Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)
1931-04-13 / 84. szám
XIV. ÉVF. 84. SZÁM. mmjmsmBmtmmmBmmammmmmmammrnmmm A szellemiség tragikus ' ufja Soha nem írtak annyit össze az ifjúság válságáról, mint az utóbbi egy-két esztendőben. Nyilvánvalóan: az ifjúság válságban van. De válságban vannak az öregek is. A szellemi és gazdasági értelemben vett világ egyaránt. Egy ismert német íróhoz, Alfréd Döblinhez, akinek Alexanderplatz cimii regénye nemrégiben keltett — szociális témájánál fogva is — nagy feltűnést, anélkül, hogy a szerző elkötelezte volna magát a marxizmussal szemben, egy főiskolai i hallgató levelet intézett, hogy mutasson neki a szerző kiutat a ma zűrös eszmeáramlatai között. Döblin egész könyvvel válaszolt. Wissen und Verändern, offene Briefe an einen jungen Menschen — ez a könyv cime. Ebben a könyvben a szerző odakonkludál, hogy az ifjúságnak a szoeiálizmus felé kell haladnia, de a szellemi értelemben vett szoeiálizmus felé. Ha helye ott van a munkásság mellett is, nincs helye az osztályharcos, erőszak elvén álló szociálista mozgalomban, mert az osztályharcon keresztül nem lehet eljutni sehová. Nincs helye viszont a polgárság mai ideológiája mellett sem, mert a polgárság zöme szintén a materializmust tekinti a világalakulás motorikus erejének. Döblin könyve nyilvánvalóvá teszi, hogy az intel lektuel, a szellemiség legkevésbé tudja a helyé megtalálni, annál az egyszerű oknál fogva, mert a szellemiséget a munka és a tőke harcában mind a két oldalon kikapcsolják. * E szomorú ténymegalapitást már ismerjük másunnan is. Számos progresszív gondolkodó su iró konstatálta, hogy a szellemiség Mohamed koporsójaként lebeg ég és föld között. Francia- országban Emmanuel Béri irt Mórt de la Pen sóé bourgeoise címen a kérdésről, váltig kan goztatva, hogy az intellektuel forradalma más téren, más síkban zajlik le, mint a munkásosztályok forradalmai, Ám a. válság konstatálása nem elég; a szellemiek megoldást akarnak. Úgy tetszik, mintha a mai körülmények között csak a tettnek volna értelme, a „szavak uralma“ lejárt. Ez azonban tévedés. A gondolkodás, az elmetevékenység, a kritika époly nélkülözhetetlen alapfeltétel azok számára is, akik változtatni akarnak, mint azok számára, akik szívesen Őrzik a régi eszményeket. A tett egyenértékű a gondolattal, viszont találnunk kell olyan gondolatot, amely határozott célkitűzést is tartalmaz. Vájjon Döblinnek vannak ilyen gondolatai? A szellemi embernek, tévelyegve ellenséges frontok között, nyilvánvalóan az a célkitűzése most is, mint ezer évvel ezelőtt is, hogy megteremtse az emberi szolidaritást, jogaiba iktassa a szabadságot, kizárja a kényszert és a gazdasági ideál mellé a humánus liberalizmus társa• dalmi ideálját helyezze. A hajdan forradalmi polgárság feladta a harcot a szabadságért és helyébe a munkásság lépett. „Megismétlődött a lutheri helyzet, amikor Luther hazájában megszerezte a szellemi vezetést, de a fejedelmek az eszme megszilárdulásának gáncsot vetettek — írja Döblin. — Ma egész néprétegek élik meg e kettéhasadást, egyik népréteg elárulja a másikat, elhagyja a másikat és a hercegekhez pártol.“ Viszont gyengéje e könyvnek, hogy nem tisztázza eléggé, hogy mit kell hát szabadság alatt értenünk? Felállít egy uj nemzetfogalmat is, de az ut ennek elérésére kissé tisztázatlan marad. Végiglapozgatva ezt az eszmékben egyébként annyira gazdag könyvet, végső érzésünk, hogy a szellemi ember mai helyzete vigasztalatlan, felér a mártiromsággal. Úttörője lehet szellemi mozgalmaknak, későbbi időpontban fékezője az eldurvulásoknak, de a kritikus pillanatokban keserű elnémulás a sorsa. És ha Döblin nem is elégít ki tanácsaival, érdeme, hogy a szellemi ember mai helyzetét tisztázza, különösképen saját hazájával való vonatkozásban. A tragikus helyzet okainak kielemzése nem jelentheti, hogy most már el kell hagynia azt a posztot, ahova a végzet állítja, sőt ellenkezőleg: ezt a posztot tartania kell. Jules Benda mutatott rá szellemesen annakidején Az Írástudók árulása cimü könyvében, hogy a szellemieknek kötelessége faltörő kosként megállni, gátat képezni, még akkor is, ha pusztulás jut ki nekik osztályrészül. Hiszen csak azok pusztulnak el, akik az eszme katonái voltak, az eszme, a gondolat marad és úrrá lesz. Döblin könyvével egyidejűleg elolvastam a Neue Rundschau legújabb számában Jósé Ortag £. Gassetnek uj tanulmányát: Ki uralkodik a 17 világon? Ez a kiváló szellemtörténész biztos gondolatsoron keresztül mutat rá, hogy mindaz, amit közönségesen uralom alatt értünk, csak torz