Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-02 / 25. szám

20 XIV. C\'F. 25. BZLU. SAKK Rovatvezető: Dr. Bródy Miklós. SÁS. sz. tcladvAny. Dr. Delpy E.-től. Sötét: Kdl, Bd7, Fe2 és I18, He2, gy.: a2, a 3. (7.) abedefgh a b c d e í g h Világos: Kh3, Vb3, Bal és h5, Fel és f3, Ha4 és g2, gy.: h7. (9.) Matt két lépésben. Fenti feladvánnyal nyitjuk meg ezévi fel­advány-megfejtési versenyünket. A szabályok és feltételek teljesen azonosak, mint megelőző versenyünkéi. A Keleti Újság negyedik feladvány­megfejtési versenye. A verseny a mai naptól kezdve f. évi októ­ber hó 1-ig tart. Az eredményt és a díjasok sor­rendjét október folyamán hirdetjük ki. A versenyen mindenki résztvehet. A meg­fejtések levelezőlapon a Keleti Újság szerkesz­tőségébe küldendők, „Sakk" megjelöléssel. A verseny dijai: I. Lapunk egy teljes évi ingyenes előfizetése. II. Lapunk háromnegyedévi ingyenes előfi­zetése. III. Lapunk félévi előfizetése. IV. Lapunk negyedévi előfizetése. V. , VI., VII., VIII. Értékes sakkönyvek. A verseny eredménye az elért pontszámok sorrendjétől függ. Egy korrektül megfejtett 2 lépéses után 2 pont jár a megfejtő javára, 3 lé- péses után pedig 3 pont. (4 lépéses után 4 pont stb.) A végjátékok (tanulmányok) megfejtéséért 6 pont jár. Mellékmegfejtések beküldéséért ugyanannyi pont jár, mint az eredeti megfejtéséért. (Mind­két megfejtés beküldésénél természetesen a pontszám megduplázódik.) Az október 1-ig beküldött összes helyes megfejtések pontösszege szolgál egyúttal mér­tékül a díjasok sorrendjének megállapítására. (Egyenlő pontszám esetén a sorrendet sorshú­zás fogja eldönteni.) A megfejtések mindenkor legkésőbb a meg­jelenés után 3 bét alatt küldendők be. Később érkezett, vagy nem korrekt megfejtések nem ve­hetők figyelembe. Kétlópéseseknál elegendő vi­lágos kezdőlépésének megjelölése, de a 3 és többlépéseseknél, valamint a végjátékoknál az összes fontos változatok közlése elengedhetetlen. A rovatvezető üzenetei P. M. (Kolozsvár.) A kettest közlésre elfo­gadjuk. Pár napon belül értesítem a könyvju­talomról is. G. Z. (Budapest.) A lap megindításáról in­tézkedtünk. M. L. (öhelar.) Hármasa (Vil. Kf3, sőt. Ke6) még nem elég finom kidolgozású, matt képeiben itt-ott statisztaként szereplő bábok vannak (pl. Bh7, mely csak egyszer szerepel). Duálok, va­gyis kettős mattok is bőven vannak benne. Gaz­daságosabb és finomabb feladványt szeretnénk Öntől kapni. C. J. (Dés.) Kettese ügyes kidolgozású, de kisebb hibái is vannak. így pl. miután Hg5 matt fenyeget, 1. b4—b3 után nemcsak IIc3, hanem a fenyegetés is megy. 1. g4Xf3-ra pedig 2. Bf5—g5 ön kívül Bh5 is matt. Próbálja kija­vítani feladványát, mert az tehetséget árul el. B .E. (Dicsőszentmárton.) Két feladványa még nem egészen üti meg a mi mértékünket. De csak próbálkozzék, talán jobbak is sikerül­nek majd. Hibán a halhatatlanság felé — fM’tangelo a Mcálci-háiban — Dría: Jf. JBritter* JRustin (3) Angolból fordította: Kristóf Sarolta — Mit mondasz, Messer Giovanni! Az ifjú filozófus elragadó udvariassággal mosolygott: — Borgia kardinális emeli rád poharát, Madonna! Az asztal másik oldalára mutatott. A lánnyal szemben bibornoki díszben feltű­nő szép, idősebb férfi ült, — egyike Flórenc azon illusztris vendégeinek, kiket a Lorenzo il Magnifieo asztalánál mindig meg lehetett ta­lálni. Felemelte serlegét, mosolyogva, éreztetve a lánnyal személyének azonnali és különös ha­tását. — Madonna Lucrezi a, Venus és Minerva egy személyben, — hódolatom a kettős istenség­nek! A pír eltűnt a lány arcáról, amint moso­lyogva koccintott a bíborossal. Az egyházi em­ber ajkáról elhangzott köszöntés világi tartal­ma egyáltalában nem lepte meg. A nagy egy­házi