferenczi Zsigmopd, dr. Gabányi Imre, Gazda Kálmán, dr. Incsédy-Joksman Ödön, a róm. kai. státus képviseletében dr. Jelen Gyula, br. Ke meny Pál, Macskássy Pál, dr. Oberding József, ifj. Palló Imre, dr. Páter Béla, dr, Schilling De- bső, ifj. Szász István, Szász Ferenc, dr. Szász Ferenc, Szilágyi Ferenc, Tüzes Bálint, Ugrón István, Ürmössy József az unitárius egyház kép­viseletében, stb. Szász István alelnök napirend előtt kegye- jletes szavakkal emlékezett meg az egyesület jalhunyt elnökének, br. Jósika Gábornak nagy Érdemeiről. Majd az egyesület elhunyt jóltevő- íjének, Mészáros Istvánnak érdemeit méltatta. Az elnöki megnyitóbeszéd programot adott arról, hogy az E. G. E.-nek mit kell a mai vi­szonyok között tennie. A gazdákat tömörülésre És a közös munkában való résztvevősre hívta lel. Különösen nagy fontosságot tulajdonit an­nak a feladatnak, ami a magyar egyházakra hárul. A magyarságnak ezek az élő szervei hi­vatottak a gazdasági nevelés, vezetés és irányí­tás munkájában való igen fontos résznek a vál­lalására. A magyar falu vezetőit a papokkal és tanítókkal az egyházak adják s éppen ezért kí­vánatos, hogy a papjaink és tanítóink gazda­sági kiképzést is kapjanak, mert gazdasági ta­nácsokkal és oktatással vehetnek részt a nép küzdelmében. A különböző jelentések elhangzása után sor fcsrül’t az elnökválasztásra; Ugrón István, az {Országos Magyar Párt volt elnöke jelentkezeti szólásra s elmondotta, hogy a mostani válságos időkben olyan elnökre van szükség, akiben meg van a teljes bizalom arra, hogy erős akarattal odaadással, tettrekészséggel valóban viszi a; Ha bútort akar vásárolni, ne sajnálja az utat Marosvásárhely- Brassó-, Szebenbe, és tekintse meg i^isa SZÉKELY&RIH NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS! KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK! bútorgyár minta raktárát. egyesület ügyeit és megfelelő megfontoltsággal áll az erdélyi gazdák élén. Indítványozza, hogy elnöknek Bethlen György grófot válasszák meg, aki hosszú idő óta egyik alelnöke is az egyesü­letnek. Az Ugrón István beszédét lelkes éljenzés ki­sérte és követte. Egyhangú lelkesedéssel vá­lasztotta meg a közgyűlés Bethlen György gró­fot az E. G. E. elnökévé. Megválasztásával meg­ürült egyik alelnöki tisztség. Dr. Jelen Gyula indítványára erre a tisztségre a közgyűlés dr. gróf Bethlen Lászlót választotta meg. A mindvégig lelkes hangulatban és érdemes felszólalásokban gazdag közgyűlést gazdaérte kéziét követte. Az egyesület vezetősége az érte­kezleten beszámolt arról, hogy a szervezés mun­kája a mai válságos időkben rendkívül nehezen halad. A nyomorúság és a mindennapi életért folytatott harc a lelkeket érthető módon elfási- totta és akiben volna is érdeklődés, anyagilag tehetetlené vált. A szövetkezetekek a közös munkába való bekapcsolása feltétlenül szüksé­ges és ezt praktikusan is meg kell valósítani. A gazdaértekezleten Ferenezi Zsigmond dr. (Marosvásárhely) rendkívül érdekes előterjesz­tést tett a mai válságos idők bajainak prakti­kus orvoslására. Az értekezleten jelen volt gaz­dák hozzászólása után a tervet az E. G. E. el­nöksége tanulmányozás tárgyává fogja tenni. A gazdaértekezlet után a borszindikátus tar­tott ülést, amelyen megjelent Bürger Albert gyáros is. A gyűlésen a borértékesítés bajait és a szindikátus által elérhető előnyös lehetősége­ket vitatták meg a szőlőtermelő gazdák. Szó esett még e gazdanap alkalmából ar­ról, hogy a gyümölcsfa védelem egységes szer­vezése mennyire fontos volna. Dr. Gabányi Imre indítványára az E. G. E. a gyümölcstermelőket intézményesen, társaságba fogja tömöríteni és a védekezési eljárások egységesítésével fogja a gyümölcstermelők mimkáját megkönnyíteni. Ezzel