Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-16 / 61. szám

XI?. »VF. II. SZÁM.

JKfeQBf

1

Az önkormányzat akadályozói

Akarmely ország belső állapotainak legjobb elrendezője az, ha az ország lakossága a maga helyi köreiben és kialakult vidékein maga in tézheti az ügyeit, a maga választottjaival, a maga megbízottjaival. Ez az önkormányzat. Történeti tapasztalat bizonyítja, hogy az ön- kormányzatok a beiyi közérdeket mindig egyen- sulyozottan ki tudják fejezni és folytonos fej lődéssel tudják szolgálni. Még egyes gyarlóságoknak és tökéletlenségeknek a kireparálását is az illető helyi kör tudja legszerencsésebben és legtermészetesebben végbevinni.

Éppen e világtapasztalat folytán minden haladó irány arra törekszik, hogy az önkormányzatnak mind szélesebb körben helyet adjon., A rend és szabadság eszméinek az összeegyeztetése is mind inkább az önkormányzatokban kapja meg a formáit és intézményeit. Hogy egyebet ne említsünk, a városok fejlődése is világszerte az önkormányzatok szabadságával és sajátmagából fakadó rendjével függ össze.

Románia is a maga alkotmányában már 1866-ban előírta, hogy decentralizáció utján kell megszervezni a lakosság helyi ügyeinek az igazgatását. Ezt a decentralizációt pedig ön- kormányzatnak kell érteni. Legújabb közigaz gatási törvényünk indokolása a francia közigazgatási tudomány tekintélyeire is hivatkozik, mikor azt fejtegeti, hogy decentralizáció önkormányzat nélkül nem egyéb, mint ugyanazon központi hatalom vidékenkénti kirendeltsége (dekoncentráiása), de nem magának a hatalomnak a vidékek saját akaratára bízása, nem ön- kormányzat, vagyis nem igazi decentralizáció. Még ugyanez a törvényindokolás azt is kiemeli, hogy az önkormányzatnak olyan képzeletbeli névlegességnek se szabad lennie, melynek cégtáblája mögött valósággal csak az öncélú bürokratizmus, az irodahatalom dolgozik.

'Az nj közigazgatási törvény világosan megmondja, hogy a felülvizsgálati bizottságok az önkormányzatok költségvetésének a jóváhagyását csak akkor tagadhatják meg, ha a kötelező kiadások nincsenek fölvéve, vagy nem elegendők, vagy ha a nem kötelező kiadásokat túlzottan vették föl. Akkor is csak azt tehetik, hogy vissza kell küldeniök újabb saját elhatározásra a költségvetést az önkormányzatokhoz. Aztán csak akkor nyúlhatnak bele kiigazitóan a költ ségvetésbe, ba ezekben a dolgokban (de csak ezekben) az önkormányzatok nem hajlandók a felülvizsgálati bizottságok kívánalmát teljesíteni. (476. §.)

A törvény tehát világosan megmondja, hogy az önkormányzat költségvetési akaratát mikoi és milyen módon érintheti és módosíthatja a felülvizsgálati bizottságok akarata. Minden más esetben, ami kívül áll ezen a hatáskörön és módon, a felülvizsgálati bizottságok tartoznak a költségvetések jóváhagyásával. Nem avatkozhatnak be azok szerkezetébe, azok bevételi tételeinek és elgondolásainak a módosításába. Még kevésbbé avatkozhatnak bele kötelez® kiadásoknak a leszorításába, hanem éppen ellenkezőleg: a kötelező kiadások felvételét "kell igényelniük.

Kolozsvár költségvetésénél mégis éppen az történt, hpgy a felülvizsgálati bizottság megbolygatta a bevételi előirányzásokat és több milliós tételt kiemelt azokból. Aztán törülni kívánta a helyettes polgármesterek illetményét, holott az egész nyilvánvalóan kötelező kiadás Hogy sokallja a felülvizsgálati bizottság a négy

alpolgármestert, az már egyszer volt az állás* pontja, de ebben a tekintetben a felsőbb ható" Ságok is az önkormányzati akarat álláspontjára helyezkedtek és jóváhagyták a négy állás szervezését Ez tehát most már az elsőfokú felülvizsgálati bizottságra is kötelező, s a költségvetésnél nem állhat elő ismét a maga korábbi álláspontjával. Ilyen ciwen való ellenkezése az önkormányzati akaratnak is súlyos megsértése, de egyúttal a maga felsőbb hatóságaival is szembehelyezkedés.

Idevezetett a felülvizsgálati bizottságok be" avatkozó tubuzgósága, hogy már nemcsak az önkormányzatok irányában lép fel akadályo- zóan, de az állami hatósági rendet is zavarja. Ez bizony nagy általánosságban azt jelenít, hogy a felülvizsgálati bizottságok se az önkormányzat, se az állam érdekében nem fejtik ki helyesen a hatáskörüket. A törvény némely mellékparagrafusa okozza-e ezt, vagy a törvény végrehajtásában eljáró emberek gyarlósága? Ezen lehet gondolkozni, de miridenképpen az jön ki eredménynek, hogy a felülvizsgálati bizottságok ilyen beleavatkozó iránya a helyes és jó önkormányzatnak csak akadálya lehet.

