Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-08 / 30. szám

t * VI-' * BLl TAXA POSTAJLÄ PLĂ­TITĂ tN flMEÄAS No. 24256—927. C/cr/- Ko fozs vár, 1931 február 8» VlSSÉTOáp KEmTiUrsitG übűilZETES BELFÖLDÖN: , j ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP 1 Irre 1200 lej, félévre 600 lej. negyed évre S00 lei I 6sersesatőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. egy hóra 100 lej. 1 Telefon: 5-0fi«4. Ára 5 lei. J XIV. évfolyam 30-ik szám .ELŐFIZETÉS MAGYAÍtOKSZÁGON: 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévi 15 pengő. Kényszerifeit Iparközösség1 Legújabb közlések szerint elkészült a keres­kedelmi miniszternek az a sokat emlegetett tör­vényjavaslata, mely az ipari szakmákat kény­szerítőit egyesülések rendelkezése alá kivánja helyezni. Műnyelven az ipari szakmák kény- szer-szinüikálii'.álásának hívják ezt a tervezett műveletet. Kiindult abból, hogy a miniszter ipa­ri szakmánként megkísérelte az iparcikkek árá­nak a rábeszélésekkel való leszállítását. A gyá­rak vezetői erre kimutatták, hogy ők eléggé igyekeztek leépíteni, jobb és célszerűbb munka- kihasználásokat elérni, de olcsóbb termelést el­érni nem tudtak. Erre a megtorpanásra következett annak az ötletnek a fölröppenése, hogy amit egy gyár, vagy egy ipari műhely a maga körében el nem tudhat érni, azt el lehetne érni az ugyanazt ter­melő összes gyárak és műhelyek közösségével. Ez a közösség együtt és nagy tömegben olcsób­ban szerezhetné be a nyersanyagot, megszün­tetné az egymás közötti versengés kiadásait, a termelést és eladást közös szempontok szerint, sőt közös szervezettel vinné, a munkabérek és egyéb termelési tényezők lenyomásában is ver­seny nélküli diktálás helyzetébe jutna, a belföldi szükséglet fölötti kizárólagosság«*"! fokozhatná a termelést, vagy egymás előrelátó mérséklésé­vel megszüntetné a túltermeléseket, illetve ezek­nek külföldön szerezne elhelyezést. És mindezt közös egyköltséggel csinálná, ami a termelési folyamat olcsóbbodására vezetne. Ennélfogva igy az ipari szakmák kényszerítőit egyesítése végeredményben az ipari cikkek árának az ol­csóbbodását is előidézné. Ki tagadhatná, hogy az eszmemenetben sok a megkapó és meggyőző elem? Ám van sok olyan részlete is, mely a tervezett közösséget igen öncélúvá teszi, s vele szemben az élet és valóság egyéb tényezőit csak úgy kezeli, mint legyűrhető, kiküszöbölhető, tetszés szerint ido­mítható tételeket. Mindenek fölött pedig túlsá­gosan annak az elképzelésnek az igézete alatt áll, hogy a belföldi közösség közömbösíteni tud­ja a világtermelés irányuló hatásait, s mintegy diktálni tud nemcsak a külföldnek, de az egész világnak is. Mindezt megkoronázza még a sziu- dikálizálásának az a fölépítése, hogy az egészet az állam, a kormány rendeli el, kormánybizto­saival ő vezeti, vagy ő befolyásolja. Az ipari termelés olcsóbbodására való tö­rekvés helyes. Hanem mindaz, ami ezt a folya­matot mesterséges szülés és növelés tárgyává kivánja tenni, magában hordja az erőszakolások végzetét. Azt el lehet képzelni, hogy mestersé­ges gátlásoktól megszabadítsanak egy folyamot, s igy kivédjék a partok káros elöntését. Azt is el lehet képzelni, hogy partszabályozással jobb és hasznosabb esésűvé tegyenek szétkalandozó vizeket és áradatokat. De azt nem lehet elkép- zelni, hogy emberi mesterkedéssel uj forrásokat lehessen fakasztani, s hogy hegyeken innen és túl rohanó vizeket közös mederbe