Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-09 / 31. szám
/ 14 Fékéteszáru cseresznye — Hunyady Sándor szinjátéka —- Irta: dr. Kristóf György Jó egy hónappal ezelőtt néztem meg a Vígszínházban. Ötvenegyedszer adták. Minden hely cl volt foglalva. A színházat teljesen betöltő közönség észrevehetően, sőt füllel hallhatván jól mulatott, helyesebben, megelégedett örömmel élvezte a darabot. A szerző érdeméül és dicséretére őszinte elismeréssel jegyezzük meg, hogy lehetetlenség az ellenkezője. A darab úgy van megszerkesztve, összeállításában annyi finom és helyes érzék mutatkozik, hogy a minden egyes jelenet ad is valami értékeset, tehát önmagában befejezett s igy a nézőt kielégíti, de ugyanakkor ébrentartja, felcsigázza az érdeklődést: mi lesz tovább, hogy fog alakulni a helyzet. A függöny szétnyílásakor egy majdnem-nábob és majdnem- magyar bácskai szerb birtokos hálószobájában vagyunk. A többéves, de gyermektelen házaspár ablaka alatt éjjeli zenét huzatnak a búcsúzó, harctérre induló helybeli huszártisztek. Az első képnek telivér bácskai fordulata az, hogy a háziak felkelnek, a mulatság benn, a szerb ur házában tovább folyik egészen virradatig, mikor a kaszárnya felől kürtszó hallatszik és a huszárok távoznak. A rögtönzött házi muri alatt két dolog derül ki. Először az, hogy a szerb urat feljelentették nagyszerb titkos tevékenységért, aminek tényleg alapja van. De a gentry főszolgabíró, bár tudja, hogy a feljelentés nem alaptalan, az ügyet simán, urilag és okosan intézi el. És kiderül, hogy az a magyar gentry főbíró és az izig-vérig nagyszerb érzületű háziasszony már évek óta egymásba szerelmesek. A második felvonás ismét két sziliből áll. A világháború után vagyunk s az első szin egy impérium-átvételi jelenet a főszolgabírói hivatalban. A magyar főbírótól a szerb ur veszi át az impériumot a Sándor király nevében, de mint ember és barát szeretne, igyekszik segíteni a főbírón. Marasztalja, életlehetőséget ajánl fel. De marasztalja, a repatriálástól visszatartani igyekszik a szerelmes szerb asszony is éppen akkor, mikor házukban most folyik az első felvonás ellenképe: a megvalósult szerb nemzeti álom örömünnepe. A marasztás eredménytelen. Sőt kiderül e második szint alkotó szerb örömünnepen, hogy a főbírót feljelentették mint összeesküvőt s nála házkutatást fognak még az éjjel tartani. Most már Dusánon a sor, igy hívják a majdnem-nábob szerb urat, & Érzékeny találkozás Irta: Komáromi János Néhány nappal ezelőtt (szerdai délután volt éppen) egyedül üldögéltem a szobámban s fölösleges dolgokon bíbelődtem Alig mult három óra, de a koratéli alkony egészségtelen szine rátelepedett már az ablakokra. Számitgattam magamban, hány napnak kell elmúlnia még, míg az elsőtavaszi szelecske végigleng a Ferenc- köruton, mikor az előszoba felöl a fiam szaladt be hozzám s fontoskodó arccal kezdte: — Apukám, egy bácsi van itt, de nem ur, csak olyan paraszt... — Ismered? — Még soha nem láttam. Lyukas cipő van a lábán. « Ugyanakkor a lányom is bejött, aki nagyobbacska kisasszony immár s ezokból sokat sejt már a dolgokból Föltétlehül többet, mint öccse, aki nagy csacsinak tart általában. Leányom elfintorította az arcát, mint akinek nem tetszik a dolog: —- Valami kéregetöféle alak rakodik le az