Ennélfogva éppen az ilyen beleavatkozfl irányzat feltűnése igen megfontolandová teszi, hogy a felülvizsgálati bizottságok intézménye egyáltalán megmaradjon-e? A törvényhozás a közigazgatás újabb reformjával foglalkozik. Ha az újabb reformnál is az alkotmány alapeszméjéhez. az önkormányzathoz akarnak ragaszkodni, akkor a beleékelődő, zavaró és gátló felülvizsgálati bizottságok fenntartásának nem lesz semmi indokoltsága. Az önkormányzatok zavartalansága, a helyi közakarat önmagában való egyensúlyozására végtére is nagyobb államérdek« mint x hivatali túlbuzgóságok és hatásköri túllépések intézményes szaporítása (P.)

A mi koftmk feladata

Tehát az önkormányzat ilyen tiszta felfogá1 sával kívánták az uj közigazgatási törvényt megalkotni. A törvény indokolása még azt is hangos önvádlással kiemeli, hogy 1866. óta hatvan esztendő telt el, s ez idő alatt számtalan közigazgatási törvény jött létre és e számtalan törvény közül egyetlenegy se volt, mely az alkotmány előírását figyelembe vette volna. Az indokolás szorint Maniuék törvényalkotása az első, mely hatvan év után az alkotmány rendelkezését az önkormányzat behozatalával teljesíteni kezdi.

Ebből a fejtegetésből tehát valami olyan tűnik ki, hogy az uralkodó felfogás szerint az önkormányzat halogatása alkotmányellenes volt. Következik ebből, hogy minden további olyan ténykedés és törekvés, mely az önkormányzatok szabad lélegzését, maga ügyeiről való rendelkezését akadályozza, késlelteti; elgáncsolja, ez tulajdonképpen mind ellenkezik a román alkotmány szellemével. Ennek elgondolása annál inkább kiemelheti előttünk az ön- kormányzatok jelentőségét.

Éppen azért nem nézhetjük kifogásolás nélkül az olyan irányzatot, melyet az úgynevezett felülvizsgálati bizottságok rendszerré igyekeznek tenni az önkormányzatok rovására, mikor ezek saját ügyintézésébe túlságos beavatkozással, saját bürokratikus akaratuk behelyettesité- sével nyúlnak bele. A felülvizsgálati bizottságokat jóváhagyó szerveknek és állam felügyelet végrehajtóinak rendelte a törvény, de nem olyanoknak, akiknek az lehetne a hatáskörük, hogy a maguk akaratával helyettesítsék az önkormányzatok akaratát.

A törvény indokolásában kifejezett önkormányzati alapeszméből következik, hogy a fe lülvizsgálati bizottságoknak is ez alapeszmét védeniök kell. Az államérdekekre való felügyelet mellett az önkormányzat fennmaradásának az érdekeire is kell vigyázniok. Ez valami hűvös, tárgyilagos, tartózkodó magaslatot kiván az ő részükről, s nem az egyes ügyekbe való pártos beleelegyedést. E követelménynek ed- digeíó igen kevés esetben láttuk a megvalósulását.

Tisztán elvi álláspontot fejtünk ki, mikor mindezeket hangoztatjuk, s egyébként semmit se akarunk levonni az uttörésnek, az ügyekkel való törődésnek, a jóakaratu munkának abból az érdeméből, amit a felülvizsgálati bizottságok esetleg felmutatnak. Nem erről az érdemességről van szó, hanem az önkormányzatok érvényesüléséről, amit éppen a felülvizsgálati bizottságok túlbuzgósága még a legjobb akarat mellett is igen-igen megakaszt. Erre a legközelebbi példát a Kolozsvár város költségvetésével .való elbánás is bizonyítja. . v>r

■Jósé Ortéga Y. Gasset neve most sűrűn szerepel a spanyol politikában is. A köztársasági mozgalmak szellemi vezére, de jelentőrégo nem ebben csúcsosodik ki. Filozófus, mint Unamuno és azon törekvések, hogy Spanyolország állam formálrvrÚsztasson, eltörpül másik nagy törekvése mellett, hogy egész Spanyolország szellemileg megujhodjon.

Jósé Ortega Y. Gasset a madridi egyetem tanára, a Revista de occiöente szellemtörténeti folyóirat szerkesztője és szerzője az „El téma de nuestro tiempo“ cimii könyvnek, amely spanyolon kiviül számos más nyelven is megjelent legutóbb Max Richuer kiadásában németül is. „A mi időnk feladata“ a könyv címe és e műben a világhírű szerző a mai ember kötelező és helyes gondolkodásának irányelveit szabja meg- Pontosan, történeti imperativus formájában igyekszik kijelölni a követendő utat és irtózik korunk divatos jelszavaitól, a relativizmustól, mert ez nem egyéb, mint szkepszis és végső eredményében a szellem öngyilkossága. Nem tagadja a kételkedés létjogosultságát, amelyre a gondolkodás folyamata alatt szükség van, de ha ezt túlzásba viszik, az élet kedvéért feláldoz zuk az igazságot.