lehessen fogni és azok összegyűjtésére közös uj tengert lehes­sen támasztani. A kényszeritett iparközösség pedig valami ilyesmit is akar. A gyári és miihelyi érdekeltségek körén túl az egész közönséget a tervezett törvényjavas­latnak az a szempontja érdekli, mely az ipari árucikkek olcsóbbodását akarja. De mi volna ennek a menete? Állami vezetés alatt a nyers­anyagok árának és a munkabérnek a leszorítá­sa. Ez az őstermelők és a munkások jövedelmé­nek a megkisebbitését jelenti, s vele együtt a fogyasztóképesség nagymérvű csökkentését, mert hiszen éppen az őstermelők és munkások vásárlásaiban kellene az ipari termelés áruinak elfogynia. Hiába lenne az ipar kényszerközös­ségével az áru olcsóbban termelhető, ha ezt csak azon a réven lehet elérni, hogy a nyers­Megdöbbentő adatok egész sorozatát vonul­tatta fel a magyarpárti interpelláció a névvegy- eletnző, terrorral operáló népszámlálásról Wille? József nagy beszéde a kamarában (Bukarest, február 6.) A kamara ülése igen érdekes, magyarpárti felszólalással kezdődött: Hegedűs Nándor mondotta el, hogy a megélhe­tés krizise a legsürgősebb törvényhozási és kormányintézkedésekre szorul s ezek az intéz­kedések nem jönnek. Az ülés további részén pedig elhangzott a Wilier József nagy beszéde a népszámlálásról, amit sok helyen kisebbség­ellenes hadjáratként hajtottak végre. Hegedűs Nándor a megélhetés kríziséről. A kamara pénteki ülésén napirend előtt Hegedűs Nándor, magyarpárti képviselő szólalt fel és a következő bejelentést tette: A kereskedelem és az ipar válsága, a fo­gyasztóképesség általános csökkenése, a súlyos munkanélküliség és a mezőgazdaság helyzeté­nek rendkívüli leromlása feljogosít bennünket arra a kérdésre, milyen intézkedéseket hajlandó a kor­mány tenni, hogy a megélhetés elvisel­hetőbbé és olcsóbbá legyen. — Ugyanakkor, amikor egy mázsa buza ára ijesztően közeledik a 200 lej felé, Csehszlovákiá­ban egy mázsa buza 700 lej, Magyarországon csaknem fiOO lej és az előző évekével szemben jelentékeny árcsökkenés nem észlelhető. A me­zőgazdaság pusztul, mert termékeit nem képes anyagot és a munkát még kevesebb értékűre szorítják le. Hiszen igy a falusi ember és a mun­kás a maga termelvényéért és munkájáért még kevesebb árat kapna, tehát az olcsóbb ipari áru is az ő részére csak olyan drága maradna. A kényszerközösség is divatban hagyná a leépítések és munkafolyamatbeli egyszerűsíté­sek most felkapott rendszerét, sőt egyetemessé tenné azt és központi irodák vezénylése szerint ott is elrendelné, ahol azt csak kíméletesen és a helyi viszonyok figyelembe vételével alkalmaz­zák. A kényszerközösség minden ilyen kíméletet a közös termelés olcsóbbodása szempontjából ki­küszöbölne. Tehát csak a nagyobb munkanélkü­liség állapota állana elő mindenütt. Olcsóbb árak lennének, de az éhenbaló tömeg is nagyobb lenne. Az operáció sikerülne, csak éppen a be­teg halna meg. Egyedül abban nem lenne munkanélküliség, hogy újabb hivatalok lennének, benne újabb kormánybiztosok. Szinte kiütközik belőlük a kérdés vágya: vájjon nem ezekért kell-e az ipari szakmák kényszerközössége? De elnyomjuk ezt a kérdést, hogy rosszmájúságnak ne Ítélhesse valaki. Ámde azt mégis meg kell mondanunk, hogy az iparra ráfekvő uj hivatali szervezetek megint csak pénzbe kerülnek, s ezt a pénzt az ipari termelésnek kell megfizetnie, ami olcsób­bodást semmiképpen nem tud előidézni. Nem lehetne ezeket a kiadásokat megtakarítani, vagyis