Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-08 / 30. szám
/ * XIV. ÉVF. 30. SZÁMA MÁRCIUS 8-tól MÁRCIUS 15-ig TARTÓ A Keleti Újság társaskirándulást rendez a bécsi mintav&sárra. A társas utazás részvételi diját négy változatban állapítottuk meg: I. csoportban a részvételi dij 3220 lej, azok részére, akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat III. osztályon utaznak. Elszállásolás és étkezés nélkül. II. csoportban a részvételi dij 4720 lej, azok részére, akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat III. osztályon utaznak és Bécsben 3 napig teljes elszállásolást, penziót, teljes ellátást kapnak, napi háromszori étkezéssel, italok nélkül. III. csoportban részvételi dij 4340 lej, azok részére, akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat II. osztályon utaznak. Ellátás, szálloda nélkül. IV. csoportban a részvételi dij 5840 lej, azok részére akik Clujtól Wienig és vissza gyorsvonat II. osztályon utaznak és Bécsben három napig elszállásolást, teljes pensiót kapnak, napi hánélkül. romszori étkezéssel, italoli Mind a négy csoportban a résztvevők a fenti összegekért Clujtól Wienig és vissza vasúti jegyet, vásárigazolványt, vizumdijakat és a kollektiv útlevelet kapják, Wienben a szállodától kiszállítást a mintavásárra és egy napos autócart, amely alkalommal megtekinthetik Wien nevezetességeit. Indulás március 8-án Clujról, déli 12 óra 34 perckor, érkezés Wienbe március 9-én reggel, visszalndulás Wienbó'l március 11-én este, visszaérkezés Clujra március 12-én d. u. 6 óra 35 perckor. Küldje be állampolgársági bizonyítványának másolatát március 2-ig a Keleti Újság szerkesztőségéhez, vagy a Hermes Menetjegyirodához, Cluj, Calea Regele Ferdinand 13. (Telefon 29). Mindkét helyen díjmentesen kap részletes információt. Pörujitás egy régi irodalmi amely vádat emelt a Bánk bánt mellőző és egy német fordítást kitüntető kolozsvári ellen Gyalul Farkas kimutatja, hogy Katona József abban az időben meg sem irta végleges formájában a Bánk bánt — Még az sem bizonyos, hogy Kolozsvárra megérkezett a remekmű kézirata (Kolozsvár, február 6.) Az Erdélyi Muzeum Egyesület bölcselet-, nyelv- és történettudományi szakosztálya ezévi előadási sorozatán e hó 5-ikén dr. Tavaszy Sándor elnökletével dr. Gyalui Farkas nyugalmazott egyetemi könyvtár igazgató tartott előadást arról a drámapályázatról, melyet erdélyi arisztokraták által adományozott két pályadijjal Döbrentei Gábor tűzött ki 1814-ben,Kolozsvárt meginditott Erdélyi Muzeum folyóiratában. Ezen a pályázaton vett részt — állítólag — Katona József, Bánk-bán-jával. Az egész nagy Bánk-bán irodalom évtizedek óta bizonyos szemrehányással és vádakkal illeti a kolozsvári drámapályázat bírálóit, elsősorban Döbrenteit, hogy nem Katona Bánk-bánjának adta a pályadijat, hanem egy német darabot átdolgozott Tokody János nevű szolgabirónak, Bánk-bánt pedig annyira mellőzte, hogy meg sem említette a bírálatban. Katona József halálának tavalyi centenná- riumán ezek a szemrehányások felujultak. A kecskeméti nagy ünnepélyen pedig egyik kiváló erdélyi poéta, az erdélyi irók nevében e mellőzés miatt az erdélyi lélek felelősségéről tett vallomást és kijelentette, hogy az erdélyi iro- . dalom a bünbánatnak és katharzisnak kettős érzetével gondol a kecskeméti Katona centen- náriumra. Az előadó rádión hallgatta a kecskeméti ünnep