Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-09 / 31. szám
16 XIV. ÄVF. 81. SZÁM. Zajos derültség kisérte Kerekes bevezetését s erre Koleszár Sándor felé irányította pegazusát: „Amint a szürkület a városra leszállt, Hallottuk beszélni az ügyvéd Koleszárt. Még a sötétben is oly szépen beszéle, Hogy vesékig hatott beszédének éle.“ A fáklyászenei szónok ez aposztrófálása már éppen elragadó hatással volt a hallgatóságra. Eljenzett és tapsolt mindenki s az elismerő és bátorító közbeszólások egész zápora röpült a sikerültén rögtönző poéta felé, ki erre Benei elnök tekintélyére apellált. „A közbeszólástól hogy engem nem védnek, Mindjárt bepanaszolom a Benei ügyvédnek.“ Jó Benei Ferenc maga is harsogó kacajjal honorálta Kerekest, ki most más szabályszerű körforgással Visszatért a kiinduló ponthoz: a vezér illusztris személyéhez és célzással az ortodox Ábrányi Emil, akkor függetlenségi képviselőnek egy állítólagos Bismarck- interju körül az időben támadt afférjére ilyenformán végezte: „Mit Ugrón épített nagy, sőt óriási, Amit le nem ronthat egy Bismarck—Ábrányi. Azért azt kivánom e házi estélyen, Hogy derék vezérünk: Ugrón Gábor éljen! xtt már aztán frenetikus tetszészaj rivalgott fel. Zúgott az éljen, amely Ugrón mellett inkább Kerekesnek szólott és zúgott olyan erővel, hogy Ugrón Gábort, ki bizony a körülbelül félórát tartó rimrekord-teljesit- mény alatt szépen elaludt az ö székén — felébresztette álmából. Pedig bizonyára éppen arról álmodott, hogy néhány év múlva egy pártra kerül az ismerkedő estélyen legtöbbet csepült Polónyi Gézával. Mert hát ilyen a politika forgandó járása. Váradi Aurél. Mozart, az ember muzsikus A nagy zeneköltő halálának 125-ik évfordulója alkalmából Haydn már 1785-ben azt mondta egy alkalommal a IS éves Mozart apjának: Isten színe előtt vallom, mint tisztességes ember, bogy fiát a legnagyobb komponistának tartom mindazok közt, akikről eddig hallottam. De ugyanezt vallotta leveleiben is. „A nagy Mo- part“-nak nevezi 1787-ben, aki mellett nehéz megállóm. Csak a hangok világában élt ez a lángész s ezért •nem vette észre az élet alacsonyrendüségét. Szenvedélyesen szerette a billiárdot s a szép asszonyokat, akiknek társaságában önfeledt, csacsogó gyerekké vált. A csodálatos ifjú valamelyik művészi kőrútján egyszer Meinzbc érkezett, ahol a választófejedelmet meg akarta ismerni. Az udvari karmester nyomban zeneestét rendezett, még pedig azzal a ravasz szándékkal, hogy annak keretében eló'adatja a maga müvét is. Vájjon mit szól hozzá a mester! Különösen föllelkesítette Mozart jelenléte, alaposan megtapsolták, csak az rontotta a kedvet, hogy Mozart ugyancsak elmerült a szép asszonyokkal való szórakozásban. Szinte udvariatlanságnak tetszett már, ahogy nevetgél, mulat velük, hol az egyikkel járkál karöltve, hol azok kapaszkodnak őbelé. A szám befejezése után, mikor a karnagy letette a Vezénylő pálcát, odasietett hozzá Mozart is: — Nagyon szép volt. Érdekes és eredeti. A karmester keserűen mosolygott: — Sajnos, nem fogadhatom el készpénznek szives dicséretét, hiszen az ön figyelmét sokkal különb művészi szépségek foglalták le. Mozart egész természetes hangon válaszolta: — Azért mindent hallottam. Azzal leült a zongora mellé és eljátszotta az állítólag hallott darabot. Az volt az minden motívumában, mégis mennyire más! A feldolgozása, a variációi, a parafrázisa ... Aztán felkelt és kezet szoritott a karmesterrel, aki sírt meghatottságában. Máskor is játszott a fejedelem előtt. A nagyur már elfoglalta a helyét, csak Mozart késett. Kínossá vált a helyzet, futárok