férfiak sokkal inkább hercegek voltak, mint papok s a hercegek privilégiumaival éltek. — Grazie, Monsignore Borgia, — felelte hir­telen visszanyert önuralommal — a nyájasság valóban Exeellenciád egyik tulajdonsága. Sze­retném, ha úgy hasonlíthatnék Minervához bölcsességben, mintahogy Exeellenciád hasonlít az olimpiai Jupiterhez jótékonyságban. A bibornok megelégedetten mosolygott erre az ügyesen viszonzott bókra. Igen fontos dolog volt kiengesztelni a római egyház leggazdagabb férfiát, aki a Szent Kollégiumban szabadon és foglalkozásszerűen gyűjtötte a szavazatokat arra az időre, mikor a most súlyosan beteg pá­pa el fog hunyni. Tőle függhet a Lucrézia öcs- cséaek, Giovanninak kardinálissá való elisme­rése, melybe Ince pápa már bét évvel ezelőtt beleegyezett. Giovanni most tizennégy éves, de létezését még egy esztendeig kiközösítés átka alatt titokban kell tartani. Egyáltalán nem vé­letlen volt ez a futó látogatás Floreneben. A rettenetes kardinális a két megelőző pápa alatt teljhatalmú volt, de most teljesen elkülönítette magát a jelenlegi pápai politikától, nyilvánva­lóan azért, hogy minél zavartalanabbal űzhesse a magáét. Éppen ezért engedte meg magának azt : okos lépést, hogy meglátogassa egyik­másik — jótéteményeivel többszörösen lekötele­zett — alattvalóját. Már látnivaló volt, hogy az egyformán am­biciózus Borgia és Medici-ház le fog számolni egymással — vagy mint ellenségek, vagy mint szövetségesek — abban a nagy játékban, mely­ben nemcsak az Itália feletti hatalom, hanem az egész keresztény világ feletti fönhaíóság volt a tét. • A bibornok elbűvölően mosolygott. Veszé­lyesen szép szemeit egy pillanatra becsukta. — Tuttavia, Venusra ürítem poharamat, — mondta. Az asztalon keresztül egy másik idegen vendég könyökölt, zajosan vonva magára Luc- rezia figyelmét. Kinos előkelőséggel öltözött francia ur volt. Valami követ. Azt suttogták, hogy a fiatal VII. Károlytól jött, attól, akit csak a következő évben fognak felszabadítani a bosszú gyámság alól. Émelyítően diszes olasz nyelven megdicsérte a lány szépségét, buzgón bizonyította neki, hogy ha királyi ura tudná, mily szeretetrérnéltóab az olasz hölgyek, bizo nyara csak nehezen lehetne visszatartani őt egy olaszországi lovagias kalandtól. Lucrézia, — mint az összes quasi királyi, Medici gyerme­kek, már jó korán hozzászokott ahhoz, hogy ap­jának fáradhatatlan, ügyes diplomáciájából ő is kivegye részét — a lovagra is mosolygott, jól begyakorolt ügyességgel és bájjal vidáman beszélgetve vele. Senki sem tudhatta biztosan, mily intrikát képvisel a francia lovag. Lorenzo mindig ügyelt arra, hogy barátságban legyen Franciaországgal, mindig megígérte, hogy oda­adja Milánót és a most aragoniai nápolyi ki­rályságot, — erre Franciaország mint örökös tartott jogos igényt — de soha sem engedte át sem a francia, sem a spanyol monarchiát, azt i hozván fel ürügyül, hogy igy a franciák eset­leg beleszólhatnának Itália ügyeibe, de ezzel a csalogatással bizonytalan ideig fenntartotta a békét a Milánó, Nápoly és Flórenc közti Medici féle szövetségben és igy sakkban tartotta Ve-, lencét és az ingadozó pápai politikát. Lucrézia sziporkázó szellemességgel és pá­ratlan művészettel beszélgetett felváltva a fran­ciával és a bíborossal, ki gúnyos megjegyzése­ket tett, amin miudketten igen vidáman kacag­tak. Néha-néha a jobbján ülő udvariasan ko­moly Pico della Mirandolához fordult. Úgy lát­szik, teljesen elfelejtette a másik oldalán ülő ifjúnak még a létezését is. Michelangelo úgy, érezte magát, mint aki előtt a mennyország fé­lig megnyilt kapui hirtelen bezárultak. Szere­tett volna meghalni. Egy szolga jött az asztalfőn ülő Lorenzp de Medicihez