előszobában, de nem sokat nézek ki belőle. Azt hiszem, csavargó lesz. Mivel édesanyjuk nem volt idehaza s csak a leány tartózkodott a konyha táján valahol, minden föltevés szerint ö ereszthette be a gyanús idegent. Megfordultam a székben, hogy felállók s egykettőre végzek a betolakodott firmával, mikor a leányom megjegyezte még: — Viki nem akarta beereszteni, de ő azt mondta, hogy rokonunk nekünk. Ilyen rokon! Akkor már felálltam, hogy az ebédlőn át az előszobába nézek ki... De aztán úgy maradtam állva, megmerevedett lábbal. Mert az ebédlő ajtajában akkor már megjelent egy keszeg s kissé meggörbült vállu ember, hogy fejével csaknem az ajtó tetejéig ért. Ereztem, hogy bénulni kezd a nyelvem. A horgas és nyáriszeplős alak ugyanakkor elröhögte magát: — Szervusz, bratyesz! Éppen Hamburgból gyövök egyfolytába... — Miska bácsi! — kiáltottam fel magamon kivül. ■— Az Istenért, hogy kerül ide? Magatartása most is fidélis maradt: hogy a főbirón segítsen, megakadályozza a házkutatást és annak legalább is nem kellemes következményeit. Dusán, bár már tüzet fogott gyanúja, hogy felesége és a főbíró között van valami, csakugyan kész éjnek idején átfutni a főbíróhoz, hogy figyelmeztesse arra, hogy égesse el, ha van valami titka. Ila pedig muszáj, szökjön meg. Irina, a felesége, azonban oly mohón sürgeti, hogy siessen, előzze meg a bajt, mert nincs vesztegetni való idő, hogy a férj gyanúja egészen megerősödik s nem hajlandó egy tapodtat se tenni a felesége szeretője érdekében. Nincs más megoldás, elrohan a felesége maga. A harmadik felvonás elején a főbíró lemondó nyugalommal csomagol, repatriálni készül, mikor sötét este betoppan hozzá Irina, majd a iiázkutató hatósági személyek. Irina a házkutatást megakadályozni nem tudja, de jön Dusán. Ö a htóságot elkergeti. Ez a gyanú különben is alaptalan, gonosz gyanúsítás volt. Ellenben a másik, a szerelem gyanúja nem. Irina, a nagyszerb asszony, otthagyja a férjét, otthonát, nemzetét, megvalósult nagyszer!) álmát és megy a repatriáló főbíróval uj házasságba, uj otthonba, Magyarországra. Dusán pedig megtörtén riad a valóságra: a szerbség, nemzete mindent megnyert, ő pedig elvesztette mindenét. Ezzel végződik a darab — a színpadon, mert a könyvben a vég nem ilyen csattanó. Vegyük hozzá, hogy az egész első felvonást aláfesti a szép magyar zene, a hamisítatlan bácskai jókedv, a második felvonás nagy részét meg a szerb nemzeti örömnek egyáltalán nem sértő, hanem természetesen kedves formájú megnyilatkozása: világos, hogy darabunk hatása megkapó, vonzó, itt-ott lebilincselően magához sodró. Hunyady a biztos hatás nemes eszközeit mind egybegyüjtötte s okos számítással, művészi tapintattal alkalmazta. Jól esett megállapítanom, hogy darabja megérdemli, hogy ötvenegyedik előadását is telt ház nézze. A siker kivívásában persze nem lehet figyelmen kivül hagyni a Hegedűs Gyula mesteri játékát sem. Ötlete, mozdulatai, beszédje, egész játéka most is feledhetetlenül jellemző és kifejező volt. Mellette Gazsi Mariska, Törzs, Gombaszögi, de az egész együttes kifogástalanul jó játéka biztosítja a hatást. XIV. ÉVF. 81. SZÁM. imiwwiwwiwi ii I I .......... ~ ~ ....