Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-05 / 27. szám
% XIV. ÉVF. n.JSZAM. Kolozsvári példára román blokkot akarnak Szalmáról alakítani Antírevizionista szervezkedés nem létező irredentizmus ellen Politikai térre csaplak át az Iparos Oiihon ügyének hullámai (Szaímár, február 3J A szatmári közönség a legjobb akarat mellett sem térhet napirendre az Iparos Otthon ismeretes ügye mellett, mert a kérdést sikerült végérvényesen a politika vizeire áttolni. Jelentettük már, hogy Ferencz Ágoston polgármester, dr. Dobossy vármegyei prefektus (oh vegyelemzés, oh ősromán nevek!) megbízásából (de még valószínűbb, hogy parancsára) meghívót bocsátott ki és első sorban a politikai pártok vezetőembereit invitálták a városházára. Az ülés programmja az ugygnevezett irredenta magyarsággal szemben való román összefogás szükségének kihangsu- lyozása volt, pártokra való tekintet nélkül. Szóval kolozsvári példára Szatmáron is megalakulóban van a román blokk, amely annyi hangos botrány megindítója volt az itteni városházán. Úgy látszik Szatmáron is megirigyelték a kolozsvári dicsőséget és igy jutott eszükbe a magyarellenes blokk megalakítása. Az ülés nem folyt le teljes egyhangúságban, ami érthető is, hiszen a román pártokat éles ellentétek választják el országos viszonylatban is egymástól és ezek az ellentétek egy olyan kis városban, mint amilyen Szatmár, még inkább kiéleződnek. Köztudomású, hogy ezekben a helyi harcokban a nemzeti parasztpárt nem egyszer a Magyar Párt segítségével győzött. Érthető tehát, hogy Szatmár kisebbségi polgársága, mély jytl I i gjfcgü Ksserii serbe! ÁRA: 80 LEI. Uj történelmi regény a török hódoltság korából. A kiváló történettudós ezúttal izgalmas meseszövés keretében tárjaelénk a kor történetét. — A pénz előre beküldése ellenében poríómentesen küldi a „Minerva“ könyvkereskedés Cluj-Kolozs- vár, Str. Regina Maria (Deák F. u.) 1 sz. megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a magyarsággal szemben egységes román front kiépítésének programmját Ianszirozzák ugyanannak a pártnak a vezető emberei, amely párt a választási kartelleket kezdeményezte. Jellemző különben, hogy a kisebbségek elleni harcban még a nemzeti parasztpárton kívülálló pártexponensek bizonyultak megértőbbekben, akik a harci riadó megfuvása előtt tisztázni akarták a román blokk voltaképpeni célját és programmját. Mint a fenntebbiekből látható tehát, a szatmári román blokk kialakulása nem olyan egyszerű dolog, mintahogy elképzelték. Annál is inkább, mert az Iparos Otthon elvételének ügye nyilvánvalóan annyira igazságtalan akció, hogy e körül aligha jegecesedhetik ki a román pártok blokkja. Ezt Szatmáron is látják s a kényes kérdést úgy akarják kikerülni, hogy csupán egy román polgári ligát alakítanának, amely elsősorban az antirevizionista front címen kezdené meg működését. Persze, ez is csak vakvágány lenne, mert láthatatlan ellenségek ellen küzdene. Szatmárnak és a szatmári magyarságnak a gazdasági nyomorúsága annyira súlyos, hogy az embereket az ez ellen való küzdelem köti le és csak aki kákán csomót keres, az vadászik irredentákra ott, ahol — nincsenek. Az Iparos Otthon ügyének apropójából megindult és szélső sovén területre átcsapott román mozgalomnak olyan Achilles sarka ez, amin előre láthatólag meg fog dőlni a szatmári román blokk terve. A budapesti Teleki-téren felrobbant egy gránát, bárom embert megölt, tizenötöt súlyosan, busz