száguldottak szerte, hogy előkeritsék Mozartot. Meg is találták billiárdozás közben. — Mester, együtt van már mindenki, ott a fejedelem is. — Édes lelkem, csak azt engedje meg, hogy ezt a játszmát befejezhessem. Ezt szokta mindig mondani, valahányszor sürgették, hogy kezdje már meg a hangversenyt. Aztán megindult és extázisba ejtette a hallgatóságot. Azonban a fejedelem nem tudta leküzdeni a meg- bántottságát, mégis csak sok, hogy mit meg nem enged magának egy ilyen muzsikus, mikor ő, na igen, kicsoda ő!... azért a maga módja szerint akart felelni az udvariatlanságra. Csak 80 aranyat küldött Mozartnak. — Köszönöm szépen, — mondta Mozart az udvar küldöncének, aki a pénzt elhozta. Sajnálom, hogy ennyit fáradt, jusson ezért magának is valami. Azzal a kezébe nyomott 40 aranyat borravalónak. A másik felét még aznap este elköltötte, baráti társaságban pezsgőzve, miközben egyik felköszöntőt a másik után mondták Baehusra. Mire megérkezett a Majna melletti Frankfurtba, egy garasa sem volt a zsebében. ... Abban a levélgyüjteményben, amelyet Henrik herceg és a porosz Ferdinánd intéztek a Henkel-Douners- mark grófi párhoz, 1800 december 15-iki kelettel, ez a •néhány jellemző sor fordul elő: „A múlt pénteken hallottam egy Mozart-féle templomi zeneszámot, amit a közönség nagy része csodálattal fogadott. Bizalmasan mondhatom, hogy én undorítónak találtam, mert inkább pokolba való zene ez. Annyi a hangszer és olyan különféle, hogy éppen csak az ágyú hiányzik közülük, az tökéletessé tenné a vad lármát. Mondják, hogy a zene elsőrendű, nekem azonban Klopf- stoek Messiása jut az eszembe. Azt is csodálatosnak tartják, de nem érti senki.“ Estefelé érkezett egyszer Berlinbe s a hotelben, ahol nem ismerték, az az első szava: — Lehet-e a városban valami zenét hallani? — Oh igen, épp most kezdődik az operában az előadás. — Mit adnak? — A Szöktetést a szeraillból. — Nagyszerű, —> kiált fel Mozart, a portás pedig folytatja: — Igen, csinos dolog. Hogy is hivják a szerzőjét? Izé ... nem jut az eszembe. De Mozart, ugy, ahogy volt, már indult is a színházba. Belép a nézőtérre, megáll, figyel. Egy-egy pillanatra felvidul, aztán bosszankodás fut ót az arcán, nem tetszik neki a tempó, összerezzen némely gixerre, miközben felöltőben, öntudatlanul megy egyre előrébb a zenekar felé. Közben hol rosszalólag, hol helyeslőleg bólint, néha halkan felkiált, — a közönség pedig egyre többet mulat az igénytelen külsejű emberke viselkedésén. — Micsoda jámbor falusi alak! Ezt azonban ő észre sem veszi. Egyszerre csak Petrilló áriája következik: „Frissen a harcra, küzdelemre ...“ — az egyik hegedű pedig d helyett dist fog. Erre már nem türtőztethette magát, odakiáltott: — Mi lesz azzal a d-vel, a teremtésedet! A közönség azt hitte, valami baja van, de a zenekarban felismerték s futótűzként terjedt a suttogás: — Itt van Mozart! Rémes ijedelem fogta el a szereplőket, főleg a nőket, akik eléggé felületesen tanulták be az operát. Az egyik kijelentette, hogy ma nem is lép többet színpadra. Mozart az igazgató panaszkodására kénytelen volt felkeresni. — Asszonyom, rég hallottam ilyen csodálatos éneket. Hogy pedig utolérhetetlenné váljék, szívesen átveszem magával a szerepet. Az énekesnő magához tért, a többi szereplőt Is elöntötte az ambíció, az előadás elég tisztességesen ért véget. A szavát egyébként megtartotta, az énekesnőt maga tanította be a szerepre, még pedig olyan sikerrel, hogy az egyébként tehetséges színésznő ebben vált a legtökéletesebbé. Sokat forgolódván színházi körökben, nem lehet csodálni, hogy ő is lángra gyulladt