Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-09 / 31. szám
X1Y. ÉVF. 31. SZÁM. 10 x gyorsabban bOTOt^i^i\ Hftftw ií-ikhar s-«j>;3ar., víz 100 X JODBdVl és ecset nétky; XXZ perc alatt! Ä sváb propaganda fiz év óta tartó gyilkos füzében továbbra is kitart magyarsága meüsli Szatmár vidéke Megdöbbentő részletek a propaganda munkájából avilághldi UEO (Szatmár, február 7.) A Keleti Újság szám-' talan esetben foglalkozott azzal az ágitációval, amely a szatmárvidéki németszármazásu magyarok elnémetesitését tűzheti feladatául, román pártfogás mellett. Beszámoltunk ennek az akciónak minden eddigi felháborító részletéről. Hogy milyen eszközökkel dolgozott a sváb propaganda, arról az alábbiakban számol be Gábor Jenő, aki az egész sváb propagandának legalaposabb ismerője: Törvénytelen és erőszakos németesítés. Az 1920. évi népszámlálás után Szatmárme- gyének közigazgatási bizottsága 188—1924. szám alatt elrendelte, hogy huszonöt község róm. katk. iskoláiban, amelyekben már régóta békésen magyarul tanítottak, ezentúl a tanítási nyelv a német legyen. Sem a német politikai szervezetek, sem az érdekelt lakosságból senki sem kérte ezt a határozatot. A német nyelvet szerették volna a jegyzők utján a templomokba is bevezetni. Erre a határozatra a lelkészek egyszerűen összehívták a lakosságot és feltették a kérdést, hogy vállalják-e a német iskolai tannyelvet, vagy továbbra is ragaszkodnak a magyar tannyelvhez. Huszonöt községből huszonhárom a magyar tannyelv mellett szavazott. •Kilenc községben egyetlen szavazat sem akadt, amely a német tannyelvet vállalta volna, tizenegy községben 1990 magyar szavazattal szemben 54 német szavazat akadt. Csak az egyik agitátor, Winter községében volt 239 magyar szavazattal szemben 48 német. A válasz román részről szintén nem maradt el. A tanügyi hatóságok levették az álarcot és egyszerűen elrendelték a román tanítási nyelvet, a következő indokolással: „A svábok lemondtak anyanyelvűkről, a magyar nyelvhez pedig nincs joguk (!) igy iskoláik nyelve csak a román lehet“. A másik módszer az volt, hogy jó néhány iskolát bezárattak és csak a német tannyelv bevezetésével engedték meg annak újból való megnyitását. Lelketlen agitáció. Ilyen előzmények után jöttek a bánsági sváb agitátorok. Dr. Speck még csak tanulmányutat mert bevallani, tk\ Striegl már nj’ilt propagandát csinált és a román hatóságok dobszóval rendelték gyűlésre a népet. Nem használt a lelkészi karnak jóakaratu fi> gyelmeztetése, a sváb propagandát beindították. Évek múltak el a sváb propaganda megindítása után, anélkül, hogy valamire is jutott volna. A Gauamt, a propaganda főfóruma kérvényt irt a kormányhoz és a pápához, amelyekben a valóságot elferdítve igyekeztek eredményt elérni. A választ a szatmári székes káptalan tagjai és a lelkészi kar méltóképpen megadta a Kathoiikus Élet egyik számában „Intő szó“ eim alatt. Ezzel szemben a Gauamt rá akarta bizonyítani a papságra, hogy a magyar irredentizmus szol gálátában áll és előbbre tartja a magyar érdekeket, mint az egyházi érdekeket. Jellemző a felhozott „adatokra“ a következő: Egyik gyónóasszonyt a propagandisták szerint le nem irható szóval gya- iázta meg a lelkész, mert németül akart gyónni. Az illető asszony, tanuk előtt kiállított Írást adott arról, hogy az ,,adat“-ból egy szó sem igaz, és erre esküt is hajlandó tenni. Nyilván viszontszolgálatul tette meg a kormány a sváb politikának azt a szívességet, hogy Szatmár vidékén huszonhat lelkésztől törvényellenesen megvonta a kongruát, kifejezetten azért, mert a lelkészek a sváb propagandának ellenszegültek, így került a papság a politika ütköző pontjába. A származás, név és vegyelemzés sötét munkája legkomorabb színét Szatmár vidékén nyerte és a megtámadott népcsoport immár egy étg- tizede állja úgy a román, mint a sváb fronton „felszabaditói“-nak szakadatlan támadását egymagában minden segítség nélkül. Terror és megfélemlítés. A fentebb emlitett közigazgatási bizottsági határozatra benyújtott íelebbezésre az akkori közoktatásügyi miniszter úgy döntött, hogy a tannyelv vagy az államnyelv, vagy az anyanyelv lehet. Ennek folytán 1922-ben az egyházmegyei főhatóság megkérdezte liivoit, hogy mit tartanak a maguk és gyermekeik anyanyelvének. A nép újból a magyar nyelvet vallotta anyanyelvének. E vallomástétel alapján továbbra is magyarul folyt a tanitás, hiszen a közoktatásügyi minisztérium az anyanyelv használatának jogát kifejezetten elismerte. De nem igy a revizorátus. Egyszerűen nem vette tudomásul a nép megnyilatkozását, 1923-ban egyszerre hét község iskoláit bezáratta. Végül is rákényszeritették a német nyelv bevezetésére, de eredményt nem tudtak produkálni. A Gauamt legfőbb törekvése az volt, hogy a népakaratot megdöntse. Mint, ahogy már nem egyszer tette, úgy