járókelőt pedig könnyebben megsebesített Nagyobb karhatalmad kellett kirendelni, hogy a tömegei szétoszlassa I Lfc ;::S (Budapest, február 3.) Kedden délután két óra tájban, a Teleki téren, a budapesti ócská- sok területén, mintegy négyezer ember tolongott — vevők és eladók. Egyszerre hatalmas rohanás zaja keltett pánikot a tömegben. Az egyik ócskavaskereskedő, Mandel Lipót, nagymennyiségű vasat vásárolt és a téren levő üzlete előtt akarták lerakni a holmit. A limlom között egy, a háború idejéből megmaradt gránát volt s ez, miközben le akarták szerelni, felrobbant. A szekeret valóságos embergyürü állotta körül és a felrobbant gránát szilánkjai hatalmas pusztítást végeztek, Mandel Lipót azonnal meghalt, egy Majoros Oszkár nevű műszerész és egy eddig még ismeretlen nevű munkás olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy még a mentők megérkezése előtt belehaltak sebeikbe. A kocsi környékét megtöltötték a jajgató, véres sebesültek. Csakhamar megjelentek a mentőautók és a mentők megkezdték az első seI gélynyujtást. Eddig még nem lehetett ponto- saia megállapítani a sebesültek pontos számát. Tizenöten súlyosan megsérültek és ezeken kívül még vagy húsz sebesültnek nyújtottak a mentők segélyt A Kun uccai, valamint a Rókus-kórházban összesen huszonnyolc sebesültet ápolnak. Az egyik munkásnak mindkét kezét leszakította a robbanás, egy járókelőt pedig a légnyomás megnémitott. A Teleki téren nagyon sok munkanélküli taratózkodott, akik egyéb foglalkozás hiján az ócskaságokat szemlélték, adtak és vettek. A rémület olyan nagy volt, hogy a tér megtisztítására és a rend helyreállítására nagyobb karhatalmat kellett kirendelni. A kórházak előtt nagy ember tömegek állanak és mindenki hozzátartozói iránt érdeklődik, mivel eddig még nem lehet pontosan tudni a sebesültek számát és személyazonosságukat sem állapították meg. A hatóságok a robbanás ügyében megindították a vizsgálatot. Xítban a halhatatlanság felé — jyiicbeiaßgelo s Mcdici-liáztian — Drta: 3\ íBrüten jRusíin (5) Angolból fordította: Kristóf Sarolts „Szent Péter Rómáért könyörögi „Rómába, Uram, Rómába.“ És Szent Pál és Szent Gergely szintén Rómáért könyörög: „Rómába, Uram, Rómába.“ És mögöttük pusztulás, pestis és halál van. Szent János igy kiabál: „FcA, fel! Fel Flórenc ellen! és a csapás követi őket. Szent Antal kiabál: „Lombardiába!“ Szent Márk igy kiabál: „A vizek felett uralkodó városba siessetek!“ És az ég minden angyalai karddal a kezükben síkra szállnak... És Flórencnek, ennek a Flórencnek, mit mondjak? Azt, amit Ö izén az én számon keresztül nektek és amit nekem ' már álomba kinyilatkoztatott, de ami oly borzasztó, hogy mikor megtudtam, felsírtam az éjszakába és igy imádkoztam: „Múljék el, Uram tőlem a kehely.“ Ezt üzeni Flórencnek: „Térjetek meg és bánjátok meg bűneiteket, mert kimondhatatlan bánat száll reátok! Ezt üzeni ennek a Flórencnek, mely a test örömére és a lélek kárhozatára mindenféle istentelen kéjnek és farsangi gyönyörnek adta át magát.“ „Az ítélet napján mit segíthet rajtatok az, hogy uralkodóitok szemérmetlen farsangi énekeket gyártottak, hogy pompás, gyönyörteli mulatságokkal és mutatványokkal elámítottak titeket, veszedelembe vittek titeket? Akármilyen hatalmasak is legyenek ők, el fognak bukni, mert ki hatalmasabb, mint az Ur? A mindenféle pogány játékokkal s az istentelenség minden luxusával tele palotáik üresen fognak állapi. Lakóhelyük nem fogja befogadni őket és ők sirni fognak a siró néppel, kitől 'ők lopták el a szabadságot. Sirni fognak a siró néppel, kiket ők vezettek az örök kárhozatra.