~ Volt, van azonban az I. felvonásnak egy jelenete, amelyik még a Gombaszögi és Törzs előadásában is — majdnem nevetséges, csak egy hajszálon függ komolysága. Az a jelenet ez, amelyikben’Irina és a főbíró eddigi platói, de izzó szerelmüket egymásnak megvallják. A jelenet komoly, feszült drámasága borotvaélen halad. És szerencsére halad és nem esik le komikus kacagásba. Pedig a dialógus, a két már éppen nem gyermeknyi korú személy feliengős, holdvilágos lihegése és vonagló önmegtartóztatása hatásos a kecmergéssel. Most, hogy egy hónap múlva a darabot könyvből is elolvastam, látom, hogy maga a szerző is az utasítás szavai szerint érzi, tudja, hogy giccses ez a jelenet. Kérdés, hogy gyengébb színészek kezében nem válik nevetségessé, nem marad csak giccs ez a jelenet. Valahogy több valószínűségre, lélektanilag elfogadhatóbb biztosságra van szüksége e jelenetnek. Ugyancsak lélektanilag vitatható az Irina elszakadása mindattól, amit eddig szeretett, amiért rajongott s csatlakozása ahhoz, ami ábrándos, amitől eddig távol állt, ami ránézve idegen volt. Elismerem, hogy ez a megoldás is rendkívüli hatásos. De szerintem olyan irreális romantika, amit még regényben is bajos indokolni, valószínűnek feltüntetni. Darabunkban az idokolás, a valószerüvé elhitetés hiányos. És pedig — sajátságos — a színpadon hiányosabb, mint a szövegben, a könyvben. Olvasva a müvet, inkább elhittem az Irina elhatározását, mint az ötvenegyedik előadás hatása alatt. E két, a darab szinszerüségére, de egyúttal irodalmiságára is vonatkozó megjegyzés után azonban örömmel állapítható meg, hogy a Fe- keteszáru cseresznye költőileg is értékes alkotás és szinirodalmunknak gazdagodását jelenti. Az egyéni és közösségi léleknek oly érzelmeit és cselekedeteit dramatizálja, amelyek kiirtha- tatlan adottságok, mindent meghatározó, kedves. ápolt eszmények, de a szenvedély pillanatnyi hatása alatt elmódosulnak, váratlan kirobbanásban pattannak szét. A darabnak sem érzésem, sem elemezésem szerint nincs más tendenciája, csak a tiszta irodalmiság. Ha van a darabnak thezise, ez az, hogy a szerelem mindennél erősebb. Azt a régi és százszor alkalmazott tételt igazolja a Hunyady drámája is. Beállítása, meseszövése uj, érdekes, bátor és modern, de szigorúan költői, irodalmi eszközeiben is, törekvéseiben is. Olvasmánynak is kellemes. Szívesen ajánljuk a közönség figyelmébe. A Szépmives Céh adta ki az iró arcképével, mit gróf Bánffy Miklós rajzolt meg. Reméljük és kívánjuk, hogy Hunyady alkotó kedvének és becsvágyának „folytatása következik.“- _U_ Ml- T» .1 I m. — A két talpamon, brátyesz. Ur gyalog jár! — Istenem... Istenem... — suttogtam magam elé megrendültén Mert Vidróczki állt előttem, a nevezetes cipész. Tiz esztendő óta annyit tudtam róla mindössze, hogy Amerikába hajózott át, egy holland vitorlás fenekébe megbújva. Három hétig guggolt a hajó legalján, miközben hazai szalonnán élt, az amerikai part közvetlen közelében aztán beleere3zkedett az óceánba s széles karcsapásokkal tempózott ki az Unió földjére... Már amennyiben hinni lehetett a szállongó híreknek, amelyeket persze ö maga küldözgetett haza maga-magáról. Most tehát megjött! Akkor már szemközt álltunk s derekasan ráztuk meg az egymás kezét. Elvoltam fogódva, minek tagadnám? Hisz ma már elárulhatom, hogy Vidróczki elsőfokú unokabátyám nekem... Alig találtam a szavamat: — Hogy birta az utat Hamburgtól