az állami beavatkozások hivatali intéz­ményesítését mellőzni? Ez mégis olcsóbb lenne. Valahol ezen a ponton van a kérdés titka. A mai kormányzat ambiciózus vezetői azt hiszik, hogy ők mindent jobban tudnak, s ha nekik az ipari termelésre is hatalom adatik, akkor ők a mai termelésnél feltétlenül jobbat tudnak csi­nálni. Lehet, hogy némelyikük képes is lenne erre, ha csak egyszerű gyáros, vagy mesterem­ber volna- Mivel azonban mindenik politikus is értékesíteni, a kereskedelem és ipar pedig ago­nizál, mert az ország lakosságának vásárlókó- pessége a minimumra szállt le. A buza ára egy- harmadára esett, a kenyér ára jóformán ugyanaz ţnaradt. Akkor, amidőn egy kiló bú­záért egy doboz gyufát sem adnak, egy kiló cukor ára még ma is negyvennégy lej s amikor a kenyérfogyasztás harminc százalékkal zu­hant, a kormány nem maradhat tétlenül. Európa összes kormányai az olcsóbbitás eszkö­zeit keresik és léptetik életbe, a kenyér árának szabályozásától kezdve az üzletbérek törvény­hozási leszállításáig. A kormánynak cseleked­nie kell. Kérdezem tehát a kereskedelemügyi és pénzügyminiszter urakat, először hajlan­dók-e a behozatali vámokat sürgősen revideálni, hogy azokat a cikkeket, amelyeket itthon nem gyártanak, olcsóbb áron lehessen behozni az or­szágba. Másodszor: Hajlandók-e revideálni az egész vámtarifát, hogy a belföldön gyártott cikkek is a megfe­lelő konkurrencia hatása alatt olcsóbbak legye­nek? Ş. Milyen intézkedéseket hajlandó tenni a kormány, hogy a kartellek okozta árdrágításo­kat letörje? 4. Mi az oka annak, hogy a Nemzeti Bank ma is fenntartja a ma­gas kamatlábat? (Tudósításunk folytatása a harmadik oldalon) és a kényszerközösségi hivatali rendszer alkal­mazottjai is csak aktákhoz és hatalmaskodáshoz értő hivatalnokok lennének, az ő szereplésük csak politikát és nagyképűséget keverne a ter­melésbe, de hozzáértést és lendületet egyáltalán nem adna az alkotó munkához. Mindenen túlságosan rajtafekszik az állami beavatkozás és ez teszi a mai termelési folya­matokat is drágává, illetve ez veszi el igen nagy részben a közönség fogyasztóképességét. Az ál­lam minden embert, minden magánkört a ma­ga emberével akar helyettesíteni, s az államér­dekért folyton fokozódó költségekre szorítja a magángazdaságokat. Persze ez csak anyagi za­varokat okoz mindenkinél és az anyagi zavarok sokaságát megint az állam akarja újabb kény­szerítésekkel szabályozni. Ebből megint csak további anyagi zavar lehet, 8 ennek folyomá­nyaképpen a tömegek lelki válságának és két­ségbeesésének az állapota fog előállani. Az ipari termelésnek kétségtelenül megvan­nak a bajai és megvan az a betegsége is, hogy, a fogyasztóképességgel nincs meg az összhang­ja, nem tud olcsóbb lenni, s igy nem tud fejlőd­ni, a munka biztonságát és folyamatosságát nem tudja szolgálni, tehát a munkanélküliség növelése irányában halad. A termelő érdekelt­ségek összefogása ezen csakugyan valamit se­gíthet, de csakis a saját szakszerű önkormány­zatával. s nem azzal, hogy állami kényszerhiva­talokkal súlyosbítsa eddigi költségeit. Ilyen szakszerű gazdasági önkormányzat elősegítésé­vel, s külföldi piacok biztositásával, továbbá valódi békepolitikával, jó közigazgatással és erős jogbiztonsággal az állam csakugyan hat­hatósan támogathatná a gazdasági életet. Ebből mindenkinek haszna lenne. De a kényszerközös­ségekből csak a kényszerítőknek lehet baszna. <P.)

Next

/
Thumbnails
Contents