szónokait és nyomban elhatározta, hogy pörujitást csinál ebben az ügyben. Most nagy és előkelő közönség, ifjúság előtt előadta vizsgálódásainak eredményét, melyeket a Katona-irodalom aktáiból merített. Megállapítja, hogy Katona pályamüvének elküldése után való ötödik esztendőben átdolgozta első formáját müvének. Fölhasználta erre kivált Bárány Boldizsár, ügyvéd barátjának, aki akkor szintén drámairó volt, nagyon részletes bírálatát, melyet Bánlc-bán Rostája cimen Katonához küldött. Ezt a második átdolgozott müvét Katona kinyomatta. A pályaműről maga Katona őszintén kijelentette müve előszavában, hogy az gyenge és nem győz eléggé hálát adni, hogy nem értesült még a pályázat sorsáról, mert igy alkalma van jobbat írni, ha nem is dicsekszik azzal, hogy ez az uj müve féniks. Nemcsak maga a költő és kritikus barátja vélekednek úgy, hogy a pályázati mii gyöngébb, hanem száz év múltán is a kritika, kivált, mikor 1913-ban Császár Elemér profesz- szor, a kiváló szaktudós kiadta és Összehasonlította Katona József pályamüvének fölfedezett kéziratát, konstatálhatta, hogy egészen más mü, a darab két formája. Most már az előadó véglegesen megállapíthatja, hogy Katona remekműve soha részt nem vett a pályázaton, melyre öt évvel előbb irt más müvet küldött. így tárgyi tényálladéka, sőt lehetősége is hiányzott annak, hogy a kolozsvári bírálóbizottság mellőzte volna Katona remekművét. Megállapítja az előadó — az ismert adatok alapján, — hogy Katona 1819-ben elő akarta adatni Bánk-bánját, midőn a székesfehérvári színtársulat Pesten működött, azonban a cenzura nem engedte meg a darab előadását, nem állva útját annak, hogy a darab nyomtatásban megjelenhessen. 1821. évszámmal jelent meg a mii első kiadása, ezt pedig a pesti és magyarországi kritika húsz esztendeig számba se vette. Az előadó kifejti ennek a mellőzésnek okait, melyek közül maga Katona egyik nyomtatott cikkében a drámairodalom kifejlődésének főakadályául a cenzúrát, okolta. Később oly nagy kritikus, mint Gyulai Pál a kort magát és a dramaturgiai viszonyokat. Az előadó továbbá fölemlíti, hogy Katona teljesen magányos ember volt, senkivel nem érintkezett az irók közül, nem tartozott a nyelvújítókhoz, akik élén Kazinczy állott, kiknek hivei a hozzájuk nem tartozókat, akár a mai irodalmi klikkek agyonhallgatták, vagy el is hallgattatták. Kolozsvárt a gyöngébb műnek a pályázaton azért sem adhatták oda a dijat, mert a feltételek szerint a kolozsvári színház: az első magyar nemzeti színház megnyitására történelmi drámára volt szükség. Ha a cenzura nem engedte Bánk-bánt előadni, Pesten, egy magánszínház bódéjában: az erdélyi gubernium cenzúrája még kevésbé engedte volna meg a darab első formájának előadását, melyben a királyné megölése drámailag is kevesebb megokolással és előkészítéssel volt megirva. Hogyan kerülhetett volna a királyt képviselő „felséges gubernium" jelenlétében színpadra. Gertrud megöletése, Bánk fájdalma, Petur isszonyu haragja és a jobbágy Tiborcz megrendítő panasza, a merániak ostorozása, kikben a költő objektivitása ellenére, a közönség a Habsburgokat látta és látja mai napig is. Valóban, midőn 1821-ben a színház megnyílt, az első előadáson csupa főurakból álló műkedvelők Zrinyi Miklóst, a hazájáért hősi halált halt hős alakját dicsőítő darabot vitték színpadra, a másnapi előadáson pedig a színtársulat Mátyás királyt. A