Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-05 / 52. szám
BXJDAP* Claj-Koloxsvir, 1931 mirelit» 5 Csf9t5fíő& TAXA FOSTÁL* PLĂTITĂ IN I-TMERAJR No. 24288—927. ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: X évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Flaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 6-08, 6-94. ELŐFIZETÉS MAGYAKORSZAGON : 1 évre 53 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő. Ára 5 lej. ■ffimiljlTTPKBBE Az élei kötelessége Annak a nagybányai uriasszonynak esete, aki öngyilkosságot követett el, mert rábizonyították, hogy saját maga gyujtatta fel a lakás- berendezését, hogy a biztosítási összeghez hozzájusson, sokkal egyénibb alászinezésü, semhogy beskatulyázható volna a nyomor miatt elkövetett öngyilkosságok végtelen sora közé. De csak látszólag. A motívum ezúttal is ugyan az: valaki nem bírta el a szegénységet, próbált tenni ellene, nem sikerült, összeomlás lett a vége. Bizonyos, hogy a hajdani milliomosnő, aki évtizedeken keresztül élte a maga, kisvárosi fogalmak szerint regényes életét, estélyeket adott, külföldön utazgatott, szép antik bútorokat vásárolt össze, minden szezonban megcsináltatta a maga két-három divatos ruháját, esténként kellemes römicsatákban vett részt — anyagilag ma sem állott olyan rosszul, hogy ne lett volna meg a mindennapi betevő falatja. Kitűnik ez abból a körülményből is, hogy még mindig birtokában volt egy olyan lakásnak, amelyet becslés szerint milliós értékre lehetett biztosi tani. A család jövedelmei kétségtelenül megcsappantak, az anyagi gondok megsokasodtak, két vagy három cseléd helyett, ma már csak egy mindenesre telt és abból a társaságból, amely lépést tudott tartani minden költséges és divatos áramlattal, hovaiovább kicseppent. Nem tudnók hiánytalanul felidézni a nagybányai öngyilkos hölgy háztartását, azt a környezetet, amelyben élete lezajlott, azt a szellemi tájat, amelynek plainairjé-be beilleszthető lett volna, de valószínű, hogy az ő élete, vágyai, igényei csak apróbb vonásokban tértek el attól a tipustól, amely éppen a kisváros uniformizáló hatása alatt válik általánossá. Alighanem ebben a lerongyolódott világban, amikor a munkanélküliségnek olyan irtózatos járványával állunk szemben, hogy sokaknál falat kenyérre és fekvőhelyre sem telik, számosán akadtak volna olyanok, akik még igy is boldogan cseréltek volna az öngyilkos asz- szony mostani gazdasági x életkörülményeivel. De azt mondják — és ez egy egész sajátságos lélektani probléma — hogy a szegénység puszta fényénél van egy még elviselhetetlenebb: a lassú elszegényedés. Azt állítják és a tapasztalati tények igazolják is ezt az allitást, hogy mindazok, akik valaha jó napokat láttak, sokkal nehezebben viselik el a lerongyolódott életnívót, amely a mindig csak szegénységben élő emberek számára talán az eldorádót jelentette volna. Röviden: a proletár a maga százszázalékos nincstelenségében, a maga abszolút munkanélküliségében több ellenállást, rugékonysá- got és optimizmust mutat, mint a polgári családok sarjai, akik egy nyolcszobás lakásból egy kétszobás lakásba összehuzódni kénytelenek. Az elszegényedett, hajdan jósorsu családoknak száma ma igen nagy. Ha körülnézünk, csu pán a mi városunkban egy évtized alatt az ismert gazdag családoknak kilencven százaléka jutott le a „mélybe“, amely alatt természetesen soha sem az ébhalállal való küzdelmet kell érteni. Még ma is találkozunk, közfogalmak szerint teljesen tönkrement emberekkel, akik, ki tudja honnan, husz-harmincezer lejeket költenek el havonta és ha arcukra nézünk, úgy tetszik: ők is az öngyilkosság eljegyzettjei. Az öngyilkosság, ha nem is gazdasági ökokból történik, csaknem minden esetben az „alacsonyrendüség“, Minderwertigskeit érzéséből fakad, öngyilkosnak lenni bizonyos vonatkozásban: gyöngének lenni, szökevénynek lenni az élet heroikus, de nem reménytelen küzdelmei elől. Az alapjában véve gyengeség érzéséhez hozzátársul és az elhatározás végzetes- ségét elkeni, megszeliditi az, hogy az öngyilkosság hova-tovább divat lesz. Ila ez és az Öngyilkosok tudnak lenni, miért ne tudnék én is? Egyes szám ára 20 fillér. A kormány és a jegybank között kiélesedett konfliktus akasztotta meg a kölcsön ügyét A Banca Nafíonaía nem akarja elfogadni a külföldi ellenőrzést - A francia jegybank nem hajlandó ettől a feltételtől elálíans (Bukarest, március 3.) Nemcsak a külföldi kölcsön ügyének, dó a belpolitikai helyzetnek is a súlypontja most egyszerre azokra a tárgyalásokra helyeződött át, amit a kormány folytat a Banca Naţionala vezetőségével. A jegybank tiltakozást jelentett be a külföldi kölcsön egyik fontos feltétele ellen: tiltakozik az ellen, hogy a külföldi ellenőrző szakértő működését a Banca Nationalánál meghosszabbítsák. A bank és a kormány között olyan ellentét fejlődött ki, aminek további következményeitől sok minden függ. A kormány megklsuelíe a külföldi pénzcsoportnál elérni azt, hogy az ellenőrző szakértő