sikerülni fog azt elérni, hogy ennek a ma — talán — egyetlen, racionális termelési ágjuak a helyzete világpiaci viszonylatban is megerő­södik és gyümölcstermelőink kifogástalan mi­nőségű gyümölcsöt bocsájthatnak áruba. Az erdélyi gazdák virágvasárnapi gyűlései a nyomorúság, de a törhetetlen élniakarás és küzdelemre is kész munkakedv jegyében zaj­lottak le. Halott hősöket, vagy élő hősöket sértett meg Groza Péter ? Condescu hadügyminiszter holtak emlékének meggyalázása címén feljelentette Groza volt minisztert A dévai járásbíróság felmentette Grozát, mert a törvény szerint csak a hősök rokonai emelhettek volna vádat, a hadügyminiszter és a hősök közötti rokonság pedig vitás (Déva, március 30.) Nem mindennapi per­nek a tárgyalása folyt le tegnap a dévai tör­vényszék előtt. A vádlottak padján Groza Pé­ter dr., volt miniszter ült, aki ellen Oondeeseu hadügyminiszter tette át egy Boteanu nevű ál­lítólagos taratalékos kapitánynak a nagyvezér­karhoz intézett feljelentését a kolozsvári fő­ügyészséghez. Azt a vádat emelték Groza ellen, hogy' 1930 május 29-én, a Hősök napján több előkelő tisztviselő jelenlétében a dévai Fehér- kereszt-szálló előtt meggyalázta a hősük emlékét. A feljelentés szerint Groza azt is kijelentette volna: szégyene, hogy kétszer román miniszter volt. A kolozsvári főügyészség a dévai ügyészsé­get hatalmazta fel a vádemeléssel s a dévai ügyészség vádat Ss emelt Groza volt miniszter ellen, holtak emlékének meggyalázása címén. A volt minisztert elővezették a dévai járás­bíróságra, amire azért volt szükség, mert az első tárgyalás alkalmával egyetlen percet ké­sett. A tárgyalást üonáth Géza dr. járásbiró vezette, a hadügyminisztert Conda Publin ügyvéd képviselte. Groza miniszter önmagát védte. Kihallgatása alkalmával kérte ügyének törlését, mert az eljárás megindításával elkés­tek s a hadügyminiszternek különben sem lett volna joga a feljelentés megtételére, mivel erre csak az aposztrofált hősök felmenő rokonai jo­gosultak. A tárgyalást vezető járásbiró azt a kérdést intézte a felekhez, nem volna-e helyes megkér­dezni a Román Tudományos Akadémiát, nem áll-e fenn valamely rokonság a hő­sök és a hadügyminiszter közötti A hadügyminiszter képviselője a bíróságra bíz­ta ennek megállapítását, Groza Péter dr. ellen­ben kijelentette, hogy már a román akadémiá­ban is megrendült a bizalma. Több mint kétórai tárgyalás után hirdette ki Donáth járásbiró az ítéletet, mely szerint a büntető perrendtartás 326-ik paragrafusának első és negyedik pontja értelmében Groza Pétert felmentik. Hangsúlyozta, hogy azok, akiknek erre joguk lett volna, nem tettek feljelentést s különben is a hősök és a hadügyminiszter közötti rokon­ságot nem sikerült bizonyítani. Megállapította az indokolás, hogy a hősök meggyalázására a biiníetőtörvénykönyvben nincs paragrafus, te­hát arra sincs, hogy a nemzeti hősök miatt ki tehet indítványt, Conda dr., a hadügyminiszter képviselője megfellebbezte az ítéletet. Groza a tárgyalás után élesen kikelt a hadügyminiszter ellen, aki szerinte névtelen feljelentés mögé bujt s hoz­zátette, hogy ő nem a halott hősökről, hanem azokról az élőkről beszélt, akik különböző címeken utaltak ki maguknak birtokokat. f Minek szedjen Ön? Minek szedessen gyermekeivel ? Csukamájolajat, ezt az olajas és undorító izü orvosságot! „Elixir Pangaduine", amely a legfinomabb tokhai májkivonatból ké­szül; kitűnő izü és emeliet a csukamájolaj min­den hatékony tulajdonságával rendelkezik, ezen­kívül pedig négyszer olyan erős a hatása. Romániai vezérképviselő: Georges Verglas, Str. Prerupefii Meets! üo, 1. Bu surest! Ili. fi Női, férfi ruhákat színtelen», fest tisztit CZINK, Cluj.

Next

/
Thumbnails
Contents