Döbrentei bíráló bizottsága nagyon is tudhatta, hogy a Bánk-bán pályaművet lehetetlenség díjjal jutalmazni, mert úgy se lehet előadni. Bármelyik bíráló ma is, hasonló körülmények közt aligha tehetne másként. Megállapítja az olőadó, hogy Katona pályamüvének a pályázaton való részvételéről, egyetlen adat sem tesz tanúságot. Katona csak annyit ir, hogy a pályázatra készítette a darabot. Kétségtelen, hogy el is küldte. Ám az akkori közlekedési viszonyok mellett, raegérkezett-c a kézirat a bizottsághoz? A bírálóbizottság Tokody-hoz Váradolasziba két levelet is intézett, tudatván vele, hogy megkapja a pályadijat, ha darabját átdolgozza. A feltételesen nyertes nem válaszolt. Megkapta-e a leveleket? Tudjuk azt is e levélből, hogy a bizottság által a nem nyertes müvek „félretétettekHa a bizottság nem küldte vissza Katonának pályaművét, miféle kézirat az, melyet megtaláltuk Kecskemét környékén és mely a pályázat szabályai szerint idegen kézzel volt lemásolva? Ha pedig a bizottság értesítette Katonát a pályaműve sorsáról, miért nem tud Katona József két esztendő múlva, a bírálat megtörténte után semmit se arról, hogy mi történt pályamii- vével. Az előadó hajlandó nyílt kérdésnek tekinteni az ügy e részét, mert nem tudja adatial bizonyítani, de tiltakozik az ellen, hogy abból az egyetlen pozitiv tényből, hogy Katona pályázatra küldte müvét valamelyik barátja, vagy ismerőse által, a messze Kolozsvárra, kitártnak tartsa bárki is azt, hogy a kézirat el is veszhetett az utón és hogy ez egy adat elég legyen arra, hogy évtizedeken át, hetediziglen szidják a pályabirákat. Legnagyobb mellőzésnek írták és tartották azt, hogy a pályaművet föl se említették az Erdélyi Muzeum ban 1819-ben megjelent részletes bírálatban. At, előadó konstatálja, hogy a közölt bírálat öt pályaművet bírál meg, csupán egyet helyszűke miatt csak fölemlíteni képes. A többiről szóló bírálatot nem közölhette a pályázatot kitűző folyóirat, mert váratlanul megszűnt. Nem mellőzésről van szó tehát, hanem arról, hogy post mortem, semmit sem lehetséges közölnie egy kimúlt folyóiratnak. Végül az előadó legnagyobb tisztelettel szól arról a törekvésről, előkészületről és rengeteg munkáról, hogy Döbrenteit és a bírálóbizottságot önzetlen vállalkozásában lelkesítette. A bírálat eleve is szigorú akart lenni. Nem a pályaművek közt legjobbat, hanem olyat akart jutalmazni, melyet a nemzetnek „mint nevezetes drámgi produktumot bemutathatnak“. így nyilatkozik a birálat. Aki elijeszthető, azt igenis jó megrezzenteni. A magában felsőbb erőt érező megdöbben ugyan, ha nem azt a hangot adhatta, melyet kívánt, de elijedni nem fog, sőt még tüzesebben törekedik és majd hátra hagyja kritikusát." így történt, — úgymond az előadó. — A pályázat a magyar irodalomban eddig páratlanul fényes eredménnyel végződött. „Az erdélyi lélek“ kitárta karjait a magyar költők felé. Egyik genie közülök a reménységgel és örömmel várt segítségül és feleletül, lángleikének rejtelmes mélyéből kihozta a lcöszöriiletlen drágakövet. Nem a bizottság adott jutalmat a pályázónak, hanem a Gondviselés által átvett rendezésre, a poéta kicsiszolta müvét, femeket alkotott belőle és Ö adott örökbecsű jutalmat nemzetének. Amit pedig érte elismerésül kapott, nem egy kis társaságtól jött, hanem a nemzet adta hálájának és elismerésének örökre hervadhatatlan koszorúját, halhatatlan fiának.