idáig Miska bácsi? — Hogy? — és kifeszitette a mellét. — Mint rendesen. Hol áztam, hol meg danoltam, hogy majd a torkom repedt szét. Ha elibemállt egy német, hogy hova, csak azt mondtam neki: ungaris vagyok s mingyárt értett a szóból. Mert Németországban is elismernek már. Hogy megörültem neki, Teremtőm—Uram! Szobám felé próbáltam tessékelni, de hirtelen észrevette magát. A két gyerekre pillantott s zavartan kezdett kotorászni a tarisznyájában: — A pulyáknak Is hoztam valamit... Kormos papirkába csomagolva, cukrot szedett elő s a leányomnak nyújtotta: — Tessék kisasszonyka, mert már csak igy fogom szólítani. Tudom én, mi a rend. Ezt meg neked szántam, kisöccsém. S széles markával makkot kapart ki a tarisznyából. Valahol Győr táján szedte az erdőben, mint hozzátette nyomban. S akkor féüg-sikerült mosolygással csapott a fiam vállára: — Tudod-e, ki vagyok én, kisöcsém? — Nem tudom, bácsi — feledte öntudatlanul a gyerek. Vidróczki tovább mosolygott, de löreszinben: — Hát a nagybátyád, testvér s mindenütt megbecsülnek. Csak Komáromba állított meg egy zsaru...--------------:--------------—J-iü----J'-.'l.iL11.1 1 I . J. i Kiderült, hogy Komáromban szóbaereszkedett vele egy rendőr, de mert Vidróczki foghegyröl vette csak, az ügyeletre kisérte be. Ott egy rendőrtiszt kezdte faggatni, ámde amikor Vidróczki bediktálta volna a nevét, s hivatkozott volna reám is, a tiszt harsogni kezdett s egyre azt ismételgette: „Vidróczki, az anyádat!“ S persze, hagyta továbbmenni... Valahogy csak betuszkoltam a szobámba. Megállt a közepén s körülnézett: — Hát a tekintetes asszonyka hol van? Elmondtam neki, hogy feleségem a városba ment ki, de minden pillanatban itthon lehet s a ritka vendégnek bizonyára meg fog örülni ö is. Vidróczki felsóhajtott: — Ismerem iskolás-kislány korából. Már akkor is kedvemre való személy volt. Cigarettával kinálgattam: annyit mondott rá: legújabban csak vergóniát szív, mint I. Ferenc József valamikor. Erre a trafikba szalasztottam le a leányt s mikor megvolt a vergónia, .ráfüstölt s maga elé révedezett a füstön át. Én pedig elnéztem ezt az árva és dologtalan embert. Mert öreg legény volt már s vállbán erősen hajlott. De nem a deresedö haja hatott meg annyira. Az hatott meg, hogy Vidróczki minden nyomorában és veszködésében töretlen kedelyünek maradt változatlanul. Szemeit ugyan mintha titkolt bu árnyazta volna, valószínűnek tetszett azonban, hogy csak hazájának botor állapota miatt esett pillanatnyi szótlankodásba. Egyebekben a régi legény maradt most is, noha járhatott már a negyvenkilencedik esztendejében. Hiába kinálgattam a fotellel, egyelőre nem ült le. Ahelyett állva maradt, szétvetett lábbal s máris hányni kezdte magát: — Tavaly éve amerikai követnek akartak megválasztani Csikágóba... — Hogy volt az, Miska bác3i? — biztattam remegő sziwel. — Kellett is neki biztatás! E!irv>ndta (maga elé gondolkozva keveset), hogy az elmúlt esztendő folyamán az amerikai pájinkapártiak, vagyis a nedvesek, ki akarták kiáltani követjelöltnek s mellesleg minden kiadását megtérítették volna. Eleinte maga is ingadozott, később azonban visszautasított mindent. Mert abban az esetben föl kellett volna vennie a jenkik állampolgárságát, ami viszont egyértelmű lett volna hazája megtagadásával... /