és valamit súgott neki. A Magnifieo, fölemelkedett. — Barátaim, — mondta, — közeledik a me­net. Menjünk az ablakhoz. Vidám lármával tolták félre a székeket és a Via Largara néző ablakhoz siettek. Alattuk a csak homályosan világított uccáp sürü néptömeg tolongott. Tülekedtek, hogy ki­ki minél jobb helyet biztosítson magának. Már hallani lehetett a távolból a közeledő zene hang­jait. Volt idő, —- még sokáig azután is, hogy 6 lett Flórenc elismert autokratája, —- volt idő, mikor maga az ifjú Lorenzo de Medicié volt a vezetőszerep ezeken a pompás farsangi felvonu­lásokon, mikor a kiállításra méltóan kidolgo­zott gyönyörű szekereken, szellemes allegóriák­ban csoportosulva — melyért Flórenc legkivá­lóbb művészei dolgoztak — vonultak fel. Volt idő, mikor ő maga irta meg a vidám, sőt léha, féktelen canzonekat a dorbézoló tömeg számára, annak a gyönyört szerető népnek a számára, moly imádta őt. Azok voltak csak a napok ami­kor ő és a szintén fiatal Angelo Poliziano ki­mentek az uccára és erővel kényszeritették a csinos, fiatal munkáslányokat, hogy körbe áll­janak s kéz a kézben táncoltak velük ének és zene mellett, és a lányok üde, fiatal hangjukon azokat az énekeket, balladákat, táncdalokat éne­kelték, melyek csak azelőtt egy órával születtek és amelyeket ő és Poliziano alkottak. De szép napok is voltak azok, mikor még az élet fűszere megrészegítő volt számára, mikor könnyen el tudta felejteni a magas államtitkárokat, vagy : pénzügyeket, vagy az idegen királyokat, csak azért, hogy ezeket a vidám, könnyed, bolondos tréfákat űzhesse, mikor úgy tetszett, hogy ha­tártalan és örök ez a heves, mindent fel- és át­ölelő ifjúi életöröm. Most már, — dacára, hogy még mindig elég fiatal hozzá, — nem vehetett személyesen is ak­tív részt ezekben a dorbézolásokban, öt is meg­támadta már a köszvény, mely apját, Pierot is előbb nyomorékká tette, majd megölte. A sok, nehéz államügy mély barázdákat szántott ar­cára, 8 mintha kiölte volna belőle a régi, fiata­los, heves élénkséget. Most fia, Pietro az, — ki majdan őt követni fogja — ki a menetet vezeti, nagyúri nemtörődömséggel nézve a pazarlást és dorbézolást. Anyja, Orsini vére volt benne, anyjáé, ki drága, szép és erényes volt és aki most halott. Kínlódva, de vendégei elől moso­lyogva rejtve el a betegség gyötrelmeit, FlóreE: ura az ablakhoz sántikált és megmutatta magát a népnek. Elragadtatás- és gyönyör-orditással fogad­tak: „Viva! Viva! Vivano le Palie! Ev vi va Lo­renzo! Evviva il Magnifieo! Viva! Viva!“ A menet közeledett. A homályban elhagyta először az Oltr’arno-t, átment a Ponte Vecchion, keresztül a Piazza della Sigoorian, hol — a vár­fallal körülvett Flórenc legmagasabb tornyu épületénél, a Palazzo Publico-nál a városi ta­nácsúnak — kiket mind Mediái tett azzá, amik voltak, — üdvözölték őket. Innen a menet bosz- szan kígyózott keresztül a város keskeny, ka­nyargós uccáin s végül a Duomonál, — melynek karcsú, fehér márványoszlopai gőgös fehérség­ben villogtak elő a sötétségből, — a Via Larga­ra értek. Egyszerre hallhatóvá lett a dobok pergése, a trombiták harsogása, a cimbalmok zengése, a l'lóták muzsikája. A különböző huros hangsze­rek és emberi szájak hangja kórusba tömörült és áttört és uralkodott a tömeg mormogása, a zavar, lárma, az izgatottság és tetszéskiabálá- sai felett. Hirtelen, az ingadozó fáklyák fényé­ben láthatóvá vált egy csomó gyönyörűen öltö­zött, fiatal patrícius, kik igazi telivér lovakon ülve, kényesen, büszkén vonultak el a nekik utat nyitó tömeg előtt. (Folytatjuk.) Nyomatott a Uphiadótulajdonos LAPKIADÓ. R.~TS körforgóién Clni-KoJozsvér Sir, Universităţii (Eyyetem-u.) 3, Tjdeípm 694, Jfl8»

Next

/
Thumbnails
Contents