egyszer egy énekesnő szép szemétől. Mozart ide vagy oda, az ünnepelt divat nem hatotta meg a nagy ember nagy érzése, szívesebben hallgatott egy előkelő férfiúra, aki rendelkezésére bocsátotta a vagyonát, tékozló pazarlással vette körül. Annyira hatott ez Mozartra, hogy okvetlenül tenni akart valamit, megfelelni az elutasításra, akár bosszúval. Nem volt ugyan bosszúálló természet, de az érthető emberi indulat cselekvésre sarkalta, persze a maga módján. Irt két kompozíciót, telve csodálatos szépségekkel — azonban leküzdhetetlennek látszó művészi akadályokkal — felajánlotta az ünnepelt művésznőnek. Az énekesnő eddig szinte az ő teremtménye volt, az ő müvei lendítették szárnyalásba, hírnévre, — most elhatározta, hogy tönkreteszi a saját müvét. Bukjék az eléne- kelhetetlen kompozíciókkal akkorát, mint amekkorát emelkedett. Hadd lássa, hogy nélküle nemi lehet senki és nună. Itt azonban elszámitotta magát Mozart, mert a», énekesnő nem ismert akadályt, szédítő sikert aratott a Mo- zart-számokkal s most vált csak azzá, ami eddig hiányzott a karrierjéből: utolérhetetlen, páratlan művésznővé. Mozartot aztán, annyira meghatotta a dolog, hogy szinte felolvadt a művészetben a szerelme s átalakult rajongó tiszteletté, nagyrabecsüléssé. • II. József császár jobban szerette Mozartot, mint sok hozzátartozóját. Mikor egyszer nagy pozícióba hívták Berlinbe, elérzékenyült hangon szólította meg: — Kedves Mozartom, el akar engem hagyni! Nem igen megyek én már azután az operába, ha maga nine» itt. Meghatottan borult Mozart jótevője kezére. — Felség, itt maradok! Elmondta a jelenetet egy barátjának, aki kifakadt: — Te is ügyes ember vagy! Miért nem használtad ki ezt a jelenetet az anyagi előnyödre? — Ugyan kérlek, — felelte Mozart, — mikor ilyen megtiszteltetés ér, lehetek-e koldus? A MÁRCIUS 8-tól MÁRCIUS 15-ig TARTÓ XX. RIEHES MESSE BÉCSI NEMZETKÖZI MINTKHRa A Keleti Újság társaskirándulást rendez a bécsi mintavásárra. A társas utazás részvételi diját négy változatban állapítottuk meg: I. csoportban a részvételi dij 3230 lej, azok részére, akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat III. osztályon utaznak. Elszállásolás és étkezés nélkül. II. csoportban a részvételi dij 4720 lej, azok részére, akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat III. osztályon utaznak és Bécsben 3 napig teljes elszállásolást, pensiot, teljes ellátást kapnak, napi háromszori étkezéssel, italok nélkül. III. csoportban részvételi dij 4340 lej, azok részére, akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat II. osztályon utaznak. Ellátás, szálloda nélkül. IV. csoportban a részvételi dij 5840 lej, azok részére akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat II. osztályon utaznak és Becsben három napig elszállásolást, teljes pensiót kapnak, napi háromszori étkezéssel, italok nélkül. Mind a négy csoportban a résztvevők a fenti összegekért Clujtól Wienig és vissza vasúti jegyet, vásárigazolványt, vizumdijakat és a kollektiv útlevelet kapják, Wienben a szállodától kiszállítást a mintavásárra és egy napos autócart, amely alkalommal megtekinthetik Wien nevezetességeit. Indulás március 8-án Clujról, déli 12 óra 34 perckor, érkezés Wienbe március 9-én reggel, visszaindulás Wienböl március 11-én este, visszaérkezés Clujra március I2-én d. u. 6 óra 35 perckor. Küldje be állampolgársági bizonyítványának másolatát március 3-ig a Keleti Ú jság szerkesztőségéhez, vagy a Hermes Meu-tjegyirodához, Cluj, Calea Regele Ferdinand 13. (Telefon 29). Mindkét helyen díjmentesen kap részletes információt.