alakzata az igazi értelemben vett uralomnak. Éles ellentétet kell tennünk a „megszállás“ és az „uralom“ között. Az uralom mindig a hatalom normális gyakorlása. Az uralom sohasem nyugodhatik erőszakon. Napoleon betört Spanyolországba és egy ideig uralmat gyakorolt; de alapjában véve nem uralkodott Spanyolországban egy napot sem. Az igazi uralom gyakorlásának kritériuma, hogy a közvéleményre támaszkodik. A közvélemény törvénye a politikai történelem általános nehézkedési törvénye. Az állam maga, a Stat, (a státus, a sztatika) a vélemények egyensulyt- zottsága. Az uralom végső elgondolásban nem egyéb, mint a szellemi hatalom. Uralkodni csak eszmékkel lehet, nem pedig bajonettel. Az uralom külső jele a paranesolás, de ennek két arca van: parancsolni valakinek és parancsolni tudni valamit. Engedelmeskedni pedig nem annyit jelent, hogy az ember tűr egy uralmat, de hogy igenli, követi, egynek érzi magát vele és örömmel áll a zászlója alá. • E szemszögből kell megítélni azokat 'a pr< blémákat, amelyeket Döblin felvet a könyvében. A mai intellektuelnek nem azért hiányzik a helye, mert ő nem tudja a helyét, de a helyéből kiszorították. A kiszorítás ténye erőszakon alapszik, akár jobboldal felé pillant, akár baloldal felé. Az erőszakon alapuló uralom azonban csak látszólagos, az uralmat igenleni kell, elfogadni, egyet érteni vele. Nem érteni egyet vele, tiltakozni ellene, utópiát szembe szegezni, talán önmagában véve is utópia, de éppen olyan utópia, mint azt hinni, hogy a humánus gondolattal szembehelyezkedő, erőszak alapján álló uralom tartós lehet. Ismét idézni kell Talleyrand mondását, amelyet Napóleonhoz intézett: Sir, a bajonettek mindenre alkalmasak, csak egyre nem: ülni rajtuk. Ám a történelem tanúsága szerint a szellemen nem fog a fegyver és az intellektuel jelenlegi harcában fegyvere éppen ez a tapasztalati igazság. Lehetnek uralmak, amelyek időszerűek, amint vannak igazságok, amelyek pillanatnyilag időszerűtlennek látszanak. Talán nem érdektelen, ha ideiktatjuk Ortega y. Gasset tanulmányának végső következtetését, amit Európa jelenlegi helyzetével kapcsolatosan mond: „Európát hosszú és nagyszerű rpultja oly életlépcsőhöz vezette, amely most kiszélesedett; arányviszonyai azonban a múltból eredtek, törpék és recsegnek a jelenkor expanziós erejével szemben- Európa előállott, mint a kis nemzetek hálózata. Nemzeti gondolat és ítnnti érzés bizonyos vonatkozásban lsgjellenzőbb találmányai voltak. Most Európa kényezerül önmagát túlhaladni. Ez a sémája annak a borzalmas drámának, amely az elkövetkezendő években fog lejátszódni.“ (I. e.) Máral Sándor: Műsoron kívül. Válogatott gyűjteménye azoknak az újságcikkeknek, amelyek Máralt a közönség kedvencévé tették. Témái: a lakás, az ucoa, a kávihiz, a nyaralóhely, a vasúti kupé, az állatkert, a temető, a cirkusz, az aggok háza, az uccal trafikos- bódé, az eljegyzés, az erdőtűz, Velence, Tirol és a Krisztinaváros — szóval akármi. De mindezekben meglepő dolgokat fedez fel, amiket ő vett észre először. Afféle detektív, titkos néző, aki észrevétlenül lesi meg az élet állandó nagy intimitásait. Egy cipőt el tud nézni percekig. Minden élmény lesz számára. De minden érzéki élménynek van katzenjammere. Mint Márai mondja: „nézd egy félóráig közelről a világot és kielégülsz, keserű lesz a szád és fáradtan lehunyod a szemed.“ Sokan talán cinikusnak fogják tartani, pedig nem cinikus, csak nincsenek illúziói. Az értékes kötetet a Pantheon adta ki. Claude Anet: Artane. (Egy orosz diáklány regénye.) A délorosz kisváros leánygimnáziumának növendékei ligát alapítottak a szabad szerelem propagálására. Mert forradalmárok voltak valamennyien, azt vallották, hogy a régi társadalom lebontását a családnál kell kezdeni. Függetlenségüket és modernségüket azzal bizonyították, hogy sietve tultették magukat az erkölcsi előítéleteken. Ebben az Iskolában nevelkedett Ariane. Ragyogó eszü leány volt. Élénk fantáziája világossá tett előtte számos olyan kérdést, mit tapasztalásból még nem ismerhetett Felkerült Moszkvába az egyetemre és élni kezdte a báborut közvetlenül megelőző kor orosz diákságának életét. Büszkesége nem engedte, hogy bevallja, mennyit szenvedett. De életének egyik legdrámaibb pillanatában minden elve, önállósága, cinizmusa összeomlott, így lett asszonnyá, igazi nővé Ariane. Claude Anet nagysikerű regénye most kettős aktualitást nyert. Filmet csináltak belőle, mely diadalmasan bejárja a világot Es a film magyar bemutatójával egyidejűleg megjelent a regény magyar fordításának negyedik kiadása a Paatbeonnál.