ezúttal is házanként tett éjszakai látogatásokkal, pincézésekkel, /.sandátokkal való fenyegetőzéssel és azzal az érveléssel, hogy itt a határon nem lehet magyar brigádot szervezni, éppen azért a pap ivén történt aláírások érvénytelenek, az ő ivüket kell aláírni, mert különben nem lesz államsegély stb. — aláírásokat gyűjtött a német tannyelv érdekében és kérvényt íratott alá anélkül, hogy ennek tartalmát ismertette volna. Mi sem természetesebb, minthogy erre a román politikától irányított és román szempontból kedvező kérvényre a kormány 1927-ben elrendelte valameny- nyi községben a német tannyelvet. A kormány törvényellenes rendelete ellen azonban az érdekelt községek pert indítottak a nagyváradi Ítélőtábla előtt, amely még nincsen befejezve. Ilyen előzmények után kapott uj püspököt a szatmári egyházmegye. A svábok is, a románok is azt hiresztelik, hogy az uj püspök az ő emberük. Müller János „inspektor honorific“ például igy nyilatkozott Krasznabéltek községházán: „Fiedler István becsületszóval lekötelezte magát a sváb agitáció mellett, csak igy kapta meg a püspöki kinevezést. Az uj püspök természetesen minden ilyen inszinuációt, amely belekeverné a politikába többizben és erélyesen visz- szautasitott, de a sváb propaganda ilyen kicsiségekkel nem törődik. “ így folyik tehát az áldatlan harc egy évtized óta és a németszármazásu magyarság erősen bízik benne, hogy az igazság győzelme nem lehet kétséges. Gseiidőrssgidigiíel lafeolíaíMk M a iprgfőílffrél I,fedi. gimnáziumot: (Csíkszereda, február 7.) Tiz esztendő alatt megszoktuk, hogy napról-napra elképesztő meglepetésekben nyilvánul meg az az iskolaterror, amelyet Anghelescu volt miniszter vezetett be az egész világ megdöbbenésére. Elképzelhetetlen ötletességgel tették tönkre a kisebbségi ok tatást. Még ezeket a sérelmeket is felülmúlja azonban az, ami most Gyergyóditróban történt, ahol csendőrfedezet mellett egyszerűen az uc- cára rakták a róm. kath. gimnázium növendékeit és teljes felszerelését. A szinte hihetetlenül hangzó eset a következőképpen történt. A napokban megjelent Precssp Emil ügyvéd kíséretében a gyergyószentmik- lósi törvényszék portarelje és dr. Lukács Józseffel, az egyháztanács elnökével közölte, hogy a gimnáziumot az 1929. augusztusában hozott birói Ítélet alapján kilakoltatja az állam tulajdonát képező épületből. Hajlandó volt azonban negyvennyolc órai haladékot adni, hogy a kilakoltatást maga az egyházközség végezze el. Dr. Lukács egyházközségi elnök tiltakozott az eljárás ellen, hivatkozott rá, hogy a konkordátum értelmében az egyházközségnek joga van az egyébként tulajdonát képező egész épület használatára. Ezt a jogot a kormány is elismerte és a közoktatásügyi miniszter Ígéretet is tett, hogy respektálni fogják, tehát nem hajlandó a törvényes állásponttól eltérni. Tudni kell, hogy Dit- ró község építtette az iskolát és kathoiikus egyház patrónusa a politikai község volt. így az iskola tulajdonjoga a község nevére került. Az időközönként a szolgabiró és prefektus intenciói szerint kormányzó interimár bizottságok átjátszották $ patrónusi jogot az állam kezébe, amely most karhatalom igénybevételével érvényesítette ezt a jogát. A megrázó jelenet egyébként a következőképpen történt: A végrehajtó látva, hogy a lelkész nem hajlandó elállani a törvényes álláspontjától, karhatalmat vett igénybe. Február 5-én reggel csendőrök jelentek meg az iskolában és négy hatósági ember az ő védelmük alatt munkához látott. Egyszerűen lecipelték a padokat az uccára, kihordották a térképeket, a király arcképét, az iskola teljes felszerelését, mire a tanulóknak négy tanárnő vezetésével el kellett hagyniók az épületet. A dermesztő hidegben, sirva vonultak át a gyerekek a kathoiikus elemi iskola egyik szobájába, ahol összezsufoltan elhelyezkedtek. A jelenet annyira szégyenteljes és megalázó volt, hogy maga a végrehajtó is mentegetőzni próbált. Jellemző különben, hogy két községi rendőrt is igénybe akartak venni, hogy annál gyorsabban, menjen a munka, de a rendőrök, akik egyébként ditróvidéki románok, felháborodva tagadták meg a segítséget. Az egyházközség vezetősége egyébként táviratilag értesítette Costachescu minisztert a megdöbbentően súlyos sérelemről és bizik benne, hogy a miniszter Ígéretéhez híven visszahelyezi jogaiba az iskolát. Leszavazták a német kommunisták és nemzeti szocialisták bizalmatlansági indítványát (Berlin, február 7.) A nemzeti szocialisták és kommunisták bizalmatlansági indítványa fölött nagy izgalmak között történt meg a szavazás. A helyzet a kormányra nézve kritikus volt, mert sokan tartózkodtak a szavazástól és ezeknek a számát túlbecsülték. Végeredményben 293 szavazattal 222 ellenében bizalmai szavaztak a kormánynak. A szavazástól mindössze 13-an tartózkodtak.