’ De tartsunk rendet.

Európa utolsó évtizedeinek eseményei szűk ségessé teszik, hogy újra megvizsgáljuk kontinensünknek kulturális értékeihez való viszonyát, másrészt az életnek és a gondolkodásnak kapcsolódásait. Ortega abból indul ki, hogy vannak korszakok, amikor az igazságkeresés első vonalába az elvont gondolat kerül, vannak megint korszakok, amikor a gondolatot feláldozzák az élet szolgálatában. Az előbbi korszaknak jellemzője a racionalizmus, amely, hogy az igazságot megmentse, fütyül az életre. A relativizmus — a racionalizmus ellentéteként — azt tanitja hogy többféle igazságok vannak, aza” csak relativ igazság van, egy tárgy állapotához viszonyítva. A túlzásba vitt racionalizmus, amelynek klasszikus szószólói Descartes, Kant, Spinoza voltak, a szellem bizantinizmusához vezet, amely meggyilkolja az életet. A túlzásba vitt relativizmus pedig vitális barbársághoz. Egyik sem jó. Mit kell hát tenni?

Ortega, mint a kígyó, kicsúszik mind a két elmélet között. Gondolkodásának originálitása: kiéltnek érzi a régi formákat és uj szemléleti formák felé tör. „A mi időnk meghatározása: semmiesetre sem liberálisnak, vagy konzervatívnak lenni, de ettől az elavult ellentétpárttói teljesen eltekinteni. Az európai kultúrát azonban meg kell valahogy menteni, a kultúrát, amelyet ö „a szellemek életének“ nevez el. Hogy uj meghatározásának .végkövetkeztetéséhez eljusson, az életet mint primér jelenséget, fölébe rendeli a szellemnek. A racionalisták hibája az volt, hogy ők a szellemet szembehelyezték az élettel, ahelyett, hogy a szellemet az életnek alárendelték volna. A gondolkozás végtére is csak éppen olyan életfunkció — mond. a Ortega — mint az emésztés, vagy a vérkeringés.

Valamivel mégis csak több. Ortega idézi a kitűnő Simmelt, aki szerint: Leben ist immer zugleich mehr als Leben. Ezt a „több“-et a testi organizmus folyamata nem tudja önmagában véve megadni. Ez az ész privilégiuma, amely természetes törekvés a kultúra felé és irányzata: egy negyedik dimenzió, amelyben a szellem élete nyugszik.

Viszont az is igaz, hogy a kultúra, amelynek szolgálatába akarja beállítani Ortega a gondolatot, hogy azután a kultúra az életet szolgálhassa, a kultúra szintén nem valami abszolu- tuiii, de idő és hely szerint változik. Változnak az eszmények és minden eszmény csak perspektívájával fogható fel. A relativizmus és racionalizmus fogalmai mellé Ortega behelyettesíti a perspektivizmust, mint uj világszemléleti módszertE szemszögből megítélve a nagy filozófiai rendszerek nem világképek, hanem horizontok. Ha az egyes perspektívákat egymás mellé tesszük, csak akkor bontakozik ki az abszolút igazság végtelen sokszínűségében. A perspektíváknak ez összessége a mindenttudás, az Isten.

Ortega filozófiai rendszerében a gondolkodás, akarás és érzés, három uj vitális alászine- zést talál. Igazság helyett meggyőződés. Tökéletesség helyett tettkészség. Szépség helyett tetszés. Az eszmények megtelnek dinamikus feszültséggel és vitálisokká válnak. Az első pillanatra úgy tetszik, hogy Ortega a két régi szemléleti módszer szintézisét keresi, de ez csak a látszat. Módszere nem ilyen szimplista, mint említettük, két ut helyett a harmadik utat keresi meg, hogy szemléletének központi gondolatát szolgálja, amely az ő megfogalmazásában igy hangzik:

A mi időnk feladata abban áll, hogy az ész tevékenységét beiktassuk a biológiába és alárendeljük a spontánnak, azaz a vitálisnak. Néhány év múlva abszurdnak fog látszani, hogy valaha is azt kívánták az élettől, hogy a kultúrának szolgáljon. Az uj körszak rendeltetése, hogy megváltoztassa e viszonyt és megmutassa, hogy a kultúra, a művészet, etika vannak hivatva szolgálni az életnek.

A kiváló Curtius, aki bevezetéssel látta el Ortega könyvét, a következőket irja: Az első pillanatra meglep bennünket, hogy a perspektivizmust éppen egy spanyol fogalmazza megt,