mogbizatásának meghosszabbítását ne tart sák feltételnek. A francia jegybank közlte Po- povici pénzügyminiszterrel, hogy ettől a követeléstől nem áll el, sőt a francia jegybank ragaszkodik hozzá elsősorban, mert olyan angazsmán- ba ment bele a román kölcsönnel, aminek érdekében szükségesnek tartja az ellenőrzést. A kormánynak az az álláspontja, hogy e követelés teljesítésének nincsen semmi akadálya, a külföldi szakértő működése amúgy is csak jegyzőkönyvi jelentőséggel bir. A Banca Naţionala igazgatóságának egy küldöttsége közölte a miniszterelnökkel, hogy az igazgatóság' erélyesen tiltakozik a jegybank ellenőrzése ellen. Állásfoglalásukat azzal indokolják, hogy ez a kölcsön nem stabilizációs kölcsön s nem is a jegy bank kérte. A miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány elfogadhatónak tartja a feltételt. A miniszterelnök válasza után újból összeült a Banca Naţionala igazgatósága, majd délután folytatta ülését Mironescu miniszterelnököt közben njból felkereste Burileanu bankkormányzó. Sokan azt hiszik, hogy a miniszterelnöknek sikerült Burileanut meggyőzni s a bankkormányzó újabb álláspontját vitte a délutáni igazgatósági ülés elé, amely azonban belenyúlt a késő esti órákba. Sok kombináció merült fel arra az esetre, ha a konfliktust nem sikerül elintézni. Az egyik bukaresti lap szerint három eshetőség előtt áll a kormány. Az egyik: lemond a kölcsönről. A másik: lemond a kormányzásról. A harmadik: lemondatja a Banca Naţionala vezetőségét. Kormánykörökben azt mondják, elég erős a kormány, hogy ezt a konfliktust elintézze. Tény az, hogy a külföldi ellenőrzés kérdésének itthoni eldöntésén akadt meg most a sok akadály között régóta vergődő kölcsönügy. Felfüggesztés, bűnügyi zárlat a vas* úti munkáspénztárnál. Bukarestből jelentik: A vasúti munkáspénztár igazgató tanácsa tegnap este újabb ülést tartott Macri tábornok elnökletével. Elhatározták Maldarascu főpénztáros felfüggesztését. Elhatározták továbbá, hogy Stambureanu volt vezérigazgató helyettes vagyonára büniigyi zárlatot fognak kérni, mert a kiutalások körül nem gyakorolt kellő ellenőrzést. Végül foglalkoztak Vogtber elnök kijelentésével, amely szerint a felszólítás dacára sem akar lemondani és elhatározták, hogy a törvény megfelelő rendelkezései alapján módot fognak keresni a helyéhez ragaszkodó elnök felfüggesztésére. Jonescu tábornok a CFR részéről Mircescu ellenőrt delegálta a munkáspónztár ügyvitelének ellenőrzésére. Ez az elhatározási készség könnyű egy világháborút megélt és világháború utáni korszakban vergődő nemzedékben, amelynek számára az annyira olcsó emberi élet ezer és ezer példája adódik. Olvastuk, hogy valamelyik iskolában már öngyilkosok klubja is alakult, azzal a célkitűzéssel, hogy meghatározott időn belül egyik, vagy másik gyermek köteles önkeze jussán kimúlni az árnyékvilágból. Ezek számára az öngyilkosság olyan csemege, olyan vonzóerő, mint a régi gitt-egyleteknek az ablaküvegragacs. Már az iskolában is valóságos pedagógiai előkészület folyik a harakirire és minden józanul gondolkodó ember ebben nem a férfias bátorságnak, a heróizmusnak, a lélek erényeinek gazdagodását, de az erkölcsi élet fokozatos romlását és teljes nihilizmusát látja. De ha már az emberek oly könnyen ránevelik magukat életük mohó eldobására, miért nem nevelik rá magukat, ami sokkal egyszerűbb, erényesebb: tovább élni a társadalmi előítéleteknek levetkőzésével? Vagy talán könnyebb megszökni saját porhüvelyeinkből, mint mások porhüvelyei közül? Könnyebb diszkréten eltávolodni önmagunkból, mint a társaságból, amely még „tartja a nivót“, de amelyre ma fennáll Robespiere mondása: az erős embereknek kollektiv elhatározása, hogy egy lépcsőfokkal lejjebb sülyedve is reménykedni tudjanak a jövendőben és miért nem formálják át leikeiket a tisztes egyszerűségre? Társadalmi életünk végzetes hibája, hogy a tőlünk és akaratunktól függetlenül bekövetkezett elszegényedést: bűnnek látjuk, holott azt ma már erényként is elkönyvelhetnek. Miért esett az a nagybányai uriasz- szony is ama soha helyre nem hozható tévedésbe, hogy (neki büntető törvénybe kellett ütköznie, mért a többi milliomosnők már egy centiméterrel rövidebben köszöntek vissza neki és miért kellett merő társadalmi babonából odáig fejlesztenie magában a megbomlott gondolatsort, amig a végén csak a halál szolgálhatott neki egyetlen argumentumképpen?! önkéntesen vállalt halála az emberiség itélőszéke <előtt nem menti fel őt, még akkor sem, ha közbe nem került volna súlyosbító körülményként ez a gyujtogatási história. Nem menti fel őt, ha enyhítő körülményként felhozható védelmére: az ember esendő. Nincs mentsége. Amig az ember kezében ott a falat kenyér, amelyből uj energiák reménye csírázik ki, addig nincs mentsége. Korok, pártok, társadalmi osztályok, országok felelőtlenül élhetnek lassú öngyilkosság fényűzésével, de az erkölcsös egyén csak úgy vághat vissza a tömegsír politikájának, ha őmaga erős^ nek mutatkozik. (1. e.), j