“ A zokogás megszűnt, a tömeg visszafojtotta lólekzetét. Bizonyára Isten szava szólott a szerzetesen keresztül. Máskép hogyan merte volna nyilvánosan megtámadni azt, aki egész Flórenc ura volt, ki — nem úgy mint Itália többi des- potái, erőszakkal és vérontással, hanem a vagyonelkobzás és száműzetés époly hatásos módszerével, — könyörtelenül megtört és megsemmisített minden ellenkezést! A fejek fölemelkedtek, hogy meglássák, hogyan veszi az autokrata a szerzetes beszédjét? Nyugodtan, szenvte- lenül ült Lorenzo a chorus melletti aranyozott székében. Egyáltalán nyoma se látszott, hogy neheztelt volna a flórenci prédikátorra ezért a kijelentéséért. Savonarolát ő maga hozatta Fló- rencbe, ő választatta meg a sanmarcoi gyülekezetbe priornak. Abba a gyülekezetbe, melynek templomát nagybátyja alapította és ő maga rendezte be igen pazarlóan. Nagyon jól tudta ő már, hogy a szerzetes középkori fanatizmusával gyűlöli őt, mint a félpogány esztétikai és irodalmi újjászületés képviselőjét, melyben az aszkéta bujaságot, erkölcstelen illetlenkedésre való felszabadítást látott. Michelangelo megborzongott. Arca sírástól volt nedves, ópugy, mint az összes körülötte levőké. Érzékeny lelke legmélyéig rázta meg a prédikátor heves ékesszólása. Igaz lenne, hogy ez a sok szörnyűség, egy megsértett Isten Ítélete végig fog pusztítani Itálián? Igaz lenne, — mintahogy azt a prédikátor még hevesebben bizonyította — hogy mindazok a szép dolgok, melyeket ők csodálnak, mind a Sátán hálói? Hogy minden meztelen szobrot izzó-porrá kell törni és a képeket és a könyveket, — melyek csak a kiesapongásra való kisértések, — el kell égetni? Hogy egy öreg parasztasszony egyszerű hite több, mint a Medici-házban majdnem istenített Plátónak minden tana? Hogy mindeif filozófus a pokolban van, vagy oda fog kerülni? Vájjon nem fognak-e rögtön véget vetni minden hiábavalóságnak és nem fogják-e rögtön Krisztust kikiáltani Flórenc egyedüli urának? Hiszen a prédikátor megesküdött rá, hogy úgy lesz. Lesújtva, szinte öntudatlanul ment ki a templomból a megilletődött, élénken suttogó tömeggel. Elért a Piazzara, de fülében még mindig ott csengett a szerzetes hangja. Élete céljába vetett hite megingott. Nem kellene lemondania művészetéről, nem kellene-e megölnie önmagában azt az istentelen zsarnokot, ki kényszeríti őt, hogy gyönyörű formákat, halhatatlan mestermüveket alkosson, pedig ő jól tudja, hogy azok csak a Sátán sugalmazásai, hogy ravaszul, óvatosan behálózza velük lelkét?! Nem is tudta, hogyan került haza. A Magnificent már jóval előbb hazaérkezett. Amint a fiú a szobákon keresztül ment, látta, hogy Messer Lorenzo a Centaurus faragását nézi. Poliziano hozta azt elő, hogy megmutassa azt patronusának s most mindaketten erről vitatkoztak. A Magnificent észrevette őt, intett neki, hogy jöjjön közelebb. Kedvesen, pontos szakismerettel mutatott rá a Mester az ifjú müvének hibáira és buzdítva dicsérte meg azt, ami jó volt rajta. — A következő munkád, fiacskám — mondotta — jobb lesz. A fiú könnyekben tört ki. — Bocsáss meg, uram, — kiáltotta, — de soha többé nem veszem a vésőt a kezembe! Nem emlékszel, uram, mit mondott a szerzetes'ma reggel, hogy mindez istentelenség és az ördög munkája!? A Magnificent mosolygott. (Folytatjuk.)
